Békés Megyei Hírlap, 2007. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-09 / 185. szám

8 Di BÉKÉS MEGYEI AGRAR 2007. augusztus 9., csütörtök , I S. Í.M Az I. Országos Bionap Sikeres rendezvények az ökológiai gazdálkodás jegyében A Magyar Biokultúra Szövetség és tagszervezeteinek együttmű­ködésével első alkalommal ke­rült megrendezésre az Országos Bionap július 8-án. A rendezvény különlegessége, hogy ugyanazon napon az ország 7 helyszínén — Dövényben, Berekfürdőn, Tamá­siban, Szarvason, Hegyesden, Rábcakapiban és Galgahévízen — várták az ökológiai gazdálko­dás és a biotermékek iránt ér­deklődőket a szervezők, kiállítók és előadók a vendéglátó biogaz­daságokban. imp folyamán a hét helyszí- neÉösszesen több, mint 90 ki­mutathatta be termékeit, ^enységét a látogatóknak. ; "Ä hírverésnek köszönhetően a i több ezer látogatón kívül a saj­tó képviselői is kíváncsiak vol­tak a rendezvényre és a biogazdaságokra. Ezúton is köszönet illet min­den szervezőt, biogazdát és segí­tőt, akik hozzájárultak az I. Or­szágos Bionap sikeréhez. Itt kell egyúttal köszönetét mondani az FVM Agrármarketing Centrum Kht. támogatásáért, hisz nélkü­lük nem jöhetett volna létre a rendezvény. A Bionap iránti nagy érdeklődés is azt igazolja, hogy egyre népszerűbb a bioter­mékek fogyasztása hazánkban is. A magyar fogyasztók is kíván­csiak erre a mezőgazdasági ágra és az ágazat által termelt, vegyi szennyezőanyagoktól mentes termékekre. A szarvasi Bionapot Dr. Szántosi Antalné, a Dél-alföldi Biokultúra Egyesület elnöke nyi­totta meg, majd a kiállítók bemu­A szarvasi üzemlátogatáson a vendégeket dr. Szántosi Péter, a BioHungaricum Kft. ökogazdaság ügyvezetője fogadta. tatkozása következett. A megje­lent termelők színvonalas kiállí­tást és kóstoltatást rendeztek a termékek iránt érdeklődő közön­ségnek. A kiállított biotermékek között juh- és kecskesajt, méz, teljes kiőrlésű lisztek, péksütemé­nyek, valamint zöldségek, gyü­mölcsök és bio borok is szerepel­tek. A gyümölcsök közül a bio szamóca és sárgadinnye aratott osztatlan sikert, de a többi kiállí­tott termék is sok érdeklődőt és vásárlót vonzott. A termelők mel­lett a Magyar Biokultúra Szövet­ség, a Dél-alföldi Biokultúra Egye­sület és a Biokontroll Hungária Kht. is a kiállítók között volt, kiad­ványaikkal népszerűsítették az ökológiai gazdálkodást és termé­keit. A kiállított termékek megte­kintése, kóstolása és vásárlása után a rendezvényen megjelen­tek a szarvasi BioHungaricum Kft. ökogazdaságát tekintették meg. A látogatókat a kiállítók kóstoltatóin túl bio ebéd is várta - birkapörkölt burgonyával —, a vegetáriánus konyha kedvelői pedig főtt tojással, vegyes párolt zöldségkörettel csillapíthatták éhségüket. A gazdaságlátoga­tás, majd a bioebéd elfogyasztá­sa után Dr. Gyurasits Elemér FVM főtanácsos Ökológiai gaz­dálkodás 2009 után címmel tar­tott előadást. Az előadást köve­tően a gazdákat érintő aktuális tennivalókra Bódi Jánosné és Adók Mária NVT tanácsadók hívták fel a gazdák figyelmét. Dél-alföldi Biokultúra Egyesület A legjobb burokban született. minden csírakori betegség ellen megoldás (Fusarium eilen Is kiváló) egyedülálló, mert két különböző típusú felszívódó hatóanyagot tartalmaz hosszú a hatástartama megalapozza a bő termest változatlan dózisban, még kedvezőbb áron kínálluk NAPRAFORGÓ- ES KUKORICA ADAPTEREK A SZEZONRA! TARCSAAKCIO A KÉSZLET EREJÉIG! Alkatrészek széles választéka (ekéhez, \ tárcsához, vetőgéphez, rendsodróhoz, fűkaszához). VOGELMNOOT SOIL SOLUTIONS ..........................f mm Mm KÖNM MMOpKUutyXUfWtt 2ft. (5o BELARUS TRAKTOR KFT. m jfVIERLD CiGÉP ALFA GÉP KFT. 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 84. Tel.: 66/447-909, 540-170, fax: 66/449-434. E-mail: info@alfa-gep.hu Web: www.alfa-gep.hu Repceújdonságok a Summit-Agro Hungária Kft.-től Az őszi káposztarepce vetésterülete az eddigi legmagasabb szintre emelkedett, meghaladta a 233 ezer ha-t és az elmúlt évhez képest 68%-os növekedést produkált. Úgy tűnik, hogy ez még tovább fokozódik, azáltal, hogy egyre többet lehet hallani a biodiesel gyártás hazai beindulásáról, ami kétségtelenül sokat lendítene az ágazaton. Az egész Európát behálózó rendkívül jelentős ipari igényen túl, változatlanul nagy a kereslet a repce humán célú felhasználására is. A repce igazi stratégiai növénnyé nőtte ki magát, azáltal, hogy az EU meghirdette a tagországokra nézve kötelező biodiesel programot. , A repcetermesztés technológiája rendkívül sokat fejlődött az utóbbi években. Ez jól tükröződik a 2,3 t/ha fölötti országos termésátlagban, és abban is, hogy a beltartaími eredményekkel sincs probléma. Valamikor az a mondás járta, hogy " a cukorrépa minősíti az agronómust”. Mára úgy tűnik, hogy egyre inkább a repcére igaz ez, mivel szántóföldi növényeink közül ez igényli a legtöbb gondoskodást és odafigyelést, az agrotechnológiai elemek pontos betartását, a precíz növényvédelem végrehajtását. Aki kellőképpen kiszolgálja a repcét, annak bőséges terméssel hálálja meg a belévetett bizalmat. Jövedelmezőségi szempontból a repce felveszi a versenyt társaival, bár halkan ugyan, de ki kell mondani, hogy csak a 3 t/ha termésátlag fölött érdemes vele foglalkozni. Az idei tenyészidőszak során eddig tapasztalt időjárási körülmények nagyban eltértek a megszokottaktól, rendkívül szélsőséges elemeket tartalmaztak, nagyon enyhe fagymentes tél, korai nyárra jellemző forró tavasz, hosszú, száraz, csapadékmentes időszakokat kellett a repcének elviselnie. Az ország egyes régióiban jelentős terméscsökkenést okozott a száraz időjárás A termesztés során fellépő összes technológiai elem döntően tudja befolyásolni a jövedelmezőséget, de talán ezek közül az egyik legfontosabb a fajtaválasztás megkerülhetetlen kérdése. A Summit-Ágro által forgalmazott francia repcék, amelyek az Euralis-Rustica cégcsoport nemesitől munkáját dicsérik, felveszik a versenyt a hazai fajtakínálat bármelyik szereplőjével. Mivel a cég fajtái közül a legtöbb a többi EU-országban is regisztrált, bátran kijelenthetjük, hogy a Rustica repcéi erős nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket. ELVIS A korai éréscsoport vezető hibridrepcéje az ELV1S. Kiemelkedő termőképességét nem csupán az OMMI kísérleteiben, de a köztermesztésben is évek óta bizonyítja. Elismerésével meghozta azt az áttörést, amit a termelők már régóta vártak, hogy a korai éréscsoportnak is legyen egy meghatározó hibridrepcéje. 2004 óta az OMMI vizsgálataiban abszolút első helyen végez valamennyi hibrid és fajtarepce között. Magtermése 4,33 t/ha volt a 2007-es MgSzH vizsgálatban. Agronómiái tulajdonságai közül ki kell emelni azt, hogy különösen jó kezdeti fejlődési eréllyel rendelkezik, alacsony a pergési hajlama. Ha az időjárás engedi, akár szeptember közepén is elvethető. Nem ritka eset, hogy ősszel, retardáló szer alkalmazásával kell a fejlődését megállítani. ELEONORE Korai éréscsoportba tartozó, kiváló termőképességgel rendelkező fajtarepce. A termelői vélemény sokszor még ingadozik a fajta vagy hibrid kérdésen, amit egyértelműen tán nem is lehet és kell eldönteni. Tény az, hogy a hibridrepcék genetikai potenciálja mintegy 10-15%-kal múlja felül a fajtarepcékét, de ez nem minden esetben és nem mindenhol érvényesül. 2004 óta van jelen a magyar piacon. A repcetermelők megszerették ezt a megbízható fajtát, mert kiváló, hibrideket megszégyenítő termőképességével és jó olajhozamával vívta ki magának a méltó elismerést. Nagyon jó termésstabilitás és alkalmazkodóképesség, valamint duplanullás, alacsony erukasav- és glükozinoláttartalom jellemzi. ES ASTRID A szabadelvirágzású, középérésű csoport egyik legnagyobb genetikai potenciáljával rendelkező fajta. Az OMMI kisparcellás kísérleteiben az összes fajtát felülmúló eredményt, produkált 2005-ben, nem kevesebb, mint húsz versenytársát utasította maga mögé. Ez azért is figyelemre méltó eredmény, mivel a gyakorlati termesztés során a vásárolt vetőmag döntő hányada ebből a fajtacsoportból kerül ki. Az ES ASTRID fajtánkat bátran ajánlhatjuk minden repcetermelőnek, mert eredményei alapján biztosan nem fog csalódni benne. Termőképessége mellett kiemelkedő a hektáronkénti olajtermése is. 2005. OMMI ES ASTRID magtermés 3,70 t/ha 112,7 % 1. hely ES Astrid üzemi kísérleti eredmények 2007. Chernelházadamonya Zalaszentgrót Lengyeltóti Dalmand Szentlőrinc 4671 kg/ha 4210 kg/ha 4520 kg/ha 4607 kg/ha 4348 kg/ha OLANO A középérésű csoportba tartozó, rendkívül nagy termőképességgel rendelkező 00-ás hibridrepce. Az OMMI kisparcellás kísérleteiben az elmúlt évben igazolta, hogy a versenytársakhoz képest jelentős szemtermésre képes. Az idei évben éréscsoportjában első helyen végzett, de nemcsak csoportjában, hanem abszolút értékben is első volt minden vizsgált fajta és hibrid között. Az OLANO termésátlaga 4,03 t/ha volt az OMMI vizsgálatokban, a standardot 110,4%-al múlta fölül. ES ARTIST ÚJ! Újdonság ez a kiemelkedő termőképességű, 00-ás, középérésű hibridrepce. Kiváló termőképessége mellett kitűnő beltartaími mutatókkal is rendelkezik. Gyors kezdeti fejlődés, kiváló állóképesség. Toleráns a csírakori Phoma spp és a Cylindrosporium spp.-re.

Next

/
Thumbnails
Contents