Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1905. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-03 / 32. szám

bíróság pedig azt az 1894. XVI. t.-cz. 20. ós 22. §§-ai értelmében tartozik ellenőrizni azok­ban az esetekben is, amikor az elhalt egyénnek nem az elhalálozás helyén volt a rendes lakóhelye. Budapest, 1905. évi jnlius hó 20-án. A minister helyett: Széli Ignácz s. k., államtitkár.- 202 ­11642. ikt. 1905. II. Járási főszolgabírók, Gyula város polgármestere és községi elöljáróságok. Vadak eladása, szállítása, vagy vásárlása. Csongrádvármegyo alispánjának alábbi határozatát közhirrétótel ós miheztartás végett közlöm. Gyulán, 1905. julius hó 27-én. Alispán helyett: dr. Daimel, vm. főjegyző. Másolat. 5552—905. ikt. Csongrádvármegyo alispánjától. A vármegye közigazgatási bizottsága közli a m. kir. belügyminister urnák 52156—905. számú rendeletét, melylyel az orvadászok meggátlása érdekéből az egész vármegye területére kiterjedő érvónynyel elren­delte, hogy a vadak eladása, szállítása, vagy vásárlása csakis a vad jogos szerzését bizo­nyító igazolványok olőmutatása mellett történhetik. H A T ÁROZ A T. Ezen rendelkezés végrehajtásaként előrebocsátásával annak, hogy az eladásra, vagy szállításra nézve azon vadászati terület tulajdonosának, vagy bérlőjének, vagy ezek meg­bízottjának az illetékes községi elöljáróság által láttamozandó bizonyítványai szolgálnak igazolványul, mely igazolványok a vad eladása esetén a vevőnek adandók át, illetve a vadak felhasználása után a helyi rendőrj hatóságoknak beszolgáltatandók. Felhívom a vármegye területén működő rendőrhatóságokat, hogy közegeik utján általában, de főleg a piaczokon, vásárokon s a közlekedési vállalatok feladóhelyén a vadak forgalmát éber figye­lemmel kísértessék, az igazolvány nélküli vadakat foglalják le, kobozzák el s a helyi sze­gény alap javára nyilvános árverésen értékesítsék. A szállítási vállalatok (posta, vasút, hajó) feladó állomásain az igazolvány nél­küli vadak feladásának megakadályozása érdekéből az illető hivatalok megfelelő utasítása végett fölöttes igazgatóságaikat egyidejűleg megkeresem. Egyszersmind a csempészetnek megakadályozása czóljából a fenti rendelet életbelép­tetéséről a szomszédos törvényhatóságokat is értesítem. Miről Szentes város polgármesterét, a járási főszolgabirákat, a községi elöljáróságo­kat, a szegedi kir. pénzügyigazgatóságot, a szegedi m kir. csendőrkerületi parancsnokságot, a budapesti posta ós távirda igazgatóságot, a m. kir. államvasutak szegedi és aradi üzlet­vezetőségét, a magyar folyam ós tengerhajózási társulat igazgatóságát Budapesten, továbbá Szeged, Hódmezővásárhely városok polgármestereit, Csanád, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Jász- Nagy-Kun-Szolnok, Bács-Bodrog ós Békéséármegyók alispánjait ezennel értesítem. Szen­tesen, 1905. évi julius hó 22-ón. C z i c a t r i c z i s z s. k., alispán. 11435. ikt. 1905. 111. Járási főszolgabirák, Gyula város rendőrfőkapitánya, községi elöljáróságok, vármegyei közigazgatási iktató és kiadó. Utlevólügyek soronkivüli elintézése. A m. kir. belügyministernek 75039—1908. számú körrendeleté értelmében utasítom, miszerint az útlevelek kiállítása tárgyában előálló intézkedéseket minden további külön utasítás bevárása nélkül soronkivül foganatosítsa. — Gyulán, 1905. évi julius hó 21-ón. Dr. F á b r y, alispán. 11373. ikt. 1905. IV. Járási főszolgabirák, Gyula város polgármestere, községi elöljáróságok, Gyula város rendőrfőkapitánya és közigazgatási kiadó. Külföldi utazóknál az utazás czéljának megállapítása A m. kir. statisztikai hivatal alábbi köriratát tudomás és miheztartás czóljából közzé teszem. Gyulán, 1905. évi julius hó 21-ón. Dr. Fábry, alispán. Másolat. 4120. eln. szám. Központi statisztikai hivataltól. Körirat. Valamennyi kiállító hatósághoz.

Next

/
Thumbnails
Contents