Békés Megyei Hírlap. 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-15 / 216. szám

2007. SZEPTEMBER 15., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 7 MEGYEI KÖRKÉP — Ennyi segítséget még sosem kaptam, mint a Békés Megyei Hírlaptól! Nem is tudom, hogy kö­szönjem meg az olvasók­nak — mondta könnyeivel küszködve tegnap a battonyai Varga Mihály. Kovács Erika Karácsony aVarga családnál adományok Elmesélhetetlenül örömet szereztek olvasóink ajándékaikkal nagy Egy hete jelent meg riportunk a családról. Nem gondoltuk, hogy a gyermekeit egyedül ne­velő férfi története ilyen össze­fogásra sarkallja olvasóinkat. Már az előző napokban is volt látogatójuk. Egy rokkant házas­pár ruhákat vitt. Távozásuk után vette észre a családfő, hogy 10 ezer forintot is otthagy­tak. Postán is érkezett pénz. Mihály 11 éves kislányával, 10 és 8 éves fiaival él nagy sze­génységben. A 63 éves férfi sú­lyos beteg. Lapunknál egy gyulai édes­anya e-mailje volt az első. Na­gyon meghatotta őket Vargáék sorsa, segítséget ígértek. Majd sorban érkeztek a felajánlások a jószándékú emberektől. Mi­hály szabadkozott, nem győzött hálálkodni. A gyerekeknek ka­rácsony volt ez a nap. Ruhák, játékok, írószerek, konyhai esz­közök, mosópor, öblítő, tartós élelmiszerek kerültek elő. Szo­ba- és konyhabútort, számító­gépet is kaptak. Miközben Mi­Vargáék ennyi ajándékot még sohasem kaptak, mint olvasóink jóvoltából. Olyan örömet szereztek a felajánlók, amit soha nem fognak elfelejteni. lánya emlékének adózik A Békés Megyei Hírlap koordi­nálta az adományok össze­gyűjtését, amiben partnerünk volt a Hocz és Medvegy Kft., a kiszállításban pedig Marár Ferenc. A legnag'obb ado­mány, 100 ezer forint egy idős békéscsabai nénitől érkezett, aki elvesztette lányát. a felajánlott pénzzel- A neki gyűjtött pénzt szét­osztogattam jótékony célokra- mondta a néni. Sokan kér­ték, ne fedjük fel kilétüket. Ám, akik megengedték, szíve­sen tesszük közzé: Gerhard Stengel, Koppányi György, Szabó Tivadar, Szlancsik Pál, Karancsi András. hállyal beszélgettünk, üdvrival­gás tört ki a szobában. A „skacok” egy csomagban cso­kikrémre bukkantak.- Néhány hónapja én is vet­tem nekik. Csak annyit ken­tünk a kenyérre, hogy érződjön az íze — mondta az apa, akinek ezután érkezett a meglepetés. A nemzetőrök négyezer forin­tot küldtek, egy könyvelő ha­tezret. Mihály szégyenlősen örült a pénznek. Amikor a ke­zébe számoltam még százezer forintot, majdnem összeesett. A belvízre felvett kölcsön egy részét fizeti ki belőle. A férfinak a jövő héten kór­házba kell mennie. Ha hivatalo­san nem tudja elintézni, hogy legyen valaki a gyerekek mel­lett, a kapott pénzből fogad egy gyerekvigyázót. A házát sem szeretné magára hagyni. Az aszály miatt felértékelődött a kukoricaszár, gyűjteni érdemes Bajban vannak az állattartók. Az aszály miatt a megye több területén nagyon kevés szá­las- és abraktakarmány ter­mett. Ezért jelentősen felérté­kelődött a kukoricaszár - nyi­latkozta dr. Karsai József, or­szággyűlési képviselő, Batto- nya polgármestere.- Kukoricaszárból egyéb ab­rakkal kiegészítve tökéletes takarmányt lehet előállítani. Arra ösztönzőm a gazdálkodó­kat, idén ne zúzzák le és ne is tárcsázzák be a földbe a kuko­ricaszárat, mint a jobb évek­ben, hanem gyűjtsék össze. Ja­vaslom, bálázzák be, hogy ele­gendő takarmánykiegészítő­vel rendelkezzenek. ■ K. E. Holnap is Luxusautók Békéscsabán Beszámolunk a hétvégi, a sportcsarnoknál helyet kapó luxusautó-kiállítás eseményeiről. Űrhajósokkal is beszélt Már űrhajósokkal is több­ször kapcsolatba lépett Kalina Pál békéscsabai amatőr rádiós. 'ARA. Húszmilliárdos beruházás Békéscsabán dél-alföld A közlekedés fejlesztése, a termálvízbázis kiaknázása és a megújuló energia jelentheti a jövőt A megyeszékhelyen járt a közelmúltban dr. Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár. A liberális honatya látogatása során többek között a Dél-Alföld felzárkóztatásának lehe­tőségeiről értekezett. — A közelmúltban kérték fel a Magyar Megújuló Energiaszö­vetség tiszteletbeli elnöki posztjának betöltésére. Minek köszönheti a megbízatást?- Örömmel vállaltam a fel­kérést, hiszen komoly lehető­ségeket látok a megújuló ener­giaforrások hasznosításában. Meggyőződésem például, hogy a régió felemelkedésének egyik fontos dimenziója lehet ez a terület. — Mi az, ami még segítheti az itt élők boldogulását? — Mindenképpen elsődleges a közlekedési infrastruktúra fej­lesztése. Örömteli, hogy belátha­tó időn belül sor kerülhet a 44- es út átépítésre, bővítésére. Ez növelheti a Viharsarok gazdasá­gi, befektetési értékét. Emellett a légi közlekedés fejlesztése szin­tén fontos. A fellendülő turiz­mus kiszolgálójaként egy char­terjáratok fogadására alkalmas reptér kialakítására van szük­ség. A jelenlegi komplexum ki­futópályájának meghosszabbí­tása jelentheti a megoldást — Milyen adottságai vannak még Békés megyének?- Egy másik fontos dimenzió a termálvízbázisra épülő egész­ségügyi gyógyászat és szálloda­turizmus lehetőségeinek kiak­názása. A regionális operatív programoknak köszönhetően fürdőfejlesztésre 50 százalékos támogatás mellett 13 milliárd, míg a szállodai kapacitás növe­lésére 30 százalékos támoga­tással 10 milliárd forint áll ren­delkezésre. Ezekbe a pályáza­tokba saját erőt és magántőkét egyaránt be kell vonni, így az elbírálásuknál a döntéshozók dolga könnyebb lehet, hiszen egy-egy projekttel az érintett magánbefektetők, önkormány­zatok is kockázatot vállalnak. — Térjünk vissza a megújuló energiaforrásokra! Melyek azok a területek, ahol a tér­ségnek lehet esélye a többi ré­gióval szemben? — A dél-alföldi régió rendkí­vül gazdag geotermikus energi­Dr. Magyar Bálint 1952. november 15-én szüle­tett Budapesten. 1990-től országgyűlési képvi­selő. 1996. január ljétől 1998. jú­lius 8-ig művelődési és köz­oktatási miniszter. 2002 és 2006 között oktatási miniszter. A Nemzeti Fejlesztési Tanács és a Fejlesztéspolitikai Irá­nyító Testület alelnöke, fej­lesztéspolitikai államtitkár. ában, ezt kihasználandó jelen­leg is 15, erre a kérdésre kon­centráló projekt van előkészü­let alatt. A biodízeltől kezdve a bioetanolon át egészen a bio- gáztermelésig mindent érinte­nek az elképzelések. Jellemző­jük, hogy a hagyományos élel­miszerpiac átállásán alapsza­nak. A megyében kiemelkedő beruházás lehet a csabai bioetanol-üzem kialakítása, ami 20 milliárdból valósulhat­na meg. Ezzel ez a komplexum lehetne a legnagyobb az ország­ban. Ennek a megtervezését, megvalósításának előkészítését egyébként hosszas munka, ko­moly lobbitevékenység előzte meg, amiben nélkülözhetetlen segítséget kaptam Velkey Gá­bortól, az SZDSZ békéscsabai szervezetének elnökétől, ön- kormányzati képviselőtől.- Miért egyedülálló ez a lehe­tőség?- Egyrészt egy állandó be­szállítói oldal épülhetne ki, akik biztos gazdasági pozíciókat bir­tokolhatnának. A munkahelyte­remtésen kívül kialakulhatna egy 10-15 évre szóló termelési biztonság is. Másrészt össze le­hetne kapcsolni ezeket a fej­lesztéseket a szakképzés vilá­gával, oktatási feladatokkal. Két irányban is érdemes moz­dulni. A termálturizmus szak­emberigényének kielégítésén, illetve a hagyományos agrárok­tatás átalakításán keresztül megteremthető a beruházások munkaerőigénye. ▲ 4 ( ■ ,,A munkahelyte­remtésen kívül kialakulhatna egy 10—15 évre szóló termelési biztonság is.”

Next

/
Thumbnails
Contents