Hivatalos Közlemények, 1902. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-30 / 5. szám
V. évfolyam Gyula, 1902. január 30 5-ik szám HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK. Békésvármegye hivatalos lapja. Kiadja a vármegye alispánja. Megjelenik minden Csütörtökön a kiadásra kerülő hivatalos közleményeknek megfelelő terjedelembon 1405. ikt. 1902. I. Főszolgabirák ős polgármester Arviz elleni védekezésnél szükséges katonai segédlet. Az árvizek elleni védekezésekhez nyújtandó katonai segédletek igénybevételének módozatai s az igénybevétel körül követendő s a 7-ik számú hadtestparancsnoksággal egyetórtőleg megállapított eljárás szabályozása ügyében, a m. kir. földmivelésügyi minister ur múlt évi 11720. eln. számú rendelete alapján tudomás és miheztartás végett, a következőkről értesítem: A 7-ik hadtestparancsnokság, a működési körébe vont folyó völgyeket, az árvédelmi segédletek kellő szervezése okából nyolez szakaszba osztotta be. Ezen nyolez szakasz mindegyikéhez a 7-ik hadtestparancsnokság részéről már előzetesen kijelöltetik egy-egy utásztiszt, valamint ezeknek egy-ogy helyettese, kik felmerülő szükség, illetve megkeresés esetén az árvédekezés vezetésére hivatott hatósági vagy társulati közegek mellett az igényelt katonai segédlet tekintetéből fognak közreműködni. Ezúttal a hadtestparanesnokság a IV-ik szakasz részére, ahová Békésvármegye is tartozik, kijelölte utásztiszttül : Appel Ede századost s helyetteséül: Hoffmann Géza főhadnagyot. A kijelölt tisztek és helyetteseik a végből, hogy működésűk színterével már előzetesen megismerkedjenek, helyszíni tanulmányokat fognak tenni az érdekelt hatósági és társulati tisztviselőkkel érintkezésbe lépve, velők tárgyalni s esetleges megállapodásaikat jegyzőkönyvbe foglalni fogják Az utásztisztek kiszállásának időpontjáról a 7-ik hadtestparancsnokság közvetlenül fogja az érdekelt hatóságokat és társulatokat értesíteni. Annak megemlítésével, hogy az utásztisztek ezen tanulmányutjaiból folyólag felmerülő költségeket a földmivelésügyi minister tárczája terhére elvállalta, felhívom a Czimet, hogy az utásztiszteket eljárásukban kellően támogassa s nekik a szükséges felvilágosításokat adja meg. A katonai segédletnek árvízveszély esetén való igénybevételénél követendő eljárás tekintetében a következőkről értesítem a Czimet: Az eddigi gyakorlatnak és kiadott rendeletcknck megfelelően katonai segédlet kirendelése csak oly esetekben kérhető, midőn az árvédelmet vagy élet- és vagyonmentést intéző társulat, illetve hatóság rendelkezésére álló munkaerő és eszközök e czólra nem elegendők, vagy a midőn a katonaságnak karhatalomként való alkalmazása feltétlenül szükséges. A katonai segédlet kirendelését az 1885. évi XXIII. t-ez. 153. §-a alapján kirendelt árvédelmi ministeri biztoson kívül, ki o részben közvetlenül eljárhat, az illető törvényhatóság alispánjának vagy polgármesterének kell a hadtestparancsnokságtól kérni. Az alispánok és polgármesterek azonban saját kezdeményezésükből a kirendelést csak az esetben kérhetik, midőn az nem valamely ármentesitő társulat feladatát képező, hanem a hatóság által vezetett védekezésnél válik szükségessé; továbbá, mikor azt karhatalom gyakorlása, vagy a társulati töltés átszakitásával a már az ártérre betört árvíz által fenyegetett városok vagy községek védelmére, úgyszintén élet- és vagyonmentésre kell igénybe venni. Ellenben ármentesitő társulatok feladatát képező védekezési munkákhoz katonai segédlet kirendelését az alispánok és polgármesterek csakis az illető társulat által c részben hozzájuk intézett megkeresés alapján kérhetik a hadtestparancsnokságtól. Az alispánok és polgármesterek által a kirendelés iránt a hadtestparancsnoksághoz intézendő kérelemben, amely írásban, esetleg táviratilag teendő, meg kell jelölni, hogy a kórt segédlet karhatalomra, az árvédekozósnél való tényleges közreműködésre vagy pedig az élet- és vagyonmentésre szüksógcltetik-o ?