Békés Megyei Hírlap, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-28 / 175. szám
2007. JÚLIUS 28., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 19 Bizonyítottak az élvonalban asztalitenisz Először a nemzetközi porondon a békésiek Dr. Bohács Gábor (jobbról) nyújtotta a legjobb teljesítményt az extraligás Békési TE férfi asztalitenisz-csapatában. A békésiek a hetedik helyen végeztek a szezonban, és kiharcolták az ETTU-kupa szereplési jogot. A békési együttes első alkalommal léphet ki ősztől a nemzetközi porondra. Böczögő Donna tizenkilencedik az olimpiai fesztiválon A belgrádi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) csütörtökön rendezték meg a női tornászok egyéni összetett döntőjét. Böczögő Dorina, a Hungarotel TC Békéscsaba versenyzője a huszonnégy tagú mezőnyben 51,80 ponttal a tizenkilencedik helyen végzett. A számot az ukrán Holekova nyerte 57,05 ponttal, a román Patrascu előtt, aki 56,50 pontig jutott. Böczögő a folytatásban érdekelt lesz még az ugrás és a talaj döntőjében. ■ Erősített a Battonyai TK labdarúgócsapata Az elmúlt szezonban második lett a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a Battonyai TK csapata. Az együttes a nyáron három új labdarúgóval erősített. A Gyomaendrődi FC csapatából leigazolták az elmúlt szezon megyei I. osztályú góllövőlistájának második helyezettjét, az NB I-et is megjárt Werte Tibort valamint Karászi Lászlót. A Sarkadkeresztúr gárdájából visszatért Battonyára Számfira László. ■ Menedzsere is megerősítette Chivu átigazolását Christian Chivu ügynöke megerősítette, hogy a román válogatott védője az olasz bajnok Internazionaléhez igazol. Az elmúlt években az AS Románál szereplő hátvéd klubváltását barátnője „kotyogta ki” még szerdán, most azonban menedzsere, Giovanni Becali is megerősítette a hírt. Becali elmondta, hogy hosszú ideje zajlanak a tárgyalások a két fél között, s a megállapodást eddig nem az anyagi elképzelések akadályozták meg, hanem a két klubelnök büszkesége. A 26 éves játékos öt évre kötelezi el magát az érte 15 millió eurót adó milánói klubhoz, éves fizetése nettó 4,5 millió euró lesz. ■ A Békési TE férfi asztalitenisz-csapata a 2006— 2007-es bajnokságban az extraligában a hetedik helyen végzett és az ősztől indulhat az ETTU- kupában. .Verasztó Lajos A békési csapat az elmúlt idényben tizenhárom pontot gyűjtött és ezzel a hetedik helyen végzett. Balogh József vezetőedző így vélekedik a csapat teljesítményéről. - Hatodik is lehetett volna a csapat, ám a nagy rivális, Szeged elleni tavaszi itthoni mérkőzésen válogatottbeli elfoglaltsága miatt Sebestyén Péter nem szerepelhetett, így kikaptunk a Tisza-partiaktól, akik két ponttal előztek meg bennünket. Ennek ellenére a szerény költségvetésből dolgozó csapatunk minden egyes tagja elismerést érdemel az egész szezonban mutatott teljesítményéért. Az ősztől a második helyezett Celldömölk mellett mi leszünk az a gárda, amelyik a második legrangosabb európai kupasorozatban, az ETTU-kupában képviselhetjük a magyar színeket. Békés város történetében ez az első alkalom, hogy egy helyi csapat kiléphet a nemzetközi porondra. Már ismert az első forduló sorsolása is, Hollandiába utazunk szeptember elején, ahol egy holland, egy török és egy portugál együttessel mérjük össze tudásunkat. A békési csapatban még mindig játszik az egykori világ- és Európa-bajnok Klampár Tibor, aki már ötvennégy éves, de még ma is felveszi a versenyt fiatalabb vetélytársaival. Mellette a fiatalságot képviseli, az ifjúsági válogatott kerettag Sebestyén Péter, aki a Wink- csapatból érkezett kölcsönbe és jelenleg a tizennyolc évesek világranglistáján az első százban található. A csapat szakvezetője így értékelte a játékosok teljesítményét. — Dr. Bohács Gábor nyújtotta a legjobb teljesítményt, ötvenhat százalékos eredményt produkált. A rutinos Klampár Tibor harmincegy százalékot teljesített, míg a fiatal Sebestyén Peti és Baranyi József huszonhárom százalékos eredményt ért el. Ki kell még emelnünk az NB Il-es férficsapatunkat, amely a második helyen végzett, és feljutott az NB I-be. Ebben az együttesben a két meghatározó ember, Csarnai Gábor és Sebestyén Sándor hetvenkilenc százalékos eredményt produkált az idényben. Mellettük dr. Csenki Gábor hatvanöt, Botyánszki Csaba hatvan-, Lukács Tibor ötvennégy, Tarkó Áron negyvenhét százalékos teljesítménnyel járult a sikerhez, és szerepelt még az együttesben az örökifjú Czina József — mondta a vezetőedző, akinek dr. Szombathy Zoltán edző segít a játékosok felkészítésében. A békésiek az ősztől egy extraligás férfi- és két NB 1-es csapatot szerepeltetnek a magyar bajnokságban, ami jelentős költségeket ró a szakosztályra. Az önkormányzat, mint főtámogató mellett néhány kisebb szponzor is segít, de a csapat mindenesének, Balogh Józsefnek újabb támogatók után kell kilincselnie, ha helyt akarnak állni mindenegyes fronton. Az új idényben annyiban változik az együttes kerete, hogy ifj. Balogh József visszatért Gyuláról, ő lesz az ötödik tagja az extraligás gárdának. mmmmm Elkészült a labdarúgó Magyar Kupa sorsolása Az MLSZ-ben elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa országos főtáblájának sorsolását. Az első forduló hivatalos játéknapja augusztus 12., vasárnap 17 óra. A Békés megyei csapatok párosítása: Mezőkovácsháza- Ásotthalom, Bugac-Gyulai Termál FC, Pálmonostora- Rákóczi Vasas, Tisza Volán-Békésszentandrás. Befejeződött az orosházi Nyári-kupa Orosházán befejeződött a Nyári-kupa kispályás labdarúgótorna, amelyet két korosztályban hirdettek meg. A felnőtteknél (17 induló) a döntőben a Szuperinfó Muszi Montázs 4-2-re győzött a Barátság Orosfarm SC ellen. Végeredmény: 1. Szuperinfó Muszi Montázs, 2. Barátság Orosfarm SC, 3. Tordáék, 4. Joker Söröző, Nagyszénás. Gólkirály: Lovas Attila (Barátság Orosfarm SC) 13 góllal. Öregfiúk (5 induló): 1. Barátság Orosfarm SC, 2. Liget SC, 3. Unicum, 4. Sörpatika. Gólkirály: Szlopóczki Zoltán (Unicum) 13 góllal. Sport a Békés megyei médiában Gyula TV. Július 30., hétfő, 20.20 (ismétlés július 31., kedd, 10.20): Magyarország—Olaszország női vízilabda-mérkőzés a Gyulai Várfürdőből. Július 31., kedd, 20.20 (ismétlés augusztus 1., szerda, 10.20): Magyarország-Olászország női vízilabda-mérkőzés a békéscsabai Árpád fürdőből. Orosházi Városi TV. Július 30., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. Július 29., vasárnap, 21.00: Sporthírek. Hétköznap, mindennap 18.05 és másnap 7.05, valamint 9.05: Hosszabbítás. Hugo Sánchez lesz az olimpiai kapitány Hugo Sánchez, a mexikói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya irányítja a jövő évi pekingi olimpiára készülő nemzeti csapatot is, mivel ez adhatja a 2010-es világbajnoki keret gerincét. A Hölgyek is kitettek magukért a szezonban A női NB l Keleti csoportjában a Békési TE asztaliteniszezői tizenkilenc ponttal negyedikek lettek a jó játékosállománnyal rendelkező Eger, a Mezőtúr és a Nyíregyháza mögött. Jámbor Zoltán edző elmondta, a csapat tagjai dicséretet érdemelnek az elért eredményért Egyéniben Sipos Re náta nyújtotta a legjobb telje sítményt, hetvenkilenc százalékkal. Misurák Klára ötvennyolc, László Adrienn és Püski Orsolya ötven-ötven, míg dr. Antovszki Ilona negyvenkét százalékot produkált. A párosok hatvankilenc százalékos eredménnyel járultak a sikerhez. Kialakult a csabai 1912 Előre SE kerete labdarúgás A lila-fehérek célja a bajnoki cím, és visszajutás az NB II-be TASK-labdarúgók nosztalgiatalálkozója Kialakult a labdarúgó NB III Alföld-csoportjában szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE kerete. Fülöp Csaba ügyvezetőtől megtudtuk, jelentős a távozók listája, mivel az NB Il-es kiesés után több játékosnak nem kínált új szerződést a klub. Szilágyi László végleg az NB Il-es Ajkához került, Juhász György az NB Il-es Kaposvölgyében folytatja, míg Bogdán Gábort egy évre kölcsönadta a klub a Szolnoknak, Lengyel László egy évre kölcsönbe a Bőcshöz került. Buzási Péter felsőfokú tanulmányai miatt kölcsönben az NB III- as Tisza Volánban szerepel. Kocsis Dávid az NB Il-es Orosháza FC-be került. A klub Dobi Róbertnek, Valentényi Viktornak és Czipó Zoltánnak nem kínált szerződést, előbbi kettő az NB Ill-as Gyulához, Czipó az NB lies Bőcshöz igazolt. A lila-fehérek leigazolták Závoda Gábort és Kis-Szabó Gábort Orosházáról, Nyúl Gábort az NB Il-es Makóból, Sajben Gábort a Jaminából. Visszatért a Tisza Volán SC-től Miklya Miklós csatár, Gyuláról Fabulya György védő. A saját utánpótlásból felkerült a felnőtt keretbe Ladányi Róbert, Ács Richárd, Fazekas Róbert, Pankotai Dániel, Gál László. A békéscsabaiak kerete: Harman József, Such András (kapusok), Szenti Zoltán, Brlázs Gábor, Tóth-Kovács Tamás, Horváth Tamás, Fabulya György, Ács Richárd, Ladányi Róbert, Okos István, Pozsár Gábor, Ursz József, Sajben Gábor, Nyúl Gábor, Závoda Gábor, Gál László, Cseke Tamás, Kis-Szabó Gábor, Dani Péter, Miklya Miklós, Pankotai Dániel, Fazekas Róbert (mezőnyjátékosok). A csapatot a Kiss János, Szarvas János edzői duó irányítja az új szezonban. A egyesület és a város vezetése a bajnoki cím megszerzését tűzte ki célul, ami az azonnali visszajutást jelenti az NB n-be. ■ V. L. Ursz Józseftől (sötét mezben) sokat várnak az új Idényben. A Békéscsabai TASK 1976-77- es évad labdarúgó-bajnokcsapata és vezetői a harmincadik évforduló alkalmából baráti játékostalálkozót szerveznek 2007. augusztus 18-án 12 órakor Békéscsabán, a Jamina labdarúgópályáján. A VTSK és az Agyagipar fúziójából létrejött TASK labdarúgói szerettei meghívják erre az összejövetelre a mai Jamina csapatát és elődeik több generációját, visszanyúlva egészen az 1948-ban újra alakult Bohn SC és a 60-as évek VTSK volt labdarúgóit, vezetőit és hozzátartozóit. A zavartalan lebonyolítás érdekében szükség lenne egy megközelítőleg pontos résztvevői létszámra. Segítségüket kérve, a vacsorajegyek igénylése és egyéb információk megbeszélése miatt a következő hat mobilszámon várják a lehető legrövidebb időn belül a jelentkezéseteket a szervezők: Szabó Tamás 30/9670-070, Kuti Sándor 20/9471-338, Zahorán György 30/3825-965, Nagy Lajos 20/9236-417, Híresek Zoltán 30/8175-511, Erős Imre 30/3800-406. Töltsenek el együtt a résztvevők egy TASK- Olimpikonok (Fábián László, Mizsér Attila, Noszály Sándor, Kokó) öregfiúk találkozóval, a Jamina-Békés bajnoki mérkőzéssel és különböző zenekarok közreműködésével egy vidám nosztalgiadélutánt és estét. ■