Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1906. január-december (9. évfolyam, 1-48. szám)
1906-05-31 / 21. szám
148 betegség, melyről közismeretes, hogy a legkönnyebben terjed és az állattartó gazdákra és állatkereskedőkre úgy a belforgalomban, mint az állatkivitelnél a legsúlyosabb károkat ró. Emlitett károsodásokat megelőzendő, azon kedvező alkalomból, mely szerint a vármegye területe ez idő szerint teljesen ment ezen betegségtől, a következőket rendelem el: 1. Utasittatnak a községi elöljárók, hogy kéthetenként egyszer tegyék közhírré, hogy mindenki köteles állatjainak belső megbetegedését vagy elhullását az elöljáróságnak bejelenteni és hogy a bejelentéssel járó hivatalos vizsgálat költségei az állattulajdonost nem terhelik. 2. A közös nyájak pásztorainak szigorúan meghagyandó, hogy a reájuk bízott nyájakban előforduló megbetegedéseket fogadalmukhoz híven, pontosan jelentsék be s a beteg vagy gyanús állatot azonnal különítsék el. Ugyanígy figyelmeztetendők a pásztorok arra is, hogy a tavaszi számbavétel és vizsgálat után szarvasmarhát csak abban az esetben fogadjanak be a nyájba, ha ennek kedvező egészségi állapotát az illetékes hatósági állatorvos Írásban igazolja. Nyájból vásárra hajtott és el nem kelt szarvasmarha, valamint a mészárosok, marhakereskedők és marhahizlalók máshonnan behozott szarvasmarhái a községi marha- állománytól elkülönítve bocsáthatók csak legeltetésre és a behozataltól számított 8 napon át elkülönítve helyezendők el, minek szigorú végrehajtására és szoros ellenőrzésére az elöljáróságok utasitandók3- A mészárosok, marhakereskodők és állandó üzlettelepen marhát hizlalók a 40000/1888. számú rendelőt 38. §-ában előirt azon kötelességeikre, hogy az idegen helyről behozott szarvasmarhákat a behozataltól számított 12 óra alatt bejelenteni s a vonatkozatos marhaleveleket átadni el no mulasszák, ismételten figyelmeztetendők. 4. Ugyancsak utasittatnak az elöljáróságok, hogy a községi mezőőröknek tegyék kötelességévé azt, hogy az őrizetükre bízott földterületeken általuk észlelt állati megbetegedési és elhullási eseteket a községi elöljáróságoknak jelentsék be, különösen akkor, ha azt tapasztalják, hogy az illető állat tulajdonosa bejelentési kötelezettségének nem felelt meg. 5. Utasittatnak a községi állatorvosok, hogy a legeltetési idény alatt a legelő szarvasmarha tálkákat időnként váratlanul vizsgálják meg és ez alkalommal ellenőrizzék azt is, hogy a pásztorok megtartják-e a bejelentésre vonatkozó szabályokat és befogadnak-e olyan állatokat, a melyek kedvező egészségi állapota kellően igazolva nincs. 6. Utasittatnak a községi elöljárók, hogy a vásárjog tulajdonosok illetőleg bérlők által az országos és heti állatvásárok ellenőrzésére mindig kellő számban alkalmazandó állatvásárosokat figyelmeztessék arra, hogy a vásárok ellenőrzésénél a száj- és körömfájásra különös figyelemmel legyenek. Végül felhívom Czimeteket, hogy a ragadós száj- és körömfájás betegségek fellépte esetén a 24500/1904- számú rendelet keretében nyomban és hathatósan tegyenek meg mindent annak sikeres helyhezkötésóre. Gyulán, 1906 évi május hó 16-átí. Alispán helyett: dr. D a i m e 1 Sándor, vármegyei főiegyző. 6966. ikt. 1906. 13a. Járási főszolgabirák és Gyula város polgármestere. Kardos Ferenci állatorvos oklevelének meghirdetése. Kardos Ferencz szeghalmi lakos, állatorvos oklevelét bemutatván, felhívom Czimeteket, hogy ezen körülményt hatóságuk területén az 1888. évi VII. t.-cz. végrehajtása tárgyában kiadott rendelet 300. §-a értelmében közhírré tenni szíveskedjenek. — Gyulán, 1906. évi május hó 12-ón. Alispán helyett: dr. Daimel, várm. főjegyző. 6961. ikt. 1906. IV. Járási főszoigabirák, Gyula város polgármestere és községi elöljárók. Cunard Steam Ship Company Ltd. Az alábbi ministeri rendeletet tudomásvétel czóljából Czimetekkel közlöm. Gyulán, 1906. évi május hó 15-ón. Alispán helyett: dr. Daimel, várm. főjegyző. 34472—1906. III-a. szám. M. kir. belügyminister. Körrendelet. Valamennyi törvényhatóságnak. Hivatkozással 60881—III-a. 1904. számú körrendeletemre értesítem, hogy a tengerentúli kivándorlók szállítására engedólylyel biró „Cunard Steam Ship Company Lt,d“ liverpooli hajóstársaság által az 1903. évi IV. t.-cz. 15. §-a értelmében, Liptóvármegye területén alkalmazott Haase József liptószentmiklósi lakos meghatalmazottnak felmentését jóváhagyólag tudomásul vettem. Budapesten, 1906. évi május hó 4-én. A minister meghagyásából: Szabó s. k., ministeri tanácsos.