Békés Megyei Hírlap, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-06 / 284. szám
5 2007. DECEMBER 6.. CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP —ipuj.iuTn Kőrösladány. vérvétel Nem kizárt, hogy körösladányi- aknak már nem sokáig kell Szeghalomra vagy Gyulára utazniuk vérvételre. A település vezetése felvette a kapcsolatot a fürdőváros kórházával, s az egészségügyi intézmény egy szerződéstervezetet is eljuttatott a kérdésről az önkormányzathoz. Magyartánhegyes. közcélú. Az önkormányzat ebben az esztendőben eddig 84 közmunkást foglalkoztatott, amelyre az előző években nem volt példa. Jelenleg hat közcélú munkás dolgozik a településen, ketten a konyhán, négyen a készülő egészségház, illetve az iskola és a művelődési ház takarításában segédkeznek. Mezőkovácsháza. eszközök. A Békés Megyei Közoktatási Köz- alapítvány pályázatán 341 ezer forint támogatást nyert eszközállománya bővítésére a Négy Évszak Óvodacsoport. A pénzt fejlesztő- és udvari játékok, szőnyegek, hinta, játékpolc és egyéb bútorzat vásárlására fordítják. Szeghalom. PÁLYÁZAT. Megüresedett Szeghalmon egy védőnői álláshely. A testület a körzeti védőnői álláshely betöltése érdekében pályázatot írt ki. Telekgerendás, körjegyző. A telekgerendási képviselő-testület nem alakítja meg a körjegyzőséget Csorvással. A grémium már korábban megosztott volt ebben a kérdésben, most végleg elutasították az együttműködés lehetőségét. Tótkomlós. NÉPDAL. Fennállásának 35. évfordulóját ünnepli a Rozmaring népdalkor. A csoport elsősorban a szlovák népdalokat őrzi meg az utókor számára. A nemzetiségi rendezvények résztvevői Pro Űrbe Díjat is kaptak. Kétszer megjelent a komlósi szlovákok énekes könyve. UjkígyÓS. MUNKANÉLKÜLI. Százkilencvenhét regisztrált munkanélkülit tartanak nyilván jelenleg Újkígyóson. Ebből száz- heten nők, kilencvenen férfiak. Zsadány. ALTERNATÍV. Pályázati lehetőség esetén alternatív energiahordozók hasznosítására törekszik Zsadány az önkormányzati intézmények esetében. Az óvoda, az idősek otthona, valamint a konyha fűtését, melegvíz-ellátását szeretnék megoldani napkollektorokkal. A zsebes lételeme a tömeg Megkönnyíti a zsebtolvaj dolgát, ha a táska nincs lezárva és észrevétlenül kiemelhető belőle a pénztárca vagy más értékek. (Képünk illusztráció.) A Paradicsomban érzi magát a zsebtolvaj, amikor decemberre hajlik az esztendő. Az ünnepi nagybevásárlásokra a nagyobb városainkban — különösen Békéscsabán — egyre több üzletközpont csábítja a vásárlót. László Erzsébet Újabb és újabb bevásárlóközpontok versengenek a vevőkért Békéscsabán, főként az év végi ünnepek előtt kínálva a portékát a vevők ezreinek. A vásárlás azonban bosszúsággal is járhat, ha az ember nem törődik értékeivel, és szinte felkínálja azokat a zsebtolvajoknak. Bátkai Miklós százados, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűn- megelőzési osztályának munkatársa először a zsebesekről rajzol hiteles képet: — Csoportokban jelennek meg a tett helyszínén a tolvajok. A szerepek jól elkülönülnek: az egyik bandatag a leendő áldozat figyelmét tereli el, tüzet kér vagy aprópénzt, összekoszolja a ruháját. A kulcsember, aki a lopás előtt kifigyeli,' honnan is kell elemelni az értéket, a legalkalmasabb pillanatban nyúl a zsebbe, táskába. A lopott holmit rövid ideig dédelgeti - sosem lehet tudni, nem akadt-e szemtanú a közelben -, egy pillanat alatt átadja fürge lábú tettestársának, aki gyorsan elillan a tömegben, buszon, mozgólépcsőn, üzletek forgatagában. A tolvajokkal szembeni ellenszert „kötelező tananyagnak” illik felfogni, ha nem kívánunk a tettesek csapdájába sétálni. A lecke már az üzletek parkolóiban kezdődik. Aki elfelejti bezárni járművét, feltekerni annak ablakát, netán könnyelmű- Két éve slágercikk volt a házimozi — taglalja Bátkai Miklós. — Idén az LCD tele\'ízió a kelendő áru. Tény, hogy a tévé nagyobb, de nem nehezebb ellopni! Az áruházak parkolóiban nem feltűnő, hogy termetes csomagokat cipelnek az emberek. Autót feltörni pedig a technika fejlődésével sem mit bonyolultabbá, aki erre „szakosodik”, pillanatok alatt kinyitja a lezárt ajtót, amennyiben az utastérben kisebb-nagyobb értéket fedez fel. Utóbbi lehet kulcs, autós táska avagy' LCD televízió is. Az ördög nem alszik A vásárlások alkalmával figyeljünk a gyanús jelekre:- ha indokolatlanul meglöknek, körbevesznek;- ha tüzet kérnek;- ha pénzt akarnak felváltatni;- ha összekoszolják a ruhánkat és emiatt feltartanak;- ha feltűnően, hosszabb ideig fürkészik a táskánkat, mozgásunkat. en a belső, látható térben hagyja tárcáját, táskáját, kulcsát vagy tele tömött szatyrát, köny- nyen áldozattá válhat. A riasztót a legrövidebb időre is célszerű bekapcsolni. A megvásárolt árunak csak a csomagtartó nyújt biztos helyet, de azt is érdemes mielőbb hazaszállítani, mert akadhat egy-két figyelmes szempár, melyek nyomon követték a portéka útját. S persze a csomagtartót sem nehezebb feltörni, mint a kocsi ajtaját. Tárca, telefon, kulcs sose lógjon ki a kabátzsebből bevásárláskor! - figyelmeztet Bátkai százados. Ami fizetőeszköz szükséges a bolti portyákhoz, legyen a ruha belső zsebében, jól lezárt övtáskában, de sose kerüljön bevásárlókosárba. A fiatalok a hátizsákjuk külső zsebébe ne tegyenek pénzt, más értéket, mindig csak a belső, jól zárható helyekre. Nem ajánlatos több pénzzel elindulni, mint amennyire szükség lesz, ám még célszerűbb bankkártyával fizetni. Annyi csomagot halmozzunk fel, amennyire még képesek vagyunk figyelni. (írásunkkal Békéscsaba városának a közterületen elkövetett jogsértések visszaszorítására készítettprogramját támogatjuk.) Az LCD televízió nagyobb, de nem nehezebb ellopni EmmssÉaEba Hogyan vigyáz az értékeire? GYIMESI ISTVÁN, 46 ÉVES, CSORVÁSI HAJÓGÉPÉSZ:- Gyakran járok a fővárosba, ott fokozottan vigyáznia kell az embernek az értékeire, hiszen mindenütt nagy a tumultus. Vásárláskor igyekszem elkerülni azokat a helyeket, ahol a zsebesek megjelenésére lehet számítani. A plázákban a biztonsági őrök résen vannak. Nem hordok sok készpénzt, rászoktam a kártyahasználatra. FAZEKAS GÉZA, 49 ÉVES, OROSHÁZI BIZTONSÁGI ŐR: — Munkám során látom, mennyire felelőtlenek az emberek, szinte felkínálják értékeiket a tolvajoknak. Kosaraik tetejére helyezik pénztárcáikat. Én akkor vagyok nyugodt, ha nincs nálam készpénz. Ezt nem tehetem meg minden esetben, ha például a családdal megyek bevásárolni. Bankkártyával sokkal egyszerűbb az életem, kevesebb a rizikó. ANTALÓCZY TIBOR, 53 ÉVES, HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI CÉGVEZETŐ:- Ami komolyabb érték nálunk, arra biztosítást kötöttünk. Lehet, hogy soha nem lesz kihasználva egyik sem, de első a biztonságunk. Sokáig ellene voltam a bankkártyának is. Ám amikor használni kezdtem, rádöbbentem, ennél nincs biztonságosabb módja a pénzkezelésnek. Ráadásul olyan rendszerhez tartozom, ha ellopnák a plasztiklapot, azonnal jelezné a telefonom. ■ Cs. I. Vendégjáték hazai beugrással színház Csáth Géza Emmáját Fekete Péter rendezte Fellendülést hoztak a románok turizmus A régióban megyénk vezető helyet vívott ki A Jókai színházban ma különleges produkció látható. A Szabadkai Népszínház Emma című előadását, Csáth Géza novellájának színpadi változatát Fekete Péter rendezte. A vajdasági vendégjátékban „beugróként” Bartus Gyula játssza a tanár szerepét. A színházi beugrás mindig különös esemény, izgalmas művészi kihívás. A Jókai színház művésze, Bartus Gyula először hétfőn lépett Szabadkán színpadra, mivel a tanárt korábban alakító Mess Attila Horvátországba költözött. Bartus Gyula három napot kapott, hogy megtanulja a szöveget Békéscsabán. A kétszáz kilométerre lévő társulattal egyetlen próbára volt lehetősége délben, este már az előadásban kellett fellépnie. Fekete Péter, a Jókai színház megbízott igazgatója Csáth Géza Kicsi Emma című novellájának először angol nyelvű változatát mutatta be 1996-ban Nagy-Britanniában, nagy sikerrel. A Szabadkai Népszínház előadásával az elmúlt évben több fesztiváldíjat is elnyert: megkapta a legjobb színpadi mozgásért, a legjobb rendezésért és a legjobb díszletért járó elismerést. A békéscsabai és a szabadkai színház együttműködése immár hagyomány, amely előtt a mostani vendégjáték újabb távlatokat nyithat. ■ N. K. Ketten vehették át az Alföld Turizmusáért díjat tegnap azon a lajosmízsei szakmai konferencián, melyen a dél-alföldi turizmus idei évét értékelték: Cséfán Lajos, a közkedvelt Gyulai Várfürdő igazgatója és a népszerű gasztronómiai szakember, a szintén gyulai Prohászka Béla, Venesz-díjas mesterszakács. Dr. Albel Andor, a gyulai székhelyű Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság vezetője elmondta, a Balaton és a főváros mellett idén ismét az észak-, valamint a dél-alföldi régió került vezető helyzetbe. A Dél-Alfóldön a tavalyi év eredményeit is sikerült meghaladni. Békés megye a régió megyéi közül idén a legjobbnak bizonyult. A megyében 4,1 százalékkal több külföldi vendéget fogadtak, mint tavaly. Az or■ Dr. Albel Andor: a vendégért szükség lenne többcsillagos szállodákra Békés megyében. szágba érkező külföldi turisták száma ezzel szemben csökkent. Békés megyébe nyáron sok romániai vendég érkezett, a növekedés feltehetően nekik köszönhető. A belföldi vendégek száma nagy mértékben, 15 százalékkal emelkedett. Békés megyében mintegy százezer regisztrált vendég fordult meg a kereskedelmi szálláshelyeken, szállodákban, panziókban. A százezer vendég csaknem háromszázezer vendégéjszakát töltött megyénkben. Csongrád megyébe 133 ezer vendég érkezett, de kevesebb ideig tartózkodtak ott, mert átutaztak.- Békés megyének két előnye van. Sokat lendítettek a fürdőfejlesztések a téliesítésekkel együtt, így a szezon meghosszabbodott— mondta dr. Albel Andor. - A gyógyfürdőkúrák is hosszabb időt vesznek igénybe. A másik előny, hogy Békés megye egyre híresebb gasztronómiájáról, rém dezvények honosodtak meg. Érdeklődnek irántuk a spanyolok, a flamandok. ■ Szőke Margit < á 1 megelőzés Portyán i a dörzsölt, a kulcsember és a fürge Bartus Gyula itthon tanult a nremierrp.