Hivatalos Közlemények, 1899. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)
1899-02-02 / 5. szám
- 3 munkáscsapatok, hadmérnök, vagy utászcsapatok, robbanószerek, pontonokat stb) illeti, melyek a törvényhatóságok megkeresésére fognak kirendeltetni és a melyeknek kirendeléséből felmerülő költségek az érdekeltség által viselendők, — e tekintetben szintén nem lesz eszem elől téveszthető, hogy az ármentesitő társulatok feladatát képező védekezési munkálatokhoz katonai munkás csapatoknak kirendelését a törvényhatóságok csakis az illető társulatok részéről e tekintetben nyilvánított kívánság, illetve megkeresés alapján kérhetik. Természetesen teljesen a hatóságok intézkedési körébe esik a katonai erő kirendelését oly esetekben kérni, midőn az nem valamely társulat feladatát képező védekezésénél válik szükségessé, vagy mikor azt, bár társulati ártérre betört árvíz által fenyegetett városok vagy községek védelmébe, úgy szintén élet és vagyonmentésre kell igénybe venni. Hasonlóképen a hatóságoknak kell gondoskodniok a katonai erő kirendeléséről akkor is, ha az karhatalom gyakorlására veendő igénybe. Kelt Budapesten, 1899. évi január hó 19-én. Darányi, s- k. III. Körözések. Vezérszó: Kecskeméti törvénytelenül ismeretlen hadkötelesek. távol levő teljesen Az alábbi névjegyzéket a körözés foganatosítása végett kiadom. A körözés eredményéről a községi elöljáróságok a járási főszolgabirákat tartoznak értesíteni. Névjegyzéke Kecskemét thjf. város területén 1899-ik évi ujonezozáshoz összeirt törvénytelen távollevő, teljesen ismeretlen hadköteleseknek. I poly,; | Születési szám A hadköteles neve — ________________a szülők neve | A keresztszülők neve Észrevétel > i éve j helye 1 II Bartusz János |j r. k. || 1878. I P.-Péteri 1 ... Gémes Ferenc* \ lg Kozalia Csík Luczít 2 Csernus Imre j . „ Kecskemét I1 . I ^illcze .JAuos ! Kurtosi Erzsébet Dózsa Anna 3 Csernvi József ! „ „ „ {ózseí. ,, , ** Sá„n,dor ” ” Bognár Erzsébet Batori lerez 4 Dunai Mihály ! „ I „ „ I dózsc-f r, , ; ' Allitólfg " ” Rúzsa Terez elhalt 5 - ■ *** ssv. SS. «í »»* §£*** snyr' 1 - • - S!«i, KílS.. 8 “>•'»■*' • - - Oál Mária 9 Grochman Ferenc/. „ „ Autal . £u.h“ G-vu,a . . Bonde Anna Belodener Maria 10 Gulvás Ferenc/ „ „ Mihály Balog I ái i ” Baranyi Francziska \ arga Anna H Habrsn János . . . H.ta B.g‘K* 12 FeatS Hegedűs Léseid . ; . I . Festő Hegedűs Jsseti kéhnri Au“í° ‘tdiíalt8 13 Kálmán István „ „ dózTsef. , .. Tóth József i| , . ” Halasi Júlia | Bonto Eozalia 14 Kovács László „ „ „ Gábor Nagy Mihály ” Bírt Erzsébet Lajtos Maria 15 Kollár Mihály evg. „ „ :]áll0;s . .. _ Jf!'za J.á!10* ° ” Trestyanszki Zsuzsa : Dubovszki Zsuzsa 16 Lehóczki Pál r. k. „ „ }.>ál . .... II. Szabó Mihály ” Bognár Jolia B. loth Anna 1? Mészáros Pál János „ „ „ Mészáros Erzsébet Solymosi Erzsébet 18 í Nagy József . „ Mihály Szekér József ” Nagy Rozália Szeker Maria 19 Száraz Nagy László „ „ „ Száraz Nagy Magdolna j Vig^r/sóhet*1 Z 20 Német József Dezső „ „ j I Német Berta Német 'Katalin 21 | Német Károly Lajos !j evg. : „ j Bécs j Német Mária i Gartsik Anna ot) c i .... István Kállai László 22 Oláh József r. k. „ Kecskemét NagJ. Erzsébet Nagy Mária 23 Péli Gábor „ „ „ Péli Mária FabSís Mária T> T■ János Fiilöp Mihály 24 Rúzsa János „ „ „ Rácz Anna Magyar Anna 25 Szekeres József „ „ d”zs.ef T .. ” iI ” ” i Virág Júlia virág lerez 26 : Tóth János „ „ „ i SeAnna Barta Erzsébet 27 Tóbi Antal | ref. ; „ „ , Sut Judit oo I it:. • n-i t>:i í Pál Berkes János ® u el ll 1- ‘ ” ” Vezsenyi Mária Agóes Rózái m „ i! || i János ' Liptai Ferenc/ i lla® elenoz ii i, h „ || Juhász Erzsébet Juhász Júlia Kelt Kecskeméten, 1899. január hó 14-éu. Vámos Béla, • főkapitány, mint katonaügyi előadó. 1291. ikt. 1899.