Békés Megyei Hírlap, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-04 / 232. szám

6 /k BÉKÉS MEGYEI AGRÁR 2007. október 4., csütörtök Kilencmilliárd euró Az EU elfogadta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot Előző havi Agrárhíradónk megjelenése óta történt a magyar vidék és agrárium jö­vője szempontjából döntő je­lentőségű esemény: soha nem látott mértékű fejleszté­si források nyílnak meg a gazdálkodók előtt. A téma súlyának megfelelően közöl­jük az agrárminiszter ezzel kapcsolatos tájékoztatóját. Az Európai Unió vidékfejlesz­tési bizottsága egyhangú szavazással fogadta el szep­tember 19-én az Új Magyar- ország Vidékfejlesztési Prog­ramot — jelentette be Gráf József földművelésügyi és vi­dékfejlesztési miniszter az el­fogadás másnapján a kor­mányszóvivői tájékoztatón, Budapesten. Hozzátette: Ma­gyarország ezzel az uniós or­szágok első harmadában van az elfogadott vidékfej­lesztési tervek tekintetében. szter elmondta: a 2007— : szóló program elfoga- magyar mezőgazdá­ié több mint 5 milliárd euró fejlesztési for­rás nyílik meg, eb­ből 3,8 milliárd euró a közösségi rész, a fennmaradó hányad magyar nemzeti ki­egészítés. Számítá­sok szerint az önerő figyelembevételével a források felhasználása révén 9 milliárd euró értékű fejlesztés valósulhat meg a magyar agráriumban és a vidéken. Gráf József hangsúlyozta, hogy soha nem látott nagyság- rendű fejlesztési forrásról van szó. Az Új Magyarország Vidék- fejlesztési Programban a me­zőgazdasági és erdészeti szektor versenyképességére 2 milliárd 366 millió 378 ezer 247 euró felhasználását fo­gadta el a bizottság, ami a for­rások 48 százalékát teszi ki. A források 35 százalékát szán­ják a környezetvédelemi és természeti környezet fejlesz­tésére, azaz 1 milliárd 626 millió 706 ezer 125 eurót. Az életminőség és a vidéki terüle­tek diverzifikációjára 690 mil­lió 690 ezer 802 eurót foga­dott el a bizottság. A források 48 százalékát a versenyképesség javítását szolgáló technikai megújításra és szerkezetátalakításra, tele­pek megújítására fordítják. Munkahelyteremtésre, vállal­kozásfejlesztésre az összes for­A források 48 száza­lékát a versenyké­pesség javítását szolgáló technikai megújításra és szer­kezetátalakításra, telepek megújításá­ra fordítják. Gráf József: nagy sikert árt el a magyar agrárdiplomácia. rás kétharmadát szánják - emelte ki a miniszter. Gráf József elmondta: a terv elfogadását követően sorra in­dulnak a vidékfejlesztési progra­mok, összesen mintegy 60 pá­lyázati jogcím lesz. Számítások szerint a fejlesztési programban falvanként átlagosan 8-10 olyan beruházás való­sulhat meg, amely munkahelyet te­remt, vállalkozást segít. Olyan kö­zösségi cél és program is forrás­hoz juthat, mint a faluszépítés, a központi tér kialakítása, temp­lom, illetve iskola felújítása. Gráf József utalt arra, hogy három pályázati jogcímet már korábban megnyitottak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban. Eddig 160 milli­árd forint támogatási igényt rögzítettek, ebből 45 milliárd forintot tett ki a gépbeszerzés támogatása. A hétfőn zárult, telepek korszerűsítésére szóló pályázatra 375 pályázatot ad­tak be, de a szám növekedhet. A miniszter úgy értékelte, hogy nagy sikert ért el a magyar agrárdiplomácia a terv elfogadá­sával. A magyar gazdatársada­lom felkészült ennek az összeg­nek a fogadására - tette hozzá. Kérdésre válaszolva Gráf Jó­zsef elmondta, hogy az idén az Új Magyarország Vidékfejlesz­tési Program keretében gépbe­szerzésre 40 milliárd forint ki­fizetéssel számolnak. Ugyancsak kérdésre vála­szolva az agárminiszter el­mondta, hogy földügyben szakmai megoldást kell találni a 2011-ben lejáró moratóriu­mot követő időszakra. Elhúzódó kukoricabetakarítás Őszi aratási körkép a megye nagyüzemeiből - helyzetjelentés az állattenyésztésről Ha ez az elmúlt hetekben leesett eső két hónappal hamarabb jött volna - hangzott el gyakran a gazdák szájából akkor nem lett volna ennyi gondunk, s a kukorica betakarításának is a vége felé jár­nánk. A hosszan tartó nyári szá­razság mindenhol meglátszik a terméseredményeken. Jóval keve­sebb a gabona, magasak a felvá­sárlási árak, bajban van az állatte­nyésztés. Erről szól a mostani kör­képünk Békés megyében. ráza környékén az armnál végeztek a nap­izó betakarításával, 3,1 lett hektáronként, ami nem is olyan rossz, de elmarad a korábbi évek termésétől. Az ára viszont magas — mondta Dominkó Sándor a nagyüzem vezetője, és ez jócskán kárpó­tol bennünket. - A kukoricá­nál már jóval szerényebb ered­ményre számíthatunk, talán a 4,5 tonna/hektár meglesz, de ez a megelőző évekhez viszo­nyítva sokkal kevesebb. A cu­korrépa kiesett, ami nagyon fá­jó pontunk, emiatt próbálko­zunk más növényekkel, mint például a paradicsom, csak saj­nos az aszály miatt ez sem lett jó, 50 tonnát adott hektáron­ként. Az őszi munkák jól ha­ladnak, ennek kedvezett a megkésett csapadék, és az 1000 hektár búza vetését is el­kezdhettük. A Tótkomlósi Agro-Pilsnél, az előzetes becslések szerint, ugyancsak szerény termés vár­ható kukoricából, bár még na­gyon az elején tartanak, így még becsülni sem nagyon tud­nak. A Kardoskúti Zrt-nél 1000 hektáról kellett betakarítani a kukoricát, aminek egy részét lesilózták, más részét szemes takarmányként használják fel az állattenyésztés számára. Saj­nos itt is csak 4-5 tonna közöt­ti termést várhatnak, ami nem jó a nagyüzemnek, hiszen fő­képpen vásárlóként vannak je­len a piacon. Szlovák György el­nök szerint érthetetlen dolgok történnek ma a gazdaságban, egy ideig felfelé ment a sertés ára, most meg - a dráguló ta­karmányárak ellenére - lefelé. Ma megint ott tart a sertésága­zat, hogy jó, ha a felvásárlási ár az önköltséget fedezi. Felhábo­rítónak tartja, hogy a minap a falurádióban elhangzott riport­ban a fogyasztók a termelőkön kérték számon a hús és a tej árának emelését. - Jó lenne, ha Manitou flotta tartja kordában a kukoricahegyet. A Trigó Fix Kft. csanádapácai szárítója és magtára folyamatosan fogadja a termést. ezek a beszélgetések közelebb kerülnének egy kicsit a valóság­hoz, mert akkor, amikor a ter­melő hetven forint körüli árat kap literenként, el lehetne gon­dolkozni azon, hogyan válhat 250—300 forintos áruvá a pol­cokon. Kapunk majd támoga­tást — mondja keserűen —, de mikor? Nem most, amikor' ko­moly gondok vannak. Talán jö­vőre. Közben az uniós csatlako­zás követelményeként 100 mil­liós nagyságrendű beruházá­sokra kényszerítenek bennün­ket, környezetvédelem, állat jó­lét, s megannyi más dolog, Mint például az, hogy évente közel 1 millió forintot fizetünk ki a hul­la-megsemmisítésért, amiért a korábbi években még bevéte­lünk is volt, mert tovább lehe­tett hasznosítani. A helyzet tra­gikus, nekünk is, a fogyasztó­nak is. Most még a régi takar­mányárakkal dolgozunk, de mi lesz, amikor 6000 forintot adunk egy mázsa kukoricáért, hogyan tudjuk kigazdálkodni úgy, hogy a fogyasztó is elége­dett legyen. Nem hiszem hogy rosszabbul csináljuk, mint a dán és a holland kollégáink, csak éppen mások a pozícióink itthon, mint nekik ott. Ha gond van, náluk azonnal ott a segít­ség, nekünk arra még várni kell. Vagy az a megoldás, amit a minap olvastam a Szuperinfó- ban, hogy „egy 200 kocás telep eladó”? — mondta Szlovák György. Az Örménykúti Petőfi Me­zőgazdasági Szövetkezet ugyancsak komoly gondokkal küzd, mivel itt is egy 500 kocás állattartó telep működik. A nap­raforgó betakarítását már befe­jezték, amivel elégedettek is, hi­szen 3 tonnát hozott hektáron­ként, ami a mai árakhoz viszo­nyítva szép eredmény — nyilat­kozta Sárkány Mihály, a gazda­ság vezetője. Elmondta azt is, hogy a várható kukoricatermés itt is jóval kevesebb, mint az el­múlt években, így vásárlóként nem túl biztató az állattartás helyzete. Bár a sertéstartásnak tradíciói vannak itt a települé­sen, mégis komoly gondok lesznek az ilyen magas takar­mányárak miatt. Ezt még az is tetézi, hogy a nagy mennyiség­MEGHÍVÓ A tótkomJósi AGRO-PILS Mezőgazdaság. Szövetkezet igazgatósága értesíti az érdekelteket, hogy 2007. október 19-én (pénteken) 8.30 órai kezdettel közgyűlést tart A közgyűlés helye: AGRO-PILS Mezőgazdasági Szövetkezet székháza, Tótkomlós Széchenyi u. 14. Esetleges határozatképtelenség esetén az újabb közgyűlés időpontja a fenti napon 9 óm, változatlan napirenddel. Napirend: 1. Alapszabály módosítás 2. Egyebek A szövetkezet igazgatósága ben behozott import húsok jócskán lenyomták a már egy kissé felfelé ívelő felvásárlási árakat. Majd hozzátette: „A nagyüzemben még mindig 20- 25 embernek ad munkát ez az ágazat, de ha padlóra küldenek bennünket, nincs más választá­sunk, mint abbahagyni”. Prohászka Tamás, a Gyulai Agrár Rt. vezetője kissé biza­kodóbb. A napraforgót 357 hek­tárról takarították be 34,5 má­zsás átlagterméssel. Ez az idő­járás viszontagságaihoz képest jó - mondta -, de a kukorica itt is szerényebb, mint a koráb­ban megszokott. Ők a tehené­szetük miatt vásárolni kénysze­rülnek, ami a mostani árak mellett kemény költségnöveke­dést jelent. Ez a nagyüzem évi 6 millió liter tejet dob a piacra, modern gazdasága nem enged visszalépést a termelésben, de nem is akar, hiszen eltűntek már a tejpor- és vajhegyek Eu­rópából, komoly tejhiány van a piacon, amit egy szükségszerű árrobbanás követett. A felvásár­lók érdeke, hogy alkalmazkod­jon ehhez, ezért az ő partnere december 31-éig, már 85 forin­tért veszi az extra tej literét, és ez még tovább emelkedhet. így a szerényebb önköltséggel még megvagyunk, - mondta, majd hozzátette - s nem hiszem, hogy akár az olaszoknál vagy másutt Nyugat-Európában en­nek hatására hirtelen megnőne a tehéntartási kedv, ami szá­momra azt jelentheti, hogy pár év múlva akár növelni is lehet a darabszámot vagy újabb telepe­ket létrehozni. megkezdi a napraforgó és a kukorica felvásárlását! Rugalmas árufogadás, Méltányos szolgáltatási díjak, Gyors fizetés, Átlátható elszámolás. Korrekt minőségvizsgálat Átvevohelyek: Kaszaper, Újkígyós, Kétsoprony, A Trigó-Fix megkezdi termeltetési programját, valamint műtrágya, vetőmag, növényvédő szer forgalmazását. Finanszírozott kultúrák: árpa, búza, napraforgó, takarmánykukorica, energiakukorica. 80 ezer Ft/ha kamatmentes hitelkeret, garantalt felvásárlás, biztonságos konstrukciók Telefon: (30) 5588-243 Békéscsaba, űrixszabadi, Csorvás, Elek Gerendás, Syiia, Hrya, Kamut, Kardos, tétegytázo, Ketsopnony, Kondoros, Medgyesbodaás, Murony, Nhgyszánós, Pusztaotliaka, SzdxxMgyás, Telekgerendás, Újkg/ós 1 i I i

Next

/
Thumbnails
Contents