Békés Megyei Hírlap, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-15 / 241. szám
Medgyessy: elvesztegetett idő az elmúlt három év „Nem ilyen országot képzeltem el, amikor elvállaltam a miniszterelnök-jelöltséget, vagy amikor beléptünk az Európai Unióba. Ilyen értelemben ez nekem csalódás” - mondta a Magyar Távirati Irodának adott interjújában Medgyessy Péter. A exkormány- fő, Gyurcsány Ferenc lemondott elődje az elmúlt három évet elvesztegetett időnek tartja: 2006 őszéig leállt a 2003-ban elkezdett gazdasági egyensúlyt helyreállító folyamat, 2004-ben pedig nem kezdték el a már előkészített egészségügyi reformot. Az exelnök szerint sok volt a késlekedés. Medgyessy Péter szerint pozitívum, hogy az elmúlt három évben felnyitották a társadalom szemét. Szerinte abban hibázott Gyurcsány Ferenc, hogy nem tette egyértelművé: európai méretű illúzió volt, hogy az állam mindent megold helyettünk és a hazugságok nem a kilencvenes években kezdődtek, hanem évtizedekkel korábban. Medgyessy szerint Gyurcsány új színt hozott a politikába, de észre kellene vennie, hogy a politika társas műfaj, ahol muszáj barátokat is gyűjteni. ■ Veszélyben volt Horst Köhler Fidesz: Veres adót csalt, távozzon! köztisztaság A kabinet szerint a miniszternek semmi köze nem volt a csalásokhoz A szlovákoknak Clinton is csípte a szemét Pozsony Gasparovic egyenesen tudatlannak nevezte az amerikai exelnököt Gyurcsány Ferenc kiáll Veres János mellett. A pénzügyminiszter egyelőre hallgat, bár a Hír Tv kamerájába fütyülve jelezte: fütyül az őt ért vádakra. Lemondatná cégügyei miatt Veres Jánost a Fidesz. Gyurcsány Ferenc egyértelműsítette: marad a pénzügyi tárca vezetője. Tibay Gábor A Fidesz a hét végén többször is kijelentette, Veres lánosnak haladéktalanul távoznia kell a kormányból, mivel a pénzügyminiszter korábbi cégügyei kapcsán méltatlanná vált a miniszteri bársonyszékre. A Fidesz Veres lemondatását követelő akciójához a HVG múlt heti cikke szolgáltatta a niuníci ót. Az írás szerint ugyanis Veres János az azóta már jogerős börtönbüntetését töltő Kábái Károly korábbi szocialista politikussal, nyírbogáti vállalkozóval közös cége 55 millió forint forgalmi adót igényelt vissza törvényellenesen. A kft.-ben abban az időben is ment az adócsalás, hogy Veres János a társaság ügyvezetője és tulajdonosa volt. Kábáit éppen a Veres Jánossal közös cégek adócsalási ügyei miatt ítélték letöltendő szabadságvesztésre, noha olyan bűncselekmények miatt, amelyeket a vállalkozó azután követett el, hogy Veres távozott a közös cégekből. Az ügyfolyam Verest érintő időszakában is születtek egyébként ítéletek: több hamis számlát kibocsátó fémhulla- dékgyűjtó't marasztaltak el. Balsai István (Fidesz) kijelentette: amíg a kormányfő nem válik meg a pénzügyminisztertől, minden kijelentés, ami a kormány részéről akár korrupcióellenes fogadkozásként, akár a közélet kifehérítéséről vagy az adómorál ügyében elhangzik, teljes mértékben komolytalan és A tárcavezető nem kommentálta az ügyet. hiteltelen. A politikus ezt azzal indokolta: egy pénzügyminisztertől elvárható, hogy korábbi üzleti vállalkozásai mentesek legyenek az adócsalás gyanújától. Vasárnap - továbbmenve - már azt mondta Balsai: „Nem foglalhatja el Kossuth Lajos székét pénzügyminiszterként az a személy, aki sok évvel ezelőtt, bár a privát szférában, de a saját maga által tulajdonolt és ügyvezetett cég kapcsán jogtalanul igényelt visz- sza 55 millió forint áfát, vagyis társával együtt áfacsalást követett el.” Balsai közölte: Veres pénzügyminisztersége a fentiek fényében olyan, mintha az igazságügyi tárcát börtönviselt jogász, vagy az egészségügyit műhibát elkövető orvos vezetné. Ami a reakciókat illeti, látszik: Gyurcsány Ferenc nem a pénzügyminiszterén akarja kezdeni a rendcsinálást. Közölte: nem meneszti a tárcavezetőt, mivel a társaságnál lefolyt korábbi vizsgálatok egyike sem utal Veres érintettségére. Daróczi Dávid kormányszóvivő a pénzügyminiszter ártatlanságát azzal kívánta aláhúzni, hogy közölte: Veres János felelősségi körébe ügyvezetősége idején is csak a hitelezési ügyek tartoztak. Budai Bernadett kormányszóvivő pedig any- nyit tett hozzá: a kormányfő szakmai alkalmassági szempontok alapján állítja össze a kabinetjét, és nem aszerint, hogy a Fidesz hányszor ismétli el egy héten ugyanazokat az alaptalan rágalmakat. Maga Veres János nem kommentálta a történteket. Azaz mégis: a Hír Tv fentiekkel kapcsolatos kérdésére fütyörészni kezdett a kamerába, jelezve: fütyül az ügyre és az őt ért támadásokra is. SZDSZ-es nem a népszavazásra az szdsz bár egyetért Gyurcsány Ferenccel a közélet megtisztításával kapcsolatban, mégsem támogatja a kormányfő népszavazási kezdeményezését a közélet megtisztításával kapcsolatos csomagról - jelentette be Káka János. A szabad demokraták pártelnöke mindezt az SZDSZ országos tanácsának vasárnapi ülését követően mondta, hozzátéve: úgy gondolja, nem lehet lejáratni a népszavazás intézményét. Az ugyanis nem arra való, hogy „a parlament helyett biztassuk döntésre a polgárokat”. A liberálisok álláspontja továbbra is az, hogy ötpárti egyeztetéseken dőljön el a programok sorsa. A kormány mindenesetre már hétfőn benyújtja nyolcpontos népszavazási kezdeményezését részben az Országgyűlésnek, részben pedig népszavazást kezdeményez. A nyolc pont úgy jön ki, hogy a miniszterelnök hétpontos javaslatcsomagja mellé a szocialista honatyák a szombati frakcióülésen felvették azt a Fi- desz-javaslatot, hogy tegyék átláthatóvá a nem képviselő kormánytagok vagyono- sodását. A frakcióülésen egyebek mellett megállapodtak arról, hogy 2011 januárjától döntetnék el a képviselőkkel, hogy a parlamenti vagy az önkormányzati munkát választ- ják-e; a szocialisták olcsóbbá tennék a kampányt, a kampányidőszakban pedig tiltanák a kormány propagandatevékenységét, valamint a kabinet tagjainak állami pénzen történő kampányolását, és kam- pányszámlát is létrehozat- nának. A konkrét népszavazási kérdéseket ma hozzák nyilvánosságra. Ivan Gasparovic szlovák államfőt saját elmondása szerint meglepte, hogy az Egyesült Államok volt elnöke a napokban Budapesten „tudatlanságát és hozzá nem értését bizonyítva”, avatatlanul mondott kisebbségpárti véleményt a Benes-dekrétumok- ról. Az ügy előzménye, hogy a Budapestre látogató Bili Clinton amerikai elnök lesújtó véleményt fogalmazott meg a szlovák parlament döntéséről, amely védelmébe vette a második világháború után hozott Benes-dekrétumokat. A szlovák politikus azt is nehezményezte, hogy még nem kapott hivatalos látogatásra szóló meghívót a magyar államfőtől. Amikor emlékeztették, hogy egy éve van érvényes meghívása, kijelentette: az nem kellően hivatalos formában érkezett. Körvonalazódik ellenben a szlovák-magyar kormányfői találkozó: a múlt héten megérkezett a hivatalos felkérés Gyurcsány Ferenc irodájába, ugyanakkor egyelőre nem eldöntött, hogy a megbeszélésekre pontosan mikor is kerül sor. A találkozó ötletét Robert Fico szlovák ál- lamfő vetette fel, hogy ezzel pró- | háljon meg javítani a két ország 1 megromlott kapcsolatán. ■ Fagyos viszony. Ivan Gasparovic és Sólyom László legutóbbi találkozójukon. Az olaszliszkai gyilkosságra emlékeztek AZ EGY ÉVVEL EZELŐTT meggyilkolt Szögi Lajosra emlékeztek Olaszliszkán. A 44 évesen halálra vert tanár tiszteletére állított emlékműnél hozzátartozók, kollégák és tanítványok helyeztek el virágot, gyújtottak mécsest. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés ügyében folytatott nyomozást a rendőrség az elmúlt héten fejezte be, és több személy ellen tettek vádemelési javaslatot. Öngyilkos lett a tizenéves rab öngyilkosságot követett el egy fiatalkorú elítélt a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási (bv) Intézetében. Az elítélt szombaton este tizenegy óra körül lepedőcsíkokból sodort kötéllel a zárka fűtéscsövére akasztotta fel magát. A személyzet már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Az elsődleges vizsgálat szerint az idegenkezűség teljesen kizárt, a személyi állományt nem terheli felelősség. Elmebeteg román rontott a német államfőre egy 44 éves. zavarodott elméjű, román származású férfi támadt rá vasárnap a német államfőre a frankfurti könyvvásárdíjátadója után. Meg is ragadta Horst Köhler hajtókáját, de az elnök testőrei lefogták az illetőt. A frankfurti rendőrség szerint Köhlernek nem esett baja. m 1TH7FT FT IVU£i£jL£i 1 Több tízezren tüntettek szombaton Rómában a szélsőjobboldalhoz sorolt Nemzeti Szövetség (AN) szervezésében Romano Prodi balkö2ép kormányának politikája ellen, nagyobb biztonságot és kevesebb adót követelve. A tömeg fasiszta karlendítéssel üdvözölte a szónokokat, akik többek között Mussolini olasz diktátor politikáját méltatták