Békés Megyei Hírlap, 2007. április (62. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-30 / 100. szám
2007. ÁPRILIS 30., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Az orosházi kórház mellett a szakrendelőt is átalakítják Az orosházi kórház sajátos helyzetben van a rendelőintézetben zajló rekonstrukció miatt. Már látványos szakaszához érkezett a tetőráépítés, a belső átalakítás is, miközben a gyógyító munka zavartalan. A fenntartó pályáza■ A rendelőintézetben már zajlik a rekonstrukció, de újabb is várható. ti forrásokhoz kíván jutni, hogy az egészségügyi reform következtében kapott feladatbővüléssel járó átalakításokat, felújításokat el tudja végezni. Az önkormányzat beadott egy pályázatot az Egészségügyi Minisztériumhoz. A kórház így biztosítaná a struktúraváltásból adódó 80 krónikus ágy elhelyezését, a régi szakrendelő átalakítását és a 39 rehabilitációs ágy elhelyezését. A támogatás egyszeri, vissza nem térítendő. ■ Cs. I. Korszerű pályán ismerkedhetnek az iskolás diákok a közlekedéssel Közlekedésszabályossági pályát avattak a Szarvasi Rendőrkapitányság munkatársai a napokban a Kossuth és a Dózsa György utca sarkán álló, két általános iskolának is otthont adó épület udvarán. A kapitányság idén janu■ A pályát a kapitányság területén található valamennyi iskola diákja használhatja. árban nyújtott be pályázatot, amelyet az ORFK Baleset-megelőzési Bizottsága pozitívan bírált el, így 171 ezer forintot fordíthattak a pálya létrehozására, és három kerékpárt is tudtak vásárolni. Eddig a közlekedésbiztonsági versenyeken a gyerekek csak az ügyességi pályákon tudták összemérni tudásukat, mostantól viszont már a szabályossági pályán is. A pályát nemcsak a szarvasi gyerekek használhatják, hanem a Szarvasi Rendőrkapitányság területén található ösz- szes általános iskola. ■ L. I. Felkavarták az állóvizet minőségjavítás A lakosság nem ihatja meg az arzénmentesítés levét Csak tiszta forrásból. A vízminőség-javításnál könnyen előfordulhat, hogy a program túlnövi önmagát, s nem a legfontosabb dolgokat hozza rendbe. Kimaradhat a csatorna- hálózat felújítása az ivóvízminőség-javító programból. Sokak szerint pedig ez lenne a legfontosabb elem. Hírlap-összeállítás Máris túl sok vita övezi a dél-alföldi ivóvízminőség-javító programot, bár csak 2009 végére vagy 2010-re zárulhat le az előkészítő, tervező szakasza. Noha a vízműves szakemberek azt állítják, nem marad ki a programból a hálózat rekonstrukciója, ezt sokan nem így látják. — Az ivóvízminőségjavítására szükség van, hiszen uniós előírás — nyilatkozta dr. Nagy Béla, Medgyesegyháza polgármestere. - Az is jó, hogy regionális összefogással szeretnénk megvalósítani. Csak az a baj, hogy mint minden nagyberuházásnál, itt is a szakmai érdekcsoportok ki akarják szakítani a maguk „tortaszeletét”. A megvalósítás becsült költsége meghaladja a százmilliárd forintot, ami elfogadhatatlan, jóval kisebb összegből is ki lehetne gazdálkodni! Ha marad ez az összeg, az önkormányzatok nem tudják előteremteni az önerőt. A lakosság is „megissza a levét”, mert a gigantománia ereményeképpen hat-, nyolc- vagy akár tízszeresére is emelkedhet Békés megyében a vízdíj!- A belterületi vezetékhálózat cseréje nélkül fabatkát sem ér a dél-alföldi ivóvízminőségjavító program - fogalmazta meg Kaszai János, Vésztő polgármestere. A sárréti polgármester véleményének nem első ízben adott hangot. A Békés Megyei Vízművek Rt. közgyűlésén az utóbbi három esztendőben mindig szólásra emelkedett. Azonban a vízművek rendre azt hajtogatta, hogy ebbe a programba sehogy se fér bele a belterületi vezetékhálózat cseréje. — Vésztőn például a Kossuth utcában már az én gyermekkoromban is volt ivóvízvezeték. Az pedig nem most épült - tudatta a 62 éves városvezető. A város majdnem hetven kilométernyi ivóvízvezeték-hálózata rendkívül elavult, s rendszeresen eltörnek a régi, korszerűtlen csövek. Csőtörésnél látszik, hogy mennyi lerakódás keletkezett, s gusztustalan az ivóvíz az adott településrészen - derült ki a polgármester szavaiból. Kétsoprony rendelkezik saját víznyerő kúttal, amelyet a regionáis vízhálózatra csatlakozáskor, 1991-ben lezártak. Az Újkígyós kimaradhat: önálló megoldáson gondolkodnak átállás után sokáig nem tudtak kibékülni a helyiek a csapból folyó „új” víz ízével, inkább artézi kutakból hordták a vizet.- Jelenleg a kétsopronyi ivóvíz arzéntartalma 15-20 mikrogramm körül mozog — nyilatkozta Völgyi Sándor polgármester. — Többféle megoldás szóba került, hogy az ország uniós vállalása szerint ezt az értéket 10 mikrogramm alá vigyük. Az egyik lehetőség, hogy a helyi kutat újból megnyitjuk ás szerelünk rá egy arzénmentesítőt. Korábban a helyi, a mostaninál lágyabb csapvíz ízével elégedettek voltak a település lakói. Oláh Timót: Magunk határozhatunk a díjról. Nehéz eldönteni, hogy az jelent-e nagyobb gondot, ha bekerül a programba a hálózat rekonstrukciója, vagy az, ha nem. Újkígyós alpolgármestere, Oláh Timót legalábbis úgy véli- az előbbinél hatalmas mértékben megnőne a települések által biztosítandó önerő. Az utóbbi esetben pedig egy igen fontos elem maradna ki - Úgy tűnik, hogy az önálló vízművel, mint amilyennel Újkígyós rendelkezik, nem lesz lehetőség hosszabb távon a konzorciumban maradni. Ez persze nem feltétlenül gond, hiszen enélkül is érdemes a vízminőségen elgondolkodni. Műszaki és pénzügyi szempontból mi magunk is meg tudjuk oldani az arzén- mentesítést, ráadásul a vízdíjak ■»*" sem szökkennének az égbe, mert azokat a helyi képviselőtestület határozhatja meg - szólt a társulásból kimaradás előnyeiről Oláh Timót. JEGYZET LIPTAK JUDIT A gyerek veszít legtöbbet megyénk egyik kistelepülésén megdöbbentő hírek terjengenek. Azt mondják, az iskolában akad olyan tanár (s állítólag nem csak egy), aki leköcsögözi, lehü- lyézi a gyerekeket. Az ember ilyenkor hajlamos azt gondolni, hogy egy megbántott, valamiért haragra gerjedő szülő terjeszti az alaptalan vádakat. idézhetném a régi mondást, amely szerint nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Ennél azonban sokkal elgondolkodtatóbb tény, hogy a település önkormányzati képviselői a legutóbbi nyílt ülésen valamennyien megerősítették: ők is hallották már a kósza híreket. Nemcsak szülőktől, hanem gyerekektől is, akik köztudottan őszintébbek a felnőtteknél. Kiderült, jó néhányan panaszkodtak már a képviselőknek, s a jegyzőnek is, de nem merték írásba adni mondanivalójukat, mert féltik gyermekeiket a következményektől. KISTELEPÜLÉSEN az iskola fenntartása nagy terhet ró az önkormányzatra, emiatt szóba került már, hogy társuljanak valamelyik szomszp^os községgel, faluval. Mindez érthető módon feszültséget kelt a tanárok körében, féltik az állásukat, s talán bizonytalannak látják a saját jövőjüket. Ez a körülmény csupán halovány magyarázat lehet a viselkedésükre,' mentség azonban nem. tudjuk, nem ez a község az egyetlen, amely finanszírozási gondok miatt az önálló iskola feladására kényszerült, vagy kényszerülhet a jövőben. Sajnos, a feszültségeket másutt sem mindig sikerül a tanári szobán belül tartani, így aztán a gyerekek is alaposan megsíny- lik a változásokat. Pedig éppen a pedagógusok feladata lenne, hogy segítsenek nekik azokat könnyebben elviselni. Minden autóbusz-megállót felújítanak Kétegyházán Lelkesen szépítgetik településük közterületeit a kétegy- háziak. A Gyulai út, a faluközpont és az intézmények környékének virágosítása mellett igyekeznek egyre inkább rendbe hozni az autóbusz-megállókat is. Kalcsó Istvánné polgár- mester elmondta, hogy eddig két helyi vállalkozó is segített a felújításban, tíz megállóhoz azonban a helyi önkormányzatnak kell forrást biztosítania. Az előzetes számítások szerint viszonylag olcsón, összesen hárommillió forintból megvalósítanák a beruházást, s felhasználják a jelenleg is álló vasszerkezeteket. ■ Cs. Á. Kalcsó Istvánné: forrást kell biztosítani. Tévesen estek ki a rendszerből adategyeztetés A legtöbb munkáltató már kérvényt írt Csárdaszálláson Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ebben a hónapban kezdte meg azoknak az értesítését, akiknek harminc napnál régebben nincs biztosítási jogviszonya, tehát 2008-ban nem jogosultak egészségügyi ellátásra. Jelezték, az adatfeldolgozásuk problémás, előfordulhat, hogy valakit tévesen értesítettek. Békés megyében szinte minden munkáltató kapott már ilyen levelet. Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- referens elmondta: náluk nincs szó tömeges hibáról, tíznél kevesebb kollégáját kereste meg írásban az OEP. Bár a későbbiekben ez a szám még nőhet. — Nem általános nálunk ez a jelenség, de néhányan már jelezték, hogy kaptak téves értesítést - beszélt a jelenlegi helyzetről Kissné Dila Erika. A Békés Megyei Katasztrófavédelmi ■ Az eljárás hosszú lehet, a jogviszonyok rendezésének időpontja bizonytalan. Igazgatóság gazdasági alosztályvezetője hozzátette: a kérdéssel az országos szervezetük foglalkozik, a kollégák már felvették a kapcsolatot az OEP-pel. — Országosan majdnem százezer levelet küldtünk ki eddig. Összesen kilencszázezer esetben járunk el - nyilatkozta Fellner Zsuzsanna, az OEP sajtóosztályának vezetője. Elmondta: annak a munkavállalónak, aki kikerült a rendszerből, de jogosult lenne az ellátásra, adategyeztetést kell kérvényeznie. Az ügyekben mindig a helyileg illetékes egészségbiztosítási pénztár jár el. Az eljárás hosszabb időt vesz igénybe, így a jogviszonyok rendezésének időpontja még bizonytalan. Békés megyében előfordult olyan is, hogy valakit szóban, ismerősökön keresztül értesítettek a „potyázásról”. A szakemberek szerint nekik is érdemes minél előbb adategyeztetést kérvényezni. ■ M. P. M. A közbiztonság, a település gazdálkodása és az épülő református templom felszentelése egyaránt szóba került a közelmúltban megtartott csárdaszállási falugyűlésen. Az ösz- szejövetel első részében Frey Mihály, a község jegyzője tájékoztatta a jelenlévőket a település tavalyi gazdálkodásáról, illetve az idei pénzügyi helyzetről. A Békési Rendőrkapitányság képviseletében Jakosuv- szky Zoltán számolt be a köz- biztonság alakulásáról. Emellett szó esett a Csárdaszálláson épülő református templom felszentelésének lehetséges időpontjáról, illetve a munkálatok jelenlegi állásáról is. ■ P. G. I A szakmai érdekcsoportok ki akarják szakítani a maguk nagy „tortaszeletét”.