Békés Megyei Hírlap, 2007. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-17 / 165. szám
5 2007. JÚLIUS 17, KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Lökösliáza. jegyző. Három hónapig két település jegyzői feladatait látja el Koszna Jánosné. A lökösházi hivatalvezető Kétegyházán helyettesít. Medgyesegyháa. tanulmányút. A Kertészek Földje Akciócsoport kapcsolatépítésére 845 ezer 500 forint támogatást nyert a LEADER+ programtól a med- gyesegyházi önkormányzat. A forrást külföldi tanulmányútra fordítják, az úti cél Baden-Württemberg és Strasbourg. Nagyszénás, jubileum. Fennáf lásának tízéves évfordulóját ünnepelte nemrégiben a nagyszé- nási idősek klubja. Kezdetben a szociális otthonhoz tartoztak, 2000 óta a gondozási központ részeként működnek. Vincze Mariann intézményvezető az ünnepségre meghívta az alapítókat, busszal pedig azokat az időseket vitték a klubba, akik együtt akartak "ünnepelni. Ökány. KÖRJEGYZŐSÉG. Körjegyzőség alakításának szándékával kereste meg Okányt a körösújfalui képviselő-testület. A sárréti település képviselői rábólintottak Körösújfalu kérelmére. Pusztaotílaka. ELHUNYT. Életének 49. évében elhunyt dr. jk Baráth Mihály, Pusztaottlaka korábbi jegyzője. Dr. Baráth Mihályt a település önkormányzata és a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság is saját halottjának tekintette. A volt jegyző Mezőko- vácsházán korábban több esztendőn át a bűnügyi osztály vezetőjeként dolgozott. Sarkad, kitüntetés, a sarkadi Egészségügyért kitüntető díjat idén Soós Károlyné bölcsődei gondozónő vehette át. A kitüntetést a Semmelweis-nap alkalmából adták át. Szeghalom, gyarapítás. A Nagy Miklós Városi Könyvtár tavalyelőtt 1 millió 703 ezer forintot felhasználva 1119 dokumentummal gyarapodott. Tavaly 3 millió 13 ezer forintból 1885 könyvet, más adathordozót vásároltak. Tótkomlós, létszám, az idei költségvetés tárgyalásakor döntöttek úgy a képviselők, hogy a tótkomlósi polgármesteri hivatalnál öt főt érintő létszámcsökkentést kezdeményeznek. A jogszabályi változások miatt ennek mértékét végül négyben állapították meg. Ellátják a koraszülötteket cáfolat Nem küldenek a fővárosba veszélyeztetett csöppséget Több gyermekbetegséget sem kezelhet a szegedi klinika, a kis súlyú koraszülötteket például a Dél- Alföldről a fővárosi Heim Pál kórházba szállítják — adta hírül a napokban két televíziós csatorna. A hírt cáfolták az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP). Molnár Pál Márton — A kórházreform megfelezte a gyermekklinikán havonta ellátható esetek számát, emiatt a hónap közepére általában elfogy a pénz - nyilatkozta az egyik tévécsatornán Túri Sándor. A Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika intézetvezetője szerint ennél is nagyobb baj, hogy az ország legjobban felszerelt gyermekklinikája sokszor kizárólag a megyéből érkező gyermekeket Működik a centrum Megyénkben három gyermek- osztály - az orosházi, a békéscsabai és a gyulai - található. A koraszülötteket legtöbbször a gyulai Pándy Kálmán kórházba szállítják.- Neonatális (újszülött) intenzív centrum működik intézményünkben, a problémás betegeket is el tudjuk látni. Egyedül a szívsebészeti eseteknél kérjük a szegediek segítségét Egyszer sem fordult elő, hogy ne fogadták wbia az újszülötteket Budapestre pedig még soha nem kellett csöppséget küldenünk - mondta dr. Baji Sándor, á gyermekosztály helyettes vezetője. A Koraszülötteket bármelyik kórházba lehet vinni. (Képünk illusztráció.) láthatja el. Megdöbbentőnek tartja, hogy a Békés vagy Bács- Kiskun megyében élők kardiológiai vizsgálatát Szegeden nem engedélyezik, miközben a klinika a régiós központ a gyermekszívsebészetben. A szakember szerint a tiltást vissza kellene vonnia a minisztériumnak. ■ A Heim Pál kórházban egy év alatti Békés vagy Csongrád megyei gyermeket nem láttak el áprilisban és májusban.- Semmilyen tiltást nem tett a tárca a Szegedi Gyermekklinikát érintően, tehát semmit sem kell visszavonni - cáfolta a professzor állításait Molnár Attila, az OEP finanszírozási főosztályvezető-helyettese. Hozzátette, nem igaz, hogy megfelezték volna az intézmény költségvetési lehetőségeit, az egyetem továbbra is ugyanakkora támogatást kap mint eddig. Az, hogy ezen belül miként változik esetleg a gyermekklinika finanszírozása, az az anya- intézmény, az egyetem belső szakmai döntése. — A koraszülöttet abba a kórházba viszi a hozzátartozó, ahová akarja. Az intézmény mondhatja, hogy nem tudja fogadni a gyermeket, erre azonban még nem igazán volt példa. A beuta- lási rend éppen azt határozza meg, hol kötelező ellátni a beteget, tehát melyik intézmény nem utasíthatja el a jelentkezőt. A Szegedi Gyermekklinika dönthet arról, hogy fogadja-e a nem Csongrád megyei betegeket — fogalmazott lapunknak Molnár Attila. Jelentkezhetnek a sokszoros véradók mentesség Békés megyében is július másodikétól adják ki az igazolásokat A jogszabály vizitdíj- és kórhá- zinapidíj-mentességet biztosít a legalább harmincszoros véradóknak. Békés megyében sokan élnek a lehetőséggel, ám kevesen tudják, hová kell fordulniuk az igazolásért. Az Országos Vérellátó Szolgálat regionális vérellátó központjai és területi vérellátói, valamint a kórházak transzfúziós osztályai július 2-ától adják ki a véradóknak az igazolást. Az 1998-ban életbe lépett adatvédelmi törvény 30 éves adatmegőrzési időt ír elő, előtte nem volt ilyen jogszabály. Nehezebb az igazolás annál, aki évtizedekkel korábban adott vért. Megkönnyíti az igazolások kiadását, ha a véradók magukkal viszik személyi igazolványukat, tajkártyájukat, véradó igazolványukat, névre szóló kitüntetésüket, emléklapjukat.- Békés megyében eddig mintegy 200 igazolást adtunk ki. Volt néhány eset, ami utánajárást igényelt, de sikerült megoldanunk. Kérjük a donorokat, hozzák magukkal az igazolásaikat - mondta dr. Gyimesi Hilda, az Országos Vérellátó Szolgálat Békéscsabai Területi Vérellátójának vezetője. ■ K. E. Veszélyes gyom indított támadást a Békés megyei földterületeken Egyre komolyabb problémát jelent Békés, illetve Csongrád megyében a parlagfűvel közeli rokonságot mutató rézgyom terjedése. Néhány kutató állítja, hogy a rézgyom még a parlagfűnél is veszélyesebb, komoly allergiát okoz.- A rézgyom, régies nevén az íva, főleg az utak és a mező- gazdasági területek szélén fordul elő. A napraforgófóldeken is megjelent, felépítésében egyébként erősen hasonlít az említett növényhez. Békés megyében a déli területekről indult hódító útjára, és az északi részen körülbelül Mezőberény vonaláig terjeszkedett - vázolta a jelenlegi helyzetet Molnár Ferenc. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Békés Megyei Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának helyettes vezetője elmondta, Mezőhegyes, Battonya és Tótkomlós környéke a leginkább fertőzött. ■ A szakemberek szerint a rézgyom elleni védekezés lehetőségei hasonlóak a parlagfűhöz. A rézgyom elleni védekezés lehetőségei hasonlóak a parlagfűhöz, tehát az elhagyott gyo- mos területek kaszálása, illetve a virágzás és a termés kialakulásának megakadályozása vezethet eredményre. Az akár kétméteresre is megnövő agresszív növény elleni harcot megnehezíti, hogy az általánosan használt gyomirtó szerek kevéssé hatékonyak ellene, s hogy szeptember környékén beérő termései nem kevesebb, mint 100-120 ezer magot szórnak szét. Az is tény, hogy a magok több esztendőn keresztül is csírázóképesek. A rézgyom pusztítása egyébként a kedvezőtlen eredmények ellenére sem kötelező, a növényt többnyire nem is ismerik az emberek.- Attól tartok, a döntéshozók csak akkor figyelnek föl a rézgyomra, amikor a parlagfűhöz hasonlóan elözönlötte az országot. Most, csírájában kellene visszafogni szaporodását — nyilatkozta nemrégiben egy regionális hírportálnak Hódi László Csongrád megyei növényvédelmi szakember. ■ M. P. M. Pirul a magyar: szenvedünk a rendkívüli trópusi hőségben kánikula Tusolnak a herényi téglások, népszerűek a strandi büfék, Dobi Ferenc lassan már unja a szódavizet Órák óta egy szál rövidnadrágban, mezítelen lábbal ücsörgött teherautójában tegnap délelőtt a iökösháza-kevermesi elágazásnál Dobi Ferenc. A csemegekukorica-tábla mellett a környéken egyetlen árnyat adó fa sem volt. A teherautó ajta- jait ugyan kitárta a sofőr, ám ez sem hozott hűsítő szellőt, odabent legalább 45-50 fok volt. A férfi szinte percenként nyúlt a szódásüveg után, várva, hogy megjavítsák a kombájnt. - Ez ma már a negyedik üveg. Muszáj innom, de ettől meg állandóan verejtékezem - törölgette homlokát Dobi Ferenc. A békéscsabai strandon hétfőn a déli órákban még a csúszdánál is várakozni kellett. A hőség ellenére többen is úgy érezték, hogy érdemes kifeküdni az ötvenméteres medence melletti lelátóra.- Igaz, hogy dél van, de kicsit azért napozunk. A fiúk a büfében hűsölnek, hamarosan csatlakozunk hozzájuk - mondta a naptól hunyorogva két barnásrózsaszínre sült szépség, Anita és Vera. Rajtuk kívül, aki tehette, behúzódott a hűvösbe. Per■ A gyalogos rendőrjárőrök is gyakrabban mehetnek be rövid pihenőt tartani. sze nem mindenki volt ilyen szerencsés. — Naná, hogy szakad rólam a víz, tíz perce késik a busz! — fakadt ki lapunknak Vári Sándor, aki a megye északi részébe szeretett volna eljutni a csabai buszállomásról, ám az árnyék nélküli megálló próbára tette a türelmét. Pedig ilyen időben még a gyalogos rendőrjárőrök is a szokásosnál gyakrabban mehetnek be a szolgálati helyükre rövid pihenőt tartani. Ezenkívül a járőrútvonalukról időnként letérve, árnyékosabb helyre húzódva frissülhetnek fel és pótolhatják az elfogyasz- Dobi Ferenc „hű társa" a szódásüveg. Nélküle kibírhatatlan a meleg. tott ivóvizüket. Csak kisebb gondot okoz a trópusi hőség a herényi téglagyárban. Mint azt Wagner Mártontól, a Berényi Téglaipari Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, citromos ásványvíz, sűrített citromlé és az egész évben megszokott védőital, a szódavíz is a dolgozók rendelkezésére áll. A munkaközi szünetekben a dolgozóknak lehetőségük van tusolásra, frissítő mosakodásra. Emellett az üzem több helyisége, így az irodák, a műhely és az égetőtorony is légkondicionált, s más apróbb dolgokkal is segítik a védekezést a napsugarak ellen. ■ Hírlap-összeállítás <