Békés Megyei Hírlap, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-01 / 280. szám
5 2007. DECEMBER 1., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Körösladány. PÉNZÜGYEK. Megfelelően teljesített az első háromnegyed évben a körösladányi ön- kormányzat. Az erről szóló beszámolóból az is kiderült, hogy a városnak szeptember 30-án nem volt likviditási hitele. Mezőkovácsháza. kötvény. A mezőkovácsházi képviselő-testület arról döntött, hogy az előző vezetés által a jelenlegi testületre hagyott hitel visszafizetésére és pályázati önerőre, 15 éves futamidőre 200 millió forint névértékű kötvényt bocsát ki. A szakmai lebonyolítással az OTP Bankot bízták meg. Nagyszénás, mezőőr. Mindhárom kiválasztott mezőőr letette a speciális vizsgát, kinevezési okmányaikat aláírták, megkezdték a szolgálat teljesítését. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen foglalkoztak a mezei őrszolgálat szervezeti és működési szabályzatával is. Sarkad. GESZTOR. Sarkad vállalta a kistérség által benyújtott téli-tavaszi közmunkaprogram gesztorfeladatait. Kedvező elbírálás esetén január 7-étől, három hónapon keresztül Sarkadon 40, tartósan munkanélküli juthat közmunka-lehetőséghez. Szabadkígyós. TELEP. Pályázatot nyújt be Szabadkígyós a helyi szeméttelep helyreállítására. Balogh József polgármester elmondta: százszázalékos támogatás megszerzésére törekszenek. Tarhos, GYERMEKJÓLÉT. Tarhos a gyermekjóléti feladatok ellátását a Békési Kistérségi Társulás keretén belül kívánja ellátni. Minderről legutóbbi ülésén döntött a hetyrképviselő-testüfet. UjkígyÓS. INTERNET. Nyílt közbeszerzési eljárás keretében választják ki az informatikai beruházás majdani üzemeltetőjét. Az újkígyósiak öt- vagy tízéves bérleti időszakban gondolkodnak. Vésztő. KIRÁNDULÁS. A Kis Bálint Református Általános Iskola hetedikes tanulói nemrégiben történelmi tanulmányúton jártak Mohácson. A nyolcadik osztályosok Dobó István nyomdokaiba léptek Eger várában. Zsadány. kerékpárút. Kedvező pályázati lehetőség esetén kerékpárút építésére pályázik Zsadány. A harmadik ütemben a Béke utcán a Zrínyi utcától a focipályáig építenek kerékpárutat. Jól jön a rokkantkártya parkolás Minden harmadik sofőr ok nélkül használja az igazolványt Lantosné Balázs Erika szerint az egészségesek túlságosan egészségesen gondolkodnak. Nem veszik figyelembe embertársaik betegségét. Békéscsabán a rokkantkártyát használók húszharminc százaléka jogosulatlanul veszi igénybe a kedvezményt. Karácsony előtt a rendőrök kiemelten figyelnek a mozgás- korlátozottak parkolóira. Fekete G. Kata Az egészségeseknek sokat ér a mozgáskorlátozottaknak szótó parkolási kártya. Sok makk- egészséges sofőr feketén megvásárolja a kiadásához szükséges papírokat, hogy büntetlenül állhasson meg autójával az ország összes településén. A rendőrök jól ismerik a problémát: megesett, hogy négy óra alatt 51 kártyahasználó közül hatot kiszűrtek, mert csalt. Az sem ritka, hogy tolvajok feltörik és ellopják a kocsikból az iratokat. Czeglédiné Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének elnöke szerint érett gondolkodás kellene ahhoz, hogy ne történjen visszaélés.- Annak ellenére, hogy a kesztyűtartóban ott az igazolvány, csak akkor teszem ki az ablakba, ha a kerekes székkel közlekedő fiam is velem van. Ha megbüntetnek, mert lejárt a parkolójegyem vagy éppen rossz helyen hagytam a kocsimat, akkor sem hivatkozók a gyermekemre — mondta az asszony. A súlyosan mozgáskorlátozott Lantosné Balázs Erika azt mondta lapunknak, már meg sem lepődik azon, ha a posta, hivatalok vagy bevásárlóközpontok előtt nem találja üresen a számukra fenntartott parkolót. Mint a békéscsabai asz- szony elmondta, előfordul, hogy még az olyan iskolákban is elfoglalják a sérülteknek kialakított helyet a tanárok, ahova több mozgáskorlátozott diák is jár. Súlyosan mozgáskorlátozott személyek kedvezményei Címszó Összeg Igényelhet Gépkocsiszerzési támogatás 300 000 Ft 7 évente egyszer Gépkocsi-átalakítási támogatás 300 000 Ft 7 évente egyszer Közlekedési támogatás 7000 - 280 000 Ft évente egyszer FORRÁS: SZOCIÄUS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vöröskeresztes bázisiskola címet kapott a Hunyadi A mezőkovácsházi Hunyadi János Közoktatási Intézmény a közelmúltban elnyerte a Magyar Vöröskereszt bázisiskolája címet. A program 2001-ben indult 20 általános iskola részvételével. Mára 150 általános és középiskola tagja a szervezetnek. Az iskolai nevelésben kiemelt szerephez jutnak a Vörös- kereszt tevékenységével rokon ismeretek: elsősegélynyújtás, véradás, egészségmegőrzés, korszerű életmód. Megyénkben 3 általános és 3 középiskola tagja a programnak. A kovácsházi táblaavató ünnepség megrendezését tavaszra tervezik. ■ H. M. Nem volt könnyű, de idén sikerült Hunya gazdasági helyzetét stabilizálni — jelentette ki Petényi Szilárdné polgármester a napokban megtartott falugyűlésen. 2006 októberében nagyon nehéz körülmények között vette át a képviselő-testület a „stafétabotot”, s az első bő egy évben arra kellett törekedniük, hogy rendezzék a hivatal pénzügyi helyzetét.- Szerencsére jövőre már fejlesztésekre is lesz lehetőség - hangsúlyozta Petényi Szilárdné. A polgármester több olyan elképzelést is említett, ami elő- reviheti a falu életét. ■ P. G. Svájciakat a politikába egységben az erő. Ez a közhellyé „nemesült” szólás új értelmet nyert a minap számomra, amikor érdekes- és még utólag is vérfagyasztó — részletekre derült fény a tegnap Békéscsabára érkezett Munkácsy-festmény megvásárlásával kapcsolatban. A kicsi Jeanne tulajdonosa és magyar származású barátja ugyanis elmesélte, milyen ajánlatokat kapott különböző gyűjtőktől és galériáktól, miután nyilvánosságra került a festmény létezése. arról sajnos mi is tudtunk, hogy egy magyarországi galéria felajánlotta, árverésre viszi a képet és vállalta, hogy az eredetileg megbeszélt ösz- szeg legalább duplájáért - azaz 200 ezer euróért - talál rá vevőt. (A tényékhez tartozik, hogy a körülményeket megismerve nem erőltették tovább az üzletet.) Arról azonban csak csütörtökön hallottunk, hogy több külföldi gyűjtő konkrét árajánlatot tett a festményre, és ezek mindegyike jóval több volt 100 ezer eurónál. Alexis Brasseur mégis kitartott a Munkácsy Mihály Múzeum és Békés megye mellett. Amellett, hogy eredeti elképzelése is az volt, hogy nem adja magánkézbe, hanem egy múzeumnak szánja, elsősorban azért döntött így, mert folyamatosan követte az interneten a gyűjtés állását, és olvasta azt a hatalmas és minden érdeken felülemelkedő összefogást, ami az akciót jellemezte. ELGONDOLKODTATÓ hozzáállás. Ezek szerint ugyanis le lehet mondani egy ilyen — még svájci szemmel is - hatalmas összegről egy közös akarat érdekében. Mindenféle figyelemfelkeltés, demonstráció és népszavazás nélkül. Csak egy jó ügy kell hozzá. Szerintem ügy manapság akad felénk bőven, csak a döntéshozók közt kevés a svájci... PARTOK Nagy László nem sértette meg Sarkad jó hírnevét Megtorpedózott nyilvánosság média Nem adhatták le a közmeghallgatás anyagát a tévések Válasz Erdősnek: békési közutak a második helyen Nem sértette meg Sarkad város, mint jogi személy, jó hírnévhez fűződő jogait Nagy László Békés megyei szocialista országgyűlési képviselő — mondta ki elsőfokú, nem jogerős ítéletében tegnap a Csong- rád Megyei Bíróság. Nagy László képviselőt Sarkad városa hívta perbe, amiért a kistérség megszűnésével kapcsolatos vitában még a nyár elején egy újságcikkben úgy fogalmazott, hogy: „Bár Sarkad nem hátrányos helyzetű, a többi település pedig az, és ennek haszonélvezője elsőrendűen Sarkad városa.” Ezt vélelmezte sérelmesnek Sarkad vezetése. Az ügyet tárgyaló Csongrád Megyei Bíróság ezzel ellentétben kimondta, hogy a képviselő által elmondottak nem sértettek jogot, s nem lépték túl a szabad véleménynyilvánítás határait. Dr. Varga István ügyvéd, Sarkad jogi képviselője lapunknak kifejtette: mindenképpen fellebbeznek a bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül meghozott ítélet ellen. Nagy László szocialista országgyűlési képviselő megnyugvással vette tudomásul a bíróság döntését. ■ B. I. Mint megírtuk, Tótkomlóson a hétfői közmeghallgatás vágat- lan anyagát a kábeltelevízió szerdai adásában nem adták le. Két képviselő jelezte, nem járul hozzá azoknak a részeknek a nyilvánosságra kerüléséhez, amelyben ők láthatók vagy róluk esik szó. Az MSZP helyi szervezete és a baloldali érzelmű komlósiak nevében Zsura Zoltán - ő kérte a közmeghallgatáson, hogy az est történése a nyers valóságában kerüljön nyilvánosságra, ehhez akkor dr. Sztakó József is csatlakozott - nyílt levelet intézett a polgármesterhez. Zsura Zoltán, a helyi MSZP elnöke írta nyílt levelet. „Tiltakozom és követelem, hogy az alkotmányos jogainknak megfelelően tájékozódhasson minden érdeklődő tótkom- lósi a nyilvános közmeghallgatáson elhangzottakról! Sem ön, sem képviselőtársai nem cenzúrázhatják a műsort. Önök közszereplők, kötelesek meghallgatni, eltűrni a munkájukkal, személyükkel kapcsolatos véleményeket, bírálatokat, bármilyenek is azok — fogalmazott a levélíró. Szerettük volna megkérdezni dr. Sztakó József polgármestert is, de tegnap nem értük el sem a hivatalban, sem telefonon. ■ Cs. I. Hol szerepel a 44-es út a fejlesztési tervekben? A közutak állapotát tekintve hányadik helyen áll Békés megye a hazai rangsorban? - ezeket a kérdéseket intézte Erdős Norbert képviselő a gazdasági miniszterhez. A békési politikus tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, némileg mosolyogtató választ kapott. Garamhegyi Ábel államtitkár kifejtette, a békési közutak állapota jó, a megyék közötti rangsorban a második helyen állnak. Az M44-essel kapcsolatban jelezte, a Tiszakürt-Kon- doros szakaszra rövidesen kiadják az építési engedélyt. ■ P. G. i Megállították a lejtőn a hunyai önkormányzatot