Békés Megyei Hírlap, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-02 / 230. szám
2007. OKTÓBER 2., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 13 HIRDETÉS Dübörög Békésen a Dübögő Szálloda, Étterem és Eskiivőház sikeres bemutatkozás Eddig valamennyi látogatójuk elégedetten távozott, ezután sem okoznak csalódást Augusztus 13-án nyílt meg Békésen a Dübögő Szálloda, Étterem és Esküvőház. Arra kértük a komplexum ügyvezetőjét, Zsíros Lászlót, hogy értékelje a megnyitás óta eltelt hetek legfontosabb tanulságait.- Rengeteg elismerést, dicsérő szót hozott számunkra az eltelt néhány hét - hangsúlyozta elöljáróban Zsíros László. - Úgy érzem azt adjuk, amit az emberek elvárnak tőlünk. Természetesen azért még van mit javítanunk. A pizzarendelésben előfordultak kisebb fennakadások, gyakran mindkét telefon- vonal foglalt volt, mert annyi rendelés futott be. Nemrégiben azonban új keAz orosházi Fatesco-ba kereskedelemben jártas telepvezetőt keresünk! Fényképes, szakmai önéletrajzot kérünk JFatesco" jeligére a hirdetőbe. | AZ APRÓHIRDETÉSEK SZÖVEGÉT MINDEN ESETBEN A HIRDETŐ ÜGYFELEINKTŐL kapjuk. Ezért az abban foglaltakért A KIADÓ semmilyen anyagi, illetve JOGI FELELŐSSÉGET nem VÁLLALl ÁLLÁST KÍNÁL C, E kategóriával rendelkező gépkocsivezetőt keresünk billencs szerelvényre. Bcs. és környéke előny. 70/536-5300.--------------------------------------------------------------*365026* HA MBURGERESBE fiatal vendéglátóst keresek, önálló munkára. Helye: Békéscsaba, a Jaminai SZTK-val szembeni üzletsor. Jelentkezni személyesen.---------------------------------------------------- *365191* KÉPEZZE magát, és legyen állása! Bővebb információ: 06-30/958-3897----------------------------------------------:---------------*364611* KI EMELT kereset! Kozmetikai cég keres ambiciózus, kommunikatív hölgyeket áruházi termékbemutatóhoz. Érd.: 30/499-0439. OROSHÁZA Építőanyag kereskedés gyakorlattal rendelkező i targoncás árukiadót keres; Jelentkezni személyesen: Orosháza, Szí. István út 102/a. KŐMŰVESEKET FELVESZEK AZONNALI KÉZ DÉSSEL VIDÉKI MUNKÁRA. Érd.: 70/571 3665. ——------------—------------------1--------------------*365017 ME GYER Vágóhídra vágóhídi munkást fel veszünk. Tel.: 30/6301-749.--------------------------------------------------------------*36 PE TRÓ Security Ec. (ISO 9001) gimnáziumi érettségire való felkészítő tanfolyamot in dít levelező tagozaton (4 félév, 20 hónap) havi 1 konzultáció. Érettségiztető intézmény, eleki Radványi György szakközépiskola. Érd, 30/655-9125.--------------------------------------------------------------*364889 SZ AKKÉPZETT felszolgálót és szakácsot felve szék. Tel.: 30/9433-910. *36! 10 FŐT keresek összetett irodai munkára 20/546-4202.--------------------------------------------------------*-----*36! 10 É VE piacon lévő kereskedelmi cég biztos megélhetést adó területi képviselői munkát kínál. Profi hátteret, szervezett napi progra mot biztosítunk, szakmai önéletrajzot vá runk. sakraf@vipmail.hu PÉNZPIAC JELZÁLOGHITEL házra, üzletre, tanyára, föld re CHF-ben is! Tel.: (70) 512-3727.-------------------*365019 AK CIÓS JELZÁLOGHITELEK RÖVID HATÁRIDŐ VÉL, ELŐZETES KÖLTSÉGEK - ÉS JÖVEDELEM VIZSGÁLAT NÉLKÜL. KAMAT: 2,99-4,5%-ig (66) 449-490, (30) 3825-877. •365151* HITELEK bármilyen célra! Siker Hiteliroda Bcs., Kinizsi u. 14. Tel.: 20/9168-368, 66/450-577. mencét üzemeltünk be, így mindenkit időben ki tudunk szolgálni. A Madzagfalvi Napok alatt is minden pizza időben megérkezett Ma már három telefonszámon, a 06 (óó) 510-444, a 06 (óó) 510-445 és a 06 (30) 33-88-559 es számon hívhatnak bennünket. Újra beindul a sikeres olasz- póló-akciónk, amit a rendelés mellé adunk ajándékba, s újabb akció is indul: nyereményként a legszerencsésebb a ház limuzinját is kipróbálhatja. — Ha már említette a limuzint, sokan érdeklődnek iránta...- Szállodánk elegáns, fekete színű, 8,6 méter hosszú Lincoln luxuslimuzinját lakodalmakra, legény- és leánybúcsúkA limuzin akár ingyen igénybe vehető. KÁRPÓTLÁSI jegyeket és részvényeket vásárolok készpénzért! Tel: 30/942-1128--------------•♦364922* _______RÉQISÉQ_______ VÁ SÁROLOK régi és kortárs festményt Herendi és Zsolnay porcelánt. Bélyeggyűjteményt, régi képeslapokat, papír régiséget, könyvhagyatékot, régi pénzt, ezüst tárgyakat, hagyatékot, dunyhát, párnát. 70/502-9737.-------- -------------------------------------*364797* VÁLL ALKOZÁS VENDÉGLÁTÓEGYSÉG eladó havi 100 E Ft bérlővel. Tel.: 30/373-4264. .................................... - *365150* ENERQ IAHOWPOZÓ AKÁC aprított tűzifa ingyen szállítva 10 000 Ft/m3-től. 72/371-988, 30/479-7435 —----------------------------:------------------------------*364493* TŰ ZIFAAKCIÓ! Cser, tölgy, bükk tűzifa kuglizva 1650 Ft/q. Ingyenes házhozszállítással 50 q felett. 30/675-6357, 70/342-9280. __________________________________*365165* ________VEGYES________ HE REDARA eladó. Érd.: 30/275-4042.-------------------------------------------------------------*365021* BO NTÁSBÓL kis és nagyméretű téglák, cserepek olc són eladók. 30/608-1784 Békéscsabai RUTEX NYUGDÍJAS ALAPÍTVÁNY ' köszönetét fejezi ki mindazon támogatóinak, akik az szja 1 %-ának felajánlásával hozzájárultak a nyugdíjasok | segélyezéséhez. A felajánlott összeg: 44 093 Ft. | Köszönettel: RUTEX Nyugdíjas Alapítvány JH 10. sz. Általános Iskola 10* 10 Alapítványa köszönetét mond az 1 %-os adófelajánlásokért.-----------------------------------------A s zámlánkra átutalt 449 378 Ft-ot a tehetséges tanulók jutalmazására, a hátrányos helyzetű tanulók segítésére és a tanulók turisztikai, sporttevékenységének támogatására K használtuk fel. A Légúti Allergiás Betegek Békés Megyei Egyesülete ezúton köszöni támogatóinak a 2006-ban az szja-ból kapott 43 361 Ft-ot. melyet a tagjaink betegségének szinten tartására, illetve prevencióra használunk fel. Adószamunk: 18374278-1-04. A k\F.R MliZEUM ÉS KÖNYV ALAPÍTVÁNY -adószáma 19062619-1-04köszönetet mond támogatóinak a 2005. évi szja IVának felajánlásáért. Az összeget - 711 925 Fkot - a Kner Nyomdaipari Múzeum gyűjteményének gyarapítására (antikvár könyvek, nyomtatványok vásárlására) fordítottuk. hérjük, hogy ajtivöben in támnffasnák alapítványunkat! HASZNÁLT és új vegyes tüzelésű kazán eladó. Tel.: 20/519-0678.--------- -*364768* DA CIÁHOZ új alkatrészek eladók. 66/415-712----------------------i---------------------------------------*365162* KO LBÁSZFESZTIVÁLRA sertés darált hús: Békéscsaba, Berényi—Rövid u. sarkán lévő húsboltból!!! *365047* NAGYMÉRETŰ számos tégla eladó. 20/563- 2593--------------------------------------------------------------*365044* RE NDKÍVÜLI húsvásár a készlet erejéig! Sertéslapocka 879 Ft/kg, comb, tarja 939 Ft/kg, oldalas 829 Ft/kg, marha színhús 1349 Ft/kg, marha szegy-oldalas 549 Ft/kg. Közületeknek további kedvezmény! Békéscsaba, Bartók B. út 19. (Inter-Európa Bank mellett)---------------------*-----------------------------------------*365154* 3/ 4-ES tégla eladó 10 Ft/db. Tel.: 20/563- 2593.-------------365045HIRDETM ÉNY AZ ÚJKÍGYÓSI Keresztény Ifjúságért Alapítvány köszönetét mond azoknak, akik 2005. évi adójuk 1%-át alapítványunknak ajánlották fel. A befolyt 60 227 Ft-ot újkígyósi rászoruló gyermekek iskoláztatási támogatására fordítottuk. Adószámunk: 18380039-1-04. %= köszönetét mond támogatóinak, akik az szja 1%-át részükre felajánlották. A befolyt 52 842 Ft-ot HALTELEPÍTÉSRE ÉS HORGÁSZVERSENY LEBONYOLÍTÁSÁRA FORDÍTOTTUK. Tisztelettel várjuk ez évi § hozzájárulásukat! Adószamunk: 18370968-1-04. megköszöni mindazoknak, akik 2005. évi adójuk 1%-át, S3 3§§ Ft-ot egyesületünknek Az összeget sportolóink nevezési díjára és szállásköltségére használtuk fel. Adószámunk: 18378942-1-04. ra, fotózáshoz vagy cégek részére akár ingyen rendelkezésre bocsátjuk. — Mivel várja az esküvőház a násznépet?- Mint már említettem, az ifjú pár akár ingyen igénybe veheti a luxuslimuzint. A Dübögő emellett esküvőház is, ami azt jelenti, hogy saját vízeséssel rendelkező gyönyörű éttermünkben akár 200-300 fős lakodalmakat tudunk megrendezni hófehérbe öltöztetett székekkel, különböző színű masnikkal, lufikkal, hófehér porcelánkészlettel.- Milyen szolgáltatásokkal várja az étterem a látogatókat? A FILIA ALAPÍTVÁNY köszönetét fejezi ki támogatóinak, akik a 2005. évi személyi jövedelemadójuk 1 %-át alapítványunknak felajánlották. A befolyt 167 829 Ft-ot az idősek otthona lakói számára éjjeli szekrények beszerzésére és a foglalkoztatásukhoz szükséges anyagok vásárlására fordítottuk. j Adószámunk: 19057505-1-04 | Az alapítvány kuratóriuma A Szlovák Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumért Alapítvány kuratóriuma köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik szja-juk 1%- át részünkre felajánlották. A befolyt összeget, 567 448 Ft-ot hagyományőrző rendezvényekre és a gyermekek jutalmazására használtuk fel. Adószámunk:_________________ 18 378313-1-04. 1 A „Reformációért Alapítvány” Békéscsaba (Adószám: 18376706-1-04) megköszöni mindazoknak, akik adójuk 1%-át alapítványunk számára felajánlották. A 2006. évben befolyt személyi jövedelemadó 1 %-a 376 744 Ft, melyet az alapítvány működési szabályzatában meghatározott célokra használtuk fel. Támogatásukat a jövőben is köszönettel fogadjuk! A TIT Körösök Vidéke Egyesület (19056779-2-04) ezúton köszöni meg mindazok felajánlását, akik a 2005. évi személyi jövedelemadójuk | 1%-ával (124 696 Ft) f az egyesületet támogatták. AZ ÖSSZEGET SZABADEGYETEMI ELŐADÁSOK SZERVEZÉSÉRE ÉS MEGTARTÁSÁRA FORDÍTOTTUK. Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: VARGA OTTÓ Főszerkesztő-helyettes: NIEDZIELSKY KATALIN Ügyvezető igazgató: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4., levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: központ (66) 527-200, sportrovat (66) 527-247 Telefax: szerkesztőség (66) 527-231, kiadó (66) 527-201 E-mail cím: szerk.bekes@axels.hu, kiado.bekes@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Szilády Üzem, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN szám: HU ISSN 12151068 Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft. terjesztőhálózata végzi, az árusítás a „KÖRÖSHÍR’’ Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: LESZKÓ TAMÁS terjesztésvezető Telefon: (66) 527-217 Telefax: (66) 527-221 Előfizetés a kiadónál (telefon: 80/922-012), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz be- sítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402609-26017398-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 1896 Ft, negyed évre 5688 Ft, egy évre 22 752 Ft Hirdetés NÁNÁSI JÁNOS hirdetésvezető Hirdetésfelvétel Telefon: (66) 527-227, telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222, Telefax: (66)527-211 E-mail: hird.bekes@axels.hu Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyar- ország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadói Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.- Nagy öröm számunkra, hogy eddig valamennyi látogatónk elégedetten távozott az étteremből. Garantáljuk, hogy ezután sem fog senki csalódni. Hatalmas adagokat szolgálunk fel roppant kedvező áron. A ház gyönyörű kialakítása sokakat megtéveszt, bár a külső valóban impozáns, áraink mégis nagyon kedvezőek. Fontos megemlítenem, hogy elkezdtük a 480 forintba kerülő menü kiszállítását Békésre és Békéscsabára. ▲ Rendezvények teljes körű lebonyolítását is vállalják A Dübögő az osztálytalálkozóktól a konferenciákig vállalja rendezvények teljes körű megszervezését és lebonyolítását Ma már elérhető a www.dubogo.hu weboldal, ahol a házasulni készülők kaphatnak majd teljes körű tájékoztatást esküvőjükhöz, lakodalmukhoz Várják esküvői szolgáltatók jelentkezését (ékszerész, zenész, ruhakölcsönző), akiket ingyen bemutatnak a honlapon. Kollégáikat a 06 (30) 9456-401-es, a 06 (30) 7437-149-es tetefbnszámon, s a 06 (66) 411-166-os faxon érhetik el az érdeklődők. A Békéscsabai Bartók Béla Kórusegyesület ezúton köszöni meg ; támogatóinak a 2006. I évi szja 1% felajánlásaikat. Az összegyűlt 145 811 Ft-ot a kórus működési költségre fordítja. Adószám: 1 8379572-1-04 A BEKESSAMSONI TÖMEGSPORT EGYESÜLET 2006. évi adó 1%-ból 102 503 Ft támogatáshoz jutott. A támogatás a játszótér felújítására lett felhasználva. Köszönet a támogatóknak! BTSE A Békés Megyi Sclerosis Multiplexesek Egyesülete Egészségügyi és Szociális Alapítványa MEGKÖSZÖNI TÁMOGATÓINAK AZ ADÓ 1 %-ÁNAK FELAIÁNLÁSÁT. A felajánlott 118 175 Ft-ot a megyében élő sclerosis I; multiplexes betegek ~ megsegítésére fordítottuk. A Szabadkígyósi Óvodáéit és Iskoláért Alapítvány számlájára befolyt összeget, 187 052 Ft-ot a szabad idő hasznos eltöltésére fordítottuk. Köszönjülf tárnoka tásukgt! Adószamunk: A Hajnal István Idősek Otthona Gondozottjaiért Közhasznú Alapítvány (adószám: 18381982-1-04] köszönetét mond mindazon támogatóinak, akik 2006. évben adójuk 7 %-át felajánlották. 4 A kapott összegből konyhabútort vásároltunk. A Városi Horgász Egyesület, Békéscsaba, megköszöni tagjainak . a felajánlott szja 1%-ot. i A 127 720 Ft-ot haltelepítésre használtuk fel., Adószamunk: 19977881-1-04. 0 bekesjob.hu ALLASAJANLATOK CNC-esztergályos (33980) Elvárások: középfokú szakirányú iskolai végzettség, CNC gépkezelői gyakorlat, igényes munkavégzés. Munkavégzés helve: Békéscsaba. Gépkezelő-karbantartó (33624) Feladatok: palackozó gépsor üzemeltetése és karbantartása a minőségi követelmények betartása mellett. Feltételek: középfokú műszaki végzettség, jó helyzetfelismerés és műszaki problémamegoldó képesség, megbízható munkavégzés, 3 műszakos munkarend vállalása. Értékesítési képviselő (33625) Feladatok: a bank lakossági és vállalati termékeinek értékesítése, új ügyfelek felkutatása, ajánlatok kidolgozása. Elvárások: középfokú végzettség, alapvető pénzügyi ismeretek, pénzügyi termékek és szolgáltatások értékesítésében szerzett tapasztalat. Gépkocsivezető (33902) Feltételek: nyergesvontatóval szerzett nemzetközi gyakorlat. Előny: orosz útvonalon szerzett tapasztalat, orosz vízum. További információ és megyei állásajánlatok a wm.bekesjob.hu oldalon találhatók ÁLLÁSKERESÉS aloldalon GYORSKERESŐ használatával. {