Békés Megyei Hírlap, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-10 / 186. szám

2007. AUGUSZTUS 10., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP Komoly bajban az állattartók: Karsai levelet írt a kormányfőnek Az állattartók problémái miatt küldött nyílt levelet dr. Karsai József, a 7-es számú választó- kerület országgyűlési képvise­lője Gyurcsány Ferenc minisz­terelnöknek és a kormánynak. ■ Karsai szerint állattenyésztésünk soha nem látott válságba kerülhet.- Az aszálykár soha nem lá­tott gabonaár-emelkedést oko­zott. Az 55-60 ezer forintos tonnánkénti takarmányár megfizethetetlen az állattartók­nak. Többe kerül a takarmány, mint a vágóállat élősúlya. A magyar gazdák intervenciós készletre eladott gabonájának 90 százaléka horribilis árakon a kereskedők kezébe került, akik a környező országokban busás haszonnal adják el - fo­galmazott Karsai. A képviselő nyílt levelében vázolta az állattenyésztés vál­ságának hatásait a gazdaságra. Kérte a kormányt, a kukorica­betakarítás előtt tegyenek meg mindent, hogy a megtermelt kukorica hazánkban maradjon az állattenyésztők szükséglete­inek kielégítésére. ■ K. E. Sok településen egyetlen kútból nyerik a vizet- Több olyan település is van a megyében, ahol nagyobb a kockázata a vízszolgáltatásnak — tudatta lapunkkal Csák Gyu­la, a Békés Megyei Vízművek Zrt. vezérigazgatója. A Vihar­sarok számos helységében csak egy kútból nyerik a vizet, de van olyan falu is, ahol folya­matosan esik vissza a kút víz­hozama. Kardoson ez a két probléma ráadásul egyszerre jelentkezik. Csák Gyula elmondta, a társa­ság vezetése éppen ezért hosszú távú stratégia kidolgozásával próbálja megoldani a helyzetet. A vezérigazgató szerint a regio­nális rendszer fokozatos kiépí­tése gyógyírt hozna a gondokra, az ehhez szükséges anyagiak előteremtése azonban még sok fejtörést fog okozni. ■ Cs. Á. Önkéntes falutakarítók program Az államtitkár is ecsetet, lapátot ragadott Dombegyházon Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára ablakot festett Dombegyházon a mentorprogramban részt vevő fiatalokkal. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által létre­hozott Katapult Mentor­programban részt vevő diákok önkéntes terep- rendezési munkát végez­nek Dombegyházon. A dél-békési községben teg­nap Arató Gergely állam­titkár is ecsetet ragadott. Halasi Mária A szociálisan hátrányos helyze­tű fiatalok felsőfokú tanulmá­nyait segítő programot a mi­nisztérium két éve hozta létre. A cél az oktatási rendszerben tapasztalható esélyegyenlőtlen­ség csökkentése. A mentor­program növeli a felsőoktatás­ba való bejutás esélyeit, meg­könnyíti a beilleszkedést, a munkaszerzést. Dombegyházon öt napig 35 egyetemista, főiskolás vesz részt az önkéntes munkában, akik az ország számos intézmé­nyéből érkeztek. A csoport te­vékenységét Nagy Attila pro­jektvezető koordinálja. A lelkes fiatalok - az önkormányzattal történt egyeztetés alapján — át­festik az általános iskola nyílás­záróit, lenyírják a templom­kertben a bokrokat, kitakarít­ják és tereprendezést végeznek az elvadult játszótéren. Ehhez a munkához nyújtott A segítség nem csak hasznos, de még olcsó is Matuzik Istvánná, a dombeg}1- meg az intézmény. Mivel pá­házi általános iskola igazga­tója különösen örül az önkén­tes segítőknek A régi épület nyílászáróinak átfestésével több százezer forintot takarít lyázatot sem nyertek, a szűkös költségvetésből nem futotta volna a felújításra. A fiatalok jó hangulatot teremtettek és hoztak a falu életébe. csütörtökön segítséget Arató Gergely államtitkár, aki maga is ecsetet, lapátot ragadva lelke­sítette a diákokat. Arató Ger­gely szerint a mentorálás ma már többet jelent egy ösztöndíj­programnál, hisz a szakmai munka és a résztvevők elköte­lezettsége mindinkább kitelje­sedik. Reméli, hogy az oktatási rendszer változásával és a programok fejlesztésével egyre több felsőoktatásba jelentkező hátrányos fiatalnak segíthet­nek. Ehhez a kormány jelenleg 30 millió forint támogatást biz­tosít. Dr. Varga Lajos polgár- mester örül az önkéntes segít­ségnek, és a fiatalok is jól érzik magukat a településen. Sarkadon úgy döntöttek, nem osztanak céljutalmat Nem kap céljutalmat a 2007. el­ső félévi önkormányzati gazdál­kodás biztonságos vitele érde­kében kifejtett munkájáért Tóth Imre polgármester, dr. Sipos La­jos jegyző, s Habóczky Jánosné pénzügyi osztályvezető. A képviselők a testület közel­múltbeli ülésén hozták meg döntésüket, ugyanakkor elis­merték, hogy az önkormányzat eredményesen gazdálkodott. Az érintettek zárt borítékban már korábban megfogalmazták, hogy az állami megszorító in­tézkedések, elbocsátások idején nem tartják etikusnak a céljuta­lom alkalmazását. ■ B. I. Szénás támogatást kér a leépítések költségeire Létszámcsökkentéshez kapcso­lódó pályázatokról is döntött a nagyszénási képviselő-testület a legutóbbi ülésén. Mint el­hangzott, egy köztisztviselőtől (településüzemeltetőtől) meg­válik a polgármesteri hivatal, a felmentéséhez kötődő költsé­gek támogatására nyújt be pá­lyázatot a képviselő-testület. A napközis konyhán dolgozó két közalkalmazott jogviszonyát a munkáltató még áprilisban megszüntette. A kifizetett fel­mentési illetmény felére és a végkielégítésre is benyújthat az önkormányzat támogatási kérelmet. ■ Cs. I. JEGYZET NIEDZIELSKY KATALIN Nyertesek a sereghajtók VÉGRE VALAMI, ami jó hírün­ket kelti a világban, öröm a toplista végén kullogni! A 23 megyei jogú városban tavaly elkövetett bűncselekmények miatti vádemelések száma alapján Miskolc, Szekszárd, Székesfehérvár a legveszé­lyesebb, Békéscsaba, Veszp­rém és Zalaegerszeg a leg­biztonságosabb. AZ ELMÚLT ÉVEK statisztikái változó képet, hullámzó ada­tokat mutatnak, a bűnügyi szakemberek, társadalomtu­dósok majd elemzik az oko­kat. Eldöntik, a nagyvárosi életforma, a munkanélküli­ség, az elszegényedés, a ha­szonszerzés, a határ menti forgalom, a tranzitutak vagy más szempontok kedvez­nek-e az erőszak terjedésé­nek. Könnyű dolguk nem lesz, éppen nálunk, a nagyvá­rosi létet kivéve, minden más adott a bűnözéshez. A közbiz­tonság mégis jobb, nagyobb nyugalomban élhetünk, mint az ország más szegletében. AHOL A GYEREKEKET aggoda­lom nélkül el lehet engedni reggel az iskolába, a fiatalo­kat nem kell félteni, hogy ké­ső este, éjjel az utcán rájuk támadhatnak, kirabolhatják őket, ott már nem olyan rossz szülőnek lenni. Az életminőség fokmérője, ja szülőváros szeretetét, a lak­helyhez kötődést erősítheti a béke, a nyugalom. Fontos, hogy az utcán, az üzletek­ben ne kelljen táskánkat szorongatni, piros lámpánál bezárkózni, nehogy kirán­gassanak az ülésről és ellop­ják az autót. Jó érzés, ha be­vásárlás után be lehet pakol­ni a csomagtartóba anélkül, hogy idegen hajtana el a zsákmánnyal. mindez persze még messze van attól, hogy az ajtókat, kapukat, autókat nyitva le­hetne hagyni, kerítés nélkül épülhetnének házak, amire akad példa másfelé. A nyu­galom, a biztonság minden­esetre olyan kincs, amit be­csülni kell. Előre készülnek a járványokra rendszer Békés, Hajdú és Arad tartja a kapcsolatot Békés, Hajdú-Bihar és Arad megye megállapodott, hogy az eddiginél szorosabban együtt­működnek a járványügyi intéz­kedésekben - tájékoztatta teg­nap lapunkat dr. Mucsi Gyula. Az Állami Népegész­ségügyi és Tisztior­vosi Szolgálat dél­alföldi régiójának igazgatója elmondta, tavaly no­vemberben adtak be pályázatot a közös, határ menti rendszer kiépítésére, amelyre 17,6 mil­lió forintot nyertek. A projektet Békés megyéből dr. Nédó Erika irányítja. Az ÁNTSZ békéscsa­bai intézetének vezetője kifej­tette, számítógépes összekötte­tést alakítanak ki a három me­gye között, hogy interneten kö­vethessék, a szomszédban mi­lyen fertőző megbetegedések ütötték fel a fejüket. így hely­ben a lehető leg- Néhány éve már gyorsabban meg pályáztak ha- lehet tenni a szük­sonlo rendszer séges intézkedé­kiépítésére. seket. Abban még nem egyez­tek meg, konkrétan milyen kórokat jelentenek majd egymásnak. A Békés me- / gyeiek tapasztalata szerint a mostani romániai rend­szer közel annyira sem ki­dolgozott, mint amit hazánk ban használnak, azt fejleszteni kell még. ■ F. G. K. Dr. Nédó Eri­ka: „A ma­gyar rend­szer jól ki­dolgozott." Adásvételi keringő Gyarmaton sérelem! Sólyom András szerint a cége áldozat Szerdai lapszámunkban írtunk a füzesgyarmati Hotel Gara (volt) tulajdonosa, a budapesti székhelyű AW Immo Kft. fel­számolásáról. Tegnap telefonon kereste meg szerkesztőségün­ket Sólyom András, az AW Immo Kft. ügyvezetője, aki ál­lítja: cégük áldozat, hiszen a korábban meghatalmazásuk alapján, képviseletükben eljáró Kuchta Ügyvédi Iroda „gyanús manőverrel” számoltatta fel az AW Immo Kft.-t. Az ügyvédi iroda — Sólyom András elmon­dása szerint - a Pannon Széria 1. Zrt. nevében és képviseleté­ben eljárva felszámolási eljá­rást kezdeményezett az AW Immo ellen. Az iroda képviselő­je a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma előtt folyamatban levő felszámolási eljárásban a korábbi AW Immo Kft.-s meg­hatalmazás birtokában lemon­■ Az ügyvezető azt nem vitatta, hogy nehéz helyzetben volt az AW Immo. dott a jogosultak fellebbezési jogáról. így az AW Immo által vitatott, 70 milliós tartozás mi­att május 24-én kezdeménye­zett felszámolási eljárás június 28-án befejeződött, a határozat jogerőre emelkedett. Sólyom András azt állítja, hogy minderről ők mit sem tudtak. Olyanannyira nem, hogy eközben egy június 12-ei keltezésű szerződés alapján gazdát cserélt a Hotel Gara, az új tulajdonos az FR Tulipánud­var Kft. lett. Az ügyvezető azt nem vitatta, hogy nehéz hely­zetben volt az AW Immo. Azt is hozzátette, hogy a Hotel Gara értékesítéséből befolyó összeg­ből tartozásaikat rendezni tud­ták volna, s július 2-ai dátum­mal nullás APEH-igazolást mu­tatott be az új tulajdonosnak. A budapesti Kuchta Ügyvédi Iroda vezetője, dr. Kuchta Fe­renc megkeresésünkre el­mondta: minden esetben a jog­szabályoknak megfelelően jár­tak, járnak el. ■ B. I.

Next

/
Thumbnails
Contents