Hivatalos Közlemények, 1900. január-december (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-02-22 / 8. szám
— 56 — írásbeli intézkedésekre fentartott hely Az 1881. XIV. t.-cz. 15. és 18. §-nak jelzett értelmezése azonban téves és helytelen, mert a 15. §. értelmében a lejáratig ki nem váltott zálogos feltétlenül árverés utján értékesítendők, minélfogva a 18. §. második bekezdése, mely bizonyos feltétel alatt megengedi a zálogtárgyaknak eladását a becsértéken, illetve kikiáltási áron alu is, csak látszólag vagylagos, tényleg azonban parancsoló (imperativ). Az »adható eb az utóbb idézett szakasz szövegében annyit jelent, mint »adandó el«, tehát csak a törvény ellenére — per abnsum — fejlődhetett ki a többször említett azon gyakorlat, hogy a zálogüzlettulajdonosok, mihelyt a zálogtárgy az árverésen a kikiáltási ár mellett (becsértéken) el nem kel. azt követelésük kielégítésére egyszerűen további árverési lépések mellőzésével visszatartják. Mindezeknél fogva, ha valamely zálog az árverésen nem talál vevőre, a kikiáltási ár mellett (becsértéken), úgy annak eladása tekintetében, az 1868. LIY. t.-cz. 486, illetve az 1881. IX. t.-cz. 107. S-ai nyernek alkalmazást, a melyek értelmében minden tárgy a becsáron váltatik ki s ha a becsár meg nem igértetnék, a kikiáltási ár fokozatosan lejebb szállittatik, mig ígéret tétetik; ha pedig további Ígéret nem tétetett, az árverés tárgya a megígért utolsó árnak háromszori kikiáltása után, a legtöbbet Ígérő által megvettnek jelentetik ki még akkor is, ha más árverelő által ígéret nem tétetett. Magától értetik azonban, hogy a törvény értelmében megtartandó árverésen a zálogüzlet tulajdonosa is, mint ajánlattevő résztvehet és a zálog megvétele által magát az árverés alá bocsátott tárgy elkótyavetéiésétől származó károsodástól megóvhatja 3. Az 1881. X1Y. t.-cz. 15. és 18. §-nak ilyetén alkalmazása magával hozza, hogy »árverésről visszamaradt tárgyak« tekintve, hogy ilyenek visszamaradása a törvény helyes alkalmazása következtében, a jövőben kizártnak tekinthető, többé már elő nem fordulhatnak, minélfogva az említett szövegű hirdetményeknek, feliratoknak stb. alkalmazása a valóságnak többé nem felel meg. Azok, a kik czégtábláikon, kirakataikban stb. szálogházi árverésről visszamaradt tárgyak« felírást alkalmaznak, az 1884. XVII. t.-cz. 58. §-a szerint minősülő kihágást követnek el s ennek megfelelően büntetendők. 4. Miként a hatóság előtt tudva levő hivatali elődöm által 1889. évi novembe hó 14-én 54,818. szám alatt a magán zálogüzlettulajdonosok visszaéléseinek meggátlása ügyében kiadott rendelet 1-ső a) pontja szerint, a zálogüzlettulajdonosok az árveréseken magukhoz váltott zálogokat csak megfelelő iparigazolvány alapján vannak jogosítva árusítani, a mely iparigazolvány azonban csakis általánosságban ékszerkereskedésekre, vagy ruhakereskedésre vonatkozhatik, ellenben oly i parigazolványok kiszolgáltatása, mely azt tüntetné fel, mintha az illető ékszerek, ruhanemüek stb. zálogházból kerülnének ki, tilos, mert azok esetleges kifüggesztése a közönséget azon tévedésbe ejthetné, mintha ott csakis zálogból kiváltott s igy jóval értékükön aluli árban volnának áruk kaphatók, nemkülönben azon helytelen következtetésre vezetnének, mintha az iparhatóság az ipartörvény 51. §-ban szabályozott árusítás eszközlésére adott volna engedélyt. Ebből természetszerűleg következik, hogy az árusítás módjának is egyeznie kell az iparjogosultsággal. Vagyis utalással egyszersmind arra, hogy e leiratom 1-ső pontja értelmében, ezentúl a kézizálogüzlet más üzlettel ugyanazon heljüségben nem lesz gyakorolható, felhívom a hatóság figyelmét arra, hogy ez üzleti feliratoknak, hirdetményeknek stb. csak oly tárgyakra szabad utalást tartalmaznak, a mily tárgyak árusítására az iparigazolvány szól. Ennek folytán minden olyan üzleti felirat, hirdetmény stb., mely az illető tárgynak zálogházból való kikerülésére vonatkozik, az ipartörvény 51 §-a szerint minősülő gyors és tömeges eladásra ingerlő módon való árusításnak tekintendő, s az, aki ily czimen hirdeti áruit, magát az idézett szakasz rendelkezéseinek aláveti. Végre 5-ör megjegyzem, hogy némely zálogüzlettulajdonos azon eljárása, hogy csekély értékű, főként ékszertárgyakat önmaguk zálogosítanak el, s aránytalan kölcsönösszeg följegyzésével a zálogjegy vevőjét tévedésbe ejtik és megkárosítják, bűnvádi utón mint csalás, (1878 V. t.-cz. 379. §-a) üldözhető. Ezek után felhívom a hatóságot, hogy az előadottakról úgy az illetékes iparhatóságokat, mint ezek utján a zálogüzlettulajdonosokat megfelelő módon tájékoztassa, egyben pedig intézkedjék, hogy a zálogházi árverések alkalmával, jelen leiratom második pontjának rendelkezései úgy az L881. XIV. t.-cz. 17. §-a értelmében azon résztvevő közjegyző, illetve iparbatósági kiküldött, mint az illető zálogüzlettulajdonos részéről kellő figyelemben részesittessenek. Budapest, 1900. évi január hó 19. H e g e d ü s, s. k. 44.745.—VIII. 1809. szám. Kereskedelemügyi m. kir. minister. Rendelet az összes II. fokú iparhatóságokhoz, a kézi zálogok kiváltása, vagy a lejárt kölcsönök meghosszabbítása alkalmával nyugtató kiszolgáltatása iránt. Panaszok merültek fel arra nézve, hogy egyes zálogüzlettulajdonosok, a zálogtárgy kiváltása alkalmával magasabb kamatot szednek, mint a mekkorára az 1881. évi
