Békés Megyei Hírlap, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-04 / 232. szám

4 A BÉKÉS MEGYEI AGRÁR 2007. október 4., csütörtök Vendégváró Gyulavári Kastély Kiállítások, konferenciák, rendhagyó órák, családi rendezvények a szeptemberben átadott felújított kúriában Gyulavári Kastély A megújult gyulavári Wenckheim-Almási kastély az igényes rekonstrukció szép példája. A Körös-Maros Alapítvány az ökoturisztika központjaként állítja a nagyközönség szolgálatába. Értékmentő-értékteremtő vállalko­zás volt az a beruházás, amelybe az ország legnagyobb biotejtermelő gazdasága, a gyulavári Körös- Maros Biofarm Kft. kezdett a helyi Wenckheim-Almássy-kastély újjá­építésével. A biogazdaság által lét­rehozott Körös—Maros Alapítvány az európai uniós pályázattal egy sokoldalú tudásközpontot, öko­turisztikai centrumot és elegáns kö­zösségi házat teremtett, amely a kultúra, a tudomány, a környezettu­datos szemléletalakítás otthonává válhat. Színes programok gazdag választékával várja az érdeklődő­ket a gyulavári kastély. A jelenlegi kínálatról, a lehetőségekről és a jö­vő terveiről adott tájékoztatást Turbucz Mária igazgató és Sütő Berta Vanda főmunkatárs. * A szeptemberben megnyílt «»kastély főépülete mellett a Bay Zoltán-épület, a Fenntartható Fejlődés Épülete, valamint az Ökumenukus kápolna tartozik az épületegyütteshez. A kápol­na felszentelését novemberre tervezik. A kastélyban jelenleg 18 kiál­lítás látható, így például a fő­épületben — amely a kulturális jellegű bemutatóknak ad ott­hont - különleges élményt kí­nál a Himnuszterem. Itt az uni­ós országok himnuszait, azok magyarra fordított szövegét, megalkotásuk történetét hall­gathatják meg a vendégek. A Fenntartható fejlődés épü­lete a természetszeretet, az öko­lógiai tudatformálás színtere. Az itt látható állandó kiállítás a Dél-Alföld élővilágát ismerteti meg a látogatókkal, míg a Bay Zoltán-épületben az időszaki kiállításokat tartják. Október­ben még megtekinthető a gyu­lai Székely Aladár Fotóklub tár­lata és Kiss László szobrászmű­vész érmeplasztikái is. Kiválóan alkalmas a kastély tudományos és szakmai össze­jövetelek rendezésére, mivel modern audiovizuális felsze­reltsége mellett a szinkrontol­mácsolás lehetőségei is adottak. Az érdeklődést jelzi, hogy októ­berben orvoskongresszus lesz Gyulaváriban. Az ilyen rendez­vényekhez állófogadások meg­tartására alkalmas terem és kül­ső vendéglátó-szolgáltatás is rendelkezésre áll. Ehhez csatla­kozik egy 135 négyzetméteres pince, ahol más gasztronómiai rendezvények mellett borkósto­lók is tarthatók. Már ki is pró­bálták: nemrégiben nemes bo­rok bemutatója és kóstolója zaj­lott a megújult épületben. Az idén még három hasonló nagy konferencia lesz: az ide­genforgalom, az ökoturisztika, valamint a fenntartható fejlődés témakörében, 50-70 fő várható részvételével. Szintén ebben az évben kerül sor a nagyközön­ség tájékoztatását, az ismeret- terjesztést szolgáló előadásokra is, melyekre a helyi lakosokat éppúgy várják, mint az ország más vidékeiről érkező civil szervezetek tagjait. A kastély azonban nem csak ki­állítások, előadások helyszíneként áll nyitva a közönség előtt - hang­súlyozta Turbucz Mária igazgató. Családi rendezvényeknek is szíve­sen adnak helyet. A kápolnában esküvőt, a 100 és 135 négyzetmé­teres - vendéglátásra is alkalmas - helyiségekben pedig menyeg­zői fogadást is tarthatnak. A kas­télyparkban s a korhű bútorokkal berendezett különteremben fényképezkedésre is lehetőség van. Nyáron pedig a szabadtéri rendezvényhez több száz férőhe­lyes lakodalmas sátor áll rendelke­zésre. A környezettudatos szemlé­let kialakítását nem lehet elég korán kezdeni — vallja Sütő Berta Vanda főmunkatárs, bio­lógus, aki az óvodás csoportok­tól a középiskolás osztályokig szívesen látja a fiatalokat. A jö­vőbeni tervek között szerepel, hogy a természetismertető ki­állításokon kívül- kicsiknek és nagyoknak — szervezik az Ide­less—madárles kirándulást a környék erdeibe, halastavai­hoz, ahol védett vízimadarak megfigyelésével szerezhetnek élményt a látogatók, a Körös- Maros Biofarm meglátogatásá­val pedig megismerhetik az ökológiai gazdálkodás gyakorla­tát. Itt biotejkóstolót és - a gyermekek örömére — bocisimogatót is tartanak, A Tudáspróba az erdőmanóval program keretében rendhagyó biológiaórákra már az idén is várják az ifjabb korosztály tag­jait, jövőre pedig kézműves­táborba is jöhetnek. A felnőttek csoportjaira is számítanak, munkahelyi kö­zösségektől nyugdíjasklubokig, s a természetbúvár barangolá­sokon kívül a Corvin kör kere­tében gyulai várlátogatást és tárlatnézést, s egy építészed fel­derítőtúrát is kínálnak. A Gyöngyszemeink-templomaink túra keretében a környék néhány kivételes szépségű, ám kevéssé ismert templomának meglátogatása szerepel. A nemrég megnyílt kastély programszervezői fogadókészek minden megrendelői igényre, amivel színesíthetik kínálatukat és vonzóvá tehetik Gyulavári új gyöngyszemét. Jöjjön a vendég, és érezze jól magát! ▲ A konferenciaterem várja a szakmai programok részvevőit. NYITVA TARTÁS 2007. szeptember 1-jétől 2008. június 14-éig keddtől szombatig naponta 9-től 17 óráig. 2008. június 15-étől 2008. augusztus 31-éig keddtől szombatig naponta 9-től 19 óráig. Vasárnap, hétfő szünnap. JEGYÁRAK Teljes árú jegy 600 Ft Kedvezményes árú jegy (diák, nyugdíjas) 400 Ft Teljes árú jegy, csoportos kedvezménnyel (10 főtől)500 Ft Kedvezményes árú jegy, csoportos kedvezménnyel (10 főtől) 300 Ft Tárlatvezetési díj (A csoport maximum létszáma 20 fő) 1500 Ft/csoport Telefon: 66/639-632 Web: www.gyulavarikastely.hu BO-TI Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 5555 Hunya, Rákóczi u. 55-57. Tel.: (66) 532-610, (66) 294-689. Fax: (66) 532-611. E-mail: boti.rt@globonet.hu A Bo-Ti Zrt. folytatja kedvező feltételekkel napraforgó és kukorica felvásárlását! ❖ „Inputanyagot terményért" akciónk részleteiről érdeklőd­jön kollégáinknál! ❖ A betakarítás utáni és őszi műtrágyázáshoz ajánljuk péti és Kemira műtrágyáinkat. Keresse munkatársainkat! DÉL-BÉKÉS: ÉSZAK-BÉKÉS: ÉSZAK-CSONGRÁD: DÉL-CSONGRÁD: Oláh Tibor Csernus Norbert Megyesiné Hajdú Edit Folyami István 30/5658-197 30/5859-752 30/2297-485 30/9689-045 ULTRAHANGOS A készülékek emberi füllel nem hallbató ultrahangot bocsátanak ki 220V-<m hálózatról műkődnek SPURIER (hatástdjfie70-80itf) .........^.............ZÜL.irs: 5.000 Ft+KWÖ Ft Afe SPURIULTASOMC (hatásterülete 30önÁ................,...ára: ú.OOOFt+IÜOOFtáfá UL TRASONICS »(hatásterülete 1000-1200m2)............ára: 22.350 Pn4470 Ft áfa W W 1 . W VyJ VARQR)pRfA>S/,ru: / MOLESTOR (hatástefffltíe: 4(10 it4, elemmel itraködA. a földbe kell ledugni, ahol rezgéseket kelt. Elemekkel együtt szállítjuk.),,,.................\ ára: 7.215 Ft+1443 Ft áfa _™ _~—-——---------------------------------­A bővebb lájékoziaiól a készülékekről mcgta!SI0'díieim.spuri. hu honlapunkon, vagy pedig munkaidőben kérje munkatársunk segítségéi a 34/316-673 js telejimszámon. A készülékek korlátlan ideig használhatók. Emberre, háziállatokra nincsenek káros hatással. Jótállási idő 12 hónap. Az árak a postaköltséget nem tartalmazzák. / Vásárolja meg jövő évi köles, cirok, s ■ « iregi, étkezési - és olajnapraforgó, kukorica FELVÁSÁRLÁSA NAPI ÁRON. e____ ___ __________ j Ér d.: 30/415 02 65. SZASZÁK JÜZÉP KÍNÁLATÁBÓL.; TÜZELŐK (tűzifák, iszap, brikett, lengyel, orosz fekete­szén, barnaszén, biobrikett). Wienerberger téglák, berényi téglák, kisméretű falazótéglák, ESZTRICH beton, cement, homok, sóder, kohósalak, kerti fe­hér murva, Isover hőszi­, , „ |J IMMMgLmaCM geteio, rrunwiHO, termékek, Porotherm áthida­lók, zsalucső, kész HABARCS, csemperagasztó, sziklakerti kő, oltott mész, kavics, 0,4-es ágyazókavics, gipsz, kőpor, ke­rítésdrót, PB-gázpalack csere, nádáruk, kéménytartozékok, hullámpala, betonvas stb. Békéscsaba belterületén 4 m‘ felett 1 ___ingyenes házhoz szállítás: I BÉ KÉSCSABA, MAGYAR U. 2. (volt KlSZtébor után). Tel.: (66) 457-949. www.szaszaktuzep.hu Földvásárlást tervez? Aggódik az őszí fagykárok miatt? Birtokfeljesztési hitel és mezőgazdasági biztosítások TELJES KÖRŰ ügyintézése. Forduljon hozzám bizalommal: Oravecz Zsuzsa, 30/9258-440, 20/7736-620. STIHL ŐSZI A SZEPTEMBER 30-TÓL OKTÓBER 31-IG (a készlet ereiéig). MOTORFŰRÉSZEK MS-170 33% kedvezménnyel 10 000 Ft MS-180 28% kedvezménnyel 60 000 Ft MS-21012% kedvezménnyel 94 633 Ft MOTOROS KASZÁK FS-40012% kedvezménnyel 179 826 Ft FS-45 12% kedvezménnyel 45 815 Ft FS-38 12% kedvezménnyel V J 37 798 Ft Láncfűrész, fűnyíró, motoros kasza és egyéb kisgépek, alkatrészek, tartozékok széles választékban. Garanciás ét garancián táll Javí rövid határidővel! r Helyszíni hitelügyintézés. Kedvezményes hitelek, akár befizetés nélkül, kamatmentesen. CRE PICÉN0, 35^ További akciós árainkról és a részletekről érdeklődjön szaküzletelnkben vagy honlapunkon. STIHL: szakkereskedés és szerviz, Gyula, Béke sgt. 54.66/561-770. m* Békéscsaba, Gyulai út 112.66/527-570. www.danszki-csiszer.hu I I A

Next

/
Thumbnails
Contents