Békés Megyei Hírlap, 2007. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-17 / 268. szám
MOZAIK MLINÁR—BÁTKAI BT, BÉKÉSCSABA, GERLAI UTCA 7. {AJÁNDÉKÁT KIKÜLDJÜK) Mai nyeremen Iszka ezúttal Békéscsabára utazott díszbemutató A műben két lány elképzelhetetlenül nehéz életébe pillanthatunk bele- A lányok később érnek ide - mondta tegnap izgalommal a hangjában Az Iszka utazása című film rendezője és forgatókönyvírója a békéscsabai dísz- bemutató előtt. Bollók Csaba nem véletlenül örült: a filmbeli Iszkát és testvérét alakító Varga Mária és Rozália eddig csak a budapesti vetítésen vett részt. A gyerekek korábban nem is jártak moziban, most mégis elismert „színészek”. Az Európai Filmek Fesztiválján ők vehették át a legjobb alakításért járó díjat. — Máriával és a testvérével sorsszerű volt a találkozásom Romániában, a Zsil-völgyben. Csere Ágnes színész producerrel évekig követtük az életüket, összeszedtük őket az „Rozália és Mária előttünk vált kopasz, fiús kislányból hosszú hajú, lányos nagylánnyá.” BOLLOK CSABA utcáról és elvittük egy árvaházba-mondta Bollók Csaba. — Amit a filmben feldolgoztunk, hogy verték, megkopasztot- ták, megalázták Rózsikáékat, számukra mindennapos történet volt. A most 15 éves Mária azóta megházasodott, ami talán korai, de ennek az utcán kódorgó gyereknek ez a kapcsolat esélyt ad az új életre. A húga bentlakásos iskolába ment. ■ F. G. K. Bollók Csaba filmje eddig kilenc díjat nyert. A rendező és Csere Ágnes keresztlányaiknak tekintik a főszereplőket. A vállalkozások fizetnek az iWiW-ismerősök után Újabb funkciókkal bővül és fizetős lesz az iWiW, ugyanis a jövőben a nem magánszemélyek (közösségek, vállalkozások) elkülönülten szerepelnek és díjat fizetnek mind a regisztrációért, mind az ismerősök száma alapján. Néhány kiválasztott vállalat és mozgalom már a közeljövőben, a felhasználók széles köre pedig várhatóan december közepétől veheti birtokba a portál közösségépítő funkcióit. Jobb minőséget ígér a népszerű videomegosztó Jobb minőségű videókra törekszik a YouTube. Minderről a népszerű videomegosztó szájt társalapítója egy konferencián számolt be. Steve Chen elmondása szerint fő céljuk továbbra is az, hogy a lassabb kapcsolattal rendelkezők is élvezhessék a szolgáltatásokat, de ha a felhasználó gyors eléréssel rendelkezik, számára minőségi élményt biztosítanak. Szívesen vásárolnak a cégek okostelefonokat Egyre népszerűbbek az úgynevezett okostelefónok a cégek körében. A mini számítógépek legfontosabb előnye, hogy' apró méret és csekély súly mellett mindazokat a funkciókat biztosítják (hozzáférés a levelezéshez, naptárhoz, számos fájlformátum megjelenítése és szerkesztése, internetböngészés stb.), amelyekre az irodai munka során a felhasználónak szüksége van. Telefon és számítógép egyben. BE0L.hU A BÉKÉS MEGYEI ONLINE ílitösentnim TETŐ FEDŐ AMYÄ60K MÁRKAKERESKEDÉSE MAGYARORSZÁG TETOCSEREP AKCIÓ nov. 15-30-ig! Tangó tetöcserép natúr: 128 Ft/db 1% Tangó tetöcserép piros: 141 Ft/db fW Csárdás, Polka és Palotás tetöcserép wgiaví>*.<y.sbbíííx-c, . Bihcmo rs ^CI.N VU.O, r vacsv mii anyajs TETŐTÉRI ABLAKOK VELUX ^Roofurr £ Billenő és Felnyíló, fa. vagy MŰANYAG TETŐTÉRI ABLAKOK isover h ROCKWOOL LEMOS* tS FHJGÉK Alumínium Eweszcbátorén a M DRÉ3A NY ZOTT ESE S ZCBÄTO RNA BITUMENES ZSINDELYE* Öl P S ZK AUTO Ni-A PO K *1 LG ESZI rCK.TíA'í-ASSWÚL ; S íü-X (9 Kétegyházi út 6. Te lefon: (66) 4505 N E-mail :proftetcx^g lob on et. hu 5* »"PERION r * c *r« oc * TARTÓS SZORTELENITES! A GYANtÁZÁS GYULLADÁST OKOZ? MÉGIS MEGSZABADULNA NEM KÍVÁNT SZŐRZETÉTŐL? A MEGOLDÁS VILLANÓFÉNYES SZŐRTELENÍTÉS A LEGÚJABB FRANCIA TECHNOLÓGIÁVAL Vb f wfi Csak ezen a napon féláron! Holnap is Játékgépbe dobálják minden pénzüket A játékszenvedély nem egyszer bűncselekmény elkövetésére sarkallja a nyerőautomaták megszállotjait. Brazíliában járt Ádász István Nyereményútjáról mesél egy csabai gyengénlátó, Ferrari- rajongó férfi, aki járt a Sao Paoló-i F-l-es nagydíjon. Orvosnál Beteg kérdezi az orvosát: — Doktor úr, van valamilyen kellemetlen mellékhatása a gyógyszernek, amit felírt? — Igen, valószínűleg, megint munkaképes lesz tőle! Atyai intés Az apa a munkából hazajövet látja, hogy a két fia verekszik egymással. — Fiúk, ne marakodjatok! — mondja az apjuk. — Miért, holnap rakodjunk? Gróf és komornyik Az idős gróf késő este érkezik haza. A komornyik megkérdezi: — Na, mi van, te vén piszok? Már megint a kocsmában voltál és vedeltél? — Nem, Johann. A városban voltam és vásároltam egy hallókészüléket. Skót gyerek álma Skót gyerek mondja az édesapjának: — Papa, menjünk el az állatkertbe, meg akarom nézni az óriáskígyót! — Szó sem lehet róla. Itt van egy nagyító. Nézd meg vele a gilisztát! ALDI tájékoztató A piacon meghatározó szerepet betöltő, nemzetközi kereskedelmi vállalatunk világszerte több mint 3000 kereskedelmi egységgel rendelkezik. A vállalat- csoporthoz tartozó kereskedelmi társaságok Ausztriában, Nyugat- és Dél- Németországban, Szlovéniában, Svájcban, az USA-ban, Ausztráliában, Angliában, valamint Írországban működnek. Vállalatunk sikerét kiváló és jól képzett munkatársak alakítják. Magyarországi piacra lépésünk sikeres megvalósításához GYULA ÉS KÖRNYÉKÉN keresünk BOLTI ELADÓT Az ideális jelölt: • megbízható, felelősségteljes, elkötelezett és képes csapatban dolgozni, • szívesen dolgozik emberekkel, • ápolt megjelenésű. Nem kereskedelmi végzettségűek jelentkezését is szívesen várjuk. Feladatai: • a vevők kiszolgálása modern, vonalkód-olvasóval ellátott pénztárgéprendszerünk segítségével, • árufeltöltés, • különböző takarítási és tisztítási feladatok ellátása. Amit kínálunk: • átfogó betanulási program, • változatos és érdekes munkakör, • kezdettől fogva átlagon felüli fizetés. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, pályázati anyagát kézzel írt önéletrajzzal, fényképpel és a végzettséget igazoló okmányokkal 1A napon belül várjuk az alábbi címre: „Szívesen dolgozom csapatban és személyesen is elkötelezett vagyok vevőinkiránt.” ALDI Magyarorszag 20A0 Budaörs. Szabadság út 117. B épület 5. emelet www.aldt-hungary.hu