Hivatalos Közlemények, 1902. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-01 / 18. szám

- 86 ­írja, miszerint abban az esetben, ha az iparos állandó lakását és üzletét más iparhatósági kerületbe teszi át, mindazt tartozik teljesíteni, amit a törvény uj iparüzlet megindításánál át követel s hogy a most említett teljesítés alatt az ipartörvóny 4. és 21 §-aiban meg­határozott ipardijak fizetése is értendő s hogy az idézett 56. §-nak első bekezdése értelmé­ben az ipartörvóny 4- és 21. §-ai szerinti ipardijak is csak akkor fizetendők, a midőn az üzlethelyiség az egyik iparhatóság területéről a másik iparhatóság területére helyeztetik át, az egészen határozottan következik az ipartörvény 56. §-ának második bekezdéséből mely az első bekezdés általános rendelkezése alól Budapestre nézve kivételt tesz annyiban, amennyiben kimondja, hogy Budapesten az üzletnek egyik iparhatósági kerületből a má­sikba való áttételénél a 4, illetőleg 21. §-ban meghatározott dijak nem követelhetők. Felhívom mindezeknél fogva az iparhatóságot, utasítsa az iparhatósága alá tartozó elsőfokú iparhatóságokat, miszerint az engedélyhez kötött ipart-üző iparosoktól a jövőben olyankor, midőn üzlethelyiségüket ugyanazon iparhatóság területén belül egyik helyről a másikra áthelyezik, az ipartörvóny 21. §-ában meghatározott ipardijat ne szedjék. Buda­pesten, 1902 ápril 14-én. A minister helyett: N a g y s. k., államtitkár. 7871. ikt. 1902. V. Vármegyei főjegyző, főorvos, főszolgabirák, Gynlaváros polgármestere és községi elöljáróságok. (Külön mellékletként is kiadatik.) Utóállitások határideje. Tudomás és megfelelő intézkedés megtétele végett értesítem Czimeteket, hogy az állandó sorozó-bizottság Békéscsabán a vódtörvényi utasítás I. rósz, 102. §. 3-ik pontjában megállapított működési napoktól részben eltérőleg az 1901 évi május hó 13. és 28., junius hó 12 és 28., julius hó 12., augusztus hó 5., szeptember hó 5., október hó 13.. november hó 12., deczember hó 5. és 1903 évi január 5 , február hó 5. napjain fog összeülni és működni. A május 13-án tartandó utóállitásra elővezetendők a 101. hadkiegészítő kerü­lethez tartozó csanádvármegyei, valamint a Bókósvármegyóből a Gyula városi, gyulai járású békéscsabai és békési sorozó-járásokban tartott f'ősorozásoktól távol maradt és az utóállitás idejéig kinyomozott hadkötelesek, a május 23-án tartandó utóállitásra pedig előveze. tendők a 101. hadkiegészítő kerülethez tartozó csongrádmegyei és Bókósvármegyóből, a gyomai, orosházi és szarvasi sorozó-járásokban tartott fősorozásoktól távol maradt és ez ideig kinyomozott hadkötelesek. A junius hónaptól az 1903. évi február hó 5. napjáig tartandó utóállitásokra a 101. hadkieg. kerülethez tartozó összes sorozó-járásokban időközben kinyomozott hadkötelesek vegyesen vezetendők elő. Az utóállitások mindenkor délelőtt 9 Vs órakor kezdődnek és Békéscsaba község­házánál tartatnak meg. Felhívom tekintetes Czimeteket, hogy az utóállitások idejét az Ellenőrzési Naplóba jegyezzék be s a járási főszolgabirákat, Gyulaváros polgármesterét, és községi elöljáróságo­kat utasítom, hogy gondoskodjanak az elmaradt hadkötelesek pontos elővezetéséről. Gyulán, 1902. évi április hó 28-án. Dr. F á b r y Sándor, alispán. 6472. árv. 1902. VI. Valamennyi gyámpénztáiTal birő község elöljáróinak. (Békéscsaba községet kivéve.) (Külön mellékletként is kiadatik) Magyar nyugoti vasút kötvényei. Miután a m kir. belügyminister urnák 33048/VIII-a számú körrendeleté szerint az államosított „M agyar nyugoti vasút” I. kib elsőbbségi kötvényeihez kiadott II. sor szelvónyinek utolsó szelvénye folyó évi április hó l-ó n lejárt és a még forgalomban levő kötvények III. sor szelvényei folyó évi április hó 1-től kezdve kerülnek szétosztásra,

Next

/
Thumbnails
Contents