Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1903. január-december (6. évfolyam, 1-53. szám)
1903-02-12 / 7. szám
— 42 Sürgősebb esetekben a vármegye alispánja jogosított az alap terhére 100 koronát meg nem haladó összeget utalványozni, tartozik azonban minden utalványozásról a legközelebbi közgyűlésnek jelentést tenni. 6. §. A közszükségleti alap kezelésére nézve az egyéb vármegyei pénztárak kezelését illetőleg érvényben lévő mindenkori törvények és rendeletek irányadók. Az alapról készített számadások a törvényhatósági bizottság elé terjesztendők és ennek határozatával a bolügyministeriumhoz bemutatandók. Ez a határozat a benne foglalt szabályrendelettel meghirdetendő azzal, hogy ellene a meghirdetést követőleg 15 nap alatt a vármegye alispánjánál felebbezós adható be. A hirdetési határidő lejárta után a szabályrendelet jóváhagyás végett a m. kir. belügyminister úrhoz felterjesztendő. Erről a vármegye alispánja értesittetik. Kmft. Kiadta: Bei* thóty István, vármegyei tb. főjegyző. 1526. ikt. 1903. II. Valamennyi járási főszolgabírónak, tjyulaváros polgármesterének, rendőr- kapitányának és központi jegyzői tisztségnek. Csendőrök tanudijai kihágási ügyekben. Számos előfordult esetben azt tapasztaltam, hogy a kihágásokban I. fokon bíráskodó hatóságok a hozott Ítéletekben a tanúkihallgatásra beidézett csendőrök tanudijait nem állapítják meg részint azért, mert a csendőrök azt részletezetten fel nem számítják, részben azért, mert a nevezettek ez iránt igényüket bemondani elmulasztják Miután a tárgyaló hatóság székhelyén kívül eső állomásról tanuhallgatásra beidézett csendőrök különben is jogos, sőt törvényes költségeiket minden egyes esetben utólag felszámítják s felettes hatóságuk pedig ezen felszámításokat behajtás illetőleg megtérítés végett hozzám megküldik, miután továbbá olyan esetekben, a midőn ezen költségek az ítéletben megállapítva nincsenek, az 1885. évi január hó 26-án 2586. szám alatt kiadott belügyministeri rendelet értelmében, a vármegye házipénztárát terhelik, ennélfogva hasonló esetek kikerülése s a házipénztár ok nélküli megterhelésének elkerülése czéljából felhívom t. Czimeteket, hogy jövőben a kihágási tárgyalásokra s a tanukként beidézett és kihallgatott csendőröktől a megjelenési költségeket illetőleg, minden egyes esetben nyilatkozatot kívánjanak be s annak alapján azok megtérítése tárgyában itóletileg rendelkezzenek még oly esetekben is, midőn a költségfelszámitások bármi okból kimeritőek, avagy teljesen részletesek nem is lennének — Gyulán, 1903. évi február hó 5-én Dr. Fábry, alispán. 2298. ikt. 1903. III. Járási főszolgabírók, (iyuluváros polgármestere és községi elöljárók. Kártékony rovarok irtásának ellenőrzése. Földmivelésügyi m. kir. minister ur különös súlyt helyezvén arra, hogy az ország gyümölcstermelését veszélyeztető kártékony rovarok irtására vonatkozó törvényes intézkedések teljes érvényre jussanak s azoknak pontos betartását hathatósan ellenőrizni óhajtván, szakoktatási erdészeti-, kertészeti- és borászati szakközegeinek mindenkori feladatukká tette, hogy valahányszor hivatalos kiszállásuk alkalmával oly községben vagy helyen megfordulnak, hol számottevő gyümölcstermelés, vagy jelentékenyebb terjedelmű gyümölcsösök vannak, okvetlenül győződjenek meg személyesen a helyszínén, hogy vájjon az illető községi elöljáróság hogyan tett eleget az 1894. évi XII. t -ez. 50. §-a és az annak alapján kiadott rendeletek ide vonatkozó intézkedéseinek. Felhívom ennélfogva Czimeteket, hogy az eljáró szakközegeiket az általuk előadandó kérelemre ezen ellenőrzési működésűkben mindenkor kellőleg támogassák. Gyulán, 1. 903évi február hó 7-ón. Alispán helyett: Dr. Daimel, várm. főjegyző.