Békés Megyei Hírlap, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-28 / 123. szám
2007. MÁJUS 29., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP KRIMI&BU LV AR&MUSOR 13 Az élővizek szedik áldozataikat tragédia Két halálos baleset, odaveszett egy 33 éves férfi és egy 13 éves kislány Tizenöt éve nem volt baleset Gyula-Városerdőn, a szombati is a bóják mögött, a tilosban történt — mondta Hargittai Zoltán, a fürdőhely vezetője. mmsmam Idős férfit vert tojásért, tejért Dévaványán ismeretlen tettes egy 75 éves bácsihoz hatolt be május 27-én a késő esti órákban. Az idős embert bántalmazta és ellopta ötezer forintját, harminc tojását és három liter tartós tejét. A koros férfi a bántalmazást köny- nyebb sérülésekkel úszta meg, ám az eset annál súlyosabb sebeket ejtett a lelkében. Pénzes kazettát, aranyat lopott az ismeretlen Pénzes kazettát és arany ékszereket lopott el ismeretlen tettes Békéscsabán a Fábry utcában. A tolvaj átmászott a kerítésen, kifeszítette a lakás bejárati ajtaját és magával vitte a pénzes kazettát, amelyben körülbelül 180 ezer forint volt. Összeszedte az ékszereket is, értékük mintegy 40 ezer forint. Sok részeg adott munkát a mentősöknek A hétvégén a megyeszékhelyen több alkalommal is riasztották a mentősöket a Gyulai út környékén olyan esetekhez, amikor részegeket kellett ápolniuk. Előfordult alkoholmérgezés, fejsérülés és verekedés utáni sebek ellátása. Hétfőn, ebéd előtt sokan hűtötték le magukat a nyári melegben Gyula-Városerdőn, a kijelölt fürdőhelyen. Többségük talán nem is sejtette, hogy két nappal korábban, ugyanúgy 11 óra körül, egy fiatal férfi fulladt a folyóba, a bójáktól mintegy 100—150 méternyire, a tilosban. Kovács Erika A 33 éves, háromgyermekes családapa a vízbe pottyant strandlabdáért ment a folyóba, de kihozni már nem tudta. Alámerült és többé nem bukkant fel. Két határőr indult a keresésére, ők találták meg az akkor már mozdulatlan testet.- Tizenöt éve üzemeltetem a városerdei kijelölt fürdőhelyet, de itt még sohasem történt tragédia. Most sem, hiszen a férfi a „szabad strand" területén kívül merült el - mutat körbe a bójákkal körbevett területen Hargittai Zoltán, a kijelölt fürdőhely vezetője. — A szerencsétlenség napján, szombaton jó, ha összesen százan voltak kint fürödni a változékony idő miatt. A tragédia idején alig lézengtek a parton. Ezért nem értem, miért nem itt, a kijelölt fürdőhely területén telepedett le a család, akkor talán elkerülhető lett volna a baleset. Hangsúlyozom, itt is saját felelősségére megy mindenki a vízbe. De nézze meg, milyen mélységű: partközeiben kilátszik a fiúk, lányok fürdőnadrágja. A víz egyébként fokozatosan mélyül, de a bójáknál is körülbelül mellmagasságig ér - mondta, miközben a jelzőbóják mögött nagy sebességgel elhúzott egy motorcsónak, óriási hullámokat vetve. Ez egyébként tilos (lenne). Később fotós kollégámmal néhány perc alatt még két motorcsónakot láttunk száguldozni, az egyik elejét bikinis lányok „díszítették”.- Fokozottabb rendőri jelenlétre lenne szükség, akkor talán kevesebben fürödnének a tilosban, és nem száguldoznának a motorcsónakokkal sem - véli Hargittai Zoltán. Szombati Andreától, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, a rendőrök szolgálati beosztás szerint ellenőrzik a „szabad strandokat" Szarvason, Békésszentandráson, Szana- zugban és Városerdőn is. Figyelmeztetnek, vízirendészeti szatóly- sértéseket rónak ki, feljelentést is tesznek minden évben a renitens- kedőkkel szemben, de állandó rendőri jelenlétre nincs lehetőség. A csatornába csúszott, nem tudott úszni, meghalt Egy 13 éves mezőbenényi kislány az ugyancsak gyermekkorú testvéreivel játszani ment vasárnap délután a Murony külterületén lévő öntözővízcsatorna partjára. A kislány a partszakasz betonozott, nedves, algás részén megcsúszott és beleesett a csatornába. Mivel nem tudott úszni, belefulladt a vízbe. Testvérei nem tudtak segíteni neki. A Békési Rendőrkapitányságot a mentő- szolgálat értesítette. TELEVÍZIÓ-MŰSOR AJANLASAVAL A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 2007. MÁJUS 29., KEDD H H >0 W iJ 'H o 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 10.05 TopShop 11.15 Receptklub (ián.) 11.30 Te vagy az életem © (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro 6.00 Babavilág 6.55 Mokka 9.05 Stahl konyhája 9.15 Szóda 10.20 Teleshop 11.45 Melrose Place © 12.45 Észbontó 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Főtér 10.10 Afrika gyöngyszeme 11.00 Parlamenti napló 11.45 Mit főzzünk ma? 5.50 Nap kelte 9.00 Századfordító magyarok 10.00 Nyitott stúdió 10.05 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.50 Lety, a csúnya lány © 7.50 Lois és Clark © 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Nash Bridges- Trükkös hekus © 8.40 Cinecitta © 9.25 Impressziók 9.35 Azeri nap 10.05 Azerbajdzsán műemlékek 10.15 Derrick© (német krimisorozat) 58' 11.30 Kívánságkosár 6.00 Múzeumról múzeumra 6.35 Rémálommelók © 7.35 Donna játszóháza 8.10 Titkos fegyverek (4.) 9.10 Thor Emilie (3.)© 10.20 Híres erődök 11.20 Főzd magad! (1-2.) 12.15 En meg én és újra én! (francia-ausztrál vígjáték)© Fsz.: Rachel Griffiths 14.05 06-91-334-334 15.35 Disney-rajzfilm 16.10 Receptklub 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 18.30 Híradó 13.45 Bolondos bébicsősz © (német vígjáték, 2005) 91' Fsz.: Jonathan Beck 15.30 Csillagkapu © (amerikai sci-fi sorozat) 16.30 Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat) © 17.30 NCIS- Tengerészeti helyszínelők © 12.15 Tv-taxi (ián.) 12.30 Nemzetiségi magazinok 13.35 Múlt-kor © 14.05 Dob + basszus 14.35 Emeljük fel szívünket 14.45 Katolikus krónika 15.20 Csináljuk a fesztivált! 16.15 Válaszd a mozgást! 16.30 Híradók 12.16 Záróra 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Válaszd a tudást! 17.30 A világörökség újabb kincsei (holland sor.-26/11-12.) 18.00 Klikkerek © 18.30 Esti mese 12.10 Kojak © 13.10 Magnum © 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.15 Gyilkos sorok ©. 16.20 Poirot © 17.25 Az osztag © (német akciófilm-sorozat) 18.30 Zsaruk © Utcai történetek 13.45 Duna tér 14.00 Gejdar Alijev- Egy irigység története (12.) 15.00 Azeri mozaik 15.30 Azerbajdzsáni Mugham Csoport Koncert 15.40 Szövetségben a fákkal 16.05 Világunk 17.05 Az új Lassie 12.25 Kávékóstoló (13.) 12.55 A vörös panda 13.25 Ember és állat- A közös utazás © 14.25 Múzeumról múzeumra (12.) © Az Alte Pinakothek 15.00 Telefortuna 16.00 Donna játszóháza 19.00 Legyen ön is milliomos! 19.50 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.25 Barátok közt© (magyar sorozat) Utána: H rek 21.05 Vészhelyzet© (amerikai sorozat) Öröm és döbbenet 22.00 A Grace klinika© (amerikai sorozat) 18.30 Tények 19.00 Aktív © 19.35 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen Kvízshow Sváby Andrással 21.00 Peacemaker © (am. akciófilm, 1997) 110' R.: Mimi Leder Fsz.: George Clooney. Nicole Kidman, Armin Mueller-Stahl 16.50 Tv-taxi 17.10 Quinn doktornő © 18.05 Doktor Nagyfőnök© (francia sor. - 20/13.) 45' 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.40 Köztévé 20.00 Önök kérték! Kívánságműsor 21.00 Kedd 21 18.35 Membrán 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.10 2 ember Vámos Miklós műsora Pege Aladár és Földes László világa 21.05 Kultúrház 21.30 A szerelem betege (francia film. 1987) 113' © 19.00 Sokkoló videók© 20.00 Szexi kamera © Meztelen átverések (11-12.) 21.05 CSI - New York-i helyszínelők © (amerikai krimisorozat) Gary Sinise, Melina Kanakaredes, Carmine Giovinazzo 22.05 Összeesküvés-elmélet © (amerikai thriller. 1997) 17.45 Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Mese 19.20 A jog útvesztőjében (angol sorozat -14/7.) © 20.20 Azerbajdzsánok (ismeretterjesztő film) 39' 21.05 Az azerbajdzsán konyha (ismeretterjesztő film) 65' 22.10 Hírek 22.25 Mindentudás egyeteme 16.40 Egészségünk- Tények és tévhitek (ismerettel), sor.) 17.35 A Kalahárl sivatag- A lét peremén © (dokumentumfilm) 18.35 Királyok és királynők II. Károly; III. György © 19.40 Jimmynek malaca van 20.45 Fotósuli (9-10.) a ■"3 'W 23.00 XXI. század © 23.35 Az elnök emberei © (amerikai sorozat) 0.30 Reflektor © 0.50 Igaz történetek Kölcsönkapott idő © (magyar-am.film, 1993) 23.25 Tények este 24.00 Alexandra-pódium © 0.30 Bírósági mesék © 1.20 Alfred Hitchcock © 1.50 Szirmok, virágok, koszorúk © (magyar film, 1984) 1Ö1' 22.00 Kedd este 22.35 Kultúrház (isit) 23.05 Hírek. Időjárás 23.10 Sporthírek 23.20 Olvadáspont © (spanyol vígjáték, 2003) • Fsz.: Candela Pena 23.25 Napló 23.30 Záróra 0.20 Nap-nyugta 2.55 TS - Motorsport 3.20 Kllkkerek © 3.45 Zenelánc 3.50 Mesélő cégtáblák 0.55 Sírhant Művek © (amerikai sorozat) 2.05 CSI-New York-i helyszínelők 2.50 Egy csúf mostohatestvér vallomásai © (kanadai fantáziafilm, 2001) 23.25 Vagyő, vágyén (szovjet film, 1956) 85' 1.05 Híróra (isn) 2.10 Labdarúgó-mérkőzés 3.50 Világunk (isn) 4.45 Olajbirodalom Ázsia határán 21.45 A nagy óceán peremén (5-6.) (ismerettel), sor.) 22.55 Életben maradni © 23.50 A levegő lovagjai 1.00 Bűnügyi akták © (dók. sorozat) MAGYAR ATV 12.00 Déli hírek. 12.15 Pálya. 13.05 Reggeli járat. 15.05 Visszhang. 16.05 Keresztmetszet. 17.00 Híradó. Sport. 1730 Csintalan. 1830 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Esti gyors. 20.30 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. 2130 Click. 22.05 Vörös ésfehér. 22.40 BBC- híradó. 23.05 lapzárta. 2330 Esd gyors. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Többet ésszel! 1635 Új mezőgazdasági magazin. 17.05 Laci bácsi konyhája. 1735 Az utazó. 1800 Fórum. 1855 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Civil a pályán. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Vonalkód. 23.10 Többet ésszel1020 Vidám vasárnap. HALOZAT 16.00 Játékhálö. 17.00 Egészségmagazin. 1730 Csacska angyal (arg. sor. -62.). 1830 Te vagy az életem (arg sor. - 62.). 1930 Fekete gyöngy (arg. sor. - 62.). 20.30 Hírháló. 20.55 Ízelítő 21.00 A nagy esés (am. film). 23.00 A pokol konyhája (am. film). 1.00 Hírháló. 130 Bencze-show. 2.00 Műveltségi kvíz FILMMÚZEUM ■■ 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Andy Griffith- show. 1530 Hollywoodi párak. 1625Totodi- abolicus(olaszvígj„ 1962). 18.00 Bors (magyar sor. -15/15.). 19.00 Kockázat (10.) 20.00 Alfa holdbázis (angol sci-fi sor.). 21.00 Defekt (magyar thriller). 22.10 Anyádl... A szúnyogok. 2330 Meghökkentő mesék. MINIMAX 8.45 Spanyol labdarúgás. 9.45 Triatlon- világkupa. 11.15 Fogathajtás. 12.45 Német labdarúgás. 1530 Olasz labdarúgás. 1630 Spanyol labdarúgás. 1730 Gokartmagazin. 18.00 Autokrossz-ob. 18.30 Labdarúgás. 19.30 Mai helyzet. 19.45 Ralibajnokság 2007.20.45 Rögbi. Új-Zéla nd-írország. 6.00 Rajzfilmek. 16.00 Vándor varangyok. 1630 Rupert maci. 16.45 Bicsi bocs. 16.55 Játsszunk a Szezám utcában! 1720 Tom, a nagy utazói. 17.50 Chariey és Mimmo. 17.55 Arthur. 1825 Maya és Miguel. 1850 Bombi- torna. 18.55 Connie, a boci. 19.10 A rút kiskacsa és én. 1935 Vándor varangyok DISCOVERY 13.00 Roncstelepi csaták. 14.00 Hogyan csinálják?. 15.00 Hogyan készült?. 16.00 Egyszer egy ilyet ...1.17.00 Amerikai hot rodok. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag.... 20.00 Hogyan készült?. 21.00 Csodák a műtőasztalon. 22.00 Hátborzongató gyilkosságok. 23.00 Ötödik sebesség. 'O *3 CSABAIT 17.45 Műsorismertetés 17.50 Mese gyerekeknek 18.00 Orosházi hírmagazin 19.00 Híradó 1920Mandala (természetgyógyász ma- gazin) 20.00 Híradó 20.15 Sporthírek 20.30 Derrick (német bűnügyi film) 2135 Híradó 21.50 Mandala (ism.) 2225 Képújság GYULA TV 10.02 Napi Gondolat 10.07 Híradó 1020 Pünkösdi istentisztelet közvetítése a gyulai református templomból 11.45 Híradó 12.00 Képújság20.02 Napi Gondolat20.07 Híradó 2020 Gyulai Termál FC-Bajai LSE NB lll-as labdarúgó-mérkőzés 21.55 Híradó 22.08 Műsorzárás 22.10 Képújság KOROS TV 10.00 Képújság 18.00 Műsorkezdés 18.01 Nap mint nap (élő) 19.00 Szarvasi híradó 22.00 Válogatás műsorainkból KOSSUTH RABIG Óránként Hírek. Időjárás. 434 Határok nélkül. 539 Falurádió. 633 Az én hazám. 9.04 Napközben. 1130 78. Ünnepi Könyvhét. 12.00 Krónika. 12.35 Mindennapi tudomány. 12.40 Magyarországról jövök. 12.48 Ki nyer ma? 13.05 Vendég a háznál. 1330 A római katolikus egyházfélórája. 14.04 Kultúrkör. 15.05 A 20. század titkai. 16.00 Krónika. 16.15 Magyarországról jövök. 17.05 Világóra plusz. 17.45 Kékbolygó. 18.00 Esti krónika. 18.45 Sportvilág 19.00 Határok nélkül. 1930Válogatás a Napközben mai műsorából. 19.50 Mese. 20.04 Aranyemberek. 2035 78. Ünnepi Könyvhét. 21.05 Mesélő krónikák. 2135 Hagyományápolók. Ifetöfí rádió 1 Óránként Hírek. Időjárás. 430 Népdalok, magyar nóták, cigány nóták. 5.03 Hajnali dallamok. 603 Kívánságreggel. 845 Sportreggel. 9.17 Petőfi-délelőtt. 11.03 Sporthírek. 12.04 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Időjárás, sport, közlekedés és vízállásjelentés. 13.17 Slágermúzeum - Nosztalgia a 60-as, a 70-es ésa 80-as évek slágereivel. 14.04 Terep-járó - Jövés-menés, kaland, élmény - itthon és világszerte. 15.03 Sporthírek. 16.04 Csúcsforgalom. 1830 Múzeum körút - Helytörténeti Gyűjtemény, Balassagyarmat. 19.03 Sportpercek. 1920 Létekből soul. 20.03 Dzsessz ésmás. 21.04 Szabadpolc. 22.03 Önazonos. 23.00 Sporthíradó. V t