Békés Megyei Hírlap, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-03 / 256. szám
2007. NOVEMBER 3., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP ■ Mi gg 3 Háromszázmilliós kötvénykibocsátás mellett voksoltak a dévaványaiak Dévaványa is hamarosan feliratkozik azon Békés megyei önkormányzatok sorába, amelyek kötvénykibocsátás mellett voksoltak. A település képviselő-testületének októberi ülésén döntés született arról, hogy 300 millió forint értékben kötvénykibocsátásról kötnek szerződést azzal a bankkal, amely a legkedvezőbb ajánlatot nyújtotta be. ■ A cél kettős: a hitelek kiváltása és a pályázatokhoz szükséges önerő biztosítása. A 2007. december 1-jén esedékes kötvénykibocsátásnak kettős célja van. Egyrészt a város jelenlegi adósságállományából azoknak a hiteleknek a kiváltása, illetve átütemezése, melyeknek költsége meghaladja a kötvény költségeit (azaz magas kamatúak), másrészt az európai uniós pályázatokhoz szükséges önerő biztosítása. A kibocsátandó kötvények 20 éves futamidejűek lesznek, féléves kamat- és tőkefizetési periódussal. A húszéves időtartamon belül bármikor lehetőség nyílik a térítésmentes visz- szafizetésre. ■ L. J. Diákok, figyelem, versenyre hívunk a gyermekjogokról Az ENSZ november 20-át a gyermeki jogok napjává nyilvánította. Ebből az alkalomból a Dél-alföldi Regionális Köz- művelődési Egyesület játékra hívja a megye általános iskoláiból a diákönkormányzatok képviselőit. A játék helye Békéscsaba, Csaba Center, időpontja november 20-a, 14 óra 30. Minden iskola öttagú csapatot (5-8. osztályosok) és egy felnőtt kísérőt delegálhat. A játék kétfordulós, a 20-ai rendezvényre 10 csapat kap meghívást a zsűri javaslata alapján azok közül, akik az előzetes feladatot e-mailben beküldik. A feladat a Békés Megyei Hírlap november 6-ai számában jelenik meg. ■ M. M. Csatári Anita biciklivel nehezen jut ki a Buzogány utcából. Az utcákat sokszor cseréptörmelékkel szórják fel az ott lakók és várják az aszfaltozást. Békéscsaba több utcájában csak úgy kaphattak építési engedélyt a tulajdonosok, ha leadtak a telkükből néhány métert a városnak. Az érintetteket kártalanítják. Fekete G. Kata Békéscsabán, a Keleti kertekben néhány éves, mediterrán típusú, legalább húsz-harminc millió forintból épített házak sorakoznak. Az utcákban alig akad már régi vityil- ló. Az apró faházak nemcsak a kinézetük miatt lógnak ki a sorból, hanem azért is, mert az egykori víkendtelkek kerítése kijjebb van, mint az újonnan épített otthonoké.- A telekhatár valójában beljebb van, mint a kerítés, de amíg nem építkezünk, nem kell arrébb tennünk a drótot — mutatja a hétvégi házából kilépő Györgyi István. - Két-há- rom éve az önkormányzat közölte, hogy csak úgy kapunk építési engedélyt, ha leadunk Békéscsabán a csatornaépítés miatt is szükség lesz néhány helyen kisajátításra. A szennyvízberuházást ugyanis csak ott lehetne uniós pénzből megépíteni, ahol elég széles az utca a három métert a telkünkből. Ezt mindenki szó nélkül meg is tette. Csak az volt bosszantó, hogy a telekkimérést, az átíratást is nekünk kellett állnunk. Ez több tízezer forintba került. Eggyel arrébb, a Buzogány utcában egy házaspár nem bánta, hogy le kell adnia egy csíkot a telkéből. csövek lerakásához. Van olyan telek, amelynek az elejéből és a hátuljából is le kell csípni egy darabot. Ezekben az esetekben mindenkivel külön tárgyal az önkormányzat.- Mindannyiunk érdeke, hogy megfelelően széles legyen az utca - mondta az asszony. - Az eljárást nekünk kellett fizetni; de cserébe kaptunk járdaépítéshez lapokat. Igaz, nem túl jó minőségűek és nekünk kellett letennünk, de ez is valami. A mostani városvezetés úgy érzi, az előző önkormányzat etikátlan módon vett el mintegy kétszáz tulajdonostól néhány métert a telkükből. Ezért kártalanítják az érintetteket, akik nem csak a Keleti kertekben akadnak szép számmal - tudtuk meg Vantara Gyulától. A polgármester hozzátette: valószínűleg nem pénzt adnak, hanem például járdát építenek az érintett területeken. A csatornaépítés miatt is várható kisajátítás Az egészségvédők csapatban kerékpártúráznak A csorvási negyedikesek új iskolaegységbe kerültek, ahol újak a tanítók. A tanulmányi munka a kötelességük, ám a pedagógusok fontosnak tartják, hogy szabadidejüket is hasznosan töltsék a gyerekek. A programok közül népszerű a környezetvédelemre és az egészséges életmódra nevelés. Ezért hozták létre a természetjáró és egészségvédő csapatot Likerecz Gizella programjára építve. A foglalkozásokon Tóthné Bors Julianna és Samuné Litvai Krisztina segít. Gyalog- és kerékpártúrára, „szemétszüretre” csábítják a diákokat. ■ Cs. I. Számítógép elé ültették az elekiek a nagymamákat Új szakkör indult az idősebb korosztály számára az eleki művelődési házban, az internet világában azonban már nem a kötéshorgolás vonzza a nyugdíjasokat, hanem a számítógép. A résztvevők egy csoportba bele sem fértek, így mindjárt két turnusra való érdeklődő kezdte meg a tanulást a „Kattanj rá, Nagyi!” címmel indult tanfolyamon. — Heti két alkalommal ülnek gép mögé tanulni az érdeklődők, akik között van hetvenéves is - tájékoztatott Árgyelán Erzsébet, az eleki Reibel Mihály Művelődési Központ munkatársa. ■ Cs. Á. JEGYZET t NYEMCSOK LÁSZLÓ Csak nyugi és szieszta FEJEMHEZ VÁGHAT az aSZ- szony bármit — mármint szóban —, nem idegesítem fel magam. Főként mióta olvastam, hogy negyvenes férfiként tutira kevesebb van hátra az életemből, mint aki akkor volt 40 éves, amikor én születtem. A statisztikai hivatal népességtudományi intézetének igazgatója indokolt is. A szép hosszú kor ellen hat rövid távon az egészségügyi reform, valamint az életmód és gondozásbeli magyar sajátosságok is keresztbe tesznek. Biztos, hogy a fejlett államok átlagát jó ideig nem érjük el. A KÖZÉPKORÚ MAGYAR férfiak várható élettartama 1960-tól csökken a kimutatások szerint. Lapunk gyászhíreit nézve is megdöbbentő, hogy mennyire fiatalon, 45-50 éves kor között halnak meg férfiak, jelentős számban. Hozzájátszik ehhez a stressz, amit nagyapáink nemigen ismertek, hasonlóan a koleszterinhez. Ették a szalonnát puha kenyérrel és hagymával, előtte egy vagy több kupica saját gyümölcsből főzött pálinkát ittak, utána bort kortyolgattak. Más kérdés, hogy le is dolgozták az ételt-italt aratáskor vagy a jószágok gondozásakor. Dédapám például pipázás közben többször is hangoztatta: fiam, vizet csak külsőleg. MÉG EGY ESÉLYÜNK LENNE. ha bevezetnék a hatórás munkaidőt és a sziesztát. Dolgozgatnánk délelőtt egy keveset, aztán ebéd után lepihennénk, majd estefelé még munkálkodnánk egy kicsit. Kocsma helyett uszodába járnánk, autó helyett gyalog közlekednénk. valamit biztosan tenni kell, mert azt az esélyt már elmulasztottuk, hogy japán férfinak szülessünk. Ok ugyanis tíz évvel túlélik a magyart. Mi meg, ha így haladunk, az első nyugdíjunkig sem jutunk el. Parkoló épült a temetőnél A pusztaottlakai katolikus temető mellett, a Bagófaluba vezető elágazás közelében parkolót alakított ki a Pusztaottlaka Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány és Karancsi Andrásné. Erre azért volt szükség, mert a temetőbe látogatók csak a kanyarban, az út szélén tudták eddig járműveiket leállítani. A parkolás rendkívül balesetveszélyes volt. A most kialakított parkolóban körülbelül húsz autó fér el. Esős időben is lehet használni, cseréptörmelékkel szórták fel. ■ K. E. Holnap is Talmácsi Gábor a bajnokság finisében A kiváló sportember 10 pont előnnyel várja a vasárnapi futamot a MotoGP-ben. A rossz idővel eljön a betörők ideje Ősszel sokan rázárják a hétvégi ház ajtaját az értékeikre. A kihalt környékű házak szabad prédák a betörőknek. Gyereksorsok megörökítője Menekült gyermekekről készült képeivel vált ismertté a békéscsabai Koléner Anita. Fotói nemzetközi pályázaton is sikert arattak. Kristálybarlang a Gellérthegyen A páratlan természeti kincs magánterületen található. Az önkormányzat és a vagyonkezelő próbál dűlőre jutni a tulajdonossal Spóroljon kábeltelefonnal... ...most ajándék telefonkészülékkel! Az első 2000 új kábeltelefon előfizetőnknek egy Panasonic 1100 típusú vezeték nélküli telefonkészüléket adunk ajándékba.* www.t-kabel.hu ■ telefonos ügyfélszolgálat: 1298 (helyi tarifával hívható) * Részletek elérhetőségeinken. T * -KábelMegrövidítették a telket alku Földért adtak építési engedélyt Békéscsabán