Békés Megyei Hírlap, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-17 / 293. szám

4 BÉKÉSCSABAI KÖZGYŰLÉS íííííiííK&íSiííS&íSSSíSíiííKSáS^ BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2007. DECEMBER 17., HÉTFŐ Játszóparkokat, sportudvarokat építenének három városi iskolában Rendezik a szemétkérdést fejlesztés A lezárt, Kétegyházi úti telep utógondozására pályáznak Ezúttal már csak a város északi iparterületére akarnak pályázni Három békéscsabai iskolában fejleszthetnék a sportudvart, ha az önkormányzat nyer az ÖLLÉ Iskolai Programon. A Szabó Pál Téri Általános Iskola 28 millió 380 ezer, az Er- zsébethelyi Általános Iskola 41 millió 340 ezer, a 2. Számú Ál­■ A gyerekek moz­gásigényéhez és korához iga­zodik a program. talános Iskola 31 millió 320 ezer forintot kaphatna. Ehhez a fenntartónak még tíz százalé­kos önrészt kellene biztosíta­nia, vagyis például a 2-es isko­lában 34 millió 452 ezer forint­ból lehetne építkezni. Az ÖLLÉ lényege, hogy multifunkcioná­lis sportudvarokat, a gyerekek mozgásigényéhez és korához igazodó játszóparkokat hozza­nak létre, illetve tartsanak fenn az intézmények. Öt évig új vezető irányíthatja a jaminai óvodát Hrabovszki Zoltánné vezetheti öt esztendeig a békéscsabai, Kertvárosi Óvodát. Az óvónőt nyáron bízták meg átmenetileg az intézmény igazgatásával, miután az akkori vezetőnek an­nak ellenére nem hosszabbítot­ta meg a képyiselő-testület a szerződését, hogy a kollektíva kilencven százaléka kiállt mel­lette. A pedagógusokat váratla­nul érte a döntés, de elfogadták az új vezetőt, aki nyáron nem is indult a pályázaton. A na­pokban megtartott titkos sza­vazáson Hrabovszki Zoltánné kollégáinak 90 százaléka kér­te, hogy továbbra is vezető óvó­nő maradjon. A másik két je­lentkező tíz-, illetve húszszáza­lékos támogatást kapott a kollektívától az ugyancsak titkos voksoláson. Az oldal Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával készült. Szerkesztette: Lekete G. Kata. Lotó: Lehoczky Péter. Vantara Gyula polgármester és Köles István alpolgármester egyeztet. Kérdés, hogyan lehetne még hatékonyabbá tenni a szelektív hulladékgyűjtést. Nagy fába vágja a fejszé­jét Békéscsaba a közeljö­vőben. A megyeszékhely­nek rekultiválnia kell a Kétegyházi úti, lezárt szeméttelepet, pályázni fejlesztésre fordítható pénzre és középtávú el­képzeléseket kidolgozni. Több mint tíz éve zárták le az 1970-től 1996-ig működő Kétegyházi úti szemétlera­kót, de a telep még mindig ad munkát az önkor­mányzatnak. A követ­kező évek­ben, 2012-ig meg kell oldani, hogy a felgyülemlett szemét ne szennyezze se a környezetet, se a víz alatti és feletti vizeket. A hulladéklerakó utógondozása és rekultivációja becslések sze­rint 678 millió forintba kerül. Békéscsaba Kondorossal, Gyomaendrőddel, Szarvassal, Csabacsüddel, Csárdaszállás­sal1, Kétsopronnyal, Körösla- dánnyal és Szabadkígyóssal konzorciumot alkotva pályázik az összegre. A közgyűlésen felvetődött, hogy a megye- székhely miért lépett ki a korábbi szeméttársulás- ból. Vantara Gyula polgár- mester elmondta, azért vál­tottak, mert az előző közösség­ben több településnek még most sincs megvalósíthatósági tanulmánya, vagyis sokat kel­lett volna várni arra, hogy egy­általán benyújthassák a pályá­zatukat. A mostani konzorcium­ban azonban mindenki elvé­Évek óta vannak szi­getek, ahol külön te­hetjük a műanyagot. gezte a maga feladatát, így nagy az esély arra, hogy nyerjenek. A szemétkérdés ezzel nem ért véget csütörtökön. A képviselő­■ Nyolc település közösen pályázik a fejlesztésekre fordított fedezetre. testületnek el kellett fogadnia a megyeszékhely középtávú kon­cepcióját, amelynek kapcsán felmerült a szelektív hulladék- gyűjtés is. A városban évek óta vannak erre alkalmas szigetek, de nem tökéletes a gyakorlat. Sokan még mindig nem hasz­nálják az üvegnek, műanyag­nak és papírnak külön fenntar­tott konténereket, mert annak ellenére attól tartanak, hogy a szemetet egybe öntik, hogy ezt többször cáfolták már a szakem­berek. Egy 2004-es környezetvé­delmi miniszteri rendelet sze­rint az összes hulladék 15 száza­lékát kellene újrahasznosítani, ez ma országos viszonylatban 6-7, megyénkben 3-4 száza­lékban valósul meg. Több ötlet felmerült, hogyan lehetne hatékonyabb a szelek­tív hulladékgyűjtés. Felvető­dött, nem a lakosságot kellene arra ösztönözni, hogy külön vá­logassa a szemetet, hanem egy olyan gépsort kellene vásárol­ni, amely kiszedi a kommuná­lis hulladékból az újrahasznál­ható tételeket. Az ötlet ellen senki nem ágállt, csak az a kér­dés, mindez mennyibe kerülne a városnak. A zöldhulladékot ingyen szállítják el a házaktól Felmerült, hogy új komposztá­ló telepet kellene kialakítani, ahol a szeszipari és a zöldhul­ladékot, illetve a szennyvízisza­pot hasznosítanák. A kertes házakban évek óta külön gyűj­tik a zöldhulladékot A kertész- kedők azért sem dobálják a la­kásban keletkezett szemét közé például a füvet vagy fanyesedé­ket, mert sok helyet venne el a tartóban. A zöldkukákat és az összekötött vagy éppen doboz­ban összegyűjtött zöldhulladé­kot ingen szállítják el. Mivel egy ideje nem lehet zöldkukát igényelni, további edényeket szerez majd be a város. Fejlesztik az északi iparterüle­tet. Az önkormányzat az inf­rastruktúra kiépítésére, javítá­sára és egy háromezer négyzet- méteres üzemcsarnok építé­sére szeretne pénzt nyerni. A beruházásból az épület kialakí­tása 363 millió, a közművek ■ Egy háromezer négyzetméteres üzemcsarnokot is felhúznának. 296,62 millió forintba kerül­nek. A megszerezhető forrás 60-250 millió forint. Korábban az önkormányzat az északi ipartelepre és az Al­máskerti Ipari Parkra együtt szeretett volna pénzt nyerni, de a Dél-alföldi Regionális Fejlesz­tési Tanács indoklás nélkül tar­taléklistára tette és nem küldte tovább a tervet értékelésre a kormánydöntést előkészítő Nemzeti Fejlesztési Ügynök­ségnek. Ezért döntött úgy a vá­ros, hogy külön-külön pályázik a két iparteleppel. Sem kommunális, sem más adót nem vezetnek be Jövőre még biztosan nem veze­tik be Békéscsabán a kommu­nális adót és új adónemekkel sem terhelnék a lakosságot és a vállalkozókat — döntöttek csütörtökön a képviselők. A mostaninál több pénzt csak ak­kor szednek majd, ha a kor­mányzat rákényszeríti erre az önkormányzatokat — hangsú­lyozták a fideszes képviselők. Egy ingatlanra csak egy adót lehet kivetni. A grémiumnak majd azt kell vizsgálnia, hogy az értékalapú ingatlandó vagy a kommunális adó jelent-e ki­sebb terhet a városban lakók­nak és a legtöbb bevételt az ön- kormányzatnak. Felelős dön­tést azonban egyelőre nem le­het hozni, hiszen az értékalapú ingatlanadó részletei nem is­mertek. A helyi adókról szóló törvény értelmében az ingat­lanadót legkorábban 2009. ja­nuár elsején vezethetnék be az önkormányzatok, ha úgy dönte­nek, hogy élnek a lehetőséggel. Jövőre többe kerül a parkolás közlekedés A bliccelőknek kell legtöbbet fizetni Jövőre valamivel több aprót kell előkészíteni, ha fizető parkoló zónában állítjuk le a kocsinkat. Ehhez az évhez képest a legna­gyobb, 11 százalékos áremelés­sel azoknak a bliccelőknek kell számolniuk, akik nyolc napon túl egyenlítik ki a bírságot. A tisztességes személygépkocsi- és motorvezetőknek nyolc szá­zalékkal kell többet áldozniuk a parkolásra jövőre, mint idén, ha a belvárosban, vagyis az egyes zónában szeretnének megállni. Ha valaki a parkolá­si övezetben lakik, akkor a család első és a második autó­jára továbbra is ingyen kérhet bérletet, csak az önköltségi árat kell megfizetnie, ami az eddig 560 forintról 600 forintra emelkedik. Kozma János, a Vagyonkeze­lő Zrt. ügyvezetője elmondta, bevételük 24 százaléka a bérle­tekből, 43 százaléka pedig az automatákba bedobott pénzből származik. A jegyet vásárolók több mint kilencven százaléka az egyes, illetve a kettes zóná­ban áll meg. A maradék 26 szá­zalékot azok fizetik, akik „Mi­kulás-csomagot” kaptak az el­lenőröktől. A következő eszten­dőben sem érdemes bliccelni a parkolóknak. Ha az autósok és motorosok nyolc napon belül fi­zetik be a pótdíjat, 2050, ha nyolc napon túl, 4100 forintos csekkel kell számolniuk. Jövőre egy óra parkolás tíz forinttal többe kerül 2007 2008 Változás I. parkolási övezet Személygépkocsi, motor _______ 125 F t/óra 135 Ft/óra 8% Autóbusz, teherautó , i . y ^ 380 Ft/óra 400 Ft/óra 5,2% II. parkolási övezet Személygépkocsi, motor 90 Ft/óra 100 Ft/óra 11% Autóbusz, teherautó ______ 29 0 Ft/óra 310 Ft/óra 6,8% I. és II. díjövezetben lakók bérlete , Bsö és második autó ingyenes ingyenes_________­Ha rmadik és további autó 2150 Ft/ év 2290 Ft/év 6,5% (FORRÁS: BÉKÉSCSABAI ÖNKORMÁNYZAT) Kiállnak Szarvas Péter mellett volán A cég privatizációját megérezné a lakosság is A békéscsabai közgyűlés tilta­kozik az ellen, hogy Szarvas Pétert, a Körös Volán Zrt. vezér- igazgatóját le­váltsák. Mint Takács Péter MDF-es képvi­selő is hangsú­lyozta, a céggel azóta felhőtlen a kapcsolata a városvezetésnek, amióta Szarvas Péter a vezetője. Ko­rábban sokszor kellett azért harcolniuk, hogy a tömegszállí­tással foglalkozó vállalat ne emelje indokolatlanul magasra a helyi jegy- és bérletárakat. Vantara Gyula polgármester az előterjesztésében hangsúlyoz­ta, a Körös Volán Zrt. az ország egyik legjobban működő Volán társasága, gazdálkodása évek óta stabil. Ha jövőre privatizál­nák a vállalatot, az biztosan kedvezőt­lenül érintené a bé­késcsabaiakat. Az elmúlt hét évben, amióta Szarvas Pé­ter a vezető, sokat javult az ellá­tás színvonala, és a tervezett in­tézkedésekkel még jobbá lehet­ne tenni a megyeszékhelyen a tömegközlekedést.- Békéscsaba városvezetése azonos állásponton van a szak- szervezetekkel, hogy valami hátsó szándék van Szarvas Pé­ter leváltása mögött - fejtette ki a polgármester a véleményét. ■ A városvezetés sze­rint bakot lőnének Szarvas Péter le­váltásával. i á * Dr. Ferenczi Atti­la (Fidesz) párt- ' társaihoz hason— lóan nem szeret-: né a vezetővál­tást.

Next

/
Thumbnails
Contents