Békés Megyei Hírlap, 2007. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-11 / 238. szám
2 SARKAD BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 11, CSÜTÖRTÖK Gólyalábakon és lovas kocsin a hajdúvárossal ismerkedtek Gólyák tűntek fel a közelmúltban a sarkadl Ady Endre—Bay Zoltán Gimnázium, Postaforgalmi és Informatikai Középiskola környékén. No nem a költöző madarak sokasága lepte el az egész tájat, a leendő kilencedikesek érkeztek meg a gólyatáborba. A tábor ideje alatt a gólyáknak különböző sarkadi lakosokat kellett felkeresniük annak érdekében, hogy az akadályverseny-szerű programban minél több pontot gyűjtsenek. Meg kellett tudniuk például, hogy a végzősök osztályfőnök-házaspárja harmadik unokájának Benedek lesz a keresztneve, s arra is fény derült, hogy milyen fajta gyümölcsfáik vannak. Az esti ■ Idén az Ady—Bay- ban egész hetes bulisorozattal ünnepelnek a gólyák. szalonnasütést követően hajnalban újabb kihívás várt a gólyákra, az éjszakai bátorságpróba. Másnap Szabó Sándornak, a sarkadi Szabadidő Lovasklub elnökének jóvoltából a gólyák lovas kocsival nézhették meg a várost, s az alma materhoz kötődő zenekarok, a Garage-Beat Band és a Slide szórakoztatta a fiatalokat. Szerdán sportverseny következett. — Az Ady-Bayban idén rendhagyó módon egy egész héten át tartó bulisorozattal váltak a kilencedikesek az alma mater teljes jogú diákjaivá — mondta Megyesi Tibor igazgatóhelyettes. A gólyák hétfőtől szerdáig különböző humoros feladatok megoldásával töltötték el szüneteiket. Kipróbálhatták ügyességüket gólyalábakon, üres gyufás skatulyákat keresgéltek az iskola egész területén, gólya vitte a fiát, és más kisgólyás feladattal is meg kellett birkózniuk. Ma a művelődési ház ad otthont az avató- nak. Délután kettőkor kifestve, pizsamában, gumicsizmában, téli sapkával a fejükön, cumival a nyakukban indulnak sétára a sarkadi gólyák. Énekszó és vidám kacagás kíséri majd vonulásukat a rendezvénytérig. A napot gólyabál zárja, a zenéről és a jókedvről dj. Széplucky gondoskodik. Rókavadászattól az éterig rádióamatőrök Nagy Bélát a HA8BE hívójelen ismerik a világban Nagy Béla leginkább távíróversenyeken tarolt, első világbajnoki címét is ebben a kategóriában szerezte 1982-ben. Sorra jöttek az eredmények. A kora esti sötétben hirtelen fel sem tűnnek a Deák Ferenc utcán a toronymagas antennák. A kis szobába lépve azonban egyértelmű, hogy szentélybe érkeztem. A sokszoros magyar, többszörös világ- és Európa-bajnok Nagy Béla, vagy ahogyan 3 nagyvilágban ismerik, a HA8BE most is saját rádióállomásán dolgozik. — Kisgyermekként szerfelett izgatta a fantáziámat az a kis doboz, amiből hangok, dallamok szálltak. Aztán minden az általános iskolában kezdődött. Tóth Lajos, aki a sarkadi rádióamatőr-mozgalom atyja — sajnos egy éve már nincs közöttünk — fertőzött meg a vírussal. Ő alapította meg annak idején a rádióamatőr szakkört, s az első adóengedélyes volt a városban. Az ő irányításával lett Sarkad országos nagyhatalom a rádióamatőr-mozgalomban. A ’80-as években ugyanis több mint 50 rádióamatőr ténykedett Sarkadon, ebből huszonketten adóengedélyesek voltunk - emlékezett a hős-, majd a virágkorra Nagy Béla. Az 1994-ben Sarkad Város Sportjáért kitüntetéssel is elismert Nagy Bélánál rókavadászattal Indult a rádióamatőrkö- dés. Nos nem fegyverrel űzték a ravaszdit, a rádiós szakzsargon nevezte akkoriban így a rá- dió-iránymérést, mai nevén a rádió tájékozódási futást. S ez a szerelem elég tartós kapcsolattá nemesedett, hiszen a civil- •ben műszerész sarkadi rádióamatőr 1973-89 között a magyar válogatott kerettagja volt, s utána hat évig edzőként segítette a Magyar Rádióamatőr Szövetség színeiben versenyző válogatottat.- Volt, hogy egy versenyen 15-20 kilométert is futottunk - szögezi le, hogy a közhiedelemmel ellentétben ez nem csak a fizikabúvárok sportja. Közben persze az iránymérés mellett az adás-vétel technikája is egyre inkább érdekelte, így nem meglepő, hogy hetedik osztályos korában már operátor-előkészítő vizsgára jelentkezett Békéscsabára, s 15 évesen, 1970-ben sikeres vizsgát tett. Innen már csak egy lépés, hogy 1973-ban adóengedélyt kap, s azóta is állomással rendelkezik. .Ennek tükrében az sem feltűnő, hogy a Magyar Néphadsereget 1976-78 között rádiósként szolgálja a kecskeméti repülőezrednél. Nagy Béla szavaiból az is kitűnt, hogy akkoriban maguk építették a rádiót, s antennáikat egyaránt. — Igaz, az udvaron levő, szó szerint toronymagas, sőt, a teleki református templom tornyánál magasabb, 28 méteres antennát is magam bütyköltem — részletezi, hogy saját gyártmányú eszközökkel is lehet kimagasló eredményeket elérni. S bár eredményeiről szerényen nyilatkozik, a tények megmásíthatatlanok: gyűjteményében Óceániából, Toke- laurszigetrőfis akad vételnyugtázó lap, de észak-koreai rádióamatőrrel is létesített már kapcsolatot. Az amatőr rádiósok legyőzték a Katrina hurrikánt- Mindenképpen elismerésre méltó Nagy Béla sportteljesítménye. Sarkad méltán lehet büszke sokszoros világbajnokára - méltatta a HA8BE hívójelű rádiómatőr produktumát Mórocz Tibor informatikus, a Sarkadi Városszépítő Egyesület elnöke. Mórocz Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy a rádióamatőr kommunikáció még mindig az egyik legmegbízhatóbb kapcsolattartási lehetőség. Példaként a Katrina hurrikán esetét említette. .4 trópusi ciklon 2005-ben New Orleanst a főiddel tette egyenlővé, s a városból csak az amatőr rádiók segítségével tudták tartani a kapcsolatot. A rádióamatőrök a holdra szállásnál is „ott voltak”, és figyelték az egész Apolló-programot is. Városszépítők emléktáblája a fogva tartott honvédtiszteknek „Kockáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát kockáztatni nem szabad.” - Deák Ferencnek, a haza bölcsének veretes sorai kerültek a fekete márványtáblára, amely október 5-e óta immáron annak állít emléket Sarkadon, hogy a világosi fegyverletétel után - útban a vesztőhely felé - honvédtiszteket, tábornokokat tartottak fogva a városban. A Mórocz Tibor nevével fémjelzett Sarkadi Városszépítő Egyesület pályázati forrásból elnyert összegből készíttette el az emléktáblát, amely Csőke ■ „Világosnál halt meg a magyar szabadság, Sarkadon ravatalozták és Aradon temették.” Péter gyulai kőfaragó keze munkáját dicséri. így a Vasút utca 28. szám alatt, a Doxabó Kft. üzletének épületén emléktábla hirdeti, hogy: „Ebben az épületben magyar honvédtiszteket tartottak fogva a világosi fegyverletétel után, 1849 augusztusában.” S Batthyány-em- lékév lévén, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke pecsétjének lenyomata is a táblára került. — Egy tragikus sorsú erdélyi költőnk mondotta: az emlékezés is nagyhatalom - mondta avatóbeszédében Szabó István, az Ady Endre-Bay Zoltán-gimnázi- um történelemtanára, a Sarkadi Városszépítő Egyesület Helytörténeti Szakosztályának vezetője. A szónok egy emlékkönyv sorait idézve úgy fogalmazott: „Világosnál halt meg a magyar szabadság, Sarkadon ravatalozták és Aradon temették.”- A világosi fegyverletétel után az oroszok szétválogatták a tiszteket és a közvitézekeL A honvédtiszteket Sarkadra kísérték, majd egy hét után, 1849. augusztus 22-én Gyulán átadták az osztrákoknak. Innen Aradra hurcolták őket... — részletezett Szabó István. Batthyány Lajosról szólva kifejtette: „...azért kellett meghalnia, mert akarta, vállalta és védelmezte a békés, törvényes forradalom ügyét.” Az oldalt írta és szerkesztette: Both Imre. Fotó: Kovács Erzsébet. Akció régi és új előfizetőinknek, valamint olvasóinknak A Békés Megyei Hírlap 2007 utolsó negyedévében több alkalommal nagyszabású ajándéksorsolást és nyereményjátékot szervez. A játékban több alkalommal vesznek részt előfizetőink: 1 NAPONTA NYERHET! Kedves Előfizetőnk! Érdemes év végéig naponta fellapozni a Békés Megyei Hírlap utolsó oldalát, mindennap megjelenik egy nyertes előfizetőnk neve, talán holnap az Öné! «2 A HŰSÉG KAMATOZIK! címmel megtartjuk hagyományos nyereménysorsolásunkat december 13-án, _ _ . melyen részt vesznek mindazok, akik október, VÁSÁRLÁSI gm november, december hónapban is járatják a Békés Megyei Hírlapot Díjak: 1 db 100 000 Ft értékű vásárlási utalvány 4 db 50 000 Ft értékű vásárlási utalvány 40 db 5 000 Ft értékű vásárlási utalvány Meglévő előfizetőinknek nem kell mást tennie, mint az előfizetési számlájukat; 50 000 Ft VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY ! 5000 Ft Ha még nem előfizetőnk, fizesse elő a Hírlapot! MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Békés Megyei Hírlapot......példányban a következő címre, □ 1 hónapra 1896 Ft □ 3 hónapra 5688 Ft Név:.............................................................................................. Cím:............................................................................................... Tel.:.............................................................................................. aláírás Kelt: .................................................................. A megrendelőlapot a Népújság Kft., 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. címre küldjék be! Információkért hívja ingyenes zöldszámunkat: (I6-X0/O22-0I2! szokásos módon kifizetni. FIZESSEN ELŐ A HÍRLAPRA ES PROBAUON SZERENCSET! ^ KOLBASZOLJANAK cJ VELÜNK! / JA Csabai Kolbászfesztiválhoz V, y kapcsolódóan ismét játékot hirdetünk. Fél disznót és disznótoros csomagot sorsolunk ki játékos kedvű olvasóink között NYERJE MEG KARÁCSONYI /y AJÁNDÉKÁT! L / ■ címmel decemberben nyereményjáték ß jelenik meg lapunkban, ahol sok szép ajándékot nyerhetnek kicsik és nagyok, ha megoldják a feladatot A játékban minden olvasónk részt vehet aki szeret játszani. r „A rádióamatőrök a holdra szállásnál is ott voltak."