Békés Megyei Hírlap, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-23 / 170. szám
2007. JÚLIUS 23., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP wwwaw»m m 'asm-summnsm& m mm s POSTABONTÁS iiniiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiw Szemét ügy, hiszen fizetni kell azért a munkáért is, ami elmaradt A szemetet el kell szállítani — ezt törvények, rendeletek szabályozzák. Azonban miután az egyetlen választható külföldi cég kulcspozícióban van, ezért megengedheti magának például azt, hogy közel harminc százalékkal emelje árait, hogy 10-11 ürítést számoljon el adott időszakra akkor is, amikor legfeljebb három-négy kuka telik meg, hogy bérleti díjat kérjen saját tulajdonú edényzet után is. Felmerül ezek után a kérdés: tényleg maga határozza meg a vállalat az áremelés mértékét? Tényleg megfizettet■ A nem bérelt kukáért is pénzt kér a cég;, csak azt nem tudni, milyen ala pon tehetik ezt. hetik-e a magyar állampolgárral a nem teljesített szolgáltatást? Szedhetnek-e bérleti díjat saját tulajdonú kuka után? Létezhet ma Magyarországon olyan törvény, amely közadók módjára hajthatja be a teljesítetlen szolgáltatásokat? A jogalkotók csak ennyire védik a magyar állampolgárok érdekeit? Hogy lehet ilyen felháborítóan igazságtalan rendeletet hozni? Márpedig ez a kérdés csaknem minden ingatlantulajdonost érint(het). Utánajártam. A fogyasztóvédelem tehetetlen. A városi, megyei közigazgatás tehetetlen; mi, állampolgárok legfeljebb füstölöghetünk azon, hogy miért nekünk kell tömnünk a külföldi tőkés zsebét, nem elég szegény amúgy is a nép? Ezért ha létezik olyan fórum, intézmény, amely empátiával van saját nemzettársa iránt, az keresse a megoldást, mert lehetetlen végérvényesnek tekinteni azt, hogy olyasmit fizettessenek meg velünk, amiért nem teljesítettek semmit! Hát ez tényleg egy szemét ügy! ■ Név és cím a szerkesztőségben Édesanyám visszavágyott ápolás Az idősek ellátását rá lehetett bízni a gondozókra Az idősek is sok törődést igényelnek, mint minden ember, ők is szeretetre vágynak. (Felvételünk illusztráció.) A táska előkerült, csak az értéket nem adta vissza a megtalálója Elvesztettem a napokban válltáskámat az irataimmal, igazolványaimmal, kulcsaimmal, pénztárcámmal, életmentő gyógyszereimmel együtt. Sok reménységem nem volt, hogy valaha is előkerül, amit elhagytam. És csodák csodája, még aznap jött a telefon: megvan! Rohantam a megadott helyre, hónom alá csaptam a táskát, bele sem kukkantottam. Otthon aztán kezdett fogyatkozni a túláradó öröm, amikor számba vettem a táska tartalmát Az iratok, a kulcsok, a gyógyszerek és az apróbb használati tárgyak megvoltak, de a pénztárca az értékesebb tárggyakkal együtt eltűnt Bizonyára sokan gondolják azt, hogy örüljek annak is, ami előkerült. Én azonban elgondolkodom azon, nem az lett volna igazán tisztességes dolog, ha a táska tartalmával együtt, hiánytalanul kerül elő? Vagy talán van becsületes, esetleg félig becsületes, tisztességes vagy félig tisztességtelen ember? Megítélésem szerint csak kétféle ember létezik: becsületes vagy becstelen, tisztességes vagy tisztességtelen. ■ Név és cím a szerkesztőségben Azt hittem, soha nem lesz meg az arany karlánc Tudom, hogy ez a legtöbb médiumban nem hír. Naponta olvashatjuk, hogy ellopták, felrobbantották, leütötték. Én mégis a becsületességről írnék. Pár hónapja vettem észre, hogy elveszítettem a számomra nagyon kedves arany karláncomat. A lakás felkutatása után kétségbeesésemben felkerestem azokat a helyeket, ahol megfordultam az elmúlt két napban. Az egyik ilyen volt Békéscsabán, a Lencsésin az egyik bolt. Az áruházban meghallgattak, az ügyvezető elkérte a számomat és megígérte, hogy megkérdezi azokat a munkatársait, akik akkor szolgálatban voltak. A lelkem mélyén nem hittem abban, hogy meglesz. Tévedtem, mert meglett és visz- szakaptam a karkötőmet. ■ Név, cím a szerkesztőségben Köszönetét szeretnék kifejezni mindazoknak, akik naponta helytállnak, feltűnés nélkül, szinte észrevétlenül dolgoznak, mivel munkájukról kevés a visszhang. Róluk beszélek, azokról, akik az idősek gondozását látják el, azokét, akik életük utolsó szakaszában vannak. A gondozottak, korukból adódó állapotuk, a természet könyörtelen rendje szerint, életük befejezése miatt már nem tudják megköszönni, amit értük tettek. Helyettük írom e pár sort. Többek között édesanyám helyett, aki már nincs közöttünk, aki ápolta édesanyját és édesapját, a nagyszüleimet, s együtt nyugszanak a szeghalmi katolikus temetőben. A sors engem Szeghalomról nagyon régen máshová irányított, de édesanyám ott maradt. Odakötötte a 90 éve. Idősebb korára módom és lehetőségem lett volna Őt elhozni, meg is próbáltuk, de ő visszavágyott. Nehéz az idős fát átültetni, ismétlem a közismert mondást. Csak ott érezte jól magát, ott Szeghalmon, ahol minden ismerős volt számára, a ház minden zuga, a családja, az ismerősei, és egykori faluja. Kérésére visszavittük édesanyánkat Szeghalomra a saját házába. Ezt nem tehettük volna meg, ha nincs az idősgondozó Szeghalmon. Közel 10 évig segítettek abban az idősgondozó dolgozói, hogy édesanyám lakása tiszta és rendes legyen. Hogy ruhája és ágyneműje ki legyen mosva, hogy bevásároljanak neki. Ők segítettek abban is, hogy beszélgettek vele, s ha éppen orvost kellett hívni, jelezték. De köszönöm nagybátyám helyett is, aki már 93. évében jár. Aki ebben az ellátásban már tíz éve részesül, de különösen az utóbbi 6 évben, amikor már önmagát ellátni nem tudja. Reggelente 10-15 asszony rajzik ki kerékpárral az idősgondozó kapuján és mennek csendben egy-egy öreghez, akiket már csak néhányan tartanak számon. Hiszen ismerőseik nagy része már régen a túlvilágon van. Nem hagyhatom szó nélkül, hogy munkájuk nemcsak fizikai munka, hanem szellemi és lelki is. Ki- nek-kinek mit hozott a sors, bizony az idős embereknek a szellemi állapota is hanyatlóban van. Mondjuk ki őszintén, „bogarasak”, vagy éppen „szekántak”. A gondozónőnek ilyenkor felül kell emelkedni, akár az őt ért sérelmeken is. Csak a saját példámon tudom elmondani, hogy milyen nehéz volt elfogadtatni „az idegent” az édesanyámmal és a nagybátyámmal. Nehéz volt elfogadtatni anyámmal, aki néha tíz emberre vezette a háztartást, mosott, főzött, takarított, gyerekre és aggastyánra egyaránt. Nem tudta elfogadni, hogy ő már nem képes önmagát ellátni. Nem könnyű a mai rohanó világban odafigyelni azokra, akik körül már nem pezseg az élet. Sokszor mondom, ha a jövőbe akarsz látni, nézz szüléidre, az idősekre. A legvégén azokra, akiknek megadatik, hogy magas kort éljenek, a társadalom perifériájára kerülnek. Sajnos a társadalom nem mindig gondoskodik róluk. Azt tapasztaltam, hogy Szeghalmon mégsem feledkeznek meg erről a rétegről. Köszönöm azoknak, akik segítették az édesanyámat és a nagybátyámat és akikről sokat hallottam. Ismerem is őket, hiszen gyökereim Szeghalomhoz kötnek. Igaz, hogy már 60 éve kezdtem az első osztályt a szeghalmi katolikus iskolában, de a nem halványuló gyerekkori emlékek ezer szálon kötnek Szeghalomhoz. Jó is, rossz is. Kérem mindnyájukat, hogy továbbra is törődjenek az idősekkel, egykoron majd talán velem, és ha odakerülnek, önöknek is részük lehessen benne. ■ Eisele András, Budapest ■ Édesanyám nem tudta elfogadni, bogy ő már nem képes önmagát ellátni. AZ OLVASÓI LEVELEKET SZERKESZTETT FORMÁBAN KÖZÖLJÜK. A LEVELEK TARTALMÁVAL SZERKESZTŐSÉGÜNK NEM FELTÉTLENÜL ÉRT EGYET. A magyar kultúrának is működik lovagrendje Nemigen tudtam korábban arról, hogy 1996-ban bejegyezték a Falvak Kultúrájáért Alapítványt. Úgy vetődött fel a Karácsonyi János megyei honismereti egyesület közgyűlésén egyszer ennek a civil szervezetnek a neve, hogy javaslatot kértek a megyéből a Magyar Kultúra Lovagja cím odaítélésére. Itt tudtam meg, hogy már többen tagjai a lovagrendnek Békésből. Kik is kapták és miért ezt a címet? Elsőnek a vésztői születésű Búza Barna szobrász- művésznek adományozták ezt a rangot, aztán 2000-ben Csendes Ferenc békéscsabai festőművésznek. Egy évvel később, 2001-ben hármán is átvehettek Magyar Kultúra Lovagja címet: Árkus Péter (Dévaványa) tanár-régész, Németh Eszter (Gyoma- endrőd) nyugdíjas pedagógus és Vaszkó Irén (Gyoma- endrőd) nyugalmazott tanárnő. Még később, 2003-ban Tóth Imre, Sarkad polgármestere, 2005-ben dr. Kurucz Ferenc rendőr dandártábornok (Békéscsaba), Békés megye egykori rendőrfőkapitánya, 2007-ben Borbíró Lajos (Füzesgyarmat) nyugdíjas pénzbeszedő, helytörténeti kutató kapott díjat. ■ Borbíró Lajos, Füzesgyarmat A mentők rögtön az első hívásra jöttek kórház A férfi fulladt, már kékült, mire a segítség végre megérkezett Éppen tíz éve, hogy eltemettük a kisebbik fiamat. Amikor a nagyobbik fiam megbetegedett és kórházba került, a fiam kétség- beesett, hogy csak ide ne hozzák, mert az öcs- cse is itt halt meg. Szerencsére Jenő sorsa nem így végződött, de ez csak a gyorsan intézkedő mentőknek köszönhető. Az ügyeletes orvos ugyanis csak tanácsokkal látott el aznap hajnalbah, amikor fulladt a fiam. A mentők ellenben az első kétségbeesett hívásomra azonnal jöttek és segítettek neki, hogy levegőhöz jusson. Akkor már kékült az arca. Sőt, A férfi kis híján az édesanyja szeme láttára halt meg, olyan rosszul volt. másnap még korábban is jöttek értem, amikor orvosi vizsgálatra kellett mennem a kórházba, és az egyik fiatalember be is kísért a fiamhoz az intenzív osztályra. A fiam sokáig élet-halál között lebegett, ma már szerencsére jobban van, egy békéscsabai otthonban ápolják. Az állapot^ sokat javult, de még nfiindig fennáll a tüdőembólia veszélye. Bízok benne, hogy a gondos ápolásnak köszönhetően nem lesz baj, talán teljes egészében felépülhet. ■ Gyuricza Istvánná, Békéscsaba Azonnal látták, hogy nagy a baj, elvitték a férfit. (Felvételünk illusztráció.) I
