Békés Megyei Hírlap, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-28 / 301. szám
2 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP-2007. DECEMBER 28., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Hátrányos helyzetű megyei kistérségek is szerepet kaptak a munkálatokban Nagyobb esély a szakmának uniós pályázat Több mint félezren vettek részt a továbbképzéseken Változatos képzések közül válogathattak a résztvevők A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központon kívül három másik szervezet is aktívan részt vett a HEFOP-projekt megvalósításában.- Az AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány egy az autizmus témájában tartott szakmai konferencia szervezéséért, lebonyoh'tásáért felelt A Békés Megyei Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Magyar■ Három másik szervezet is aktívan részt vett a HEFOP-projekt megvalósításában. bánhegyesen található otthona szervezte a mezőkovácsházi kistérségben a tréningeket, tanfolyamokat. Békés Megye Képvise- lő-testülete, Önkormányzati Hivatala pedig biztosította a projekt folyamatos pénzügyi fenntarthatóságát - mutatta be a partnerek vállalt feladatait Zsótér Csaba. A HEFOP-pályázat projektmenedzsere elmondta, a pályázat megvalósítása során fontosnak tartották, hogy ne csak a Békéscsabát, hanem a hátrányos helyzetű kistérségeket is bevonják a szakmai munkába. — A magyarbánhegyesi intézményben is számos szakmai előadást tartottak az elmúlt két esztendőben. Ezzel pont oda sikerült fókuszálnunk a szakembereket, ahol a legnagyobb szükség van rájuk — fogalmazott Zsótér Csaba. Értékűn ki “ cumber Humánerőforrás-fejlesztés Operatív Program Zsótér Csaba projektmenedzser. A HEFOP-projekt keretében összesen 18-féle képzés valósult meg. A tréningek köre a 4 órás szakmai műhelymunkától a 25-30 órás akkreditált képzéseken és 80 órás, gyakorlattal egybekötött foglalkoztatási rehabilitáción át, a 130 órás ECDL tanfolyamig terjedt. — A dolgozók szakmai fejlődését szolgáló tréningek voltak az egyik legnépszerűbbek. A ■ A HEFOP projekt keretében összesen 18-féle képzés valósult meg. A HEFOP—2.2.1-projekt keretében megvalósuló képzések közül a résztvevők körében a legnagyobb sikert az ECDL számítógépes tanfolyamok aratták. kiégésprevenciós, az önismereti, a konfliktuskezelő és a személyiségfejlesztő előadásokon mindig telt ház volt. Emellett kiemelném még a humánerőforrás-fejlesztéssel, a munkaerő-piaci, Európai Uniós ismeretekkel, illetve a hatékony foglalkoztatással kapcsolatos előadásokat, valamint a foglalkoztatási rehabilitációs és foglalkoztatási tanácsadás képzéseket is - mutatta be a képzéseket Sziszák Katalin. Hozzátette, ezenkívül a programban részt vevő intézmények, szervezetek közötti tapasztalatcserére épülő szakmai műhelymunkákból is sokat tanulhattak a résztvevők.- A legnagyobb érdeklődést kiváltó képzés pedig az ECDL számítógépes tanfolyam volt — mondta Sziszák Katalin. Magyarország célba ér Sziszák Katalin Intézményvezető. hogy továbbképzéseken veszünk részt, megosztjuk egymással tapasztalatainkat - hangsúlyozta Sziszák Katalin. Emellett másik fontos céljuk volt, hogy a szociális pályán dolgozó szakemberek képzése révén javítsanak az általuk ellátott hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatási körülményein. — A projekt közvetett célcsoportja magába foglal minden aktív korú, hátrányos helyzetű, a közvetlen célcsoport által segített személyt. Többek között romákat, hajléktalanokat, pszichiátriai betegeket, hátrányos helyzetű térségek lakóit, tartós munkanélkülieket, fogyatékos, megváltozott munkaképességű személyeket, veszélyeztetett fiatalokat, szenvedélybetegeket — sorolta a projekt valódi kedvezményezettjeit a vezető. A projekt keretében összesen 18-féle képzés valósult meg, összesen 861 képzési hellyel, elsősorban Békéscsabán és Magyarbánhegyesen, de voltak Intézményekhez kihelyezett tréningek is. A képzéseket elismert megyei szakemberek, az akkreditált képzéseket pedig a Szegedi Tudományegyetem szakelőadói tartották. ▲ A Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ és konzorciumi partnerei 24 hónapos képzési projektet valósítottak meg 2006. január 1. és 2007. december 31. között. A projekttel a rászorulók nyerték a legtöbbet A konzorcium elképzelései megvalósításához 25 millió 500 ezer forint támogatást nyert a Humán Erőforrás Operatív Programból (HEFOP). — Az „Adjunk Nagyobb esélyt!” elnevezésű projekt Békés megye szociális területein dolgozó, hátrányos helyzetű személyekkel foglalkozó szakembereit segítette összesen 64 ingyenes szakmai képzéssel, tanácsadással, műhelymunkával — mutatta be a kezdeményezés lényegét Sziszák Katalin, a központ igazgatója. Hozzátette: nagy eredmény, hogy a megyében a szociális területen dolgozó 900 szakemberből, több mint 500-an vettek részt a projekt által biztosított ingyenes képzéseken. A megyéből szinte minden, aktív korúak ellátásával foglalkozó intézmény vagy civil szervezet küldött résztvevőt, szám szerint 45 szervezettől A program növeli a rászorulók foglalkoztatásának esélyeit.-A program egyik legnagyobb eredménye, hogy több mint 500 szakembert sikerült megszólítanunk. A sokoldalú és sokrétű képzések révén a szociális területen dolgozók a klienseiknek személyre szaérkeztek a fejlődni kívánó szakemberek. — Elsősorban azért pályáztunk, mert módszertani intézmény vagyunk. Látjuk a szociális ellátórendszer problémáit, azt, hogy milyen nehéz az ezen bott, szükségletre alapozott egyéni segítséget tudnak nyújtani. Ezáltal növekszik a hátrányos helyzetű személyek foglalkoztatási és társadalmi befogadási esélye - hangsúlyozta Sziszák Katalin. a területen dolgozók munkája. Nagy a kiégés veszélye és ebben a szektorban egyre szűkösebbek az anyagi lehetőségek is. A nehézségek ellenére viszont nagy szükség van a fejlődésre. Ennek egyik eszköze, HIRDETÉS # üvCár csaf^pár nap, is itt az ív vígé,. Ne feledkezzen meg Keresse akciónkat! 2008. január 1-tdl február 28-ig! Keressen fel bennünket: Intertechnika Kft., 5600 Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/a, vagy az 529-700-as telefonszámon. Nyitva: h.-p. 8-16-ig. KIRENPEITSÉQE1NK: J Orosháza 68/412-437, Mezőkovácsháza 68/382-967, ! Szeghalom 66/470-736, Gyomaendrőd 30/9824-062. Hétvégi ügyelet: 30/9454-919. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSI A pályázat kiírója: Sarkad Város Önkormányzata. A pályázat tárévá: Sarkad Város Önkormányzata intézményeinek tisztítószer valamint papír-írószer közös beszerzése. A terméklista (megnevezés, mennyiség - 2007. évi tényadatok, szállítási időpontok) 2008. január 7-től vehetők át munkaidőben a polgármesteri hivatal 17. irodájában, ill. kérés alapján e-mail-en is megküldjük. A szerződés meghatározása: szállítási szerződés. A szerződés időtartama: 2008. február 1- 2008. december 31. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. január 18. (péntek), 12 óra. A pályázat benyújtásának helve: polgármesteri hivatal, 17. iroda. A pályázatot egy eredeti és egy másolati példányban kell benyújtani. Információkérés: Sipos Kornélné dr., (66) 375-633. ? Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy 2008. január 1-től a villamos-energia árak megváltoznak. Az árváltozás mértékét a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2007 évvégén megjelenő vonatkozó rendeletéi határozzák meg: • az egyetemes szolgáltatás árképzéséről, és az egyetemes szolgáltatás keretében nyújtandó termékcsomagokról szóló rendelet, valamint • a villamos energia rendszerhasználati díjakról szóló rendelet. Az egyetemes szolgáltatói tarifa az energia díjból, a rendszerhasználati díjból és a VET 147. §-ban részletezett egyéb pénzeszközökből áll. Az árváltozás miatt nem szükséges a mérőállás-közlés, árváltozáskor számlázási rendszerünk a fogyasztást időarányosan megosztja. Ha mérőállását mégis szeretné bejelenteni, erre 2008. január 15-ig van lehetősége a számlán található elérhetőségeken. www.eon-hungaria.com 60« Á * I I t