Békés Megyei Hírlap, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-24 / 171. szám
2007. JÚLIUS 24., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Visszahelyezték állásába a volt békéscsabai jegyzőt tegnap Visszahelyezték az állásába dr. Nagy Mátyás volt békéscsabai jegyzőt. A Gyulai Munkaügyi Bíróság tegnap első fokon nem fogadta el azokat az indokokat, melyek miatt a szakembert februárban elbocsájtották. Az ön- kormányzat többek között ■ A bíróság koncepcionális elemeket is emlegetett. szakmai alkalmatlanságra és nem megfelelő hangnemre hivatkozva küldte el fél év munka után a jegyzőt.- Nem érzek kitörő örömet, csak nyugtázom, hogy győzött az igazság. Mindenkinek bíznia kellene az igazságszolgáltatásban. Ha pereltek volna, valószínűleg azok a köztisztviselők is nyernek, akiket az elmúlt hónapokban küldtek el - mondta dr. Nagy Mátyás. Miután a volt békéscsabai jegyzőt visszahelyezték az állásába, kérdés, mi lesz az időközben helyette kinevezett dr. Benedek Máriával. Az új jegyzőnek kellett levezényelnie a több ember elbocsátásával járó hivatali átszervezést. Az önkormányzat valószínűleg fellebbez a bíróság döntése ellen. ■ F. G. K. Kamuti fiatalok a turisták biztonságáért A Turisták biztonságáért címmel rendeztek nagyszabású nemzetközi találkozót a közelmúltban a csehországi Sum- pertben. Az összejövetelen - amelyen hazánkat Kamut képviselte - a résztvevők képet kaphattak az idegenforgalom veszélyeiről. Érdekes pillanat volt, amikor a szervezők a település főterére kiraktak egy jelöletlen bőröndöt, ami akkora figyelmet keltett, hogy egy idő után már a helyi rendőrség is kamerával figyelte. A nyolctagú küldöttség emellett megtapasztalhatta azt is, hogy milyen nehéz dolguk van a fogyatékkal élőknek. A fiataloknak ugyanis egy fehér bottal kellett végigmenniük a településen. ■ P. G. Sínre került az egyezség megállapodás Halálfélelem nélkül indulnának útra a mozdonyvezetők Műszakváltás. A MÁV mozdonyvezetői szeretnék, ha a szigorú biztonsági szabályok a magántársaságok szakembereire is vonatkoznának. Néha halálfélelmem van, hiszen tudom, hogy kik vezetik a magántársaságok vonatait — nyilatkozta lapunknak egy békéscsabai mozdonyvezető. A szak- szervezet és a közlekedési minisztérium vasárnapi megállapodása megoldással szolgálhat a gondokra. Papp Gábor Sztrájkot helyezett kilátásba tegnap reggeli a Mozdonyvezetők Szakszervezete, ha a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium nem orvosolja az általuk felvázolt biztonsági problémákat. A munkabeszüntetés végül elmaradt, hiszen vasárnap megszületett a megállapodás. Tegnap reggel, néhány perccel hét óra után nyugalom honolt a békéscsabai vasútállomáson. Az utasok türelmesen várták vonatukat, a mozdonyvezetők erre az időre tervezett, végül elmaradt sztrájkja kevéssé foglalkoztatta őket. A legtöbben újságot és ásványvizet vásároltak, készülve az utazásra és a várható kánikulára. — A hírekből nem igazán értettem, hogy pontosan miről szólnak a minisztérium és szakszervezetek tárgyalásai. Nagyobb biztonságról és nívó- sabb szolgáltatásokról beszéltek; mondjuk néhány módosítás rá is férne a vasútra — mondta az éppen nyaralni induló egyetemista, Kovács István. Néhány kilométerrel odébb, a fűtőházban Czerovszki Zoltán mozdonyvezető üdvözölte a minisztérium és szakszervezetük vasárnap megszületett megállapodását.- Az egyezség egyik legfontosabb része arról szól, hogy a magánvasúti társaságok mozdonyvezetőire ugyanolyan szabályok vonatkozzanak, mint a MÁV Munkatársaira. Korábban előfordult, hogy olyan volt kollégák kerültek át privát cégekhez, akik nálunk a forgalmi vizsgán még az elégséges szintet sem érték el. El tudja képzelni, hogy a közutakon olyanok vezessenek, akik nem tudtak KRESZ-ből levizsgázni? A magántársaság mozdonyveze■ „Gyakran halálfélelmem volt, amikor tudtam, kik irányítják a szembejövő vonatokat.” tői között szép számmal akadnak ilyenek. Három gyermekem van, s mint mozdonyvezető, több száz ernberért felélek. Gyakran halálfélelmem volt, amikor tudtam, kik irányítják a szembejövő vonatokat - mondta Czerovszki Zoltán. A külföldi mozdonyvezetőkről is egyeztettek A MOSZ információi szerint szó volt arról is, hogy a MÁV román mozdonyvezetőket készül alkalmazni. A szakszervezet szerint elég szerencsétlen lenne, ha a külföldi munkavállalók mindenféle helyismeret nélkül vágnak neki az útnak. A megállapodás értelmében a mozdonyvezet&kép- zés és szakmai gyakorlat idejét jogszabályban kell meghatározni, s a külföldieknek honosítási vizsgát kell tenniük - jelentette ki Baráth Géza. Baráth Géza: „Figyelünk a megállapodás határidejére." Baráth Géza, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének területi ügyvivője elöljáróban elmondta, hogy a MÁV mellett ma 12 magánvasút működik Magyarországon. A jogi szabályozás azonban elég hiányos ezeknél a cégeknél. — Olyan mozdonyvezetők dolgoznak náluk, akiket a MÁV-tól szakmai alkalmatlanság miatt elbocsátottak, vagy onnan már nyugdíjba mentek. Emellett a biztonsági ellenőrzések is hiányosak ezeknél a cégeknél, a járatokat vonatvizsgálat nélkül indítják útjukra - fogalmazott! A szakszervezeti vezető arról is szólt, hogy a mozdonyvezetők nagyon leterheltek a privát társaságoknál, nem ritka, hogy 30-40 órát húznak le pihenés nélkül. Ilyen körülmények között kisebb csoda, hogy eddig nem történt baleset. Ennek megfelelően a munkaidő szabályozása is része a megállapodásnak: 10-12 óra lehet a maximum. A mozdonyvezetőknek emellett egységes vizsgakövetelményeknek kell megfelelniük, felkészültségüket vizsgabiztosok ellenőrzik majd. Ugyancsak egységessé válik az egészségügyi vizsgálat, a MÁV-nál jelenleg lényegesen szigorúbbak ezek a szabályok is. A Magyar Államvasutaknál gyakran már 50 évesek sem igen vezethetnek mozdonyt, míg a magáncégeknél nem ritka a 65 éves alkalmazott. JEGYZET SÍ ERZSÉBET Pénz nincs, a politika nyaral Könnyedén lerázott egy fontos feladatot tavaly a parlament, amikor a költségvetést tervezte. Nem jelölt meg keretet a kisebbségi megyei ön- kormányzatok működéséhez, mondván, ki tudja, a tavaszi szavazáson hány ilyen szervezet alakul meg. Utólag mindig nehéz pótolni a mulasztást. A költségvetés kitaposott úton halad, a pénz nagyon fogy, kinek van arra energiája, hogy menet közben forrást találjon, még ha oly’ fontos is az elérendő cél. Az előzmények után törvényszerűen elindult a lavináéi mélet. Megalakultak a kisebbségek középszintű ön- kormányzatai, s röviddel azután szembenéztek a semmivel: se iroda, se telefon, se pénz. Majd’ minden feltétel hiányzott a normális, komoly munka elkezdéséhez. Amikor pedig az egyik megválasztott elnök egy fontos politikai fórum előtt mutatott rá a működés feltételeinek hiányára, finoman megmosolyogták. Naiv kérdés következik: fon- tosak-e a kisebbségek? Komolyan gondolja-e a törvény- hozás, a politika az önkormányzatiságukat, vállalt feladataik teljesítését? Tűdjük, a felvetés nem időszerű, a politika nyaral, a tavaszi ülésszak programjába nem fért bele, hogy utólagosan megkapják a költségvetési keretet a kisebbségek megyei önkormányzatai. Talán majd ősszel, télen, bármikor, elvégre jobb későn, mint soha. Nem igényelt volna fejszámolót decemberben, hogy megsaccolják, hány megyei kisebbségi önkormányzat alakulhat a választások után. Ehhez kellett volna társítani egy költségvetési keretet, melyből idén már gazdálkodhattak volna az önkormányzatok. Ne érje szó a Ház elejét, de a feladat lerázása a felelősség lerázásával tűnik egyenértékűnek. Ellenőrzik az erdőkben © a tűzgyújtási tilalom betartását odafigyelés Egy eldobott csikk vagy üveg A hőség miatt fokozottan megnőtt a veszélye, hogy lángba borulnak az erdők megyénkben is. Az erdészek éppen ezért naponta ellenőrzik, hogy a kirándulók, az erdőkben dolgozók betartják-e a tűzgyújtási tilalmat. Jelenleg a kijelölt tűzrakó helyeken is tilos tüzet gyújtani.- A megyében szerencsére jóval kevesebb az erdőtűz, mint máshol - hangsúlyozta Spiegel Endre, a Dél-alföldi Erdészeti Zrt. gyulai erdészetének igazgatóhelyettese. — Ennek oka, hogy országosan megyénkben a legkisebb az erdősültség, másrészt míg például Kecskemétnél szárazabb fenyők égtek, addig nálunk a lassan növő, zöld, nagyobb nedvességtartalmú tölgy, kőris és cser a legjellemzőbb. A mikroklíma is más, a páratartalom magasabb. Leginkább akkor történnek erdőtüzek, ha tarlóégetéskor a lángok „belekapnak” egy-egy fasorba. Spiegel Endre hangsúlyozta, hogy készültségi tervvel rendelkeznek tűz esetére, és mindenki tudja, mi a dolga. Persze legfontosabb a megelőzés. Ennek része, hogy tilos a tarlóégetés is. A gazdák szerint ugyanakkor a múltban soha nem volt probléma abból, ha gondosan végezték ezt a műveletet, vagyis körbetárcsázták a terüA szikracsapó is hasznos a tűzoltásnál. miatt belobbanhat az avar, a gaz, ez veszéllyel és büntetéssel jár letet, és bejelentették a tűzoltóságnak az égetést. Ezzel lehetett leginkább megszüntetni a gomba- és gyomfertőzést, illetve kipusztítani a kártékony rágcsálókat a területről, sterilizálni a földet. Elsősorban környezetvédelmi okokból tiltották be a tarlóégetést. Ennek ellenére a tarlók be-begyulladnak, és bizonyítani nem lehet az okot. Ugyanígy a gaz-, szárazfű- és avartüzeknél sem. A legutóbbi hétvégén 52 ilyen tűzesethez vonultak ki a lánglovagok megyénkben, például GyomaendCsapkodják a tüzet, ha nem tudnak vízhez jutni Bozó Zsolt békéscsabai tűzoltóparancsnok-helyettes kiemelte: ha olyan helyen kell gaz- vagy avartüzet hatástalanítaniuk, ahová kocsival nem lehet bejutni és víz sincs, akkor szikra- csapóval, lapáttal dolgoznak. A hőségben is viselniük kell a védőfelszereléseket, annyi engedmény van, hogy esetenként pólóra vetkőzhetnek. Szabó István, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója elmondta: a tűzgyújtási tilalmat az agrárminiszter vonhatja vissza. rőd és Szarvas között a vasúti töltés növényzete végig égett. Az okot még vizsgálják. Égő csikket, üveget előszeretettel dobnak ki a vonat ablakán, az autóból felelőtlen emberek, és ha ezzel tüzet okoznak — az üveg is működhet gyűjtőlencseként —, akkor megbüntetik őket. A bizonyítás persze roppant nehéz. Gyújtogatókra azért bukkan a rendőrség; például Battonyán tavaly nyakon csíptek a zsaruk egy 17 éves fiút, aki a gyanú szerint felgyújtott egy házat, illetve szénabálákat is. Ilyen esetekben rongálás miatt indítanak eljárást. ■ Nyemcsok László 4 1