Békés Megyei Hírlap. 2007. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-12 / 213. szám

2007. SZEPTEMBER 12., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP IMMSMNMMNMMMNMMMMMNMMNMMMNMttMMMNNMMMMMMMM SPORT Szombaton Orosházán ismét rangadót játszik a Ferencváros A labdarúgó NB II-ben szomba­ton 16.30 órakor a harmadik he­lyezett Orosháza FC rangadón fogadja a hetedik helyen álló Fe­rencvárost a Mátrai-stadionban. Restály György, az Orosháza FC ügyvezetője elmondta, tavasszal majdnem megverték a Fradit, végül az utolsó percben egyenlí­tettek a zöld-fehérek. A szomba­ti találkozóra több ezer nézó't várnak. Az orosházi szurkolók a lelátó felőli oldalon foglalhatnak helyet, míg a vendégdrukkerek velük szemben. Az állomáson és az autóbusz-pályaudvaron rendőrök várják a fővárosi együttes szurkolóit, és csoporto­san kísérik ki őket a stadionba. A gépkocsival érkezők számá­ra a felüljáró mellett a vasút és az autóbusz-pályaudvar közti területen, valamint a vasúti vágányok másik oldalán lévő szabad területen jelöltek ki parkolóhelyet. A stadionban a rendezők mellett egy őrző-védő kft. szak­emberei biztosítják a rendet, míg a stadionon kívül a rend­őrök. A mérkőzésre három he­lyen lehet jegyet váltani, a pénztárakat két órával a talál­kozó előtt nyitják ki. A belépte­tésnél mindenkit detektoros ké­szülékkel vizsgálnak át, hogy kiszűrjék a veszélyes tárgyakat, eszközöket, üvegeket, illetve pa­lackokat. ■ V. L. Hegyi Norbert debreceni jutalma 120 ranglistapont Hegyi Norbert százhúsz rang­listaponttal gazdagodott a mi­nap Debrecenben megrende­zett I. kategóriás korosztályos teniszversenyen. A Békéscsa­bai Előre TK üdvöskéjét a 12 évesek között az első helyen emelték ki. A harminckettes táblán öt partit nyert és ezzel el­hódította a győztesnek járó ser­leget. A döntőben a malévos Valkuszt verte 6:2, 6:0-ra. Pá­rosban a nyíregyházi Kovács Imre oldalán az elődöntőbe ju­tásért a Kanyó, Péntek (MTK, Malév) duótól kapott ki és har­madik. Hegyi a 14 éveseknél is próbálkozott, sikerrel, ahol a re­mek 3. helyen zárt. Pazar bunyósgála Békésen ökölvívás Öt év után ismét csattogtak a kesztyűk Amíg idősebb Surman Zoltán szervezett és készült a saját meccsére, ifjabb Surman Zoltán (balra) élvezetes bemutatót vívott Római Krisztoferrel. Békés Mátrix ökölvívógá­la néven nagyszabású bu­nyós délutánt rendezett a Surman Box Club Béké­sen a Madzagfalvi Napok keretében. Idestova öt esztendeje láthatott utoljára ökölvívó-mérkőzéseket a békési publikum. Most vi­szont nagyon élvezte a mintegy 350 szurkoló, aki kilátogatott a Szántó Albert utcai iskolába va­sárnap. Ahogy haladtak időben előre, úgy forrósodott föl a han­gulat, az utolsó találkozóra, amelyen idősebb Surman Zol­tán lépett kötelek közé, már pa­zar volt a hangulat, és szinte vé­gig hangosan ollézva biztatták a hazaiak kemény kötésű ver­senyzőjét, aki egyhangú ponto­zással nyert az egri Csesznák Kornél ellen. Pedig nem volt olyan köny- nyű, az első menetben Surman egy bal egyenes-jobb horog kombinációval padlóra küldte ellenfelét.- Utána, úgy gondoltam, nem rogyasztom meg még egy­szer, legyen inkább látványos, közönségszórakoztató négy me­net - összegzett a csata után Surman Zoltán. - Még egy ki­csit vissza is fogtam az iramból, amit ki is használt ellenfelem, mert rám jött. Sőt, a harmadik menetben volt egy kemény üté­se, ami után egy pillanatra kari­kákat láttam, de a negyedik me­netre már újra keményen és többször megütöttem ellenfele­met, így nem volt egy pillanatig sem veszélyben a győzelem. Természetesen tanítványaira is kitért a. helyi bokszklub ver­senyzője, edzője: - Fodor Milán egy alacsony, verekedés ellenfe­let kapott, akivel nem tudott mit kezdeni az egyébként iramos mérkőzésen, így rászámoltak. De ő is, miként minden tanítvá­nyom, remekül küzdött, csupa szívvel hajtott a ringben. Úgy gondolom, jó előcsatározás volt a békési bokszgála az egy hó­nap múlva esedékes hatvani serdülő magyar bajnokság előtt. Eredmények. Bemutató mér­kőzés: ifj. Surman Zoltán (Surman Box Club, Békés)- Római Krisztofer (Surman Box Club, Békés) - döntetlen. Ser­dülők. 45 kg: Fodor Milán (Surman Box Club, Békés)- Váradi János (KSI), győz Váradi a 2. menetben döntő fölény. 48 kg: Boros Zsolt (Surman Box Club, Békés)-Balogh Oszkár (KSI) pontozásos győzelem 3:0. 50 kg: Lakatos Róbert (Kecske­méti SC)—Szabó Szilárd (Debre­ceni VSC) p. gy. 2:1. Kadétok. 50 kg: Gaudi Bence (Honvéd Bercsényi Hódgép Sport Egyesület)-Balogh Bence (KSI), p. gy. 3:0. 75 kg: Dáni Gyula (Honvéd Bercsényi Hód­gép Sport Egyesület)-Varga Sándor (KSI) győz Varga p. gy. 3:0. Juniorok. 48 kg: Berna Dá­vid (KSI)-Novac Julián (ro­Elismerések szóban és telefonon Surman Zoltán éjjel-nappal szemezte a bunyósgálát az utolsó napon egyfolytában ro­hangált az öltöző és a ring kö­zött Szinte már szorítóba kel­lett volna lépnie, amikor civil ruháját trikóra cserélte. Ám szervezésből jelesre vizsgázott, amit alátámaszt: nemcsak a Békésen megjelent szakefnbe- rek, edzők, pontozók gratulál­tak a rendezéshez, hanem a fővárosból is több mester fel­hívta telefonon, aki hallotta, hogy milyen sikeres volt a bé­kési gála. mán) p. gy. 3:0. 51 kg. Jónás Zsolt (Kecskeméti SC)—Nokta Norbert (Honvéd Bercsényi Hódgép Sport Egyesület) p. gy. 2:1. 75 kg: Kakuszi Tibor (Sze­gedi Box Club)-Deél Szabolcs (Debreceni VSC) p. gy. 3:0. 80 kg: Fodor József (Surman Box Club, Békés)—Cenaj Patriot (Honvéd Bercsényi Hódgép Sport Egyesület) p. gy. 3:0. 81 kg: Lakatos Péter (MTK)- Livadoriu Dom Catalin (ro­mán) p. gy. 3:0. 91 kg: Bernáth István (Debreceni VSC)— Baclesanu Sorin (román) p. gy. 3:0. Felnőttek. 69 kg: Kiasz Ár­pád (KSI)-Pekanov Tamás (Kecskeméti SC) p. gy. 2:1. Pro­fik (négy menet). 75 kg: Mar­kot Jenő (Metzger Csepel Koro­na Box Club)—Herceg Alex (Csépi Box Club, Budapest) p. gy. 39:37. 69 kg: Surman Zol­tán (Metzger Csepel Korona Box Club)-Csesznák Kornél (Csépi Box Club, Budapest) p. gy. 40:36. Különdíjasok. A legtechniká­sabb versenyzőnek, Boros Zsoltnak a Békés Mátrix díját adták át, a legjobb mérkőzés dí­jazottja id. Surman Zoltán az Önkormányzati és Területfej­lesztési Minisztérium különdí- ját kapta. ■ A Rába-partiak ellen győzelmi reményekkel lépnek pályára A tavalyi bajnokságban óriási csatában nyert az Erste-Békési FKC NB I-es férfi kézilabdacsa­pat a győriek ellen. Bakó Bo- tond, a viharsarkiak fiatal mes­tere most sem vár mást: szoros csatát és győzelmet. - Bár nem láttam még a győrieket, amióta befejeződött az előző bajnokság, azt viszont tudom, hogy négy já­tékossal erősítettek a nyáron - mondja. - így látatlanban is azt mondom, nem lettek gyengéb­bek. Ezért továbbra is éles csatá­ra van kilátás, s ha terveinket teljesíteni szeretnénk, akkor fel­tétlen győznünk kell. Szeren­csére sérültünk nincs, így vala­mennyi játékos hadra fogható a Rába-partiak ellen. A találkozót ma este rendezik a békési sportcsarnokban, a játék­vezetők: Bonifert, Oláh. ■ J. P. Két kör után a csabai csapatok viszik a prímet Békés megyei kézilabda-bajnok­ság. Eredmények. Férfiak. Fel­nőttek: Békéscsabai BDK II- Köröstarcsa 36-28 (20-13). L. d.: Tárnyik 10, ill. Balázs 16. Kétsoprony-Gyomaendrőd 21- 29 (8—11). L. d.: Szpisják L. 10, ill. Kruchió 7. Nők. Felnőttek: Gyomaendrőd—Füzesgyarmat 16-18 (7-9). L. d.: Bohrát 4, ill. Mészáros 5. Békésszetífáhd- rá#t$alflzsef Attila LTPSE 18—23 (10—12). L. d.: Hangyás 5, ill. Ob- suszt 7. Békés-Szarvas 20-23 (10—13). L. d.: Czira 10, ill. Ku- gyela 8. Gádoros—Medgyesegy- háza 23-15 (14-5). L. d.: Máthé 10, ill. Kovács 7. Doboz-Bé­késcsabai ENKSEII. 19-23 (11- 13). L. d.: Dézsi 7, ill. Nagy 10. ■ | viüjSSíJB ' Tippjeink a 37. heti szelvényekhez: 1. Bayern München-Schalke 1 X 2. Bielefeld-Rostock 1 3. Frankfurt-Hamburg x 2 4. Leverkusen-Bochum 1 X 5. Nürnberg-Hannover 1 X 6. VfB Stuttgart-Cottbus 1 7. Duisburg-Hertha x 2 8. Wolfsburg-Karlsruhe 1 9. Siena-AC Milan 2 10. Napoli-Sampdoria 1 X 11. Palermo-Torino 1 12. Parma-Cagliari 1 X 13. Reggina-AS Roma 2 Plusz egy mérkőzés: 14. Juventus-Udinese 1 Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: VARGA OTTÓ Főszerkesztő-helyettes: NIEDZIELSKY KATALIN Ügyvezető igazgató: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4., levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: központ (66) 527-200, sportrovat (66) 527-247 Telefax: szerkesztőség (66) 527-231, kiadó (66) 527-201 E-mail cím: szerk.bekes@axels.hu, kiado.bekes@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Szilády Üzem, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN szám: HU ISSN 12151068 Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft. terjesztőhálózata végzi, az árusítás a „KÖRÖSHÍR” Kft regio­nális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: LESZKÓ TAMÁS terjesztésvezető Telefon: (66) 527-217 * Telefax: (66) 527-221 Előfizetés a kiadónál-(telefon: 80/922-012), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz be- sitöinél közvetlenül, postautalvá­nyon és átutalással a KHB 10402609-26017398-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 1796 Ft, negyed évre 5388 Ft, egy évre 21 552 Ft. Hirdetés NÄNÄSI JÁNOS hirdetésvezető Hirdetésfelvétel Telefon: (66) 527-227, telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222, Telefax: (66)527-211 E-mail: hird.bekes@axels.hu ! Tájékoztatjuk Olvasóinkat hogy | a különböző versenyeken, játékokon, j akciókon, szavazásokon, rejtvénypá- ! Vázatokon stb. részt vevők által [ szeméVesen, írásban, telefonon, ! SMS-ben, interneten, e-mailben 1 megadott személyes adatok I nyilvántartásunkba kerülnek. I Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a i Társaságunk érdekeltségébe tartozó i cégek, ameVek az adatok feldolgozá- i sát is végzik (Axel Springer-Magyar- ország Kft, Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és í Könyvkiadói Kft., Népújság Kft., I Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), : előfizetéses megrendelését teljesítsük, j akcióira kiadványaira és egyéb I szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. I Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik I köréről, felhasználásuk módjáról | és céljáról, és bármikor kérhetik azok | helyesbítését felhasználásuk | korlátozását illetve törlését, i Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg | és nem küldünk vissza. I Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült | A MATESZ által auditált. Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Két dobogós hely az Európa-bajnokságról úszás Nagy volt a versenyzési kedv a szeniorok kontinensviadalán Összesen 29 arany-, 25 ezüst­ös 26 bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a szenior- úszók idei, sorrendben 11. Eu- rópa-bajnokságán, amelynek a szlovéniai Kranj adott otthont. A nyolcvan medál különösen annak fényében nagy ered­mény, hogy a masters Eb-n a kontinentális szövetség, a LEN 51 tagállama közül 31 képvisel­tette magát, együttesen 3846 versenyzővel. A Magyar Szenior Úszók Országos Szövetségének 16 egyesületéből 183 úszó alkot­ta a magyar csapatot, amely a nehezen túlszárnyalhatónak hitt, 57 érmet hozó, 2005-ös stockholmi hasonló viadal eredményességét is messze felülmúlta. Az eseményen természetesen ott voltak a négy Békés megyei klubból háromnak a képviselői, mégpedig népes létszámban. Eredményei közül is az élre kí­vánkozik a békéscsabai Juhász Lászlóné teljesítménye, aki a 200 méteres gyorsúszásban remekül hajrázott és a dobogó harmadik fokára kapaszkodott föl. A gyulaiak közül Lévay Zol­tán hasonló veretű éremmel gazdagította kollekcióját, aki az 50 méteres pillangóúszásban lett kiváló teljesítménnyel bronzérmes. Békés megyeiek, akik a leg­jobb 20 közé jutottak. Férfiak. 50 m gyorsúszás, IV. korcso­port: 5. Lévay Zoltán (Gyulai dr. Regele Károly Szenior Úszó­klub). 50 m pillangó, IV. kcs.: 3. Lévay Zoltán. 50 m mellúszás, II. kcs.: 20. Gyalog László (Tótkomlósi Rozmárok). 100 m mellúszás, II. kcs.: 15. Gyalog László. 200 m mell, II. kcs.: 9. Gyalog László. IX. kcs.: 19. Kan­csó János (Tótkomlós). Nők. 50 m gyorsúszás, VII. kcs.: 14. Gombkötő Sándorné (Tótkomlós). 100 m gyors, VII. kcs.: 11. Gombkötő Sándorné. 200 m gyorsúszás, VI. korcso­port: 3. Juhász Lászlóné (Békés­csabai Szenior Úszóegyesület). 400 m gyorsúszás, VI. kcs.: 4. Juhász Lászlóné. 100 m pillan­gó, II. kcs: 15. Metcalfe-Bodnár Tímea (Békéscsaba). 200 m pil­langó, VI. kcs.: 4. Juhász Lászlóné. 50 m hátúszás, VII. kcs.: 8. Gombkötő Sándorné. VIII. kcs.: 19. Csepeli Pálma (Békéscsaba). IX. kcs.: 17. Práthné Liker Izabella (Gyula). 100 m hátúszás, VI. kcs.: 17. Murnyák Zsuzsa (Gyula). II. kcs.: 11. Bokrosné Maschler Edit (Tótkomlós). 200 m hát­úszás, II. kcs.: 9. Bokrosné Maschler Edit. 50 m mellúszás, IV. kcs: 13. Gévay Liliána (Gyu­la). VII. kcs: 14. Gombkötő Sándorné. IX. kcs.: 16. Jámbor Sándorné (Békéscsaba). 200 m vegyes úszás, II. kcs.: 15. Metcalfe-Bodnár Tímea. ■ * k

Next

/
Thumbnails
Contents