Békés Megyei Hírlap, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-30 / 202. szám
2007. AUGUSZTUS 30., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Még két hónapig nem kelhetünk át a szarvasi tahidon A rendőrség még nem találta meg a szarvasi fahíd rongálóit. Júliusban ismeretlenek a világítását tették tönkre, szombatra virradóra pedig másfél milliós kárt okoztak azzal, hogy felgyújtották. A Körös-holtágon átvezető, amúgy sem kifogástalan építmény deszkái a ráöntött és meggyújtott alkoholtartalmú folyadéktól könnyen tüzet fogtak. Bár a lángokat az arra járók és a tűzoltók hamar eloltották, a híd csúnyán megpörkölődött, járhatatlan lett. Dr. Melis János jegyző elmondta, a helyreállítás bő két hónapot vesz igénybe, így várhatóan október végén adják át a gyalogos- és kerékpáros-forgalomnak. ■ Cs. R. Elkészült a terv, így pályázhatnak határ menti utak építésére — Körülbelül hetven kilométernyi útszakasz megépítését, felújítását érintheti Békés megyében az az uniós Interreg tükörprojekt, melynek kiviteli tervei a napokban készültek el - tájékoztatta az érintetteket tegnap Békéscsabán Virág Mihály. A Magyar Közút Kht. megyei igazgatója elmondta, így már ■ Arad, Nagyvárad és Kürtös területén már folyik a munka. megvannak az alapvető feltételei annak, hogy Elek, Lökösháza, valamint Dombegyháza térségében a határhoz vezető útszakaszok kiépítésére, korszerűsítésére pályázati forrásokat szerezzen a térség. A Gyula-Lökösháza-Dombegy- háza-Battonya-Mezőhegyes határszakaszon húzódó utak felújítása is szerepel a tervek között. A találkozón Zahorecz Pavel, az Arad Megyei Út- és Hídügyi Igazgatóság helyettes vezetője elmondta, Romániában Arad, Nagyvárad és Kürtös területén már konkrét munkálatok folynak. A rendezvényen egy most induló, másik interreges projektről is szó esett, melynek célja, hogy a geszti bekötőutat hat méterre szélesítsék. ■ M. P. M. Abban a szocialista Tóth Károly (balról) és a jobboldali Vantara Gyula is egyetért, hogy a lehető leggyorsabban tehermentesíteni kellene Jaminát. Az elkerülő utat kikerülve a békéscsabai belvároson robog végig a kamionok egy része. Jaminában is bosszankodnak a teherautók miatt a lakók. Fekete G. Kata Még nincs teljesen kész, de már több milliárd forintot költöttek a csabai elkerülő útra. A lakosság egy része úgy érzi, nem érte meg a befektetés. Ha Békéscsabáról Mezőberény felé szeretnének autózni, hosszabb utat kell megtennünk, mint korábban. A Dobozi és a Békési úti kereszteződések pedig a balesetveszély miatt vannak szinte folyamatosan napirenden. S valószínűleg lesznek is, amíg meg nem épülnek a körforgalmak. Sokan úgy vélik, a kerülő út éppen azt a feladatát nem látja el, ami miatt elkészült, hogy a nem Békéscsabára érkező kamionok, teherautók ne menjenek be a városba. Olvasóink, SMS-ezőink egy része a rendőrséget hibáztatja azért, mert nem büntetik meg a belvároson végigdü- börgő szerelvényeket. Az egyenruhások azonban többször elmondták már lapunkban, semmit nem tehetnek, amíg nincs olyan tábla, amely tiltaná a nehézgépjárművek behajtását. Vantara Gyula polgármester szerint nem is lehet ilyen kitétel, hiszen sok kamion éppen a városba hoz vagy innen visz árut, alapanyagot.- Viszont amióta megépült az elkerülő, jelentősen csökken a forgalom — jegyezte meg a polgármester. Ez persze nem vigasztalja azokat, akiknek az ablaka alatt robognak teherautók. A Gyulai úton lakó Kiss Péterné azért panaszkodott, mert mostanában, amikor nyitva van az ablaka, bömböltetnie kell a tévét, hogy hallja a műsort. A Jaminában élők is bosszankodnak. Egy Sziklai Sándor utcában lakó asszony azt kifogásolta, hogy délutánonként nem tud aludni, mert hangos a forga■ A rendőrséget hibáztatják, mert nem büntetik a belvárosban dübörgőket. lom, ráadásul remeg a ház. Több fal meg is repedt már. A Kolozsvári úton és a Kun utcában sem jobb a helyzet. Felmerült, hogy kiszélesítik az Apácai útról nyíló, Fürjesre vezető útszakaszt. Az ötletet Tóth Károly vetette fel Hricsovinyi: „Tábla keltene.” A mezőmegyeriek sem ász- szák meg kamionok nélkül. Az elkerülő szakaszon nincs kiírva Budapest, csak Kecskemét, így hetente 20-30 teherautó betéved Megyeire. Hricsovinyi Tamás, a városrész képviselője szerint Mezőmegyeren belül is jelezni kellene a kivezető utat. Nyáron csak a por és zaj bosszantó, télen az is gond, hogy beragadnak a „monstrumok” a sárba, ahonnan sokszor a helyiek ássák ki őket. korábban, aki azt is megígérte, hogy megszerzi a tervezéshez szükséges pénzt a Honvédelmi Minisztériumtól. A szocialista képviselő úgy gondolja, hogy 100-140 millió forintba kerül majd az elképzelések vázolása. Vantara Gyula fideszes polgár- mester azt mondta, készen vannak a tervek és mintegy 300 millió forintba kerültek. Tóth Károly szerint akkor lehetne az utat megépíteni, ha ez a 3,5 kilométeres szakasz az állam tulajdonába kerülne. — A legegyszerűbb az lenne, ha ezt a szakaszt elcserélnénk az állammal a polgármesteri hivataltól a rendőrségig tartó útra. Ott ugyanis a városrehabilitáció részeként föld alatti utat akarunk kialakítani — mondta Tóth Károly. Vantara Gyula szerint a most önkormányzati tulajdonban levő szakaszt majd átveheti az állami közútkezelő, ha a város végzett a kiszélesítéssel. Tóth Károly sürgetné a megoldást, hogy Jamina szélétől Fürjes felé menjenek a teherautók. Attól fél, hogy most hiába erősítik meg az Orosházi úti felüljárót, ha a Dél-Békésből érkező terményeket továbbra is Jaminán keresztül, a hídon át szállítják. Ez a felüljárót és az út menti házakat is tönkreteszi. Elkerülik az elkerülőt kamionok Á csabaiak panaszkodnak a zaj miatt H £ C JEGYZET NYEMCSOK LÁSZLÓ Nem ámítás, tilos az ásítás A kínai Sanghajban a taxisoknál a dohányzás és a nassolás után most betiltották a munka közbeni ásítást is. Zúgolódnak a személyfuvarozók - bár ott azt se nagyon lehet —, hogy sokszor napi 24 órát dolgoznak igen kevés pénzért, legalább akkor ásíthassanak egy jóízűt. A csabai taxisoknak egyelőre csak inniuk nem szabad, amikor vezetnek, de a szesz- tilalom minden sofőrre kiterjed. Néhány taxis elmondta, olyan sokan vannak és any- nyira lecsökkent az utasszám, hogy rendszeres foglalatosságuk az ásítozás a várakozás alatt. Az embereknek kevés a pénzük, a taxizás a legtöbbeknek megfizethetetlen luxus. Ha nem lenne a hétvégi pörgés, főként a fiatalok körében, becsukhatnák a boltot. az ásításbetíltás mellett tegnap egy másik morbid dologról is beszámolt barátom, a csabai kórházból. Reggel nyolckor szerette volna a vizitdíj-automatát használni, de az nem működött. Nem egy, hanem a négyből egy sem. Ötven-hatvan beteg próbált meg egy órán keresztül gépi nyugtához jutni, sikertelenül. A hosszú iolyosón az idősek igyekeztek felvenni a fiatalabbak tempóját, hogy ne kelljen sokáig várniuk a másik automatánál. Aztán rájöttek, hogy hiábavaló volt a sietségük. Az emberek kerülgették egymást, mindenki kereste az irányt, ahol működő berendezésre lelhet. Végül a kézi nyugtaírásra tértek át az intézményben. az egésznek egy előnye volt, az orvosok, asszisztensek legalább nyújtózhattak és ásíthattak egy jóízűt, amíg nem zúdult rájuk a beteg- és panaszáradat. Egyébként pedig: lehet, hogy Kína sok mindenben leelőz bennünket, de nálunk legalább még mindenkinek szabad ásítania. Lecsapolták a trafóolajat, egy fuvarnál buktak meg Kezdetben beérték 60—100 liter transzformátorolajjal, később már egy-egy esetben 1300 liter, a trafó hűtését szolgáló olajat is lecsapolt az az öttagú szentesi társaság, mely megyénk településein is ügyködött. Azt a nyomozásnak kell kiderítenie, hogy Békésben hány bűncselekményt követtek el. A szentesi nyomozók együttműködtek az áramszolgáltató biztonsági szolgálatával, és a minap éppen egy olajfuvar során kapcsolták le a zsiványokat a zsaruk. Az eddigi adatok szerint 2005-től kezdődően 150 településen 200 bűncselekményt követtek el a tettesek, a rongálási és a lopási kár megközelíti a félmilliárd forintot. Munkájukat az sem nehezítette, hogy a berendezések - tekintettel arra, hogy áram alatt vannak — akár életveszélyes sérüléseket is okozhattak volna. Egyikük ugyanis szakember volt. A gyanúsítottak közül három embert előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság, ketten szabadlábon védekeznek. A nyomozás a továbbiakban kiterjed az orgazdák felderítésére is. ■ Ny. L. ■ Azt még; nem tudni, Békésben hány olajlopást követtek el. A pályázatokon múlik Békéscsaba jövője fórum A fejlesztések mellett a képviselők orgánuma is szóba került Sok mindenre fény derült a tegnap lapzártánkon túl nyúló békéscsabai lakossági fórumon. Dr. Ferenczi Attila képviselőnek például jó volt az orgánuma, Hanó Miklós alpolgármestert ellenben ledorongolták a közönség soraiból.-Nem lehet rendesen hallani, amit mondanak — jelezte egy idősebb hölgy, miután a város képviselői egy óra tizenöt perc alatt végeztek mondandójukkal. Hanó Miklós persze vette a lapot: kieresztette hangját, s ha a falak nem is remegtek meg, de fül aligha maradt érintetlen. A résztvevők többséghez azért eljutott a legfontosabb üzenet. A megyeszékhely vezetése azon dolgozik, hogy egy huszonegyedik századi, minden tekintetben élhető településsé alakítsák Békéscsabát. Ferenczi Attila a dicséret ellenére elárulta: gyakran némi gyomorideggel érkezik az ilyen fórumokra, ám az eddigi nyolc alkalom rácáfolt aggodalmaira, hisz mindenhol építő kritikával, párbeszédre készen fogadták őket. A város fejlesztésére vonatkozó elképzeléseknek jelenleg egyetlen nagy akadálya van, ■ Felépülhet a 160 munkahelyet teremtő bioetanol üzem Békéscsabán. a pénz. Ezt természetesen a jelenlevők sem titkolták. Ennek ellenére, ha Békéscsaba jól szerepel a következő év pályázati kiírásain, vagy csak jó érzékkel csábítja ide a befektetőket, komoly változásokra van kilátás. Egy év múlva elindulhat a 18 milliárdos szennyvízberuházás, elkészülhet a 160 munkahelyet teremtő bioetanol üzem, de nagyot léphet a megyeszékhely a fesztiválvárossá válás útján is. A fórum lakossági résztvevői lapzártánkig választ kaptak kérdésükre, ezek járdaépítésre, csapadékvíz-elvezetésre vonatkoztak, de érdeklődtek a munkaerőpiac jövendő változásai iránt is. ■ Cs. Á. Szél Adrián a csapadékvízelvezetés megoldását várja a várostól. A mezőmegveriek ássák ki a teherautókat a sárból