Békés Megyei Hírlap. 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-19 / 219. szám
2007. SZEPTEMBER 19., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 19 A hazaiak negyedikek lettek úszás 19. Nagy Sándor-emlékverseny Gyopárosfürdőn Az orosházi Schäfer Mónika jól küzdött pillangón is, de főleg a hátúszásban jeleskedett, amelyet meg is nyert a saját korosztályában. A szarvasiak már javában szervezik a röplabdázók mixtornáját A Szarvasi Röplabdások Baráti Köre Sportegyesület megalakulása óta komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a város és a megye sportpalettáján mind nagyobb teret nyerhessen a sportág. Most minden eddiginél nagyobb fába vágták fejszéjüket. A Petőfi utcai sportcsarnokban október 13-án első alkalommal tartják meg a Szarvasi-Mix Röplabda-kupa elnevezésű országos tornát. Az eseményre 25 vegyes csapat jelentkezését fogadják, és a szeptember 20-ai nevezési határidő lejártához közeledve már csak pár hely kiadó. Az esemény iránt érdeklődők Zsapka Jánosnál a (20) 968- 0835-öt, illetve Szító Szabolcsnál a (30) 627-8548-as telefonszámon nevezhetnek csütörtökig. Egyéb információk a www.szr.atw.hu honlapon találhatók a versenyről. ■ B. M. Tippjeink a 38. heti szelvényekhez: 1. Bremen-VfB Stuttgart 1 x 2. Hamburg-Nürnberg 1 3. Hertha-Dortmund 1 4. Schalke-Bielefeld 1 5. Hannover-Leverkusen 1 x 6. Karlsruhe-Bayern München 2 7. AC Milan—Parma 1 8. Atalanta-Lazio x 2 9. Cagliari—Palermo x 2 10. Catania-Fiorentina x 2 11. Livorno-Internazionale 2 12. AS Roma—Juventus 1 2 13. Manchester United-Chelsea 1 x Plusz egy mérkőzés: 14. Sampdoria-Genoa x Orosháza-Gyopárosfürdőn rendezte meg a fennállásának hetvenötödik évfordulóját idén ünneplő Orosháza Úszó Egyesület az egykori kiváló helyi edző, Nagy Sándor emlékére a hagyományos úszóversenyét. Verasztó Lajos A szombaton rendezett tizenkilencedik alkalommal kiírt nemzetközi viadalon 18 egyesület sportolói léptek rajtkőre, köztük Romániából az aradi, Szerbiából az adai és a zentai úszók. Győztesek és Békés megyei dobogósok. Fiúk. 100 m gyors (korhatár nélkül): Szabó Tamás (Hódtáv) 1:00,48, 3. Dobra (Bcs. EÚK) 1:02,80. (1994): Fehér Benjamin (Oh. ÚE) 1:07,42. (1995): Mihucz Márton (Her- pály) 1:10,82.(1996): Gábor Tamás (Hódtáv) 1:10,64. 50 m pillangó (korhatár nélkül): Szabó Tamás 29,08, 2. Dobra 30,32, 3. Szabó Á. (Bcs. EÚK) 30,41. (1994) : Szilvia Bálint (BVSC) 30,04. (1995): Gábor Tamás 32,58. 50 m mell. (korhatár nélkül): Szabó Tamás 31,69, 3. Dobra 35,42. (1994): Szabó Levente (Tótkomlósi UE) 37,79, 3. Poljak (Tótkomlósi UE) 42,85. (1995) : Lehoczki Patrik (Hódtáv) 39,62. (1996): Gábor Tamás 41,26. (1997): Povázsai Mihály (Tótkomlósi ÚE) 46,33. (1998): Pellei Kristóf (Szentes) 47,45. 100 m hát. (korhatár nélkül): Dezső Szilveszter (Hódtáv) 1:11,59, 2. Szabó Á. 1:11,64. (1994) : Fehér Benjamin 1:19,33. (1995) : Seres Medárd (Hódtáv) 1:15,06.4x50 m vegyes összetételű gyorsváltó: Hódtáv (Gábor Tamás, Batancs Flóra, Nagy Ádám, Szabó Lujza) 2:07,48. Lányok. 100 m gyors, (korhatár nélkül): Palásti Éva (Csongrád) 1:06,54. (1993): Szabó Lujza (Hódtáv) 1:05,22, 2. Benkő (Oh. ÚE) 1:06,92.(1994): Miskó Nóra (BVSC) 1:16,58. (1995): Hernold Eszter (BVSC) 1:08,94. (1996): Vecseri Dorina (Szentes) 1:13,48. 50 m pillangó, (korhatár nélkül): Barnák Viktória (Római SE)33,30, 2. Schmidt B. (Oh. ÚE) 33,37. (1993): Szabó Lujza 33,76, 3. Benkő 35,28. (1994): Mizere Flóra (Szentes) '34,65. (1995): Hernold Eszter 32,92. (1996): Kurtán Bettina (Herpály) 37,27, 3. Arany (Oh. ÚE) 38,12. (1997): Kuna Szonja (BVSC) 34,68. 50 m mell. (korhatár nélkül): Schuszter Petra (Hódtáv) 37,87, 2. Schmidt B. 38,90.(1993): Boros Csilla (Zenta) 39,08, 2. Schäfer (Oh. ÚE) 39,65. (1994): Csák Anikó (Szentes) 36,61, 3. Muntyán (Oh. ÚE) 41,63. (1995) Böszörményi Borbála (BVSC) 39,77. (1996): Kurtán Bettina 40,44, 2. Arany 43,05. (1997): Szabó Teodóra (BVSC) 43,46, 3. Madarász (Oh. ÚE) 46,82. (1998): Böszörményi Bettina (BVSC) 47,23. (1999): Kovács Kinga (Tótkomlósi ÚE) 54,57,3. Kupeczki (Oh. ÚE) 58,76.100 m hát. (korhatár nélkül): Vincze Krisztina (Hódtáv) 1:17,54. (1993) : Schäfer Mónika (Oh. ÚE) 1:17,70, 3. Benkő 1:23,84. (1994) Miskó Nóra (BVSC) 1:17,65. (1995): Hernold Eszter 1:20,14. (1996): Arany Viktória 1:22,46. (1997): Kuna Szonja 1:22,81. (1998): Tóth Bernadett (BVSC) 1:30,85. 4x50 m emelkedő korosztályú leány mellúszó váltó: Szentes (Vecseri Dorina, Elbert Stefánia, Mizere Flóra, Csák Anikó) 2:43,72. Az egyesületi pontverseny végeredménye: 1. Hódtáv 244 pont, 2. BVSC 180, 3. Herpály SE 118, 4. Orosháza ÚE 117, 6. Tótkomlósi ÚE 39,11. Békéscsabai EÚK 22, 16. Eötvös DPSE Orosháza 1. ■ Középmezőnyben végeztek Szegeden a békéscsabai ejtőernyősök Ejtőernyősöktől feketéllett az égbolt az elmúlt hétvégén Szeged és környéke, ahol a MATASZ-kupa célbaugróver- senyt rendezték meg. A Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület csapatának teljesítménye ugyan kissé elmaradt a győztes szolnokiakétól, ám 13 együttes között így is a hatodik helyen tudott zárni. A Szolnok II. 53 centivel lett első, a viharsarkiak 172 centivel zártak. A békéscsabaiak közül egyéniben ifj. Tímár Vince 52 indulóból 29 centivel a 15., Gálfi Roland 38-cal a 20., Varga Zoltán 39-cel a 21., Nagy István 47-tel a 29., Leszkó György 48-cal a 30. lett. ■ Megyei rangadó a női kézilabda Magyar-kupában A Magyar Kézilabda-szövetségben elkészítették a kézilabda Magyar-kupa országos második fordulójának sorsolását. A nőknél megyei rangadóra kerül sor, az NB Il-es Szeghalmi NKC az NB I B-s Orosháza-Gyopárosfür- dő KSC csapatát fogadja. Az NB I B-s Ferbonex-Gyulai SE a szintén NB I B-s Szeged-Dorozsmához látogat. A második forduló hivatalos játéknapja október 3. ■ HIRDETÉS Benedek Zsolt hetedik lett atlétika Az osztrák félmaratonin jeleskedett A gyöngyösi Szüreti futással kezdődött, a gödi krosszfutással folytatódott és a kremsi Osztrák Nagydíjjal zárult Benedek Zsolt elmúlt heti versenykörútja. A Békéscsabai AC futójának a gyöngyösi 4,5 kilométeres táv megtétele után harmadjára akasztották a nyakába az aranymedált. A testet-lelket igénybe vevő, dombokon, erdős, majd macskaköves szakaszokon vezető 14 kilométeres gödi krosszfutást is remekül bírta, és a budapesti Rezessy Gergellyel holtversenyben győzött. Krems már lényegesen nehezebb falatnak ígérkezett. Benedek számára hármas tétje volt a viadalnak: az abszolút versenyben, az osztrák bajnokságban és a nieder-össterreichi bajnokságban is igyekezett megfelelni. Az Osztrák Nagydíjon kenyai és etióp futókkal telitűzdelt többezres mezőnyben l:06:50-es idővel a hetedik helyen ért célba. Ez az idő az osztrák bajnokságban már bronzérmet ért, a regionális bajnokságban pedig aranyat. Benedek ezzel a magyar ranglistán feljött a második helyre. ■ G. P. Otthon verték a Zsadányt labdarúgás A Mezőmegyer csapást mért a Zsadányra CSÁRDASZÁLLÁS-KÖTEGYÁN 0-2 (0-0) Megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság, B csoport. Csárdaszállás, 60 néző. V.: Zsiga. G.: Molnár, Coica. Jó: Veres, Dinya, Zsiga, ill. Fábián, Fazekas, Coica, Molnár. Forgács László: - Fegyelmezetlen játékunknak és a kapu előtti határozatlanságunknak ez lett az eredménye. Mike István kötegyáni technikai vezető: - Tetszetős játékkal megérdemelten győztünk. ■ F. L. SZARVASI LSZK-GERLA 3-2 (2-2) Szarvas, 50 néző. V.: Nagy G. G.: Melis, Bobvos, Takács, ill. Gazsó, Orodán. Jó: Roszik, .Rumi, Kincsesi, Melis, Bobvos, ill. Gazsó, Szilágyi, Vidovenyecz. Szloszjár Mihály: - Az első félidei kiegyenlített játék után mezőnyfólényünk góllá érett. A szerencse is mellénk állt. Juhász Károly: - Irreális pályán csak szenvedtünk, az eredmény nem is lehetett más, csak vereség. ■ K. Gy.' ZSADÁNY-MEZŐMEGYER 1-4 (0-3) Zsadány, 150 néző. V: Jeszen- szki. G.: Kutasi (11-esből), ill. Nagy, Pusztai, Horváth, Vozár. Jó: Szabó A., Kutasi, Komódi, ill. Nagy, Pusztai, Horváth, Vozár. Muntyán Sándor: - Egyenlő erők küzdelmében megint mi maradtunk alul, mindezt a külső tényezők is nagyban befolyásoltak. Nagy András mezőmegyeri technikai vezető: - Meg vagyok elégedve az egész csapattal, intenzív iramú mérkőzésen megérdemelten nyertünk. ■ M. S. KAMUT-KARDOS-ÖRMÉNYKÚT 1-1 (1-0) Kamut, 80 néző. V.: Zsurka. G.: Burai (11-esből), ill. Csicsely Z. Jó: Borgula, Burai, Papp, ill. Opauszki, Brlázs, Csicsely Z. Gál András: - Igazságos eredmény. Gombár György: — A kilencven percből nyolcvanötöt mi támadtunk, mégiscsak döntetlenre voltunk jók, mivel a kapu előtt rendkívül indiszponáltak voltunk. ■ Szlancsik János GERENDÁS-KÉTSOPRONY 5-1 (3-1) Gerendás, 50 néző. V: Szabados. Kiállítva: Petrovszki I. (Két- soprony, a játékvezető megsértéséért) a 35. percben. G.: Botyán- szki 2, Gelán (11-esből), Salka, Lukács, ill. Mézes. Jó: Botyánszki (a mezőny legjobbja), Koter, Gelán, Salka, Lukács, ill. Mézes. Lengyel József: - Megérdemelt, nagyarányú győzelem. Petrovszki Péter: - Szégyellem magam. Edző kerestetik Két- sopronyba. ■ L. J. I 3 » t