Békés Megyei Hírlap, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-20 / 168. szám

2007. JÚLIUS 20., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP M IMMMMMNMMMM fr M IMMN ' "i NMMMMNMMMMMMMMMMMMMMMNNMMM 5 liWWP wWMM? Látszólag olcsóbb plhegni klíma Sok munkahelyen csak álom a hűs levegő A hőség már eddig is mérhető kárt okozott a medgyesegyházi marhatelepen. Az istállókban felszerelt klímaberendezésre milliókat költöttek. Magyarbánhegyes. pályázat. A könyvtár állománygyarapítá­sára 116 ezer forint támoga­tást nyert nemrégiben az Okta­tási és Kulturális Minisztérium­tól a magyarbánhegyesi műve­lődési központ. A tervek szerint a pénzből az oktatást segítő ajánlott és kötelező olvasmá­nyokat, valamint szépirodalmi műveket vásárolnak. Murony. fényt. A Fényt Hozunk nevű helyi egyesület vállalta két iskolai tanterem kifestését Muronyban. Budásné Kis Edit igazgatótól megtudtuk, egyéb­ként is gőzerővel zajlik a felújítás az intézményben, hiszen szep­tembertől a kamuti 5-6-7. osz­tályosok is Muronyban tanulnak. Szabadkígyós, útalap. Elké­szült az útalap Szabadkígyóson, a Vörösmarty utcában. Balogh József polgármester arról tájé­koztatott, hogy pályázati forrás igénybevételével próbálják befe­jezni a munkálatokat. Kertészsziget, pályáztak. Tavaly és idén sem nyújthatott be önhikis pályázatot Kertész- sziget önkormányzata. A köz­ség forráshiányát az önkor­mányzatokért felelős miniszter keretéből próbálják meg kiegé­szíteni. Első körben kétmillió forintot nyertek. Medgyesegyháza. dinnye. A LEADER+ program támoga­tására pályázott Holecz Zoltán, aki a medgyesi dinnye hozzá­adott értékének növelése cél­jából dinnyetisztító és -válo­gató gép beszerzésére igényelt támogatást. A megnyert pályá­zati forrás összege majd’ ötmil­lió forintot tesz ki. Szeghalom, nem. Egyelőre nem nyílik lóverseny- és bukmékeri fogadóiroda Szeghalmon. A Sze­rencsejáték Felügyelet kérésére a szeghalmi városatyák a közel­múltban mondtak nemet. Újkígyós. SZÁMÍTÓGÉP. Tíz számítógép beszerzéséről döntött nemrégiben az újkígyósi képviselő-testület. A gépek a polgármesteri hivatal infrastruk­túráját bővítik. Zsadány. álláskeresők. A szeghalmi munkaügyi kiren­deltség 255 álláskeresőt regiszt­rált Zsadányban. Az álláskeresők közül 135-en alacsony iskolai végzettségűek, legfeljebb nyolc általánossal rendelkeznek. Kitart a kánikula, s egyre jobban kókadozunk a tik­kasztó melegben. A kli- matizált munkahelyeken még elviselhető' a hőség, ám nem mindenütt futja légkondicionálásra. Hírlap-összeállítás A trópusi hőség ittég az egész­séges embert is megviseli, nemhogy azt, aki ágynak esett. Békés megye kórházaiban többnyire az ápolók igyekeze­tén és leleményén múlik, hogy miképp vészelik át a betegek a kánikula napjait. A békéscsabai Réthy Pál kór­házban a hőség legtöbb kocká­zatát viselő helyiségeket, egye­bek mellett a műtőket hűtik mesterségesen. A klímák közül a legrégebbiek azonban nem bírták a fokozott igénybevételt és felmondták a szolgálatot. A kórtermek nem légkondicio­náltak. Marad az árnyékolás, a ventilátor és a betegek tusol- tatása, lemosása. A negyven fok körüli hő­mérsékletnek tulajdonítják Gyulán a megyei kórházban, hogy a sürgősségi osztályukon az elmúlt napokban több a be­teg. Az intézményben a kórter­mek jelentős része klimatizált. Mivel a légkondicionálás meg­terheli az elektromos rend­szert, ügyelnek rá, nehogy ez áramkimaradást okozzon. Fokozottan kell vigyázni a személyzetre is. Az orosházi kórházban a teendők közül, amit lehet a kora reggeli, vi­szonylag hűvösebb órákban vé­geznek el, a déli időszakban pedig egyórás pihenőt engedé­lyeznek a dolgozóknak. Az önkormányzatoknál rit­kaságszámba megy, ha valahol klímaberendezés működik. Kaszaperen is trópusi körül­mények között érzik magukat a dolgozók. A település kony­hájának étkezőjébe viszont most szereltek fel három lég­kondicionálót. Medgyesegyházán sincs a hivatalban klímaberendezés. — Nem is lesz addig, amíg a szociális szempontból fonto­sabb intézményeinkben nem tudjuk megoldani a levegő hű­- A pár éve átadott hivatalo­kat felszereltük légkondicio­nálóval Békésben egyelőre a nagyobb városok postáin ta­lálkozhatnak a betérők hűtött ügyféltérrel - hangsúlyozta Tomecskó Tamás. A Magyar Posta Rt. szóvivője elmondta, dolgozóik számára minden in­tézményükben védőitalokat osztanak és munkatársaik gyakrabban tarthatnak szüne­tet is. Kérték a hivatah'ezető- két, hogy délután egytől há­rom óráig mentesítsék a kéz­besítőket a levélkihordás alól tését - nyilatkozta dr. Nagy Bé­la polgármester. Nemcsak az embereket viseli meg a kánikula, hanem az álla­tokat is. A medgyesegyházi Ha­ladás Plusz Kft. szarvasmarha­telepén az elmúlt 48 órában 2 ellős tehén hullott el, az egyik ikerborjaival. A növendékmar­hák súlygyarapodása elmaradt a várakozásoktól. A tehenek tejtermelése is visszesett. A te­lepen az állatállomány a szapo­rulattal együtt 1011.- Délben 37 fok van ide- benn, délután ez tovább emel­kedik, annak ellenére, hogy mind a négy tejtermelő- és az elletőistállónkban is nagy tel­jesítményű ventilátorok mű­ködnek - tudtuk meg Sütő Já­nos telepvezetőtől. A kft. veze­tése úgy döntött, légkondicio­nálót szereltet az istállókba. A berendezés 15 percig vízzel permetezi a teheneket, majd 30-35 percig hűti őket. Ezzel a technológiával a kintihez ké­pest 4-6 fokkal lesz kevesebb. Úgy számolnak, hogy a 8 mil­liós beruházás - amihez 25 százalékos támogatást nyújtott a Mezőgazdasági és Vidékfej­lesztési Hivatal - két nyár alatt megtérül. Tart a radar sugárzásától? TAMÁSI ZSUZSANNA, 23 ÉVES, BÉKÉSCSABAI ELADÓ: — Amíg nem kérdezték, egyáltalán nem is hallottam róla, hogy Békéscsaba mel­lett radarállomás működik. De most, hogy tudom, így sem tartok tőle. Valószínűleg nem véletlenül ide építették ezt a központot és ha ez kell ahhoz, hogy biztonságban le­gyünk, nem is szabad más­hová vinni. A sugárzástól sem tartok, ahogy katonai támadástól sem félek. SÜVEGES JÁNOS, 69 ÉVES, BÉKÉSI NYUGDÍJAS:- Miután Békésen lakom, egyáltalán nem érdekel a ra­darállomás Fürjesen. Állí­tom, hogy a békéscsabaiakat sem zavarja, hiszen semmi­lyen hatása nincs az emberi szervezetre egy ilyen ra­darnak. Már biztosan kide­rült volna, ha káros lenne, hiszen évtizedek óta itt dol­gozik a század. Sokan ott vol­tak sorkatonák is. Én nem, engem éppen Pécsre vittek. POPOL FERENC, 20 ÉVES, GERENDÁSI DIÁK:- Soha nem hallottam ró­la, hogy Fürjesen vagy akár bárhol Békés megyében ra­darállomás lenne. Ebből kö­vetkezően nem is zavar. A sugárzástól sem kell tartani, hiszen annyira sok hatás éri a szervezetünket, miért ép­pen ez lenne ártalmas? Eny- nyi erővel mobiltelefont vagy mikrohullámú sütőt se hasz­náljunk. ■ F. G. K. A kispostákon még nem élvezhetik a friss szellőt Több mint négyszáz kilométerre lát a hatalmas golflabda radar A tesztelés után augusztustól éjjel-nappal figyeli a repülőgépeket az új olasz készülék Békéscsabán, Fürjesen Békéscsabáról Csorvás felé ha­ladva, Fürjesnél sokan azt hi­szik a hatalmas gömbről, hogy víztorony. Pedig ez a „golflab­da” rejti a légteret több, mint négyszáz kilométeres körzet­ben kémlelő radart. Maga a ké­szülék „csak” néhány szekrény nagyságú, a pluszberendezé­sek miatt kell ekkora burkolat. Békéscsabán eddig is volt ra­darszázad, ahol orosz gépekkel dolgoztak. Másfél éve kapcso­lódott be a munkába az olasz berendezés, amit mostanáig csak teszteltek, de augusztus­tól éjjel-nappal dolgozik. Teg­nap hatvan szakértő érkezett Fürjesre megbeszélni a tapasz­talatokat, többen a beruházás nagy részét finanszírozó NATO munkatársai.- Ez a világon az egyik leg­korszerűbb radar - mondta Gu­lyás László őrnagy, a fürjesi század parancsnoka és Szűcs Pál mérnök ezredes, az 54. lég­térellenőrző ezred parancsno­ka. Azt is hangsúlyozták: a ra­dar nem káros a szervezetre. Kis tűnyalábokkal dolgozik, a másodperc egymilliomod ré­széig, vagyis nincs kisugárzás. Szakemberek szerint sokkal nagyobb veszélyforrást jelent egy folyamatosan, a tér minden Egy percre sem maradunk légvédelem nélkül A levegőben is vannak „KRESZ-szabályok”. Minden repülőgépnek - legyen az pol­gári vagy katonai - azonosíta­nia kell magát, jeleznie kell, honnan hova tart, mit szállít. Ha ezt nem teszik, a század­nak közbe kell lépnie. Ugyan­csak figyelniük kell a kato­náknak a határsértő gépma­darakra is. Légvédelem nélkül egy percre sem marad az or­szág. Az áj radar burkolata többek között azért gömb ala­kéi, mert ebbe tud legkevésbé belekapaszkodni a szél. irányába sugárzó tévé- vagy rá­dióadó állomás közelében lak­ni, mint egy felderítő radarnál. Sőt, sok áramot sem igényel a radar: óránként 67 kilowattot fogyaszt. Angolnyelv-tudás vi­szont kell a kezeléséhez. A szá­zadban éppen ezért sokan fel­sőfokon beszélik az idegen nyelvet. Attól sem kell tartani, hogy egy esetleges fegyveres konfliktus esetén a radarállo­más miatt veszélybe kerül Bé­késcsaba. A szakértők ugyanis azzal „nyugtatják” a lakosságot: ma már olyan precíziós fegyve­rek állnak rendelkezésre, hogy sokan észre sem vennék a vá­rosban, ha egyszer kilőnék a fürjesi radart. ■ F. G. KJ A radar az eget, a bázist őrzők az utat kémlelik a nap 24 órájában. Tomecskó Tamás: „Az új postahiva­talokat már hűsítjük.”

Next

/
Thumbnails
Contents