Hivatalos Közlemények, 1902. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)
1902-10-23 / 43. szám
- 237 1876. VI t -ez. 30. §-a alapján a járási közegek utján is szigorúan ellenőrizze és amennyiben egyik vagy másik községben a szervezésnek figyelembe vehető akadályai merülnének fel, ezekről esetről esetre tegyen ide jelentést. A szervezet főbb irányelveit és legfontosabb intézkedéseit a következőkben foglalom össze. A gazdasági ismétlő iskola szervezése mellett különös gondot kell arra fordítani, hogy a gyakorlati tanítás czéljaira szolgáló terület elegendő kiterjedésű és a község középpontjához mentül közelebb fekvő legyen. Minthogy a nagyobb gyakorlati területek gazdasági felszerelése a községekre nagy terhet ró, de a költséges felszerelés, a mellett, hogy az intézmény szervezését megnehezíti, egyúttal a gyakorlati gazdasági oktatás iránt való bizalom gerjesztésére sem alkalmas; hasson oda a bizottság, hogy a mely községben a gazdasági gyakorló terület felszerelése fedezet hiányában nehézségekbe ütközik, a felszerelés a gyakorlati gazdasági oktatás legelkerülhetetlenebb szükségleteire és egyelőre csak arra szorítkozzék, hogy a gazdálkodás a helyi viszonyok és gazdálkodási szükségletek arányában megkezdhető s avval kapcsolatosan a tanítás is megindítható legyen. Aztán fokozatosan a gazdasági területből nyerhető haszon felhasználásával és a község anyagi erejéhez mérten kell a felszerelést kiegészíteni és teljessé tenni. Általában nem szabad szem elől téveszteni és erre főleg a nagyobb területtel rendelkező szaktanító gasdasági ismétlő iskolák tanítóit kell figyelmeztetni, hogy a gazdasági oktatás hatását és hitelét mi sem rontja le annyira, mint a mintaszerű felszerelésre való törekvések folytán támasztott túlzott követelések és a községekre ezekből származó súlyos anyagi terhek; ellenben a szakszerű munkálkodásból eredő gazdasági haszon felhasználásával előállított bármely felszerelés, mint a szakavatott munkálkodás eredménye, állandó tényezője az oktatás és az intézmény iránti bizalom s hitel megszilárdulásának. Különös gondossággal járjon el a bizottság minden oly esetben, midőn bár a gazdasági ismétlőiskola szervezésére a község köteleztetett, de anyagi erői hiányában nem képes azt teljesen foganatosítani és az állam segélyezését kell igénybe venni. Az egész gazdasági szakoktatás eredményessé tételének fontos biztosítéka az is, hogy a gazdasági oktatás iránya jól választassák meg : tehát, hogy például a kiválóan gyümölcstermő vidéken az oktatás gyümölcsészeti, a szőlő vidékeken borászati, a mező- gazdasággal foglalkozó lakosság körében mezőgazdasági irányú legyen, azért a bizottsága községi képviselőtestületnek ily irányú, a szervezet 3-ik §-a értelmében hozandó határozatait felülbírálás végett mindenkor kívánja be. Gondja legyen a bizottságnak, hogy a gazdasági ismétlőiskolákban a kézügyességi oktatás mentül szélesebb alapokon meghonosodjék, mert ezen oktatás kézzel fogható eredményeinél fogva felette alkalmas az egész intézmény iránt az érdeklődést a nép körébe bevinni, de másrészről az okszerűen vezetett kézügyességi oktatásnak közgazdasági szempontból is nagy jelentőséget tulajdonítok. A gazdasági iskolai évzáró vizsgálatokkal kapcsolatosan szervezendő iskolai kiállítások rendezésében, valamint a szervezet azon részeinek pontos megtartásában,* a melyek (48. 65. §§) a gazdasági szaktanítóknak különös kötelességeit szabják meg a község lakosai gazdasági érdekeinek előmozdítását és a felnőttek oktatását, ifjúsági egyesületek és gazdakörök szervezését illetőleg necsak ellenőrizze a bizottság a szaktanítókat, hanem azok ily irányú tevékenységét saját hatáskörében támogassa, sőt a tanítók buzdítására társadalmi utón jutalmakat kieszközölni is igyekezzék Úgy a bizottságnak, valamint a kir. tanfelügyelőségnek kötelességévé teszem, hogy a szervezetnek a gazdasági ismótlőiskolai jövedelmek szabályszerű felhasználására a számadások és pénztári kezelés ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseit pontosan megtartsaVégül figyelmeztetem a bizottságot, hogy a gazdasági ismétlőiskolára utalt tanköteleseknek e szervezet V. fejezetében megszabott módon és időig való pontos beiskolázására különösen ügyeljen fel, evégből a 13—15 éves ismétlő tankötelesek rendes iskolázásának keresztülvitele és az igazolatlan mulasztások bírságolása körül hanyagságot vagy mulasztást elkövető községi elöljáróságok ellen a kir. tanfelügyelőtől veendő jelentések alapján az 1876. VI. t.-cz 30. §-ban megszabott kötelességéhez képest haladéktalanul a legszigorúbb intézkedéseket foganatosítsa. Ezen rendeletemmel a gazdasági ismóllőiskoláknak az 1896. évi november hó 16-án 60764. sz. a. kelt rendeletemmel kiadott szervezetét és tantervét az 1903. évi január hó 1-étől kezdődőleg, a szervezetre és tantervro vonatkozó minden egyéb későbbi rendelettel együtt hatályon kívül helyezem. Nem kétlem, hogy a bizottság a gazdasági ismétlőiskolák működésétől népünk szellemi és anyagi jólétének előmozdítása érdekében várható előnyöknek tudatában, minden erővel rajta lesz, hogy ezen intézmény szervezése, életbeléptetése és felvirágoztatása érdé-