Hivatalos Közlemények, 1902. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-05 / 23. szám

- 130 ­elkobozandó!?, azon tárgyak pedig a melyek törvény szerint elkobozandók, vagy a bűnvádi eljárásban bizonyításra felhasználhatók, általános jogelvek szerint (b. p. 169. §) is a bün­tető eljárás során lefoglalandók ós bűnjeleknek tekintendők; a kihágások tárgyában eljárásra illetékes közigazgatási hatóságok az 1881. évi 88. t.-cz. ós a kihágások eseteiben követendő s az 1880. évi augusztus hó 17-én 38547/b. ü. m. sz. a kiadott eljárási szabályok 39. 41. ós 69. §§-ai értelmében nem csak jogosítva hanem kötelezve is vannak arra, hogy az ily hirdetményeket ós felhívásokat mint bűnjeleket az illető feleknél azoknak kézbesítése után lefoglalják. Másként áll azomban a kérdés akkor, ha a szóban forgó hirdetmények ós felhívások külföldről nyomtatványban (bűnt. törvk. 63. §.) küldetnek be. Ugyanis a nyomtatványok utján elkövetett ós törvényben megállapított kihágások az 1897- évi 34. t.-cz. 15. §. 11 pont l ós 2. bekezdései szerint a rendes esküdt bíróság hatáskörébe tartoznak, azonban mint hogy a szőnyegen levő esetekben a bűnvádi eljárás senki ellen sem indítható meg, ennélfogva a kérdéses hirdetményeket ós felhívásokat tar­talmazó nyomtatványokat elkobozása ós megsemmisítése a kir. ügyészség indítványára a B. P. 477. ós 478. §§-ban meghatározott eljárás szerint a köztörvényszék által mondandó ki, a feleknek már kézbesített ily nyomtatványok lefoglalására pedig a B. P. 177. §-ban meghatározott általános szabályok szerint rendszerint a vizsgálóbíró, sürgősség eseteiben pedig a kir járásbíróság ós a nyomozást teljesítő rendőri hatóság is jogosult. Ha azonban a sajtó ügyi megtorló eljárás egy bizonyos sajtójogilag felelős személy ellen megindítható, tehát a sajtó törvény szerint felelős személyek nem külföldiek volnának, a nyomtatvány lefoglalását a B. P. XXX fejezete értelmében (567. § ) csak a bíróság (vizsgáló biró, járás­bíróság) rendelheti el. Felhívom ezek után a Czimet, hogy az alantos hatóságait ezen értelemben megfe­lelően utasítsa Budapesten, 1902. évi május hó 24-ón. A minister helyett: Gulner s. k , államtitkár. 200. bgy. 9271-1902. ikt. sz. III. tiyulaváros polgármestere és községi elöljáróságok. Vármegyei épületek tatarozása. A vármegyei épületek 1902. évi helyreállítási munkálatainak költségvetése tárgyá­ban hozott közgyűlési határozatot közhirrétótel végett közlöm, azzal, hogy a hirdetési bizonylatok 15 nap felebbezési idő elteltével hozzám azonnal beterjesztendők. Gyulán, 1902. évi junius hó 3-án. Dr. Fábry, alispán. KIIRT CZ IKK. Bókósvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1902 évi május hó 26-án tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 200. bgy. 9271-1902. ikt sz. Tárgyaltatott a vármegyei építkezési bizottság előterjesztése, melynek kapcsában a vármegyei épületeknél az 1902. évben szükségesnek mutatkozó ópületjavitásokra vonat­kozó költségvetéseket bemutatja. A költségvetésben felsorolt ópületjavitási munkálatok elkerülhetetlenül szüksé­geseknek mutatkozván, az államópitészeti hivatal által készített s az építkezési bizott­ság által elfogadásra ajánlott költségvetést a törvényhatósági bizottság elfogadja s az abban felsorolt munkálatok végrehajtását 4213 korona 35 fillér költséggel a folyó évi házi pénztári költségvetésbe felvett 3000 korona terhére, s amennyiben megtakarí­tások elérhetők nem lennének, a többletet házipénztár tartalékalapja terhére elrendeli s a további intézkedések megtételével a vármogye alispánját bízza meg. Ezen közérdekű határozat közhírré teendő s a hirdetési határidő leteltével az összes ügyiratok s esetleg beadandó felebbezésekkel együtt felterjesztendő a m. kir. belügyminister úrhoz. Erről a vármegye alispánja a kihirdetés ós felterjesztés végett s az állam- épitészeti hivatal órtesittetnek. Kmf. Kiadta: Kiss László, várni. II. aljegyző. 986d. ikt. 1902. IV. A vármegye területén levő állami anyakünyvvezetőknek. Országos betegápolási alap terhére gondozott gyermekek halotti anyakönyvi kivonata. M. kir. belügyminister ur alábbi rendeletét szigorú végrehajtás végett közlöm. Gyulán, 1902. évi junius hó 3-án. Alispán helyett: Berthóty István, várm. tb. főjegyző Másolat. 4—49858/1002 B. M. számit körrendelet. Állami gyermekek halotti anyakönyvi tanúsítványainak felterjesztése tárgyában. Valamennyi vármegyei ós városi törvényhatóságnak.

Next

/
Thumbnails
Contents