Békés Megyei Hírlap, 2007. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-13 / 290. szám

10 A BÉKÉS MEGYEI AGRÁR 2007. december 13., csütörtök Új esztendő, új hibridekig Szakma, szakma és harmadszorra egy kicsi szerencse! A Syngenta hibridek a termésbiztonság és az olajtartalom szempontjá- bél az élen állnak. Mindnyájan tudjuk, hogy ebben az évben a kukoricatermeszté­sünk sikerességéhez szerencsé­re mindenképpen szükségünk volt. A szerencsét pedig ESŐNEK hívták. Ha volt eső, volt termés. Ha nem, akkor bizony a termés is gyakran elmaradt. De az „eső- csinálás” — szerencsére — nem a mi kiváltságunk. A teljesség igé­nye nélkül nézzük át, hogy mégis mit tehettünk mi magunk a sike­rért, kiemelve ezen tényezők kö­zül a vetőmag szerepét, tehát jöj­jön a szakma! Nem volt könnyű, de aki töre­kedett az elfogadható magágy­minőségre, az időbeni talajle­zárásra, ami természetesen nedvességmegőrzést is jelen­tett, az már igen jó alapokkal kezdhette ezt az évet. Ki tudta használni a hibrideknek azt az előnyét, amelyet csak kevés hibrid - de köztük jó néhány Syngenta kukoricahibrid! - tudhat magáénak: a korai vetés lehetőségét. A korai vetés idén március végét, április legelejét jelentette. A korai vetéssel, ele­mezve az idei esztendő tanul­ságait, már fél sikert érhettünk el. Utána már csak az kellett, hogy okszerű tápanyag-után­pótlással megadjuk a hibridnek a lehetőséget, hogy „dolgoz­zon”. Nitrogénhez, foszforhoz és idén főleg káliumhoz is jut­tattuk a fejlődő magot, illetve növénykét. Ha ezen az akadá­lyon is sikeresen túljutottunk, akkor már tényleg csak arra kellett odafigyelni, „hogy ne-. hogy a gyomirtással „vágjuk haza” a kukoricánkat. Ha mindez jól sikerült, akkor a kó­sza esőcske már nekünk dolgo­zott! Nem egy gazdát isme­rünk, aki ezeket a szemponto­kat követte. A kukoricájuk - a nehéz év ellenére — 60-70 q-t hozott. Sőt továbbmegyek, 80 vagy akár 100 q-t is, míg a táblaszomszédja csak 20—40 q- t tudott betakarítani, vagy ép­pen már júliusban letett a ku­koricájáról. Az idei értékesítési árak ismeretében nem kell bi­zonyítanom, hogy a jó termés anyagiakban mit jelentett — akár száz-kétszázezer forint többletet hektáronként. Ezen cikk terjedelmeméin te­szi lehetővé, hogy igényes ala­possággal minden részletre és hibridre sort kerítsünk. Emel­jük ki a legfontosabbakat, ugyanazt a három hibridet, amelyeket tavaly: NK Thermo, NK Altius és az Occitan. Azt mondtuk ezekről a hibridekről, hogy jó az aszálytűrésük. A 2007-es év minket igazolt. Ezek a hibridek termésükkel igazol­ták a gazdák választásának he­lyességét. Nos, a jó hír, kedves kollégák, hogy az Occitan ala­csonyabb árfekvése az Altius és a Thermo versenyképes ára az idei évben is megmaradt. A Syngenta napraforgók idén is bizonyították, hogy nem vélet­lenül közel 60%-os a piaci része­sedésük Békés megyében. Ter­méselőnyüket idén egyértelmű­en annak köszönhették, hogy az NK Brio, az Alexandra PR ka­szaijai kiteltek, nagy volt a fajsú­lyúk, míg a többi hibridben sok volt a léha, megszorult kaszat, nem nyomták a mérleget. A pi­acvezető hibrideknek 2008- ban már állományban gyomirtható változatuk is elér­hető! Az NK Brio IMI változata az NK Neoma, az Alexandra PR IMI változata az NK Alego. Az NK Neoma és az NK Alego is biztonságos megoldás a Clearfield-technológiában. A Pulsar 40 gyomirtó szer és az NK hibridek tökéletes párost al­kotnak. Ha a napraforgótábla gyomösszetétele megkívánja — parlagfű, szerbtövis stb. — akkor nyugodtan nyúlhatnak ehhez a technológiához, a megszokott NK-teljesítményt fogják kapni. A Syngenta mind a kukorica- , mind a napraforgóhibridek te­rén a biztonságos gazdálkodás mellett tette le a voksát. Keres­sék kollégáinkat, hogy tapasz­talatunkkal segíthessük gazdál­kodásukat. Az előnyök kihasz­nálása, amelyek hibridjeinkben rejlenek ingyen vannak, de na­gyon sokat érnek — amint ezt az idei év is bizonyította. Mindnyájunknak egyfor­mán sikeres gazdálkodást kí­vánunk az új évben! Békési Zoltán 20/9232 044 Jócsák István 30/ 649 8010 Bősi József 70/3247 014 Syngenta Seeds Kft. Szántóföldi vetőmagok \ A GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET I« m uj evet mi mim ni es »0 uqumeß, fo traqa nti iM m m otM« Kirendeltségeinken 2008-ban is a gazdák rendelke­zésére állunk különböző agrárfinanszírozási hitel- konstrukciókkal. Uniós pályázatokhoz szük- , séges saját erőre hitelt biztosítunk. Kirendeltségeink: Gyula, Gyulavári, Elek, Újkí­gyós, Kétegyháza, Doboz, Sarkad, Mezőgyán, Kötegyán, Méhkerék. GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET, 57X1 Gyulavári, Széchenyi u. 53. I TeL/f ax: (66) 460-910. ^ |F Békés megye minden gazdálkodójának ^ ' boldog karácsonyi és eredményekben gazdag, békés új esztendői kíván a Syngenta Seeds és Békési Zoltán területi képviselő. ; Birtokfeilesztés hitellel ^ Tovább egyszerűsödő agrárügyintézés a CIB Banknál 0^- m *”* *»r A nagyvállalati finanszíro­zásban nagy tapasztalato­kat felhalmozott CIB Bank a kis- és középvállalatok szá- mára is bővíti szolgáltatása- inak körét. Az agárgazdól- kódoknak is egyszerű, ru- m galmas konstrukciókat ho- zott létre. Múlt havi szá- KOZMA IVETT munkban a területalapú támo­gatás előfinanszírozásáról, ezúttal egy másik új­donságról, a birtokfejlesztési hitelről kérdeztük Koz­ma /vettet, a CIB Bank strukturált és kereskedelemfi­nanszírozási ügyletek főosztályának vezetőjét.- Mit takar a birtokfejlesztés elnevezés?-Az egyszerűség kedvéért termőföld-vásárlási hitel­nek is nevezhetjük, hiszen a kormány a törvény ér­telmében tulajdonképpen a magánszemélyek föld- vásárlását bátorítja a birtokfejlesztési program kere­tében, s a jelzálogbankoktól felvehető hitel kamatát támogatja. Nem részesülhet azonban ebben a tá­mogatásban az, aki haszonbérbe adja a földet. Nos, a CIB Bank az állami kamattámogatású hitel­nél kedvezőbb devizahitel-feltételeket kínál olyan agrárvállalatok menedzsereinek, tulajdonosainak, alkalmazottainak, illetve magánszemélyeknek, akik termőföld fedezete mellett szeretnének termőföldet vásárolni.- Mik ezek a feltételek?- A CIB Bank konstrukciója biztosíték oldalról jelzá­logalapú, hiszen arra számítunk, hogy a termőföld értéke emelkedni fog, hozzáidomul az európai árakhoz, ahogy nő a termelés hatékonysága, va­gyis a föld hozama, és magántulajdonba kerül a magyar föld. A hitel összege elérheti a megvásáro­landó fölterület értékének 90 százalékát, de legfel­jebb százmillió forint lehet. A hitelkérelem elbírálá­sa a magánszemély adósminősítése nélkül történik, ugyanis a hitel visszafizetésének forrását a haszon- bérleti díj (ha van haszonbérlő), vagy a területala­BANK pú támogatás bankra történő engedményezése (75%-ban kell fedeznie az éves adósságszolgálatot) képezi, ily módon az ügyintézés egyszerű. Admi­nisztrációs gondot legfeljebb az okozhat, hogy a földhivatali és a parcella-nyilvántartás nincs mindig összhangban egymással. A futamidő húsz év, s az elmondottakból következően a hitel biztosítéka a föld és a haszonbérleti díj, vagy a területalapú tá­mogatás engedményezése. Közismert, hogy földet magánszemélyek a Nemzeti Földalapból, illetve egymástól vásárolnak. Amennyiben a földet az NFA-ból vásárolják, akkor értékbecslésre sincs szükség.- Milyen egyéb újdonságokkal kívánják az agrár- vállalkozók munkáját segíteni?- Az agrárvállalkozóknak nyújtott konstrukcióink- az említett birtokfejlesztési hitel mellett például a területalapú támogatás előfinanszírozása — ügyin­tézése gyors, értelemszerűen nem követel szigorú adósminősítést, a termékek pedig rugalmasak. Je­lenleg azt tervezzük, hogy az agrárgazdálkodók számára egyablakos ügyintézést vezetünk be. Ez azt jelenti, hogy a gazdák számára kialakított pénzügyi termékeket a CIB Lízing azon szakembe­rei értékesítik majd, akik egyébként is napi, szemé­lyes kapcsolatban állnak a mezőgazdasági vállal­kozókkal. Ezek a munkatársaink szervezik, közvetí­tik ugyanis a mezőgazdasági gépvásárlásokat. Minden jelenlegi és jövőbeni intézkedésünk azt a célt szolgálja, hogy minél magasabb színvonalon, 2 minél egyszerűbben és gyorsabban tudjuk kiszol- 1 gálni a minket választó mezőgazdasági termelőket a legkisebbektől a legnagyobbakig. CIB Bank Zrt. www.cib.hu 1027 Budapest, Medve u. 4-14. Tel.: 1/457-6800. Fax: 1489-6500. Nyitva tartás: hétfő—kedd—csütörtök 8.30-16.00, szerda 8.30-18.00, péntek 8.30-14.30. ŐSZI KVERNELAND EKE AKCIÓ KVERNELAND LD-100-200 3+1 VASÚ 000 Ft+ÁFÁ-TÓI KVERNELAND LD-100-200 4+1 VASÚ KESZLETKISÖPRO AKCIÓ CASE IH GÉPEKRE- T4- >; Minden kedves partnerének és Békés megye termelőinek kellemes m karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván az Agro-Békés Kft!

Next

/
Thumbnails
Contents