Hivatalos Közlemények, 1898. július-december (1. évfolyam, 1-27. szám)
1898-07-21 / 4. szám
9 Újabb időben a karhatalom igénybe vételénél több Ízben tapasztaltatok, hogy a közigazgatási hatóságok és közegek az e tárgyban 1896. évi 6707. eln. szám alatt kelt honvédelmi ministeri körrendelettel kiadott »Utasitás« határozmányai tekintetében tájékozatlanok, illetve azoktól eltérőleg járnak el. Felhívom, miszerint az említett utasítást, mely Czimnek 18714—1896. szám alatt innét 1896. évi október 19-én adatott ki, behatóan tanulmányozzák s annak határozmányait, nevezetesen a 2. 3. és 4. szakaszaiban foglaltakat pontosan tartsák he, a karhatalom alkalmazása körül rendelkezési joggal felruházott hatósági közeg nevét pedig a karhatalom parancsnokával minden egyes esetben kellő időben közöljék. Gyulán, 1898. évi julius 17-én. Dr. Fábry Sándor, alispán. 15741. ikt. 1898. III. Járási főszolgabirák, Gyula város polgármestere. Községi elöljáróságok. Földmivelésügyi m. kir. minister urnák folyó ' évi julius hó 6-án 44701. szám alatt kiadott rendeleté szerint a hesseni-légy (cecidomya destructor) az ország több részében ez évben is még elég jelentékeny károkat okozván, az ellene való védekezési eljárás, de különösen az eddig legsikeresebbnek bizonyult csalogató vetések alkalmazása az egész ország területén, ott a hol szükséges, mulhatlanul és pontosan foganatba veendő. Hogy e tekintetben a szükséges intézkedéseket megtehessem és különösen a gazdaközönséget a Vezérszó : Hesseni légy elleni védekezés. hesseni légy elleni védekezés módjáról tájékoztassam’ felhívom tekintetes Czimeteket, hogy arra vonatkozólag észlelték-e és mily mérvben a folyó évben a hesseni légy felléptét, a községi elöljáróságok a járási főszolgabirákhoz, ezek és Gyula város polgár- mestere pedig hozzám sürgősen jelentést tegyenek Gyulán, 1898. évi julius 18-án. Scontró: F.lőljáróknak julius 30. Főszolgabirák és polgármester aug. 4. Dr. Fábry Sándor, alispán. 232. eln 1898. ív. Gyula város polgármesterének. A községek elöljáróinak. A kereskedésekben »peronosporin«, »azurin« stb. nevek alatt a peronospora viticola elleni különböző kész permetező szerek áruitatnak, melyek, mint az idei tapasztalatok tanúsítják, csak igen kevés hatékony alkatrészeket tartalmaznak, minél fogva a peronospora elleni védekezésben majdnem teljesen értéktelenek s annyiban károsok is, a mennyiben a gazda bízva e szerek hatásában, elmulasztja a kellő időben az alkalmas szerrel való permetezést s igy a peronospora a védekezés daczára is elbontja a szőlőket. Felhivom a helyi hatóságokat, hogy a szőlőkVezérszó : I. Peronospora. 2. Permetezés. ben rejlő közvagyont megóvandó, a lakosságot hir- detményileg figyelmeztessék a peronospora elleni kész szereknek legtöbb esetben való értéktelen voltára s ajánlják a további permetezéseknél az u. n. bordeuxi keverék használatát, mely a permetezéseknél legjobbnak bizonyult (Bordeuxi keverék készítési módja: 50 liter vizben 2 kg. rézgálicz, 50 liter vizben 2 kg. égetett mész feloldandó s a mésztej lassan a rézgálicz oldathoz töltendő.) Gyulán, 1898. évi julius 18-án Dr. Fábry Sándor, alispán. Valamennyi főszolgabírónak. Gyula város polgármesterének. Vármegyei jegyzői tisztségnek. Vezérszó: Karhatalom. 15596. ikt. 1898. II.