Békés Megyei Hírlap, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-17 / 293. szám

SPORT mm BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2007. DECEMBER 17., HÉTFŐ Tóth Annamária egészen a nyolcig jutott az országos bajnokságon Tóth Annamária jutott a legto­vább a Békés megyei pengefor­gatók közül az elmúlt hétvégén Gödöllőn lezajlott felnőtt orszá­gos vívóbajnokságon. A Karácsonyi Lajos Vívó Egyesület még junior korú pár­bajtőrözője a fordulóban csak kétszer hagyta el győztesen a pástot, de ezzel együtt is a fő­táblára verekedte magát 79 In­duló közül. Csetneki István ta­nítványa azután szépen lassan belelendült, a főtáblán előbb a 7 r debreceni Mihályt 15:9-re, majd a honvédos Vágit 15:8-ra páholta el. Következett egy igen „munkás” csörte a görög-ma­gyar állampolgárságú MTK-s Szidiropulosz Niké ellen. Előbb 12:8-ra elhúzott az ellenfél, de Tóth egyenlített. Következett a hosszabbítás, amelyben az első és döntő tust a csabai lány szúr­ta. A nyolcban a válogatott Ta­kács Emese (BVSC) már túl nagy falat volt, Tóth idegileg és fizikailag is elfáradt, így 79 in­dulóból a nyolcadik. A férfiaknál (117 induló) a 31 éves karácsonyis egykori kadét válogatott tőröző, Horváth Ta­más a 16 közé jutott, ahol a ké­sőbbi ezüstérmes flesses Bartos Bálint állította meg és a kitűnő 14. helyen zárt. Bernát Barna, a Békéscsabai Vívó SE kadétja a 32-ben zárt, a végállomást ép­pen Horváth Tamás jelentette, de így is 400 ranglistaponttal gazdagodott. A vasárnapi férfi párbajtőr csapatversenyben a Molnár Miklós, Horváth Tamás, dft Hor­dás Róbert, a Karácsonyi Lajos VE triója a 24 csapatos versen­gésben a KSI ellen kezdett. A mérkőzés sokáig szorosan ala­kult, de a végén elhúzott a fővá­rosi együttes és 45:37-re győ­zött. A békéscsabaiak ezzel csak a 18. helyig jutottak. ■ G. P. TOT A Totó 50. heti eredményei: 1. Bielefeld—VfB Stuttgart 2-0 1 2. Bremen-Leverkusen 5-2 1 3. Hertha-Bayern München 0-0 X 4. Karlsruhe-Hamburg 1-1 X 5. Schalke—Nürnberg 2-1 1 6. Wolfsburg-Dortmund 4-0 1 7. Duisburg-Frankfurt 0-1 2 8. Rostock—Bochum 2-0 1 9. Lazio-Juventus 2-3 2 10. Sampdoria-Fiorentina 2-2 X 11. Torino-AS Roma 0-0 X 12. Liverpool-M. United 0-1 2 13. Arsenal-Chelsea 1-0 1 14. Plusz egy mérkőzés: Cagliari-Intern. lapzárta után Fekete vasárnap délután röplabda Mint a béna kacsák, úgy lézengtek a lányok a pályán A jászberényi Sándor (balra) ütései ellen nem találták az ellenszert a sötétebb mezes békéscsabaiak. BÉKÉSCSABAI RSE—JÁSZBERÉNYI RK 1:3 (17, -22, -16, -23) NB I-es női röplabdamérkő­zés, Békéscsaba, 200 néző. V.: Nagy L., Szabó Z. Békéscsaba: Tóth B., Bacsjánszki, Molcsányi P., Bozóné, Hornok, Fésűs. Libe­ró: Bucsi. Cs.: GYENGE, Kerepeczki. Edző: Nagy Attila, Kormos Mihály. Jászberény: PAP, SÁNDOR, Ménkű, Magyar K., Székelyhídi, Rédei. Liberó: ASZÓDI. Cs.: Kun. Edző: Ma­gyar Gergely. Kellemes vasárnapi sziesztára készültünk. Senki sem gondolt rosszra, hiszen négy nappal korábban röpke 61 perc alatt idegenben is két vállra fektette a csabai egylet a jászberényie­ket. Még akkor sem gondolt senki bármilyen nehézségre, amikor kiderült, hogy Molcsá­nyi Rita sérülés miatt nem lép­het pályára. Sőt, az első szettet látva sokan elkönyvelték: ez a találkozó sem lesz hosszabb, mint a korábbi. Mindezt alátá­masztja, hogy az első pillanat­tól kezdve a házigazdák vezet­tek (6:1), s még akkor sem ké­telkedtek a szurkolók, amikor egyenlített a Jászberény (9:9). Ekkor még átmenetinek bizo­nyult fellángolásuk, hiszen né­hány perccel később már 19:12 volt az állás, ami előny a húsz­perces első szett végére meg­maradt. Igaz, már ekkor fel­tűnt, nem olyan összeszokot- tan működik a gépezet. A nyi­tásfogadásokkal helyenként gondjai akadtak a csabai csa­patnak, s a támadójáték sem volt gördülékeny. A második szettben mind­ezek egyre jobban kiütköztek, annak ellenére, hogy villámraj­tot vett a hazai gárda (5:0). Mindez átmenetinek bizonyult, s le is hervadt a mosoly a csabai lányok ajkáról, hiszen hamar utolérték őket a jászságiak (7:7), sőt, a finisben a vezetést is átvették (17:18). Tóth Bíborka labdái nem voltak pontosak, az ütők sokat hibáztak, a nyitásfo­gadás pedig egyenesen kataszt­rofális volt. A harmadik szettben vérsze­met kapott a Jászberény, mivel a csabai lányok továbbra sem ocsúdtak fel. A vendégek ütői egyre-másra emelkedtek, s véd- hetetlenül bevágták a labdákat a foghíjas sánc mellett. A jászságiak lelkesedése to­vább repítette őket, a harmadik szettben esélye sem volt a hazai csapatnak. Bár a szurkolók egy- egy megvillanás után megpró­bálták űzni, hajtani a lányokat, de mintha lepergett volna róluk minden, egész egyszerűen megbénultak. A negyedik játszmában még elfogadhatóan kezdtek, s a re­mény is megcsillant (5:3, 10:6), ám a szett közepén már egyen­lő volt ismét az állás. Ezt követő­en kétpontonként forgott a ve­zetés, de csak 20:21-ig, ugyanis ezután villámgyorsan három pontot begyűjtött az ellenfél. In: nen már csak egy lépés kellett a Jászberény sikeréhez. Nagyot csalódott a publikum, s értetlenül álltunk a történé­sek előtt: négy nappal koráb­ban simán nyert idegenben a csabai egylet. A mostani vere­ség nem azon múlt, hogy a sé­rült Molcsányi Rita nem állt a csapat rendelkezésére. Egész egyszerűen, mint a béna ka­csák, úgy lézengtek a lányok a második szettől kezdve a pá­lyán. Senki sem tudta igazán, mi lenne a dolga, a labdákról le­maradtak, és lelkesedésben sem tudták felvenni a harcot el­lenfelükkel szemben. így tör­vényszerű volt a vereség. Csak ne kelljen nagy árat fizetni ér­te... Nagy Attila: — Megérdemel­ten nyert a Jászberény. Sajnos egy-két játékosom az év leg­rosszabb produkciójával ruk­kolt ki, ennek köszönhető a ve­reség. ■ Jávor Péter Sakk: döntetlent játszott az Orosháza az idei zárófordulóban OROSHÁZI SE-SALGÓTARJÁN 6:6 NB I B-s sakkcsapatmérkő­zés, Orosháza. Orosházi győzte­sek: Ifj. Samu G. (2. tábla), Kiss B. (9. t.), Bogdán (12. t.). Döntet­len: Horváth Zs. (1. t.), Győri (3. t.), Mónus (5. t.), Pásztorcsik (7. t.), Tóth Sarolta (8. t.), Berta G. (11. t.). A Kakuk Sándort nélkülöző orosháziak jól kezdtek, hiszen az első három táblán 2:l-es előnyre tettek szert az őszi zárófordulóban. A salgótarjáni­ak futottak az eredmény után és a találkozó végén utolérték a hazaiakat. Az újonc orosházi csapat 25 ponttal a üzedik he­lyen áll a tizenkét tagú mezőny­ben. ■ Nem jöttek el a bajaiak Békésre SZENTES—MEZŐBERÉNYI SE 6,5:5,5 NB Il-es sakkcsapatmérkő­zés, Szentes. Mezőberényi győztesek: Kovács L. (3. tábla), Babinszki (10. t.). Döntetlenek: Nagy S. (2. t.), Zsíros (4. t.), Benyovszki (5. t.), Jozaf (6. t.), Hegedűs (7. t.), Komlódi Ivett (9. t.), Drenyovszki (11. t.). GYULA-DÉVAVÁNYA SE-MAKÓ II. 6.5:5,5 NB II, Gyula. Gyulai győzte­sek: Fekete (3. t.), Solymosi (8. t.), Bányai (10. t.), Faragó (11. t.). Döntetlenek: Csomós R. (2. t.), Kelly (5. t.), Haragos (6. t.), Cso­mós J. (9. t.), Flack (12. t.). a békési TE-BAJA NB II-es mér­kőzés elmaradt, mivel a vendé­gek a rossz időjárásra hivatkoz­va nem utaztak el Békésre. Az ügyet a versenybíróság kivizs­gálja és ezután hozza meg a döntést. ÁLLÁS AZ 5. FORDULÓ UTÁN: 1. Tákisz SE 39,5 pont, 2. Maróczy SE II. 37,5, 3. Makó II. 35,5, 4. Gyula-Dévaványa SE 35,5. Hód­mezővásárhely 33,5, 6. Békési TE 31, 7. Karcag 29,5, 8. Röszke 23,5, 9. Mezőberényi SE 23, 10. Szentes 23, 11. Baja 21,5, 12. Nádudvar 14,5. A táblázatban nem szerepel az elmaradt Béké­si TE-Baja mérkőzés eredmé­nye. ■ V. L. Nyert és hetedik a BTE férficsapata asztalitenisz A megyei női rangadón a vendégek bizonyultak jobbnak Atlétika: megvonták a bizalmat az elnöktől BÉKÉSI TE-SPAR SE 6:2 Extraligás férfi asztalitenisz­mérkőzés, Békés. Békési győz­tesek: dr. Bohács 3, Klampár 2, a Baranyi, dr. Bohács páros. Az őszi zárófordulóban a bé­kési csapat megnyerte a párost. A folytatásban dr. Bohács Gá­bor kiváló játékával és az egy­kori világbajnok Klampár Tibor két egyéni sikerével megérde­melten nyertek a házigazdák. A békésiek hét ponttal hetedik­ként zártak az Extraligában. BÉKÉSI TE-OROSHÁZA HASE 5:13 NB I, női, Békés. Győztesek: Misurák 3, Császi, Sipos 1-1, ill. Cojocaru 4, Haraszti, Tóth K. 3- 3, Fórizs 1, a Haraszti, Tóth K. és a Cojocaru, Fórizs páros. A párosoknál 2:0-ás előnyt szerzett a vendégcsapat. A foly­tatásban több 3:2-es mérkőzést buktak a hazaiak. Végül a ruti­nos román légiós Cojocaru ve­zérletével a százszázalékos őszi bajnok orosháziak nyerték a megyei rangadót. BÉKÉSI TE II.—B. VOLÁN I. 7:11 NB I, férfi, Békés. Békési győztesek: Sebestyén S. 3, Csarnai, Tarkó 2-2. A párosoknál nagy küzde­lemben győztek a vendégek. Az egyéni mérkőzések során Se- * bestyén Sándor mindent meg- I tett a siker érdekében, csak a jg tavaly még Extraligában szere- f pelt Kőváritól kapott ki, de ez I kevés volt a sikerhez. ■ V. L. Georgetta Cojocaru négy egyéni győzelmet aratott a békésiek ellen. A Magyar Atlétikai Szövetség rendkívüli közgyűlése szomba­ton megvonta a bizalmat Rábold Gusztáv elnöktől. Az el­nökség által benyújtott indít­ványt az elnök leváltására 40 küldött támogatta, míg 23-an szavaztak Rábold mellett. Az alelnökök közül csak Schulek Ágoston (38 mellette, 25 ellene) kapott bizalmat, Melkovicsné Tömösi Katalin (17, 46) és Konkoly Gyula (18, 45) nem. A nyolc elnökségi tag­ból mindössze ketten, Tölgyesi Balázs és Adamik Zoltán, gyűj­töttek több támogató voksot, mint ellenzőt. A közgyűlés megnyitásaként Rábold Gusztáv elnök puccs­nak nevezte az ellene kezdemé­nyezett bizalmatlansági indít­ványt, amelynek hátterében szerinte Gyulai Miklósnak és Békési László volt elnöknek a vezetőség tagjaival folytatott tit­kos megbeszélése áll. Adamik Zoltán az elnökség tagjai nevében kijelentette, hogy a vezetőség hiába akart az atlétikáért tenni, az elnök sze­mélyi ambíciói ezt megakadá­lyozták. Adamik elmondta, hogy van elnökjelöltjük Illés Antal személyében. A küldöttközgyűlés úgy dön­tött, hogy február 2-án kerüljön sor a tisztújító közgyűlésre, ad­dig Rábold ügyvezetőként látja el az elnöki feladatokat. ■

Next

/
Thumbnails
Contents