Békés Megyei Hírlap, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-24 / 171. szám
■ KOZELET Bemutatták az új európai alapszerződés tervezetét. A145 oldalas szöveget, amelynek alapelveiről júniusban egyeztek meg a tagországok, most jogászok szedik ízekre. Az EU soros elnöke, Jósé Sócrates portugál kormányfő azt reméli: a szövegről már októberben Lisszabonban sikerül megegyezni. Eszköz nélkül nehéz lesz oltani Újabb feltételek az ápolónők elengedéséért A több száz líbiai gyerek megfertőzésével vádolt öt bolgár ápolónő és palesztin orvos elengedéséhez újabb feltételt szabott a líbiai külügyminisztérium. Tripoli garanciákat kért az EU-tól, hogy tagállamai minden szinten rendezik kapcsolataikat Líbiával. ORFK: törvényesen használt gumilövedékek az országos Rendőr-főkapitányság Budapesti Nyomozó Ügyészséghez elküldött megítélése szerint a gumilövedékek rendszerbe állítása és alkalmazása az őszi zavargások idején az akkor hatályos jogszabályoknak megfelelt. A Társaság a Szabadságjogokért elnöke, Dénes Balázs július elején jelentette be, hogy a rendőrség tavaly ősszel olyan fegyvereket használt, amelyek nem voltak rendszerbe állítva. Fidesz: korlátozott egészségügyi ellátás a Fidesz szerint a kormány koncepciója alapján a betegek korlátozottan férhetneko majd hozzá az egészségügyi ellátáshoz. Varga Mihály, t— a párt alelnöke hangoztatta: több tb-járulékot kell majd fizetni, hiszen az egészség- biztosítási rendszer 2-3 százalékos adminisztrációs költségszintje a magán- biztosítóknál 20-25 százalékosra nő. Varga Mihály: nő az adminisztráció erdőtűz Tegnapig félmilliárd forintba került a harmadfokú hőségriasztás Újra fellobbant a legnagyobb erdőtűz Budapesten még a cipő talpa is olvadásnak indul a főváros XV. kerületében, a Páskomligetben, ahol vasárnap nyolcvan hektáron pusztított tűz. Mindenfelé égett rönkök, hamu, szürkeség és füstszag. Kissé beljebb, az erdőben hajléktalanok egykori szállásának maradványaira akadunk, miközben nem messze tőlünk újból felcsapnak a lángok. A száraz avaron, a tűleveleken gyorsan terjed a tűz, a fák is lángra kapnak. Hamarosan megérkeznek a tűzoltók, akiknek egyszer újra kell tölteni a víztartályt, míg végre sikerül megfékezniük a lángokat. az EGYIK TŰZOLTÓ elmondja: már többször vissza kellett jönniük, de többnyire csak kisebb kigyulladások miatt. „Ilyen nagy erdőtűz még nem volt a fővárosban, tegnap este is éjszakáig kint voltak a kollégák” - idézi fel. Bár a nagy veszély már elmúlt, amíg nem érkezik egy kiadós eső, addig számítani lehet további füzekre, szerencsére a környékbeli lakott területek, a benzinkút és a gumigyár nincs veszélyben. a kerületi alpolgármestertől, Gyurcsánszky Jánostól megtudjuk: a leégett terület nagy része magán- terület, de különleges kártérítést igénylő, vagyoni károk nem születtek, mivel a tűzoltók megakadályozták, hogy a tűz ipari területekre terjedjen. Az erdő egyébként építési területnek van kijelölve, lakóparkot terveznek oda, így a talajrendező, előkészítő munkálatokon kívül nem terveznek helyreállítást. A fővárosi Páskomligetben szerencsére sikerült eloltani a fel-fellobbanó lángokat. Kérdés, hogy négy-öt speciális kocsival bírnak-e valamennyi tűzzel. Eddig szerencséje volt az országnak, hogy könnyen megközelíthető helyekén csaptak fel a lángok. A tűzoltók ugyanis mindössze 4-5 speciális erdó'tüzes járművel rendelkeznek. Vég Márton - Weszelovits Dániel „Az első becslések szerint eddig 488 millió forint többletköltséget okozott a nyolc napja tartó harmadfokú hőségriasztás. A legtöbb pluszkiadása várhatóan a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak, illetve a tűzoltóságoknak lesz” - jelentette be tegnap délelőtt Daróczi Dávid. A kormányszóvivő hozzátette: az összegek egyelőre becslésen alapulnak. Ekkor mégnem lehetett tudni, hogy délutánra országszerte visszagyulladnak a vasárnap éjjelre eloltott erdőtüzek. így a félmilliárd forintos többletköltség még garantáltan növekedni fog. „Avasárnapi ötszáz- után tegnap mintegy kétszáz kisebb-na- gyobb szabadtéri tűzhöz kellett kivonulniuk a tűzoltóknak. A Pest megyei Inárcsnál a szél továbbfújta a parazsat, ezért ismét lángra kapott az erdő az M5-ÖS autópálya két oldalán. A füst ezúttal nem zavarta a forgalmat” - mondta lapunknak Dobson Tibor. Az Országos Katasztrófa- védelmi Főigazgatóság szóvivője hozzátette: jelentős kiterjedésű erdőtűz volt a Bakonyalján és a Pilisben is. Emlékeztetett arra, hogy már egy hónapja tűzgyújtási tilalom van az országban, ennek ellenére többnyire szemét-, avar- és tarlóégetés okozta a tüzeket. Több esetnél nem zárható ki a szándékos gyújtogatás gyanúja sem. Az elmúlt tíz évben nem volt egyszerre ennyi erdőtűz az országban. így joggal merülhet fel a kétely: a lakástüzekhez szokott tűzoltók vajon sikerrel birkózhatnak-e meg a kánikula miatt elszaporodott erdőtüzekkel. „Az országban mindössze 4-5 darab speciális erdőtüzes gépjárműről tudok. Ez valóban nem sok, de folyamatosak a beszerzésekre kiírt pályázatok” - mondta lapunknak Rajnai Zsolt. A Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságok Országos Szövetségének elnöke hozzátette: a jármű attól speciális, hogy terepjáró képessége jobb, mint a hagyományos vonulós kocsiknak. így szükség esetén nehezebben megközelíthető helyekre is fel tud jutni. Ha a jövőben is a mostanihoz hasonló „erdőtüzes” nyarakra kell felkészülni, akkor jó tudni, hogy Magyarországon jelenleg mintegy nyolcezer hivatásos tűzoltó van állományban. Ebből a létszámból ténylegesen 6500-an vesznek részt mentési munkákban, a többiek irodai munkát végeznek. A lánglovagok 112 tűzoltóságon teljesítenek szolgálatot, ebből 95-nek van vonulós egysége is. Tehát a napi 200-500 erdőtüzes esethez ennyi helyről érkezhet segítség. A helyzet július 1-je előtt még rosszabb volt, ugyanis akkor állt szolgálatba ötszáz új tűzoltó. így a tűzoltók heti munkaideje heti 54 óráról 48-ra csökkenhet jövő év végére. Ha minden az ígéretek szerint alakul, akkor 2008- ban újabb félezer ember kiképzése fejeződik be. Azt pedig döntse el mindenki maga, hogy a 2010-ig eszközfejlesztésre és laktanya-korszerűsítésre felhasználható 12 milliárd forint sok vagy kevés. ■ Egy hónapja tűzgyújtási tilalom van, mégis sokszor égetés okoz tüzet. Elkezdheti munkáját az „ügynökbizottság” Felkérte a miniszterelnök az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság tagjait - jelentette be tegnap Daróczi Dávid kormányszóvivő. Kenedi János tudományos kutató csapata történészekből áll: Varga László 1991 és 1999 között a Fővárosi Levéltár igazgatója volt, Ungváry Krisztián az 56-os Intézet munkatársa, Palasik Mária a Történeti Levéltár tudományos kutatója, Reisz T. Csaba pedig az Országos Levéltár általános főigazgató-helyettese. A bizottság tagja a Politikatörténeti Intézet tudományos tanácsadója és osztály- vezetője, Sipos Levente, valamint Ripp Zoltán is. „Függetlenségük garanciája eddigi munkásságuk - jelentette ki a kormányszóvivő -, többen közülük más ügyekben is vállaltak kemény konfliktusokat a koalíciós pártokkal”. „C” típusú nemzetbiztonsági átvilágításuk után napokon belül elkezdhetik azoknak a rendszerváltozás előtti titkosszolgálati iratoknak - köztük a Kádár-rendszer alatt készült jelentéseknek - a listázását, amelyek még nincsenek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Feladatuk továbbá, hogy javaslatot tegyenek: hogyan könnyíthetik meg az állambiztonsági iratok kutathatóságát, illetve az adatokhoz való hozzáférést. ■ B. B. Kormánypárti győzelem a törököknél. 47 százalékkal a kormányzó, iszlámbarát Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nyerte meg az előrehozott parlamenti választásokat Törökországban. A szavazást a sikertelen államfőválasztás miatt írták ki. Az ellenzék ugyanis attól tartott, hogy a kormányzat az iránihoz hasonló iszlám alapú rendszert akar bevezetni az országban. A választás napján kitört zavargásokban 17-en sérültek meg. OVB-döntés: népszavazás lehet a sziesztáról is Az Országos Választási Bizottság hétfői ülésén hitelesítette a szieszta bevezetéséről szóló országos népszavazási kezdeményezést. A testület döntése értelmében ugyancsak lehet referendum arról, hogy a földterület megművelőjét illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén, valamint arról is, hogy a helyi önkormányzatok dönthessenek egészségügyi közszolgáltató intézményeik, kórházaik működtetésének módjáról. A testület 37 kezdeményezést tárgyalt, s csak hármat hitelesített. Az elutasított kérdések között szerepelt például, hogy az alkotmánybírák fizetését a felére csökkentsék, és az is, hogy az államadósság 2009 után ne növekedhessen újabb állami hitelekkel. Az OVB azzal sem értett egyet, ■ Az OVB tű állás- hogy népszavazás foglalást kér döntsön arról: ha a a sorrendről. miniszterelnök-jelölt hazudik, akkor legalább öt év szabadságvesztéssel büntessék. Az OVB az Alkotmánybírósághoz fordul, mert rosszul szabályozottnak és jogbizonytalanságot keltőnek tartja a törvény azon rendelkezéseit, amelyek leírják, hogy különböző időpontokban benyújtott kérdések hogyan viszonyulnak egymáshoz. ■ I