Békés Megyei Hírlap, 2007. április (62. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-02 / 77. szám

9 2007. ÁPRILIS 2., HÉTFŐ Tóth Annamária a válogatott Szászt is legyőzte a válogatón Előkelő helyen zártak kézilabda Az alapszakaszt követően jöhet a Százhalombatta Ezüstérmes a magyar férfi pólóválogatott Ausztráliában Tóth Annamária gőzerővel ké­szül Tatán az áprilisi törökor­szági junior vívó vb-re. A békés­csabai párbajtőröző tréningjeit a felnőtt párbajtőr-válogató sza­kította meg. Csetneki István versenyzője Budapesten 64 fős mezőnyben vágott neki a küz­delmeknek. Csoportjában hat csörtét hozott, a válogatott hon- védos Szász Emesét is legyőzte. A harminckettőben nem kellett vívnia, majd a vasasos Kundrá- kot 15:4-re verte, Bohus Anett következett, akinek szintén nem kegyelmezett (15:7). A leg­jobb nyolc között ismét Szász Emesével került össze, aki re- vánsot vett a korábbi vereségért és 15:6-ra elpáholta a jól küzdő csabai lányt. A hatodikként zá­ró Tóth ezzel együtt sem szé­gyenkezhet, illusztris társaság­ba verekedte be magát. A dön­tőt Szász és honvédos klubtársa Mincza Ildikó vívta, a végső si­kernek utóbbi örülhetett. ■ G. P. Biztosan nyertek a békési hölgyek TANODA SE-BÉKÉSI TE 6:12 NB I-es női asztalitenisz-mér- kőzésyvMiskolc. Békési győzte­sek: László, Sipos 4-4, dr. Antovszki, Püski 2-2. A párosok után a hazaiak vezettek 2:0-ra. Az egyéni mérkőzések során a békési hölgyek László Adrienn és Sípos Renáta vezérletével megfordították a találkozót és magabiztosan nyerték a szom­bat esti összecsapást. ■ TOT A Totó 13. heti eredményei 1. Bayern München—Schalke 2-0 1 2. Cottbus-Bremen 0-0 X 3. Mainz-Leverkusen 1-3 2 4. Mönchengladbach-Frankfurtl-1 X 5. Nürnberg-Hertha 2-1 1 6. VfB Stuttgart-Aachen 3-1 1 7. Bochum-Hannover 2-0 1 8. Hamburg-Wolfsburg 1-0 i 9. Atalanta-Fiorentina 2-2 X 10. Chievo-Sampdoria 1-1 X 11. Internazionale—Parma 2-0 1 12. Torino-Palermo 0-0 X 13. Udinese-Lazio lapzárta után Plusz egy mérkőzés: 14. AS Roma-AC Milan 1-1 X ERSTE-BÉKÉSI FKC—NYÍREGYHÁ­ZA KSE 39-31 (24-17) NB I-es férfi kézilabda-mér­kőzés, Békés, 500 néző. V.: lancsó, Marczinka. Békés: Szikora G. - DJURICIN 7, Jurko 2, HIMER 4 (2), TRIVKO- VICS 8, DR. CZINA 4, KOP- CSÁK 6. Cs.: Árdeleán, Domo­kos (kapusok), Varga P., KO­CSIS 5, Gilan 1, Oláh G. 2, Var­ga A. Vezetőedző: Bakó Bo- tond. Nyíregyháza: Lencsés - Nagy Cs. 2, Ulics 2, Kalous 4, Kopco 3, Gamrat 4, KLEISS 7 (2). Cs.: Nagy L. (kapus), Med­ve 1, VARGA L. 5, Oláh B. 3. Vezetőedző: lano Pál. Kiállítások: 16, ill. 16 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 4/2. Az eredmény alakulása: ó. perc: 4-4, 9. p.: 8-4, 17. p.: 13-9, 25. p.: 19-13, 36. p.: 28-20, 46. p.: 32-24, 56. p.: 38-29. Az alapszakaszz záró mérkő­zésnek az volt a tétje, ha nyer­nek a hazaiak, a hatodik helyen zárnak, ami jelentős előnyt je­lent a rájátszásban. Az első öt-hat percben ki­egyenlített játék folyt a pályán, majd a békésiek jó védekezésé­nek köszönhetően gyors indítá­sok után hamar négygólos előnyre tett szert a hazai gárda. A folytatásban is agresszíven védekeztek a házigazdák, táma­dásban pedig ötletes játék után sorra szerezték góljaikat. A 25. percben már hat góllal vezetett a Békés, és az első játékrész vé­géig még ezt további egy góllal növelni is tudta. Fordulás után lendületben maradtak a hazaiak, gyors in­dításokból és a beállós helyé­ről elért gólokkal tovább nőtt a különbség. A lelkes szurkoló- tábor biztatása mellett fokoza­tosan nőtt a különbség, Bakó edző a cseréknek is lehetősé­get adott. A küzdelmes találkozón - a látottak alapján - ilyen különb­séggel is teljesen megérdemel­ten győzött a Békési FKC, amely ezzel a hatodik helyen zárta az a hosszúra nyúlt alapszakaszt. A rájátszásban a békésiek a ta­bella 11. helyén végző Százha­lombatta csapatával mérkőz­nek. A két nyert győzelemig tar­tó összecsapás továbbjutója ke­rül a versenykiírás értelmében a legjobb nyolc közé. Bakó Botond: - Az alapsza­kaszt hibátlanul teljesítettük és készülünk a kiírás szerinti na­gyon fontos rájátszásra. A békésiek egyik legjobbjának a beállós Trivkovic (kezében a lab­da) bizonyult a nyíregyháziak el­len. aki egymaga nyolcszor volt eredményes. Könnyedén vették a fordulót a hazaiak kézilabda Magabiztos játék, remek kapusteljesítmény a győzelem titka OROSHÁZI FKSE—TISZAVASVÁRI 34-30 (18-12) NB I B-s férfi kézilabda-mér­kőzés, Orosháza, 350 néző. V.: Dohányos, Varga. Orosháza: MOLNÁR - Visy 2, Kosa, BA- IUSZ 4, Csikós 1, BÁNFI 10, Varga A. 1. Cs.: Szikora A. (ka­pus), Berta G. 6, Raffai 1, Krizsán 2, KARDOS 4, Gazsó 2, Kovács A. 1. Edző: Pásztor Ist­ván. A Tiszavasvári legjobb do­bói: Kovács M. 9, Bartha 8. Kiállítások: 10, ill. 8 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 6/5. Villámrajtot vett a hazai csapat és a negyedik percben már 5-0-ra vezetett. A hato­dik percben Visy Norbert megsérült, nem is térhetett vissza a pályára a balkezes já­tékos. A hazaiak fokozatosan növelték előnyüket, jól véde­keztek, a kapuban pedig Mol­nár több alkalommal is nagy bravúrral védett. Az első fél­idő végén hatgólos orosházi előnyt mutatott az eredmény- jelző tábla. Szünet után tartotta előnyét a hazai gárda, majd a félidő közepétől fokozatosan elhúz­tak és az 50. percben már ti­zenegy góllal vezetett (31— 20). A hajrában a cseréknek is lehetőséget adott Pásztor edző, akik a védekezésben nem voltak elég hatékonyak, így felzárkózott a tiszavasvári gárda. Pásztor István: - Magabiztos játékkal, jó kapusteljesítmény- nyel ismét győztünk. ■ Ezüstérmesként zárt a magyar férfi vízilabda-válogatott Mel- bourne-ben, miután a vizes vi­lágbajnokság vasárnapi döntő­jében kikapott Horvátország együttesétől. HORVÁTORSZÁG- MAGYARORSZÁG 9-8 (1-2, 3-1, 1-3, 2-1, 1-1, 1-0) - HOSSZAB­BÍTÁS UTÁN G.: Barac, Markovié 2-2, Vrdoljak, Boskovic, Smodlaka, Dogas, Jokovic, 1-1, ill. Kiss G. 3, Varga Dániel 2, Kásás, Mada­ras, Szívós 1-1. - Inkább mi ma­gunk vertük meg magunkat, mint a horvátok bennünket. A meccs elejétől voltak lehetősé­geink, már 2-1-nél elhúzhat­tunk volna, a találkozó későbbi periódusairól, különösen az utolsó negyedről nem is szólva. A végén kettővel vezettünk, de néhány játékosomnak nem jött össze a lövése, fel tudtak jönni ikszre, a hosszabbítás pedig már mindig lutri - értékelt Ke­mény Dénes szövetségi kapi­tány. - Úgy gondolom, meg­nyerhettük volna a vébét, ehe­lyett odaadtuk az aranyat a hor- vátoknak. ■ KÉZILABDA A női NB 1 alapszakasz végeredménye lTtC 19 1 2 754-551 39 2. Győr 18 1 3 727-521 37 3. Dunaferr 16 2 4 655-527 34 4. Cornexi 15 2 5 656-586 32 5. DVSC 13­9 596-553 26 6.Vasas 9 4 9 612-605 22 7. K.halas 10 1 11 653-650 21 8. H.mvhely 9 2 11 534-586 20 9. Vác 6 2_ 14 576-644 14 10. B.-csaba 5 1 16 473-610 11 11. Makó 2 _2_ 18 526-721 6 12. Spartac. 1 llliii 21 469-677 2 Férfiak 1. Veszprém 21­1 814-521 42 2. Szeged 20­2 676-527 40 3. Dunaferr 18 1 3 727-542 37 4. PLER 12 9 571-610 25 5. Debrecen 10 11 589-584 21 6. Békés 9­13 605-679 18 7. Győr 7 3 12 563-641 17 8. T.bánya 8 13 647-709 17 9. Gyöngyös 8­14 505-560 16 10. Nyíregyh. 6 T 15 588-702 13 11. Sz.batta 6­16 537-603 12 12. Komló 2 2 18 508-652 6 Korcsmáros torna Kékegyi Adrienn Taroltak a román lányok az el­múlt hétvégi szombathelyi magyar nemzetközi tornász­bajnokságon. A dévaiak az egyéni összetett mellett továb­bi három szeren diadalmas­kodtak, a magyaroknak egy arany jutott, ami a békéscsa­bai Korcsmáros Enikő nyaká­ba került. Zsilinszki Tünde versenyzője legerősebb szerén, ugrásban előzte meg nagyon erős riváli­sait, közöttük a második helyen végző klubtárs Kékegyi Adri­ennt. Korcsmáros korláton is fi­csúszott a dobogóról. A viharsarkiak közül a leg­ugrása aranymedált ért és Kékegyi Szandra is érmes " Korcsmáros Éj Enikő ismét bearanyozó­1 dott. latot Kékegyi Szandra mutatta be talajon, ami bronzérmet ért. Egyéni összetettben a hungaro- telesek között utóbbi végzett a legelőkelőbb helyen, hatodik lett. Összetettben csalóka a cottbusi világkupán ugrásban döntős Korcsmáros Enikő hu­szadik helye (39,7), hiszen a ko­rábban sérült tornászt óvatos­ságból csak három szeren indí­tották.- Éremért jöttünk, megsze­reztük. Korcsmáros Enikő fele­más korláton sajnos rontott, így ^ ott lemaradt a dobogóról - ! hangzott Zsilinszki Tünde veze- 1 tőedző rövid értékelése. ? - Csak dicsérni tudom a Iá­£ nyokat, nem vallottak szégyent a román, cseh, svájci és ukrán tornászokkal telitűzdelt me­zőnyben - mondta a békéscsa­baiak másik edzője, Bereczkiné Harangozó Ildikó. A Hungarotel TC versenyzői­nek eredményei. Egyéni össze­tett (21 induló): 6. Kékegyi Szandra 52,500, 10. Kékegyi Szabina 50,300, 12. Lónai 49,500, 15. Kékegyi A. 47,000, 17. Trényi 45,200, 20. Korcsmá­ros 39,700. Szerenkénti. Ugrás: 1. Korcs­máros Enikő 13,850, 2. Kékegyi Adrienn 13,675. Korlát: 5. Korcsmáros 13,200. Gerenda: 5. Kékegyi A. 13,450, 6. Lónai 13,150. Talaj: 3. Kékegyi Szand­ra 13,900. ■ G. P. A kézilabdások idén is élvezik a támogatást Az Orosházi FKSE az önkor­mányzattal kötött megállapodás értelmében biztosítja az után­pótlásbázis kialakítását és a mi­nőségi versenysport alapjainak a megteremtését. A felnőtt férfi kézilabdacsapat az NB I B osz­tályban szerepel, a ó. helyen zárta a tavalyi bajnoki szezont. Az ifjúsági csapat a 2. helyen végzett, jelenleg a 4. helyen áll. Az országos ifjúsági kupában öt forduló elteltével a legjobb nyolc közé került. Az egyesület gyermekcsoportjában 176, a serdülő és ifjúságiban 34, a fel­nőtt gárdában 14 sportoló edz. Az idei évre az egyesület és a város által született megállapo­dás értelmében az önkormány­zat 15 millió forint támogatást nyújt, amit edzői bérekre, neve­zésekre, versenybírói díjakra, utazási költségekre, sportegész­ségügyre és felszerelések vá­sárlására, edzőtáborokra költ­hetik a kézilabdások. ■ Cs. I. CITY LINE BÉKÉSCSABAI ELŐRE NK-VASAS 33-34 (12-18) NB I-es ifjúsági leány kézilab­da-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Kolarovszki, Szabó. A Békéscsaba legjobb dobói: Hajduch 10, Gábor ó, Cifra, Nyeste 5-5, Kovács A. 4. Az első félidőben jelentős előnyt szerzett a fővárosi gárda. Szünet után a csabaiak többször is feljöttek, de az egyenlítés nem sikerült. ■

Next

/
Thumbnails
Contents