Békés Megyei Hírlap, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-04 / 181. szám
Pontban délután négy órakor elrajtolt a mezőny a békéscsabai városháza elől, hogy aztán a rekkenő hőségben letekrje a 65 indulót számláló sereg a 154 kilométert. Tegnap délutántól késő estig Békéscsabán és Békés megye hét településén, illetve az azokat összekötő országúton soha sem látott nagyszabású kerékpárversenyre került sor. A Békéscsabai Kerékpáros Klub rendezésében zajlott — az Europe Tour keretein belül — a Betonexpressz 2000 Csaba Autóház Békéscsaba Grand Prix elnevezésű nemzetközi kerékpárverseny. A viadal UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) 1.2-es minősítésű, olimpiai pontszerző versenye volt. Ilyen rangos országúti kerékpáros-eseményt nemcsak Békésben, hanem egyáltalán Magyarországon még sohasem rendeztek. A mezőny Békéscsabáról, a Szent István térről indult, s további hat Békés megyei települést, Békést, Mezőberényt, Gyomaendrődöt, Dévaványát, Körösladányt és Köröstarcsát érintve ugyanide érkezett visz- sza. Összesen 154 kilométert tekert a mintegy*65 versenyzőt felvonultató mezőny. Kesjár Attila, a Békéscsabai Kerékpáros Klub menedzsere, a verseny fő szervezője elmondta: — A nyugat-európai országok élversenyzői mellett érkeztek csapatok Csehországból, Szlovákiából, Romániából, Szerbiából is. A magyarok öt együttessel képviseltették magukat. A 154 kilométeres táv megtétele után, a visszaérkezést követően — a 2005-ös Tour de Hongrie-n már kipróbált és nagyon jól bevált útvonalon — a Lencsési-lakótelepen száguldottak tovább a kerékpárosok: négy kört tettek meg a Szent István tér-Széchenyi utca-Gyulai út-Körte sor-Lencsési útDózsa György út-Szabadság tér—Szent István tér útvonalon. A mezőny szétszakadására nem számítottak, ugyanis — az UCI-szabályok szerint - azon versenyzők, akik túllépték a folyamatosan mérendő limitidőt, kizárásra kerültek. A versenyzők haladását, a verseny lebonyolítását motoros és gépkocsis rendőrök, valamint polgárőrök, önkéntesek is segítették. A csabai névszponzor mindemellett hét autót bocsátott a szervezők rendelkezésére. Mivel kiemelt olimpiai pontszerző verseny volt a Békés megyei viadal, a legszigorúbb szabályok szerint doppingellenőrzésekre is sor került. Ma, augusztus 4-én folytatódik a viadal, ezúttal a GP P-Nívó következik, amely Tiszagyen- dáról rajtol, s az ország tetején, Kékestetőn lesz a befutója. A 184 kilométeres futam több kanyart is tesz majd a Mátrában. A verseny dobogósai: 1. Dér Zsolt (magyar, P-NIVO Betonexpress), 2. Góc Lukas (cseh, CK ZP Sport A. S. Podbrezova), 3. Mladen Mirkovic (szerb válogatott). Kritériumok a szervezőknek is A két eseményen, a Betonexpressz 2000-Skoda Autóház Békéscsaba GP-n, illetve az augusztus 4-ei GP P- Nlvón 250 Europe Tour- ranglistapont talál összesen gazdára. Sohasem került sor még ilyen kategóriájú versenyekre hazánkban, az Europe Tour 1.2-es kategóriájához a rendezőknek több kritériumot is teljesíteniük kellett Többek közt garantálniuk kellett a szabályokban leírt pénzdíjazást, amely szerint az első húsz helyezettnek jár summa. Összesen 3600 eurót osztanak, a győztesnek 1450 euró üti a markát, ami csaknem 360 ezer forinmak felel meg. 2007. AUGUSZTUS 4., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT Letekerték a fél Békés megyét kerékpár A meleg ellenére soha nem látott népes mezőnyű rangos viadal volt Dobi Róbert személyében új edző ül a gyulaiak kispadján GYULAI TERMÁL FC-BÉKÉSCSABA UTÁNPÓTLÁS-NEVELŐ FC U19 0-3 (0-0) Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Gyula, 120 néző. V.: Kurucz. Gyula: Steigerwald (Gróf) - Varga A. (Kádár), Valentényi, Süli, Ótott — Ferenczi, Oláh — Kondorosi, Tóth R. (Cseke), Andea (Bagi) - Zöld (Sztratinszki. Edző: Dobi Róbert. G.: Szabó D., Balog, Makra. A héten elnökségi ülést tartott a Gyulai Termál FC, amelynek során közös megegyezéssel szerződést bontottak ifjabb Oláh Ferenc edzővel, egyben a nyáron érkezett Dobi Róbertét bízták meg a vezetőedzői feladatok ellátásával. Dobi Róbert játékosedzőként készíti fel a csapatot a bajnokságra. ■ J. K. Uszóverseny Gyopárosfürdőn Az Orosháza Úszó Egyesület rendezi ebben az évben a 12. fedett uszodával nem rendelkező egyesületek országos bajnokságát. Az eseményen várhatóan 17 egyesület vesz részt. A versenyt hétköznap, augusztus 7- én, kedden 15 órától és másnap 9 órától tartják meg az Oroshá- za-Gyopárosfürdő 50 méteres versenymedencéjében. ■ UEFA-kupa: Hamburg-Honvéd A pénteki nyoni sorsolás eredményeként a Budapest Honvéd a német Hamburger SV csapatával találkozik a labdarúgó UEFA-kupa második, utolsó selejtezőkörében. ■ HIRDETÉS / Békés, Kossuth utca 3. Békéscsaba, Andrássy út 7. Békéscsaba, Szent István tér 5. Gyula, Megyeház utcai. Mezőkovácsháza, Árpád utca 160. Orosháza, Rákóczi utca 5. Szeghalom, Szabadság tér 2, Szarvas, Szabadság utca 30. _____ J Te tóCentor (061) 300 0000 «£www.kl).hu ff I «^gyors ügyek sávjai hiteltanácsadás befektetéstervezés biztosítások * Äf > * ■? *A thm a svájci frank alapó, forintban folyósított és törlesztett K&H uzieti feltételű lakáshitel igényije vétele esetén, 5 millió forint hitelösszegre és 20 éves futamidőre vonatkozik. **A megtakarítás összege 30 millió forint hitelösszegre vonatkozik. Az akciós ajánlat 2007. április 2-tól befogadott svájci frank alapú. K&H üzleti feltételű lakáshitelekre érvényes, visszavonásig. Az akció részleteiről érdeklődjön bankffókjainkban vagy a www.kh.hu internetes oldaton. A kölcsön folyósításáról, annak összegéről és feltételeiről a K&H Bank Nyrt. minden esetben önállóan, kizárólag a saját teltételei szerint dönt. Ez a hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A kondíciók módosításának jogát a Bank fenntartja. A termékek részletes leírását és feltételeit a vonatkozó Szerződés, az Általános szerződési teltételek, valamint az aktuális Hirdetmény tartalmazza, melyek megtekinthetők a bankfiókokban és a www.kh.hu internetes oldalon. A törlesztési biztosítóst a K&H Biztosító nyújtja, melynek részleteit az Ügyféttójékoztató és a Biztosítási szerződés tartalmazza. *344527* Mikor érhetjük el az európai szintet? salakmotorsport Két pont (vagy három?) és szakajtónyi tapasztalat Már az első körben kiesett Benkő Roland, a Gyulai Speedway Club ifjú salakmotorosa a lengyelországi Czestochowán rendezett korosztályos világbajnokságon (Youth Gold Trophy 80cc). Két (vagy három?) pontja nagyon kevés volt ahhoz, hogy a legjobb tíz, vagyis a továbbjutók közé kerüljön. Ennyi a bővített mondatos hír, amelyre első olvasáskor sokan talán azt mondják: szépen leszerepelt. Nem így történt, noha kétségtelen, ennél a klubvezetés és az első nagy versenyén rajthoz állt gádorosi sportoló is többet remélt - nem is alaptalanul. De más a nagy versenyek légköre, és más az edzéseken ideálisan pörgő motor, és más a jobbról-balról állandóan könyökölő, három-négyéves motoro- zási tapasztalattal „lihegő” ellenfelekkel találkozni a kanyarokban, mint egy évben egy- szer-kétszer, egyedül vagy kettesben körözni a 140 méteres pályán. Igen, mert a 12 és ló év közötti korosztályúak számára idén először kiírt négynapos sorozaton minden ugyanolyan, mint a nagyoknál, csak mégÖtször lehet bizonyítani A 20 futamos viadalokon ötször nyílik alkalom pontszerzésre. Benkő az első futamában beleütközött egy lassító lengyel motorjának hátsó kerekébe, megpördült és máris oda a lélektanilag fontos jó bemutatkozás. 8. futam: tovább növekvő lelki terhek, de jó pozícióban leszakad a kipufogó. Váratlan helyzet, mindenki egy pontot könyegy versenyen vei el a befutás után - nem így a bíró: kizárja. 11. futam: leálló motor, pályaelhagyás - kizárás. 14. futam: sima ügy, minden ellenfél előbb ér célba. 17. futam: már mindegy, de a sportban sose! Roland végre megmutatja, hogyan szeretett volna végig broszei- dolní Épphogy legyőzi a lengyel bajnok, így második. sem... A kellékekből szinte csak a kis Kawasaki áll rendelkezésre, no meg a bőrruha, a spéci csizma, a lelkes szakmai stáb. Ehhez a dán, svéd és lengyel fiatalok hozzátesznek heti két pályaedzést és minimum egy hétvégi versenyt is! Dániában például rendre 160-an ülnek be a szülők kocsijába minden versenyre. Megtudtunk még a 16 éves Michelle Schöllertől, Roland selejtezőjének második ^ helyezettjétől, •* a hosszú copfot viselő dán kislánytól, hogy a szebblk “■ ern műek közül természetesen kevesen választják a speedwayt, náluk összesen öten. Minden esetre ácsmester édesapja máris 40 ezer koronát fordít lánya évenkénti több, mint hobbijára. Összegzés? Benkő Roland: - Sok-sok tanulnivalóm van még. Rettenetesen szokatlan a pozícióharc. Nos, már egy ilyen megfogalmazás is bravúr egy 12 éves gyerektől, nem? Újra Lengyelország, Európa-baj- nokság. Ott is lesz vagy ßh* hatvan, fantasztikusan elszánt kismenő de csak úgy érhetjük utol Európát, ha mellettük tanulunk. Ami persze nem csupán a pályán köröző fiatalokra vonatkozik. ■ Fábián István A kis Benkőnek is akad még ta- nulnivalója, s rutint is kell szereznei.