Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1903. január-december (6. évfolyam, 1-53. szám)
1903-06-04 / 23. szám
községben, miért is köröztetésüket azzal rendelem el, hogy feltalálásuk esetén illetőségi viszonyaikra tüzetesen kihaltgatandók s a felveendő jegyzőkönyv hozzám mielőbb beterjesztendő. S963—1903. ikt. sü. Portörő István 14 éves református vallásu, barna hajú, kék szemű, rendes orrú és szájú, gyulai illetőségű tanoncz, gazdájától Kronberger Sándortól megszökött. Ruházata : barna kabát és nadrág, czipő, kötény- Köröztetését azzal rendelem el, hogy feltalálása esetén Gyulaváros rendőrkapitánya értesitendő. 9531—1903. ikt. sz. Ficzura János ismeretlen helyen tartózkodván, köröztetését azzal rendelem el, hogy feltalálása esetén hozzám jelentés teendő.- 203 9228—1903. ikt. sz. Az 1860. évben Csatár községben született Kerekes Gyula ismeretlen helyen tartózkodván, köröztetését azzal rendelem el, hogy feltalálása esetén arra a körülményre kihallgatandó, hogy neje, szül. Kaucz Erzsébet kórházba jutása, tehát az 1895. óv előtti 5 óv alatt, hol és mennyi ideig tartózkodott? — Gyulán, 1903. évi május hó 28-án. Alispán helyett: Dr. Daimel, várm. főjegyző III. Megsemmisítések. 9202-1903. ikt. sz. . . ( Kovács István öcsödi lakos egy darab 9 éves fehér szőrű tehénről szóló 1903. május hó 16-án 11426/651, szám alatt kiállított járlatát a folyó évi május 17-iki kunszentmártoni vásárban elvesztette: az megsemmisittetik. 9522—1903. ikt. sz. Megyeri Sándor gyomai lakos, Gyomán, 1899. évben 92. szám alatt nyert munkás igazolványát elvesztvén, az meg semmisittetik. Gyulán, 1903. évi május hó 28-án. Alispán helyett: dr. Daimel, vármegyei főjegyző. 2325/1903. ikt. sz. A békési járás főszolgabírójától. Pályázati hirdetmény. Mezőberény községben lemondás folytán üresedésbe jött évi 800 koronával javadalmazott községi irnoki állásra pályázatot nyitok. Felhívom pályázókat, hogy képesítésüket, eddigi működésűket igazoló okmányokkal felszerelt sajátkezüleg irt pályázati kérvényüket hozzám folyó évi junilis hó 17-ig beterjesszék. A választás Mezőberény községben 1903. évi junius 18-án fog megejtetni. Békés, 1903. május hó 26. I’opovies Szilveszter, főszolgabíró. 2174/1903. ikt. sz. A szarvasi járás főszolgabirájátől. Pályázati hirdetmény. Békésvármegye szarvasi járásához tartozó Békésszentandrás nagyközségben nyugdíjazás folytán megüresedett l-ső jegyzői s ezen állás betöltése folytán esetleg megüresedő ll-ik jegyzői állásra ezennel pályázatot hirdetek s felhívom mindazokat, kik ezen állások valamelyikét elnyerni óhajtják, hogy az 1883 évi I. t.-cz. 6. szakasza, illetve az 1900. évi XX. t.-cz. 3. szakasza értelmében felszerelt és eddigi alkalmaztatásukat s erkölcsi magaviseletüket igazoló pályázati kérvényüket hozzám folyó évi június hó N-ának d. n. 5 órájáig annyival inkább nyújtsák be, mert a később érkező kérvények figyelembe vétetni nem fognak.