Békés Megyei Hírlap, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-21 / 297. szám
2 KÖRÖSLADÁNY BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2007. DECEMBER 21., PÉNTEK EaamasHiaa Kovács Tibor kedvence a paintball Kovács Tibor körösladányi településmenedzser egyik kedvenc hobbija a paintball. Mint azt a polgármesteri hivatal munkatársa lapunknak elmondta, a városban már egy paintball-egyesület is működik, amelynek tagjai rendszeresen összejárnak. Kovács Tibor másik kedvelt szabadidős tevékenysége a póker. A „férfi szakasz” hetente egyszer összejön, hogy összemérje tudását, no meg blöffölési képességét egy nagy kártyapartin. A hegyvidék jelenti neki a feltöltődési Sipos Józsefné, a körösladányi polgármesteri hivatal anyakönyvvezetője a klasz- szikus háziasszonyi teendők mellett néha egy-egy nagy túrát is csap a férjével. Iij“' - Elsősorban a hegyvidéket szeretjük, néhány ilyen különleges helyen eltöltött nap igazi feltöltődést jelent számunkra — mesélte lapunk munkatársának. Mint megtudtuk, legutóbb éppen Egerben jártak, ahol a város nevezetességei mellett természetesen nem maradhatott el a túrázás sem. A Vadmacska már tízéves könyvek Petneházi Szilvia legkeményebb kritikusa éppen a férje Körösladányban nagyon sokan csak Nadinnek nevezik Petneházi Szilviát. A fiatal nőnek néhány éve két regénye is Nádin Way álnéven jelent meg.- Még tinédzserkoromban kezdtem el írogatni, majd a kilencvenes években gondoltam egy nagyot, s önálló kiadásban megjelentettem első kötetemet, a Vadmacskát - emlékezett vissza Szilvia. Mivel korábban maga is üzemeltetett egy könyvesboltot, tisztában volt vele, hogy a saját neve alatt kiadott kötet valószínűleg nem lenne elég vonzó, ezért is döntött a Nádin Way írói álnév felvétele mellett. Az első regény, a Vadmacska hamisítatlan kalandtörténet, amelyben a főhősnő, a nevelő- otthonban nevelkedett Nadina állandóan belekeveredik valamibe. Később aztán megjelenik a dilikutya és Szamuráj, a flú- gos zsaru, hogy még bonyolultabb legyen a helyzet.- Sajnos a könyvpiacon igazi kapcsolatrendszer nélkül nehezen lehet boldogulni, de ösz- szességében nem panaszkod- hatom, hiszen a megyében majd mindenhová eljutott a Vadmacska — mesélte. Mivel reklámra nemigen telt, az olvasók egymásnak ajánlgatták a szókimondó Nadina történetét. Éppen a napokban rendeltek több darabot a könyvből. Azután jött a második kötet, a Drágám, add a lelkemet!, amely egy lélekmentő készülék megszületésének története.- Sok visszajelzést kapok, de a legőszintébb, egyben legkePetneházl Szilvia még tinédzserkorában kezdett el írni, mostanában kevesebb ideje jut kedves hobbijára. ményebb kritikusom a férjem. Ha valami nem az igazi, kímé- leüenül megmondja a véleményét, de ez így a jó- számolt be családi életük egy darabjáról. Szilvia egyébként jelenleg egy másfajta kreativitásnak hódol, mostanában legszívesebben üvegképeket fest. Szabad idejében az internettel is foglalkozik Petneházi Szilvia, alias Nádin Way 1974-ben született Szeghalomban. A körösladányi általános iskola után Budapesten, a Kossuth Zsuzsanna Gimnáziumban tanult Első kötete, a Vadmacska 1997-ben jelent meg. Jelenleg a ladányi művelődési ház ügyintézője, de szabad idejében szívesen és elég gyakran foglalkozik internetes kereskedelemmel. Összehozza a helyieket a körösladányi karácsony Az egészséges életmódra nevelnek az iskolában Holnap ismét megrendezik a Dr. Asztalos Miklós Művelődési Házban a ladányi karácsonyt — tájékoztatta lapunkat Sipos Imre, az intézmény igazgatója. Mint elmondta, egy kellemes, meghitt délután reményében várják a város lakóit az immáron tizenkilencedik alkalommal megtartott eseményre. A szombaton 15 órakor kezdődő programon valószínűleg minden érdeklődő megtalálja majd a számítását. Egyebek mellett fellépnek a körösladányi óvodások, iskolások, a mazsorett- és színjátszó csoport, a népdalkor, valamint a citeraegyüttes. A körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskolában évek óta kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a gyerekeket megismertessék az egészséges életmóddal. Ennek a célnak érdekében rendeztek a közelmúltban egészségnevelési hetet az intézményben. A néhány nap alatt számos érdekes előadást hallgathattak meg a gyerekek. A 7— 8. osztályosok a serdülőkor problémáiról, az 5—6. osztályosok a stressz hatásairól szerezhettek értékes információkat. Emellett kerékpáros ügyességi verseny, s újraélesztési gyakorlat is színesítette a programot. Hosszú évek után uj középület: egészségcentrum Körösladányban Hosszú évek után ismét új középületettel gyarapodott a település - jelentette ki dr. Pelcsinszki Boleszláv a körösladányi egészségcentrum tegnapi átadásán. Mint a polgármester elmondta, a 84 millió forintos beruházásból megvalósult létesítményben kap ■ Akut problémát orvosol Körösladányban a tegnap átadott egészségcentrum. majd helyet a védőnő, a fogorvos, a gyermekorvos és a háziorvosok. Külön kitért arra, hogy különböző problémákat áthidalva, mintegy másfél év alatt készült el az épület. A fejlesztés 20 százalékos önerő és a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács 80 százalékos támogatásával jöhetett létre. Varga Zoltán, aki a támogatás odaítélésekor a szervezet elnöke volt, köszöntőbeszédében arra hívta fel a figyelmet, a létesítmény akut problémát orvosol. Hangsúlyozta, az egészségcentrum közelebb hozza a szolgáltatásokat a betegekhez, s jelezte: hasonló célok mentén alakítják át az egészségbiztosítás rendszerét is.- A legfontosabbnak mind Körösladányban, mind az ország más területein azt tartjuk, hogy a gyógyulni vágyók hatékonyabb ellátásban részesüljenek — fogalmazott Varga Zoltán. A polgár- mester örömmel fogadta az új épületet. Az oldalt szerkesztette: Papp Gábor. Fotó: Kiss Zoltán. JÜHÍRIAP Ajánlja ismerősét új előfizetőnek! Most mindketten jól járnak! AJÁN LÓSZELVÉNY Ajánljon számunkra új előfizetőt ismeretségi köréből, aki Önhöz hasonlóan elégedett előfizetője lesz a Békés Megyei Hírlapnak. s '0ÄU'' kos-if":L Bővebb információért hívja ingyenes zöldszámunkat: Amennyiben az Ön által ajánlott személy megrendeli § lapunkat, cserébe M megajándékozzuk 2 kg cukorral, ismerősének pedig annyiszor 2 kg cukrot viszünk otthonába, ahány hónapra előfizet. BEKESapvm*® 06 80 92 Ajánló neve:. Címe: ................. ut ca: szám:...........tel. BÉ KÉS JfcfflRIAP Ajánlott neve:. Címe:..................... utca:........................................................ szám: te l. Az ajánlószelvényt küldje vissza címünkre (Népújság Kft., Terjesztés, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), és kézbesítőnk felkeresi az ajánlott személyt. Amikor beérkezik az előfizetési díj, küldjük az ajándékot. Akciónk 2007. december 3dL-lg tart. Kovács Tibor l is paintI ballozik.