Békés Megyei Hírlap, 2007. június (62. évfolyam, 126-150. szám)

2007-06-06 / 130. szám

2007. JUNIUS 6.. SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP KORNYEZETVEDELEM 7 A Fecó-Ferr-Fém ingyen vesz át tízféle veszélyes hulladékfajtát Szennyvízen ül a város fórum Békéscsabán megtörtént a környezetvédelmi szemléletváltás A Csaba Centerből osztályozott hulladékot. visznek a MEH-be Négyszázhúszféle veszélyes hulladékkal foglalkozik - ami azt jelenti, hogy a radioaktív anyagokon kívül gyakorlatilag mindent bevesz, majd elszállít — a békéscsabai Fecó-Ferr-Fém Bt. Sóvári Ferenc, a társaság vezetője elmondta: a fáradt ola­jon kívül veszélyes hulladék­nak minősülnek az olajjal szennyezett tárgyak, olajszű­rők, olajsütők, olajos flakonok, az olajos föld, forgács, valamint a festékkel érintkező dobozok, ecsetek és ezzel kapcsolatos fo­lyadékok, például a hígító. Szintén veszélyes hulladéknak számít a neoncső, a számító­■ A használt akku­mulátorok veszé­lyes hulladéknak számítanak, leadó- juk kilónként 25 forintot kap. gép-alkatrész, mindenféle lúg és sav, a szárazelem, az akku­mulátor, illetve a növényvédel­mi vegyszerek. A veszélyes tár­gyakat, például a hűtőgépet a gyártónak kellene visszaven­nie, miután elromlott, de a ké­szítő gyakran nem vállalkozik erre. A szárazelemnél még re­ménytelenebb a helyzet, sok­szor lehetetlen megtalálni a gyártót. A Gyár utca 2. szám alatt működő Fecó-Ferr-Fém Bt. ké­résre ingyenesen telepít szá­razelemgyűjtő edényt a közin­tézményekbe és a nagy forgal­mat lebonyolító üzletekbe. — Sokan nem tudják, mi tarto­zik a veszélyes hulladékok köré­be, s hogy hol tudják ezeket az anyagokat elhelyezni. A tavaszi lomtalanítás után a médiában mondtam köszönetét azoknak, akik gondoskodtak a háztartás­ban keletkező veszélyes hulla­dékok szakszerű elhelyezéséről- nyilatkozta Sóvári Ferenc. A Fecó-Ferr-Fém Bt. vezetője hangsúlyozta, a fent említett, környezetre fokozott veszélyt je­lentő szemétfajtákat nem sza­bad a kommunális hulladék- gyűjtőbe tenni, azok speciális kezelést igényelnek. A Gyár utcai telepen tízféle veszélyes hulladékot - köztük autógumit, hűtőszekrényt, té­vét, számítástechnikai eszkö­zöket, neoncsövet és villany- körtéket - ingyen vesznek át. A hulladékgyűjtési verseny nyertesei. A békéscsabai 2. Számú Általános Iskolában kéthavonta gyűjtenek papírt a tanulók. A legjobbakat díjazzák. A lakosság körében már megtörtént a szemléletvál­tás, de még mindig sok a tennivaló a megyeszékhe­lyen — hangzott el tegnap a városháza dísztermében tartott környezetvédelmi fórumon. Elsősorban a szelektív hulladékgyűjtés­ben kell fejlődni. A hulladékgazdálkodás és a szennyvízhálózat kiépítettségé­nek növelése a legégetőbb kör­nyezetvédelmi kérdés ma Bé­késcsabán - hangzott el a teg­napi lakossági fórumon. A Bé­késcsabai Városvédő és Város­Több szelek- tív hulladék- f gyújtó sziget szükséges — így dr. Cserei Pál. szépítő Egyesület, valamint a megyeszékhely önkormányza­ta a környezetvédelmi világnap alkalmából rendezte meg a rm vid szakmai tájékoztatókkal egybekötött fórumot. Hanó Miklós alpolgármester köszöntője után dr. Fórján Mi­hály környezetvédelmi csoport- vezető tájékoztatta az egybe­gyűlteket. Mint elmondta, 2002- ben átfogó elemzés készült a vá­ros környezeti állapotáról. A Ma­gyar Tudományos Akadémia Földrajzi Intézete által készített tanulmány elsődleges feladat­ként jelölte meg a lakosság kör­nyezettudatos szemléletváltását.- A helyzet 2002 óta javult; a lakosság 80-90 százaléka oda­figyel környezetére, de a ki­sebbség - például az illegáli­san szemetet lerakók — a má­sok életét is megkeserítik. Más területen is akad tenni­való. Most készül el a város szennyvíz-elvezetési rendsze­■ Az első helyezett is­kolában állatvédő klub és környezet- védelmi szakkör is működik. rének terve. A megközelítőleg 19 milliárd forintos beruházás 2011-re készül el európai uniós támogatással. Jelenleg 52 szá­zalékos a lefedettség, a város gyakorlatilag a szennyvizén ül A szemét egyharmada komposztálható biohulladék Békéscsaba az első vámsok között'volt, ahol szelektív hul­ladékgyűjtő szigeteket telepítet­tek. Az ezekben elhelyezett új­rahasznosítható szemét meny- nyisége mégis alulmúlja az el­vártat. A jogszabály évi 2000 tonnás kvótát határoz meg szelektíven gyűjtött lakos­sági papírhulladékból, de mindössze 345 tonna gyűlik belőle össze a megyeszékhe­lyen - mondta el dr. Cserei Pál környezetvédelmi tervező, szakértő. A már szelektíven gyűjthető hulladékok mellett másik probléma a komposz­tálható bioszemét újrahaszno­sításának kérdése. Ez ugyanis a kommunális hulladék 35- 37 százalékát teszi ki. Míg a lakosság körében nem éri el a szelektáltan elhelyezett hulla­dékok aránya a 10 százalékot, addig az iparban ez az arány közel 50 százalék. — fogalmazott Pap Gábor, a Bé­kés Megyei Vízművek Zrt. Bé­késcsabai Üzemmérnökségé­nek vezetője. A csatornahálózat kiépítettségének növelése mel­lett a szennyvíztisztító telep fej­lesztése is a projekt része. Hosszú távon a fiatalok kör­nyezeti nevelésében látja a szemléletváltás kulcsát Hartay Mihály, a budapesti Öko-Pack Kht. ügyvezető igazgatója. A társaság a csomagolási hulladé­kok szelektív gyűjtésének nép­szerűsítését tűzte zászlajára. A békéscsabai közszolgáltatóval 2005 óta működik együtt: a sze­lektíven begyűjtött hulladékra kilónkénti támogatást fizet. Az érdeklődők kérdéseket tet­tek fel, észrevételeiket fogal­mazták meg az elhangzottakkal kapcsolatban. Jutalmat kapott a májusi hulladékgyűjtési akció­ban részt vett három legsikere­sebb iskola. Elsőként a 2. Szá­mú Általános Iskola végzett, második lett a Szabó Pál Téri Ál­talános Iskola és harmadikként végzett a Vandháti Úti Általá­nos Iskola. A nyertesek pénzju­talmat vehettek át. Kádár Eszter tanárnő elmondta, nemcsak egyszer egy évben, hanem két­havonta rendeznek az osztá­lyok között papírgyűjtőversenyt az iskolában. Sokrétű szelektív hulladék- gyűjtés folyik a megyeszékhe­lyen, a Csaba Centerben, tud­tuk meg Hrabovszki Györgytől, a szórakoztató- és bevásárló- központ igazgatójától. — Célzott törekvés volt a tár­saság részéről a szelektív hul­ladékgyűjtés bevezetése, ame­lyet végül több lépcsőben való­sítottunk meg. Legelőször, két éve a papírhulladékot kezdtük el külön gyűjteni. Majd az üve­get választottuk le a kommuná­lis hulladékok köréről. A Cen­ter Moziban például úgy alakí­tottuk ki a szemetest, hogy a palackokat egy kör alakú nyílá­■ A papír-, üveg'- és műanyaghulladék szétválogatásának második köre is a Csaba Centerben történik. son, a többi szeméttől külön le­hessen gyűjteni. Az idei év ele­jétől a fólia- és műanyaghulla­dékot is szeparáltan kezeljük. A bérlőket körlevélben értesí­tettük a szelektív gyűjtés rend­jéről, és ha szükséges, időről időre újból emlékeztetjük őket erre. A többség korrekten be­tartja a szelektív hulladékgyűj­tés szabályait — mondta el a Center igazgatója. A papír-, üveg- és műanyag- hulladék szétválogatásának második köre is a Csaba Cen­terben történik. A MÉH kihe­lyezett képviselője még elszál­lítás előtt, helyben osztályozza az újrahasznosítható hulladé­kot. Ezekből a Center bevételt nyer, így a környezetbarát gon­dolkodás anyagi megtakarítás­sal is együtt jár. Mint Hra­bovszki György rámutatott, a megtakarítás másik része a kommunális hulladék csökke­néséből származik; hiszen ab­ból az újrahasznosítható rész kikerül. Kommunális hulladé­kot egyébként a lehető legki­sebb tételben, összepréselve küldenek a szeméttelepre. Az oldal az Öko-Pack Kht. támogatásával készült. www.okopack.hu írta: Frankó Marianna. Fotó: Kovács Erzsébet Gyűjtsünk együtt szelektíven, mert a hulladék hasznosul! program Az Öko-Pack Kht. térítésmentes szemléltető DVD-vel segíti az oktatási intézményekben folyó környezeti nevelést hozzájárulva a Békéscsaba szelektív hulla­dékgyűjtését támogatja, nép­szerűsíti az Öko-Pack Kht. A társaság nevéhez fűződött töb­bek között a tavalyi Hulladék­ból termék 2006 környezetvé­delmi vándorkiállítás, amelyet Békéscsabán, a megyei könyv­tárban láthattak az érdeklő­dők. A szelektív hulladék sor­sát bemutató kiállítást két hét alatt majdnem háromezren látták. A Hulladékból termék 2006 kiállítás elsősorban a la­kosság - ezen belül is kiemel­ten a közép- és általános isko­lások - tájékoztatását szolgál­ta. Ugyanakkor a szervezők nem titkolt célja volt eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a sze­lektíven gyűjtött hulladék vé­gül összeöntve a hulladéklera­kóba kerül. A kiállítás bemu­tatta, hogy a felelősen, tudato­■ Kétórás multimédi­ás oktató DVD-t bocsát ingyenesen az oktatási intéz­mények rendelke­zésére a kht. san szelektív módon gyűjtött hulladék újrahasznosítható, és hazánkban is sokféle termék állítható elő ezekből a másod- nyersanyagokból. Bár a ván­dortárlat már nem járja az or­szágot, a www.hulladekbol- termek.hu című honlapon a pedagógusok és diákok egy­aránt hasznos információkat szerezhetnek a szelektíven gyűjtött hulladék útjátról, fel- használásának lehetőségeiről. A kezdeményezés sikerén fel­buzdulva az Öko-Pack Kht. multimédiás DVD-t adott ki. A szelektív hulladékgyűjtésről szóló szemléltető eszközt - fel­adatlapok és tájékoztató szö­veg kíséretében — kérésre in­gyen az oktatási intézmények rendelkezésére bocsátják. A kétórás anyagot tartalmazó DVD-t a korosipirosk@t- online.hu e-mail címen lehet kérni. Több mint ötszáz pél­dányt már szétküldtek az ed­dig jelentkezett pedagógusok­nak, ezzel Nemzeti Alaptantervben meg­fogalmazott környezeti nevelés megvalósulásához. A 2003-ban alapított Öko- Pack Kht. a csomagolási hulla­dékok hasznosítását szervezi, finanszírozza. Jelenleg több, mint 700 partnerrel rendelke­zik: köztük megtalálható a ma­gyar ipart és szolgáltatást meg­határozó cégek sora, de szer­ződtek kisebb vállalkozásokkal is. A dinamikusan fejlődő társa­ság tevékenységével hozzájá­rult ahhoz, hogy Magyarország 2005-ben teljesíteni tudta a csomagolóanyagok 50%-os hasznosítási európai uniós kö­vetelményeket. A szelektív gyűjtőrendszerről beszélt Hartay Mihály ügyvezető igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents