Békés Megyei Hírlap, 2007. június (62. évfolyam, 126-150. szám)

2007-06-27 / 148. szám

3 2007. JÚNIUS 28., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Sarkad a célkeresztben megyegyűlés Tiltakozó határozat a kistérség megszüntetéséről Tóth Imre kezében a baloldali képviselőkből összeállított szégyentábla másolata. A képviselő szerint szovjet szuronyok vetnek árnyékot a kistérségre. Versenyfelügyeleti eljárást indítottak a megyei ügyvédi kamara ellen Egy önmagát megnevezni nem kívánó jogvédő civil szervezet bejelentést tett a Gazdasági Ver­senyhivatalnál, hogy Békés me­gyében a legmagasabb az ügyvé­di praxis beindításának admi­nisztrációs költsége. A GVH versenyfelügyeleti eljárást indí­tott a Békés Megyei Ügyvédi Ka­mara ellen. Év elejétől az ügyvé­di kamarai bejegyzés regisztráci­ós költségét 130 ezerről 500 ezer ■ Megyénkben a leg­magasabb az ügy­védi praxis beindí­tásának költsége. forintra emelték, az ügyvédjelöl­tek regisztrációs díját 20 ezerről 100 ezer forintra. A jogvédő civil szervezet szerint ez tisztességte­len piaci magatartás. Közlemé­nyükben hangsúlyozták, szeret­nék elérni, hogy ugyanolyan fel­tételekkel lehessen megyénkben is ügyvédi tevékenységet kezde­ni, mint máshol. A civil szervezet egyebek mellett azért kíván névtelen­ségbe burkolózni, mivel több kamarai tag is együttműködik velük és nem szeretnék, ha vé­leményükért hátrányos megkü­lönböztetés érné őket. Meg­kerestük dr. Juhász Istvánt, a Békés Megyei Ügyvédi Kamara elnökét is, aki csak később kí­ván nyilatkozni. ■ K. E. A Nagy I nfo vadászat Szovjet szuronyok és pénzszagra gyűlő éji va­dak kísérték — legalábbis szavakban — a tegnap es­tébe nyúló rendkívüli megyegyűlést. A téma a sarkadi kistérség meg­szüntetése volt. Csiszár Áron <- Imre, fogd vis|za magad! - próbált más hangokat kicsalni » a szocialista dr. CosztolyáSFe- renc a jobboldali Tóth Imre tér­ségi tanácsnokból. A sarkadi kistérség megszüntetése miatt szót kérő Tóth Imre ugyanis a Nemzetiségi nyelvként mind a nyolc osztályban oktatják majd a román nyelvet a lökösházi ál­talános iskolában. Igaz, szep­tembertől még csak az első öt osztályban ismerkedhetnek a fiatalok a nyelvvel, felmenő rendszerben azonban nemso­kára minden évfolyamon oktat­következőképpen nyilatkozott a plénum előtt: — Amikor mi 16 éve Magyarországon első­ként alakítottuk meg a sarkadi kistérséget, még nem pénz­szagra gyűlt az éji vad - idéz­te a társulási elnök, megyei képviselő némileg átalakítva Arany János szavait. Tóth Imre ják a román nyelvet. A helyi képviselő-testület erről szóló döntése nemcsak a nyelvokta­tás fontosságának az elismeré­sét jelenti, hanem lépés az iskola helyben tartása felé is. A nemze­tiségi iskolákat ugyanis kevésbé sújtja a központilag vezényelt forráselvonás. ■ Cs. Á. elmondta: kérték a köztársasá­gi elnököt, hogy a társulás megszüntetésével kapcsolat­ban a visszásságok miatt lép­jen fel, s állítsa vissza az ere­deti, demokratikus alapon nyugvó állapotot. A fideszes Balogh József ég­bekiáltó igazságtalanságról A cikkünkben érintett Füvesi Sándor kérte az alábbi pontosítás közzétételét. „A Békés Megyei Hírlap 2007. június 26-i számá­nak harmadik oldalán a Baloldali kötődésű pártemberek helyi vi­dékfejlesztési irodák székeiben című cikkünkben valótlanul állí­tottuk, hogy Füvesi Sándor Fetser beszélt, Turóczy András a proletárdiktatúra időszakát emlegette, míg Domokos László a döntés alkotmányel­lenes voltának a kérdését fe­szegette. A foghíjas baloldali padso­rokból Gosztolya Ferenc rea­gált, ez idáig példa nélkülinek nevezte a parlament döntését. A képviselő ugyanakkor hang­súlyozta, az említett indítvány törvényességének elbírálása nem a megyegyűlés hatásköré­be tartozik. Párttársa, a Tóth Imre beszéde alatt kivonuló Kaszai János azt emlegette, hogy őt senki sem kérdezte meg a döntésről. János szocialista országgyűlési képviselő politikai tanácsadója. Az igazság ezzel szemben az, hogy Füvesi Sándor a DARFT Regioná­lis Fejlesztési Ügynökség Kht. al­kalmazásában áll, és az Új Ma­gyarország Fejlesztési Terv Ta­nácsadói Hálózat orosházi kistér­ségi tanácsadójaként dolgozik.” ■ JEGYZET i ERZSÉBET Belháborúhoz add a voksod! A zárt osztály hűvösébe ta­nácsolnák azt a honpolgá­runkat, aki ilyesmivel hoza­kodna elő: igen, én szeretnék fizetni kórházi napidíjat, vi­zitdíjat, tandíjat. A pillanat­nyi állás azonban komoly­ságra int bennünket, mert megnyílt a népszavazás előtt az út: ezekre a kérdésekre felelniük kell a választók­nak. Az esélylatolgatást - mármint hogy akarjuk-e fi­zetni a díjakat — körülbelül olyan hibaszázalékkal tehet­jük meg, mint ha megjósol­nánk, tudunk-e nyerni foci­ban a világbajnok olaszokkal szemben. FURCSASÁGOK ÖZÖNE lengi körbe ezt a népszavazási hercehurcát. Az Országos Választási Bizottság - mely a minap zöld utat adott a voksolási kezdeményezés­nek — nem mindennapi in­dokkal hozakodott elő. A szakmai meggyőződése elle­nére döntött a népszavazás mellett. Ha rosszmájú va­gyok, hozzáteszem: és nem akart tovább részt venni ab­ban a sehová sem vezető vi­tában, melyben az Alkot­mánybírósággal és az ellen­zékkel áll szemben. NEHÉZ MEGÉRTEN! az MSZ£ álláspontját is. Azt mondjad, - áljr\ak a népszavazási vita. elébe. Mintha azt sugallnák: veszítsünk bátran! A Fidesz győzelemről harsog. Lás­sunk világosan, az ő győzel­mük nem a mi győzelmünk. A népszavazás ára, az a 4-5 milliárd a mi zsebünket ter­heli, csakúgy, mint a nem kevésbé olcsó kampány ösz- szege is. Az ellenzék végső célja pedig kimondottan is túllép a népszavazáson. Kor­mányt akar dönteni. ugye, mégsem vagyunk any- nyira bolondok, hogy tudjuk: a belháborúnak, jobban mondva a népszavazásnak lesznek győztesei és veszte­sei. A vesztes - mint mindig - félő, hogy nem más, mint akinek a voksa megint na­gyon kell, azaz mi, a nép. A szocialisták nem szavazták meg a határozatot A jobboldal és a liberális Nagy Béla igennel wksolt, a szocialis­ták azonban fenntartásaiknak adtak hangot a megszüntetéssel kapcsolatos tiltakozó határozat egyes elemei miatt. Kaszai }á­Román nyelvet oktatnak a lökösházi iskolában nos például egyetértett a tiltako­zással, nehezményezte viszont, hogy őt is a cinkosok közé sorol­ják. A határozatot mindenesetre megküldik az Európai Parla­ment magyar képviselőinek is. Füvesi Sándor a DARFT alkalmazásában áll Kipakolnak az épületből, megszűnik a megyei hadkiegészítő osztottak Két parancsnokság állt fel, a keleti rész központja Szolnokon található, Békéscsabán toborzóiroda maradt Szinte minden megyei család­nak volt kapcsolata az elmúlt 52 év során a megyei hadkiegé­szítő parancsnoksággal. Akár sorozás és bevonulás, akár le­szerelés vagy a tartalékos állo­mány biztosítása által. — Az 52 éves fennállásunk so­rán soha nem fordult elő az itt dolgozók hanyagsága miatt tör­vénysértés - hangsúlyozta teg­nap katonásan Éliás György alez­redes, nyugdíjba vonuló parancs­nok. - Az utolsó időszakban öt kollégámmal együtt végeztük az intézmény felszámolását, július 1-jétől ők felmentésüket töltik. Ennek tudatában is vállalták a túlórákat, amikre azért volt szük­ség, mert például 100 ezer nyil­vántartási kartont kellett bizton­ságosan átadni a központi nyil­vántartónak. A felszámolás ha­táridejét idén június 30-ában szabták meg, mi ezt teljesítettük. A megyei hadkiegészítő pa­rancsnokságok sírját a sorkato­naság eltörlésével ásták meg, ezután legnagyobb súlyú fel­adatukra, a katonai szerveze­tek létszámfeltöltésére nem tar­tottak igényt. Idén január else­jével az országban felállítottak két hadkiegészítő parancsnok­ságot, nyugaton Veszprémben, keleten Szolnokon. Ütóbbihoz A bérlőkijelölés továbbra is a honvédség joga Éliás György érdeklődésünkre hangsúlyozta, hogy Békéscsa­bán közel öften honvédségi la­kás van, ebből csak tíz áll üre­sen, de a bérleti díjat ezeknél is fizetik a tulajdonos városi ön- kormányzatnak. A bérlőkijelö­lés a katonai lakásoknál a honvédség joga, a békéscsabai lakásgazdálkodás a hódmező­vásárhelyi helyőrség-parancs­noksághoz tartozik. Kérdé­sünkre, hogy'a csabai helyőrsé­gi klubnak mi lesz a sorsa, az alezredes nem tudott válaszol­ni, mert nem az ő hatásköre. tartozik az öttagú csabai tobor­zóiroda, mely érdekvédelmi te­vékenységet is ellát. Emellett például a szolgálatiidő-igazolá- sokat náluk lehet kérelmezni. —A bútorok és eszközök nagy részét a megyei önkormányzat­hoz szállítjuk át, a tegnap lesze­relt névtáblánk a szolnoki had­kiegészítési múzeumba kerül — ecsetelte Éliás György. - A közel kétezer négyzetméteres épület állami tulajdon, a hasznosítás­ról tehát nem a honvédség dönt. Kérdésünkre az alezredes el­mondta, hogy a helyőrség-pa­rancsnoki tisztet idén március 15-étől már nem ő, hanem Gu­lyás László, a fürjesi laktanya parancsnoka tölti be. ■ Ny. L. A bútorokat a „kiég” épületéből a megyei önkormányzathoz szállítják át. i k FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER

Next

/
Thumbnails
Contents