Békés Megyei Hírlap, 2007. május (62. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-17 / 114. szám
4 MEGYEI KORKÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2007. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK 7-»;' fVONALBAN.. FEKETE G. KATA ROVATA A személyautó átalakításáról Olvasónk meglepetésnek szánta, hogy átalakította mozgáskorlátozott nagymamája személygépkocsiját. Utólag tudta csak meg, hogy erre támogatást lehet igényelni. Ha már átalakították az autót, nem lehet igénybe venni a támogatást. A munkálatokat egyébként az irat kiállítása után három hónap alatt be kell fejezni, vagy kérvényezni kell, hogy még három hónappal hosszabbítsák meg a határidőt. A hétévente adható támogatás legfeljebb 30 ezer forint, de ha ennél olcsóbban megoldható az átalakítás, csak annyit fizetnek ki, amennyibe került. A pénzből személygépkocsit lehet változtatni úgy, hogy azzal a súlyos mozgás- korlátozott közlekedhessen, ha van jogosítványa, vagy a beteget szállíthassa a szülő vagy házastárs. A segítséget igénylésekor igazolni kell, hogy a súlyosan mozgáskorlátozott családjában az egy főre jutó jövedelme idén nem több 67 ezer 75 forintnál. A szociális és munkaügyi miniszter által megállapított, évenkénti keret felosztásakor előnyben részesíthetik azt, aki saját jogán jogosult a támogatásra, tanul vagy dolgozik, és ezért kell neki autó, vagy egyedülálló. Az, aki nem vehette volna igénybe a támogatást, mégis élt vele, annak a jegybanki alapkamathoz igazodó kamattal megemelt összegben kell visszafizetnie a pénzt. További büntetés, hogy öt évig semmiféle közlekedési kedvezményben nem részesülhet a jogosulatlan felhasználó. KÉRDÉSEIKET RÖGZÍTI A 66/527-207-ES TELEFONKÉSZÜLÉK HÉTFŐTŐL CSÜTÖRTÖKIG 14—17, PÉNTEKEN 14—16 ÓRA KÖZÖTT. Bírságolják az ősi módszert európai unió A földet és a vizet védi a szerves trágya helyes tárolása A 2001-es kormányrendelet szerint — a képen is látható Elek környéki tárolóhoz hasonlóan — zárt, beton silóba lehet tárolni a szerves trágyát. Egy kormányrendelet szerint a vizek nitrátszény- nyezésének védelme érdekében a mezőgazdasági földeken csak korlátozott ideig lehet szerves trágyát tárolni, illetve az állattartó telepek is szigorú feltételekhez kötöttek. Csete Ilona-Halasi Mária — A magyar ember ősidők óta úgy trágyázza a földjét, hogy előző évben kihordja a föld végére, ott beérik, majd szántás előtt kiszórja. Most azt mondják, hogy két hónapnál tovább nem tárolhatom, vagy készítsek méregdrága tárolót — mérgelődött egy mezőkovácsházi termelő, miután felszólítást kapott a földjén lévő trágya elszállítására. Erre azért került sor, mert a 49/2001. (IV. 3.) számú kormányrendelet, mely a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szól, tavaly lépett életbe és a Békés Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal központja kezdeményezésére a Növény- és Talaj- védelmi Igazgatóság szakemberei év elején megkezdték a célellenőrzéseket. Az előírások be nem tartása 50 és 500 ezer forint közötti bírsággal járhat. Egy másik gazda szerint ez a termelők újabb sarcolása. Ráadásul 4-5 hektár föld esetén túl sokba kerül ide-oda szállítani az „anyagot”. A Körös—Maros Nemzeti Park kardoskúti telepén 200 szürke marha és 600 juh szerves trágyájának elhelyezése okoz fejtörést. A hajdan az orosházi Új Élet Mezőgazdasági Szövetkezethez tartozó állattartó telepen a trágyaelhelyezés módja még nem változott. Bontovics Csaba, az igazgatóság mezőgazdasági felügyelője elmondta, a nitrátrendelet értelmében 2011-ig kell megépíteniük a szigetelt, szivár■ A termelők szigorúnak érzik a szerves trágya tárolásának Új szabályát. gásmentes trágyatárolót. Gazdaságosan csak 10 kilométeren belül érdemes az almos trágyát kiszórni. A környéken több állattartó telep van, ezért sok szerves trágya keletkezik. A szállítás és Az uniós tárolók építéséhez pályázati forrás kell A mezőhegyest Ménesbirtok Rt tehenészeti telepén a szerves trágya tárolására szolgáló technológia a korábbi előírásoknak megfelel, ám az uniós rendelet alapján bővítésre vár. Az rt. uniós pályázati forrásból szeretné a beruházást megvalósítani A tehenek által termelt - egyébként a tápanyag-utánpótlás szempontjár bői kiváló - trágyát a cég saját földjein hasznosítja. A nitrátszennyezéssel kapcsolatos előírásokról a Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságon lehet érdeklődni. A szarvasmarha nemcsak hasznos tejelő, de trágyája kiváló talajerőpótló. (Képünk illusztráció.) kiszórás költségei magasak, ezért nem egyszerű az értékesítés. A nemzeti park élni kíván a pályázati lehetőségekkel. A rendeletről a Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságot kérdeztük meg. — A szervestrágyázás és annak tárolásával kapcsolatos rendelet az uniós jogharmonizáció keretében jelent meg. Meghatározza az alapvető követelményeket, melyek a növények optimális tápanyagellátása és a talajok termékenységének fenntartása mellett megelőzik a felszíni és felszín alatti vizeink nitrátszennyezését. Az előírás a nitrátérzékeny terülteken - ami néhány település kivételével Dél-Békés megye területét érinti — kötelező. Itt a mezőgazdálkodók és állattartók egyébként éves adatszolgáltatásra is kötelezettek — fogalmazott Botyánszki Csaba talaj- védelmi osztályvezető. Az idei célellenőrzésekkor a megyében jelentős számú trágyatárolást észlelt a hatóság. A tárolás alapvető szabályait megsértőket értesítették. A többség a trágyát — nem kis költséggel — határidő előtt felhasználta vagy eltávolította, viszont akik ezt elmulasztották (6 esetben), azokkal szemben bírságot voltak kötelesek kiszabni. BüCSATÓL Békésszentandrás. internet. Tovább javultak a gondozási központban dolgozók munkafeltételei Békésszentandráson. Az ön- kormányzat számítógépeket vásárolt és beköttette az internetet az épületbe. A házi gondozók, ebédkihordók részére kerékpárokat vásároltak. Csorvás. száz ÉV. A csorvási születésű, de Budapesten, a XII. kerületben élő Kóródi Máriához századik születésnapján vendégek érkeztek a szülőföldről is. Csorvás polgármestere, Szilágyi Menyhért köszöntötte az asszonyt, aki jó egészségnek örvend és családja körében fogadta a jókívánságokat. Édesapja volt a csorvási baptista egyház alapítója. Gyula. EMLÉKTÁBLA. Kiss László gyulai szobrászművész veretes táblát készített annak emlékére, hogy a várban Harruckern János György pálinkafőzdét nyitott az 1730-as években. A török hódoltság után Békés megyét újratelepítő Harruckern János György ser- főzőt is nyitott a gyulai várban — közli Scherer Ferenc Gyula története című városmonográfiájában. Kamut KLUB. Klubot alakítottak a közelmúltban a kamuti középiskolás diákok. Arra kérték az önkormányzatot, hogy kéthetente a művelődési ház kistermében 21 órától hajnal 4 óráig diszkót rendezhessenek. A település vezetői úgy döntöttek, amennyiben a szabályokat betartják, a szórakozásnak nincs akadálya. Kertészsziget, közmunkások. Csatlakozott a közmunkapályázathoz a kertészszigeti önkormányzat a Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás tagiaként. Ha sikerrel járnak, négy álláskeresőnek négy havi, egy ember hét havi foglalkoztatását tudják biztosítani. Kétegyháza. SZEMÉT. Több takarítóakció után is akad szemét Kétegyházán, így szeretnék kiszűrni a hulladékot illegálisan elhelyezőket. Kalcsó Istvánná polgármester elmondta, az önkormányzatnál várják az ezzel kapcsolatos lakosági bejelentéseket. Kondoros, kerékpárút, a 44. számú főútvonal melletti, Körösvölgyi kerékpárút továbbépítését tervezi Kétsopronyés Békéscsaba irányába a kondorosi önkormányzat. Dankó Béla polgármester kifejtette, hogy a közös forrásszerzés érdekében keresik a kapcsolatot az említett két település vezetőivel. HIRDETÉS Ajándék a Békés Megye! Hírlap olvasóinak BÉKÉS&QÍMAP Kedves Olvasóink! Meghívjuk Önöket a NOX Várturnéjára, amely 2007. május 19-én tekinthető meg egész nap a gyulai várban. Programok: kézműves-foglalkozások, „kincskeresés”, kötetlen beszélgetés Szilvivel és Tamással, mesék, mondák, majd 21 órától NOX: ÖRÖMVÖLGY nagykoncert. A Békés Megyei Hírlap olvasói 990 kedvezményesen tekinthetik meg a műsort. A lapból kivágott kísérőjeggyel és egy megvásárolt belépővel ketten vehetnek részt a koncerten. A gyermekeknek 12 éves kor alatt szülői felügyelettel és diákigazolvány felmutatásával a koncertre való belépés ingyenes. A nappali programok ingyenesek. i3w ..ha Kísérőd rendelkezik gy megvásárolt jeggyel, így Számodra ezzel a | Ft értékű kísérőjeggyel | a belépés ingyenes. 2007. mújus 19., 21 óra I GYULAI VÁR Jegyek elővételben kaphatók: I in Múzeum: (Gyula. Kossuth Lajos u. 19. Tel.: 66/464-117! í (Gyula. Városház u. 23. Tel.: 66/561-2*1) | .iroda: (Békéscsaba, SzL István tér 9. Tel: 66/325-554) * lya; (Békéscsaba, utca 2(1. Tel- 66/326-853) I is Travel: (ÓÍá|a, Rákóczi ti. 16. Tel.: 68/512-880) 1 cert helyszínén a koncert napján, valamint országszerte j 1/22042-29 www.nox.hu „ - — ^Díjugrató lovasverseny *g 2007. €ÉPH május 20., vasárnap 9 órától - 1 Békéscsaba, Pegazus Lovasiskola pályája (Csányi utca-4-es Honvéd utca végén). EGÉSZ NAPOS PROGRAM:- díjugrató versenyszámok- tornász-, ejtőernyős-, lovastorna-, íjász- és kutya-agility bemutató.- pónüovagohatás, sétakocsikázás, ugrálóvár. kirakodóvásár.