Békés Megyei Hírlap, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-19 / 116. szám
BÉKÉS MEGYEI HlRLAP- 2007. MÁJUS 19., SZOMBAT 4 MEGYEI KORKÉP MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Szokott vagy szokik? Kétségtelenül fogas kérdés ez annak, aki nem ismeri a szokik ige természetét. Az ilyen emberek nyakra-főre ilyen mondatokban fejezik ki magukat: „Én nem szo- kok reggel korán kelni.” Vagy „Józsi, te szoksz verset olvasni?” Az olvasónak bizonyára megfájdul a füle, sőt talán a feje is ezek olvastán. Miért? Azért, mert a művelt emberek nem szokták jelen időben használni a szokik igét. Mi az oka annak, hogy a köznyelvben csak a múlt idejű alak fogadható el? A magyarázat világos és logikus: csak a múltban, a korábban többször végzett cselekvés válhat megszokottá. Csak akkor mondhatjuk a jelenben valakire, hogy olvasni szokott, ha már korábban, többször is olvasott; az olvasás szokásává lett. Ezek alapján a mondatok helyesen: „En nem szoktam reggel korán kelni.” Vagy „Józsi, te szoktál verset olvasni.” Esetleg „Ml nem szoktunk fürödni.” (E mondat csak nyelvtani szempontból helyes.) Mindenki észrevehette, hogy a példamondatokban a szoktam, szoktál, szoktunk, szokott - igekötő nélkül szerepek S valóban, a szokik igének csak igekötő nélküli alakjai nem ragozhatok jelen időben; igekötővel viszont igen: „Most pedig leszokom a dohányzásról!” (Mindenképpen dicséretes mondat.) Vagy ahogyan egyik nótánkban hallható: „Rászokik a szemem a nézésre, / Gyönge karom a szép lány ölelésre.” De ez is helyes: „Lassan hozzászokunk a kemény munkához.” Természetesen helyes a mindenki által ismert szólás is: „Vagy megszokik, vagy megszökik.” Végül, megnyugtatásul, hadd biztassak mindenkit: „Aki sokat gyakorolja és erősen akarja, előbb-utóbb rászokik a helyes beszédre is.” Cigánypecsenye kecskéből életmód Néha levágtak a pályázati állatokból a lökösi romák Akadnak még kecskék a lökösházi romáknál, bár nagyon nem szaporodott el az állomány. Felvételünkön Cintia és Gusztáv állt modellt az egyik állattal. Két éve hatvan kecske megvásárlására nyertek pályázati pénzt a lökösházi romák. Szerkesztőségünket azzal keresték meg „jóakaróik”, hogy az állatokat — ahelyett, hogy szaporították volna - megették vagy eladták. Csiszér Áron Jakab János, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke nem hárítja el érdeklődésünket, de mint mondja, sokan nincsenek most otthon az érintettek közül. Többen is napszámban dolgoznak ilyenkor, no meg olyan is akad, aki egyszerűen nem akar szerepelni az újságban.- Kecskék viszont vannak Lökösházán - közli Jakab János elöljáróban. így testvéréhez, Gusztávhoz megyünk, ahol emberünk szerint ékes példáját látjuk majd az állattartásnak. A rendezett porta ura udvarias, ám nem mutatkozik bőbeszédűnek. A lóistállóból kijövet letörli mezítelen lábát, s szó nélkül pózol a kertbe a kedvünkért kiengedett, a nagy tér láttán halk mekegést hallató négy állat mellett. Most még a kis Cintiához se nagyon szól, aki viszont annál nagyobb örömmel áll a gép lencséje elé. Gusztáv csak akkor neveti el magát, amikor a képet nagy műgonddal készítő, s még a kecskét is beállító fotósunk úgy látja, minden feltétel adott, ám az egyik jószág a háttérben épp akkor próbálja megugrani a másikat. A fotó végül csak elkészül, így jobb híján el is indulunk kifelé. A gondozott, tisztes jómódra utaló udvar, Gusztáv nem kicsi pecsétgyűrűje és az istállóban sorakozó lovak azért azt sejtetik: ez a család nem abból a néhány kecskéből él. János a legnagyobb diplomatákhoz nő fel, amikor már az autóban ülve a pályázati állatok valós számáról, s a környéken keringő pletykákról kérdezzük.- Itt, Lökösházán a környező településekkel összehasonlítva mindig békében éltek a romák és a magyarok. Mi egy zárt közösséget alkotunk, rendet tarFel kell ismerni az aranytojást tojó tyúkot! — Olyan programokkal lehetne érdemben segíteni a romákat, amelyekben ténylegesen és tevőlegesen részt vehetnek Turóczy András: „Nem született igazi megoldás.” — hangsúlyozta Turóczy András. A megyei önkormányzat kisebbségi bizottságának al- elnöke szerint hiába adnak aranytojást tojó tyúkot olyan embernek, aki azt nem ismeri fel. Turóczy András az elmúlt évek romapolitikáját is kárhoztatta. Azt mondja, eddig nem születtek igazi, a cigányságon valóban segítő programok.- Gyorsbüfés képzéssel nem lehet javítani a helyzetükön. A roma menedzserprogram ugyan ígéretes kezdeményezés mit, azt ve é;: szont megszüntették - mutatott rá az ellentmondásokra a szakpolitikus. tunk magunk között, így nem is örülünk igazán, ha idegen cigány akar közénk költözni - mondja. Érdekességként hozzáteszi, hogy a faluban mind a kilencven roma a Jakab vezetéknevet viseli. Azt is készségesen elmeséli, hogy immár két éve, hogy félmillió forintot nyertek a Magyar Cigányokért Közalapítványtól, amihez 36 hónap alatt az érintett 10 család és helyi kisebbségi önkormányzat is hozzátesz ugyanennyit.- Nem titok, hogy időnként, főleg ballagáskor, le-levág néhány család egy-egy állatot — ismeri el. S egy gyenge pillanatában mintegy 30 és 40 közöttire teszi az érintetteknél lévő állatok számát. Abban azért hamar közös nevezőre jutunk, hogy a kecske arra való, hogy tejet és húst adjon, így nincs sok értelme határozatot hozni vágási tilalomról.- Azt egy szegény családnak sem lehet megparancsolni, hogy ha szükség mutatkozik, ne vágják le az állatot — búcsúzik Jakab János. S ebben nem lehet nem igazat adni. Azt persze kevesen tudják megmondani, hogy melyek is azok a programok, amelyek valóban hosszú távú megoldást nyújtanak a cigányság valódi problémáira. Bánkúi FELÜGYELŐ. Medgyes- egytiáza-Bánkúton május elsejétől környezet- és természetvédelmi felügyelőt foglalkoztat az ön- kormányzat. A feladatot közhasznú munkás látja el. Battonya. áldozatsegítés. Jogsegély- és áldozatvédelmi szolgálat működik Battonyán minden hónap harmadik keddjén a városi bíróságon. Az érintettek ezeken a napokon 9—12 óráig fordulhatnak segítségért. Elek. IGAZGATÓ. Pelle László igazgatói pályázata mellett tette le voksát az alkalmazotti tanács tagjainak abszolút többsége. Az eleki Dr. Mester György Általános Iskolát ebben a tanévben megbízott vezető irányította, a helyi képviselők június elején szavaznak az ügyben. Körösújfalu, játszótér, a kistérségi projektcsomag keretében a települési játszótér felújítására pályázik Körösújfalu. A község vezetése a bruttó 2 millió forintos beruházás költségeinek 95 százalékát szeretné pályázaton elnyerni. Köröstarcsa. bál. Jótékonysági bált rendeztek a közelmúltban Köröstarcsán a helyi labdarúgócsapat érdekében. Az est bevételét a szerveződő és ősztől a megyei III. osztályban induló gárda támogatására fordítják. lYledgyesbodzás. iskola. A csökkenő gyermeklétszám és a gazdasági helyzet miatt Medgyes- bodzás iskolafenntartói társulást hoznak létre Medgyesegyházával. Ebben a működtetési formában is céljuk, hogy tagintézményként a jelenlegi formájában maradjon meg a faluban az oktatás. Méhkerék, hozzájárultak. A település vezetése 61 forint/la- kos összeggel hozzájárult a Sarkad és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás által működtetett központi orvosi ügyeletén használt EKG-készülék beszerzési költségeihez. A település 138 ezer 700 forintot fizetett. Mezőberény. siker. Sikeresen szerepeltek a közelmúltban Velencén megrendezett XVIII. Gróf Széchenyi Ödön nemzetközi tűzoltóversenyen a mezőberényi Önkéntes Tűzoltó-egyesület diáktűzoltói. A fiatalok két első és egy második helyezést értek el, valamint egy vándorserleget érdemeltek ki teljesítményükkel. HIRDETÉS Importőr nagykcn^kcdclmi társaság Töltőállomás Üzletnél keres TER( 1.ETI K FPVISEI ŐKET szerződéses partnerei kiszolgálásához: SHOPS ER VICE PLOSS-JÁTÉK-AJÁNDÉK Békés és Csongrád megye területéről Ideális pályázóink kiváló kommunikációs készséggel és kereskedelmi tapasztalattal bíró vállalkozók, akik rendelkeznek raktározási lehetőséggel (legalább 60 itt). Zárt, 12m3-es vagy nagyobb kistehergépkocsival rendelkezők előnyben. Bevételi lehetőség: nettó 200-500.000 HUF/hó Fényképes szakmai önéletrajzukat a következő címre kérjük eljuttatni: “TERÜLETI KÉPVISELŐ” 7601 Pécs, Pf. 413, e-mail: shopservice@qx-impex.hu «6 ..dil V rsi-HKNGAKOKII A békéscsabai AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány 2007. májusában megkezdte a „NAPPALI ÁLMOK” - fejlesztések, képzések, együttműködés az autizmussal élők színvonalas ellátásáért elnevezésű projekt megvalósítását. A projekt száma: HUR00602/030 Partnerszervezet: Caritas Satu Maré Fontosabb projektelemek: Módszertani együttműködés, képzések, konferencia, esetmegbeszélések, speciális diagnosztikai eszközök beszerzése. Gyermek- és családi programok, tábor, hétvégi tréning, kirándulás. Prsygtramto*«HA- tt&MÁHÍ A MÁÖf 1 CRNA ŐOKÁ A projekt a Magyarország-Románia és Magyaror- szág-Szerbia és Montenegró Határon Átnyúló Együttműködési Programban, az Európai Unió és a Magyar Köztársaság társfinanszírozásával valósul meg. / karcher Rmi az otthont illeti... FriliwiSi Beton és Epítöanyaggyártó Kft. Kiemelt Frühwakl térburkoló-akció május 9.-július 31. a Raab Karcher Tüzép zRt. Békéscsabai Telepén. ÉRDEKLŐDJÖN ÉS VÁSÁROLJON NÁLUNK! MEGÉRI! Várja Önt Bangó Gábor telepvezető és munkatársai Cím: 5661 Békéscsaba, Berényi út 140. Telefon: 66/530-370. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30-17.00, szombaton 8.00-13.00. t t K