Békés Megyei Hírlap. 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-03 / 205. szám
2007. SZEPTEMBER 3., HÉTFŐ SPORT Benedek Zsolt nagyot futva második lett a félmaratoni ob-n Több mint hétezer, benne ezer külföldi futó rajtolt el vasárnap Budapesten a 22. Nike Budapest nemzetközi félmaratoni futóversenyen, egyben a táv országos bajnokságán. A felnőtteknél az'újra csúcsformába kerülő Benedek Zsolt l:07:31-es idővel a pécsi Ott Balázs mögött a második helyen ért célba. Benedek sokáig egy 15—20 fős bolyban klubtársával, Balogh Istvánnal együtt futott, majd 18 kilométer után húzott el. A Békéscsabai AC kiválósága Tábor Miklós és Balogh István társaként a felnőtt csapatversenyben is remekelt, a negyedik helyen zárt. Jó esély mutatkozott a bronzmedálra is, de végül tizenhat másodperccel lemaradtak a dobogóról. Tábor Miklós saját korosztályában mindössze egy másodperccel maradt le az éremről, de a negyedik hely is kitűnő eredmény. Ideje: 1 óra 9:59 perc. A junioroknál Tóth Sándor versenyzője, Balogh István 1:10:6-os idővel első, s az abszolútban a nagyszerű tizenhatodik. A nőknél a Békéscsabai AC Szabóné Csendes Ildikó, Varga Éva, Bartha Edit alkotta hármasa is kitett magáért, a felnőtt csapatversenyben az előkelő hatodik pozíciót könyvelhette' el. Bartha Edit az utánpótlás korosztályban l:33:10-es idővel nyolcadik lett. „ .... ■ G. P. Ha lett volna még két perc kézilabda Nem sok hiányzott a bombameglepetéshez Csabán Szekeres Klára (kezében a labda) ontotta a gólokat, de szinte minden csabai kézilabdázó hölgy dicsérhető óriási lelkesedéséért. BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE— DUNAFERR 24-25 (12-14) NB I-es női kézilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 1000 néző. V: Medve, Tóth. Békéscsaba: VERESS - Valyuch 1, Herr, TAKÁCS 4, Tóth K. 1, SZEKERES 10 (2), Vincze Zs. Cs.: Sir Relémen 2, Forczek 2, Ci Szögi 3 (3). Vezetőedző: Mátéfi Eszter. Dunaferr: UNGUREANU - LOVÁSZ 5, Borbás 3, Laluska 2, FERLING 5 (1), Pigniczki 1, Vincze M. 1. Cs.: Knezovics (kapus), Mörtel 8 (5), Gáspár. Vezetőedző: Imre Vilmos. Kiállítások: 8, ill. 8 perc. Hétméteresek: 8/5, ill. 6/6. Az eredmény alakulása: 3. p.: 2-1, 11. p.: 4-7, 21. p.: 10—11, 35. p.: 13-14, 46. p.: 15-22, 53. p.: 20-22, 57. p.: 22-24. A tavalyi bajnokság bronzérmesének csabai látogatása csemegét ígért, nem véletlen, hogy sokan kilátogattak a sportcsarnokba a bajnoki nyitányra. Egyáltalán nem volt megilletődött az elmúlt pontvadászatban a kiesés ellen küzdő hazai gárda, amit alátámaszt, hogy a találkozó elején még vezettek is. Harcosan játszottak a lilák és szigorúan védekeztek, Szekeres Klára pedig begyújtotta a rakétákat, szinte egyedül dobta a gólokat, amivel lépést tartott a csapat. Aztán iichr • -Veress, Zsuzsa kapus is, belelen- ifra, dűlt, rendre blokkolta a LJuna- partiak lövéseit. A dunaferresek három gólnál jobban nem tudtak elhúzni, s amikor a bűvös hármasuk megvolt, a csabaiak azonnal lehűtötték a kedélyeket és kettővel válaszoltak. A fordulás után azonban sokat változott a hazaiak játéka. A védekezéssel még egy ideig nem is volt baj, de a góllövés sehogy sem akart menni. A második játékrész első felében mindössze két gólra futotta erejükből. A vendégek vérszemet kaptak, s erőszakosabb játékkal rukkoltak elő. Ez nem ízlett a lila-fehéreknek, akik a mérkőzés ' ebben a szakaszában a védekezést is alább adták, így húzhatott el a Dunaferr hét góllal. Sokan el is könyvelték a papírforma eredményt, vagyis a bronzérmes könnyű diadalát a tavalyi kiesőjelölttel szemben, ám nem úgy a csabai lányok. Mátéfi Eszter a kulcsjátékosokat egy rövid ideig pihentette, valamit súghatott is a fülükbe, ugyanis újult erővel léptek páOláh Gábor lett a Pannon-kupa gólkirálya >4 magyar férfi kézilabda-váló- kézilabdázói közül Oláh Gábor gatott utolsó ellenfelét, a kínai csapatot 38-24-re győzte le és megnyerte a Pannon-kupa nemzetközi tornát Kecskeméten. A magyar B válogatott Algéria ellen 32-31-re győzött. A találkozón az Erste Békési FKC 11 gólt szerzett, míg Kocsis Csaba egy alkalommal volt eredményes. A végeredmény: 1. Magyarország 6 pont, 2. Magyar- ország B 4, 3. Algéria 2, 4. Kína 0. A torna gólkirálya a békési Oláh Gábor lett 24 góllal. (§) BUDAPEST BANK A GE Money Bank tagja lyára Szekeresék, akik meg is kezdték a felzárkózást. Először zsinórban öt gólt lőttek, majd minden dunaferres találatra válaszoltak. Egy biztos, ettől kezdve a vendégeknek lehetett félni valójuk, ugyanis az óriási lelkesedéssel küzdő házigazdák kis híján utolérték a nemzetközi kupákra (is) készülő dunaújvárosiakat. Ha nincs a második játékrész elején az a kihagyás, akár még nagyobb meglepetés is születhetett volna. Amihez tegyük hozzá, megérdemelték volna a csabai lányok. Mátéfi Eszter: - Amit célul tűztünk ki, hogy megszorítsuk a Dunaferr dolgát, azt megvalósítottuk. A dunaújvárosi gárda rutinosabb, ezért győzött. A lányok mindent megtettek a siker érdekében. Imre Vilmos: — Saját csapatomnak a győzelemhez, a békéscsabaiaknak a lelkes játékukhoz gratulálok. ■ Jávor Péter-Verasztó Lajos Négy csapat helyett egy várta a békéscsabai röplabdázókat Egy négycsapatos torna reményében (ezt ígérte a meghívó fél) utazott ki a szomszédos Aradra a Békéscsabai RSE felnőtt és utánpótlás leány röplabdacsapata. Aztán mélységes csalódás érte az együttest. Eredetileg arról volt szó, hogy a román első ligás CSN Sibiu (Szeben), a második ligás Déva és Nagybánya lesz a csabaiak ellenfele a tornán. Nos, a dévaiak meg sem érkeztek, de a Nagybánya gárdája sem lépett pályára a tornán, mint kiderült, az utóbbi a megszűnés felé halad. ■ Az aradi torna szervezetlensége miatt kár volt kiutazni a csabaiaknak. — Nem maradt más, mint tudomásul venni, hogy három felkészülési mérkőzés helyett csak egyet játszanak a lányok - újságolta Nagy Attila edző. — Meglehetősen rossz volt a szervezés, mert az utánpótlás is csak kétezer léphetett pályára a három tervezett meccs helyett. Ha összegeznem kell: nem érte meg kiutazni, ez kevés számunkra. Bár az az egy találkozó azért hasznos volt, hiszen egy erős csapat ellen játszhattunk. Eredmények. Felnőttek: CSN Sibiu—Békéscsabai RSE 3:0 (22, 14, 19). Békéscsaba: Tóth B., Molcsányi R., Molcsányi P., Bozóné, Hornok, Fésűs. Libero: Szarvas. Cs.: Bacsjánszki, Gyenge, Kerepeczki. Egy dinamikus, az ottani első liga középmezőnyéhez tartozó, remek és tapasztalt irányítóval rendelkező, amúgy fiatal csapattól kapott ki a csabai egylet. A helyiek minden játékosa 180 centi fölötti volt, labdabiztosak voltak és a nyitásfogadásokban felül múlták a vendégeket. Ütőerőben és nyitásban azonban egyenlő volt a két gárda. Utánpótlás: SSC Lugos— Békéscsaba 2:0. Praovolei Arad I.-Békéscsaba 1:2. A végeredmény: 1. SSC Lugos, 2. Békéscsaba, 3. Provolei Arad I., 4. Provolei Arad II. ■ Mindkét helyszínen a házigazdák nyerték e kézilabda Orosházán a Gyopárosfürdő-kupáért, Gyulán az Opel-kupáért játszott Orosházán az Eötvös-téri sport- csarnokban rendezték meg szombaton a Gyopárosfürdő- kupa felkészülési férfi kézilabdatornát négy NB I B-s csapat részvételével. Az orosháziak eredményei: OROSHÁZI FKSE—TISZAFÖLDvár 20-24 (14-11). Orosháza, 100 néző. V.: Szikszai, Szilágyi. Legjobb dobók: Molnár S. 5, Kosa 4, ill. Takács 5. A hazaiak védekezése nem állt össze, így a második félidőben fordított a Tiszaföldvár. OROSHÁZI FKSE—MAKÓ 30-22 (16-14). Orosháza, 200 néző. V.: Szikszai, Szilágyi. Legjobb dobók: Kosa 5, Bánfi, Varga A. 4-4, ill. Minik 6. Szoros első félidő után a hazaiak jó játékkal szerezték meg a győzelmet. OROSHÁZI FKSE—PÉCSI KK 27- 25 (16-12). Orosháza, 200 néző. V.: Herczeg, Sápi. Legjobb dobók: Bánfi 8, Bajusz 4, ill. Jován 8, Németh A. 6. Nagy csatát vívott a két együttes, végül győzelmükkel az orosháziak nyerték a kupát. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: MakÓPécs 23-29, Makó-Tiszaföld- vár 32-28, Pécs-Tiszaföldvár 35-34. végeredmény: 1. Orosházi FKSE 4 pont, 2. Pécsi KK 4, 3. Makó 2, 4. Tiszaföldvár 2. Különdíjasok. Gólkirály: Minik Géza (Makó) 22 góllal. Legjobb kapus: Nagy Zoltán (Makó). Legjobb mezőnyjátékos: Sztan- kov Jován (Pécsi KK). ■ V. L. Szombaton Gyulán négy NB I B-s női csapat részvételével rendezték meg a 3. Opel-kupa felkészülési kézilabdatornát, amelyet a viadal történetében először a házigazdák nyertek meg. FERBONEX-GYULAI SE-CSORvás 41-28 (21-13). Gyula, 150 néző. V: Kugyela, Száva. Legjobb dobók: Szabó T. 7, Bacsa, Mahler, Ravasz M. 5-5, Madar, Békési 4-4, ill. Sütő M. 10, Könyves 5. Az időszaknak megfelelő teljesítményt nyújtott a két együttes, a rutinosabb gyulaiak magabiztosan győztek. OROSHÁZA-GYOPÁROSFÜRDŐ KSC—SZEGED-ALGYŐ 31-28 (1716). Gyula, 150 néző. V: Kola- rovszki, Szabó. Legjobb dobók: Ancsin T. 12, Szendrei, Bodrogi M. 5-5, Bartucz, Kovács B. 3-3, ill. Nagy N. 8. Az orosháziak a második félidőben már hat góllal is vezettek és megérdemelten nyertek. A 3. HELYÉRT: CSORVÁS-SZEGED-ALGYŐ 21- 25 (12-11) Gyula, 100 néző. V: Kolarov- szki, Szabó. Legjobb dobók: Ma- , jor L. 8, Fabisz 6, Sütő 4, ill. Be-1 re 7. Az első félidőben jól ját-1 szott a Csorvás, ám szünet után f belehúztak a dorozsmaiak és I a trófeát csapatok megfordították az eredményt. AZ 1. HELYÉRT: FERBONEX-GYULAI SE-OROSHÁZA-GYOPÁROS- fürdő KSC 34-26 (20-12). Gyula, 200 néző. V.: Kugyela, Száva. Legjobb dobók: Szabó T. 10, Szabó R., Mahler 4-4, Radnóti M., Karlovszki, Ravasz M. 3-3, ill. Szendrei 6, Ancsin T., Verbőczi 5-5, Bartucz 3. A gyulaiak már az első játékrészben nyolc gólos előnyt harcoltak ki, amelyet a mérkőzés végéig megtartottak. Az orosházi Gazsó kapura fordul. A házigazdák otthon tartották a Gyopárosfürdő-kupát.