Békés Megyei Hírlap, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-25 / 198. szám

2007. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT Remek lovasprogramok négy helyszínen közönségsikerrel Pihenés után újra munka forma-1 A hét végén a harmadik Török Nagydíj következik Sebestyén Péter a főtáblára jutott Kínában a Pro Tour versenyen A brit Lewis Hamilton (elöl) remekül hajtott legutóbb a Magyar Nagydíjon, most sem szeretné alább adni a Török Nagydíjon. Az augusztus 20-ai ünnepek során több helyszínen rendez­tek lovasversenyt. Mindenütt rajthoz álltak a fogathajtók, de Orosházán galopp-ügetó' futa­mokat is indítottak. Kondoro­son rekordot döntöttek, 65(!) fogat vett részt akadály- és va­dászhajtásban. Akadályhajtás- ban az egyes fogatoknál Cso­mós Mária (Gyulai Kisvárosi LK), a kettes fogatoknál Borsos Béla (Gyulai Lovas Barátok Kö­re), míg a póniknál Sztojka Mi­hály (Orosházi LE) nyert. A va­dászhajtás első helyezettje az egyeseknél Szabó Sándor (Sarkadi LK), a ketteseknél Czégé Zsolt (Románia), a pó­niknál Lengyel Elek (Székku- tasi LK). A Mágori Lovasklub viadalán 23 fogat állt rajthoz, a csikósversenyen 10-en vettek részt. Az egyes fogatoknál Bere Ibolya (Komádi), a ketteseknél Barna János (Eleki LK) mind­két számot megnyerte. Békéscsabán Gabonamúze­um melletti lovaspályán a Re- monda Lovas Egyesület verse­nyére 19 fogat nevezett. Az aka­dályhajtásban Csomós Mária megismételte kondorosi győzel­mét, a kettes fogatoknál Komá- diba került a kék díj szalag Nagy László révén. Vadászhaj­tásban a ketteseknél Medvegy Zoltán (Kondorosi LK) látvá­nyos és fantasztikus iramú haj­tással nyert. Az egyes fogatok vadászhajtásában Bere Ibolya nyert. ■ Sz. Zs. A nyári szünetnek vége szakadt, a hét végén a Forma—1-es cirkusz az idei szezon 12. versenyét rendezi, ezúttal Törökor­szágba. A Hungaroring után a verseny- naptár legújabb pályáján mér­kőzik meg a mezőny. 2005-ben a Török Nagydíjjal egy új lap nyílt, most már azonban a nem teljesen új és ismeretlen Otod- romon mérkőzik meg a me­zőny. Ez az a verseny, ahová a csapatok nagy része nem repü­lővel és nem is kamionokkal, hanem hajókkal juttatja el fel­szereléseit. A magyar és a török futam között eltelt három hét nagyon jó alkalom volt arra, hogy a ver­seny- és tesztcsapatok kicsit megpihenjenek. A főhadiszál­lásokon azonban fáradhatatla­nul dolgoztak a versenyautókon és a fejlesztéseken annak érde­kében, hogy a csapatok a sze­zon utolsó felének versenyké­pes autóval vágjanak neki. A pi­lóták családjaikkal töltötték a szünetet, s kemény edzésekkel készültek az elkövetkező futa­mokra.- Jó volt egy kicsit pihenni, de szerintem ez fontosabb volt a csapat többi tagja számára, fő­leg mivel nehezebben indult a szezon a vártnál. Ami engem il­let, visszamentem Finnország­ba, hogy meglátogassam a bará­taimat és a családomat, és hogy edzek egy kicsit a következő fu­tamok előtt. így most már ké­szen állok arra, hogy 58 körön át áthajtsak a 8-as kanyaron! Jó volt egy kicsit kikapcsolódni, de már nagyon várom, hogy mi­kor ülhetek vissza az autómba. Már nagyon szeretnék verse­nyezni. - szögezte le Heikki Kovalainen. Augusztus közepén, végén általában javában folynak a ta­lálgatások arról, hogy ki hova szerződik a következő szezon­ra. Ez idén sincs másképpen. Leginkább az érdekli a négyér­deműt, hogy Fernando Alonso távozik-e a McLarentől, s ha igen, akkor hova. Sokáig a BMW-vel hozták összefüggésbe a címvédő bajnok nevét, de má­ra már biztosnak látszik, hogy Alonso marad a wokingiaknál. A BMW időközben bejelentette, hogy jövőre ismét Heidfeld és Kubica vezeti autóit. Bombahír eddig nem robbant ezen a té­ren. Újdonság, hogy a jövőre a Forma-l-hez csatlakozó Prod- rive csapat a hírek szerint igényt tart a McLaren-es teszt­pilóta, Pedro de la Rosa szolgá­lataira. Ami pedig a futamot illeti, az eredmény megjósolhatatlan. 2005- ben a McLarennek, míg 2006- ban a Ferrarinak állt a zászló. így ezúttal is várhatóan e két csapatból kerül majd ki a győztes. Kérdés, hogy a McLa- rennél sikerült-e lezárni a két pilóta közötti ellenségeskedést, s ha nem, tud-e ebből hasznot húzni a két ferraris pilóta. ■ forrás: Amber PR A kínai Taiyuanban junior Pro Tour versenyen szerepel ezek­ben a napokban Sebestyén Pé­ter, aki a Békési TE extraligás férfi asztalitenisz-csapatában szerepel kölcsönjátékosként. Az ifjúságiaknál a csoportmér­kőzések során Sebestyén 3:1-re nyert az iráni Ebrahimi ellen, majd a honkongi Li Chungot győzte le. Az utolsó csoportta­lálkozón a thaiföldi Pisiviros el­len 3:l-re nyert és ezzel a főtáb­lára jutott. A folytatásban a leg­jobb 16 közé jutásért a honkon­gi Chengtől 4:2-re kikapott. ■ Tóth Kata ezüst­ös bronzérmes Szolnokon rendezték meg a Szent István-kupa nemzetközi asztalitenisz-versenyt. A kétna­pos viadalon öt ország több mint százötven sportolója in­dult. Az ifjúsági lányoknál Tóth Kata, aki az Orosháza Hunga- rotel ASE csapatában szerepel kölcsönben, egyéniben bronz­érmes lett, miután az elődöntő­ben kikapott Véghtől (Statiszti­ka). Párosban Tóth Kata Tóth Edinával (Statisztika) az olda­lán második lett. Az újonc lá­nyoknál az orosházi Andrási Kinga a négy közé jutásért ve­reséget szenvedett a szerb Radovicstól, így az ötödik-nyol­cadik helyen végzett. ■ BUDAPEST BANK HIRDETÉS A GE Money Bank tagja Mikor találkozott utoljára ekkora kamattal? Prémium Betét Dupla Haszon Folyószámlacsomaggal Dupla Haszon Fdyószámtocsomog igénylésével egyidejűleg lekötött, bankén kívüli forrásból származó 100.000-3.000COOO Ft között; összegű 3 hónapos futamideje Prémium Betétre, a k*asságí betétekre vonat­kozó mindenkor hatályos hirdetményben meghatározott kiemelt kamatot fizeti a Bank: jelenleg 11% IEBKM: 11%) amennyiben a Dupla Haszon Fotyíszúmiacsornag igénybe vételi feltételei lejjesúhek Megújáó lekötés esetén, az eteó három hónon leteltét követően o betét o Prémium Betétekre érvényes mindenkori lwdetméry£en meghatározott feltételek szerint kamata* tovább A Dupla Haszon Fdyószámtocsomog igénybe vételi fettételei: • Havi rendszeres járedetem átutalás o folyószámlára legalább a mindenkori minimálbér összegében * Legalább 1 db. havi terhelésű közüzem csoportos féfhatárrxuós megadása, és rendszeres teljesítése a bankszámláról • A Oupfa Haszon Fáyószómiacsomag fenntartása 12 hónapon keresztül a fenti feltételek teljesítésével • Dupla Haszon Folyószámkxsomogot azon ügyfelek igényefrietnek, akik a Budapest Sónknál még nem rendefceznek foiyószómléwal Dupla Haszon Folyószámlacsomag: 12 hónapon keresztül kieme&edöen keckezményes koncfioáú bank: szolgátatósokot biztosit, többek között • 50% kedvezmény a standard számlavezetés dijából • évesdj-mentes elektronikus bankkártya lOrrus/Maestro vagy visa Electron! • Havidijmentes sms-értesités, amenryben szómlöjáro befizetés vagy onnan kifizetés történt (Mobilbank Plusz szoigátatásl • Havi ? db készpénzfelvét Budapest Bank ATM-ból. vogy ha ilyen nem történt, akkor havi i db készpénzfelvét egyéb mogyerorszógi ATM-bá díjmentes ■ Budapest Telebank: 06-40-477-77? ■ www.budapestbank.hu EBKM: 11% 0 Kínai hagyományos ^©természetgyógyászat, ^2r^DR.WANGYUCAI Békéscsaba, Szt István tér 9. fszt. 10.:. Tel.: 06 (30) 4-50-60-70. I 4 cm-es THERMOMASTER homlokzati hőszigetelő rendszer gyári listaár -33% : Sas«!» 1739rw Nyári CEMENT ár: 3150.- f§ü fi/| ’«* M Normál cserépléc 2m-ig: §-70-ft/m 55 Ft/m I Lambéria a/b 12,5mm (m*): 1590 Ft Hajópadló B 19x96mm (m2): 2297 Ft Oltott mész (q): Kerílésléc 75cm-es (db): 253 Ft Vízszigetelő gv-35 (m2): 407.- 399 Ft Fal hőszigetelő 40mtn (m2) lista-25%: 130 Ft Tetőfólia (m2): 110.- 85 Ft Kisméretű tégla (db): 48.- 42 Ft Békéscsaba, Ipari út. 34. S (66) 530-530 Mezőberény, Budai u. 2. B (66) 424-140 Szeghalom, Kinizsi 78. ® (66) 371-406 Szarvas, Csabai út 8. S (66) 216-186 Békés, Kossuth út 37(1. S (66)410-110 te áraink az iíil tartalmazzák ás a késziel éráén érvényeset bekesjob.hu ÁLLÁSAJÁNLATOK Kereskedelmi menedzser 01790) Feladatok: üzleti kapcsolatok kiépítése, megtartása, tárgyalások megszervezése és lebonyolítása, árajánlatok, javaslatok készítése. Elvárások: középfokú vagy felsőfokú végzettség, felhasználói szintű számítógépes ismeretek, jogosítvány. Háziorvos (31388) Feltételek: kormányrendeletben előírt feltételek megléte, büntetlen előélet, erkölcsi bizonyítvány. Munkavégzés helve: Szerep. Nemzetközi gépkocsivezető 01639) Feltételek: TIR-igazolvánv. önálló munkavégzés. Munkavégzés helve: Európa. További információ és megyei állásajánlatok a www.bekesjob.hu oldalon találhatók ÁLLÁSKERESÉS aloldalon GYORSKERESŐ használatával. 4 Á

Next

/
Thumbnails
Contents