Békés Megyei Hírlap, 2007. április (62. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-16 / 88. szám
11 2007. ÁPRILIS 16., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT Nyolcán akadtak, akik örültek labdarúgás Csató Sándor most döbbenhet rá, hová is süllyedt a békéscsabai foci BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE- TUZSÉR 1-3 (1-1) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 300 néző. V.: Veizer (Agócs, Kormányos). Békéscsaba: Such — Buzási, Brlázs, Tóth-Kovács (Kocsis, 46.), Juhász - Okos, Szilágyi L, Pozsár, Ursz - Dani (Dobi, 83.), Cseke (Valentényi, 64.). Vezetőedző: Csató Sándor. Tuzsér: Balogh Z. — Csobán, Mező, Danes, Baka - Babják (Rab, 79.), Iván, Kóka - Mitró (Gergely, 64.), Krajncz, Minyin (Szilágyi K., 74.). Vezetőedző: Révész Attila. Sárga lap: Mitró a 19., Balogh Z. a 23., Dani a 45. percben. (§f BUDAPEST BANK AGE Money Bank tagja 3. perc: Iván remekül bújt ki a balösszekötő helyén, a védők közül, bár többen is utána iramodtak, már-már utolérték, mégis maradt arra ideje, hogy fölnézzen, s látva, hogy vele tartanak a társak, laposan átgurí- tott a jobbösszekötő helyén érkező Mitró elé, aki tizenkét méterről, laposan a már üresen maradt kapuba gurított, 0-1. 23. perc: Egy hosszan előrevágott labdára Cseke rajtolt, a kifutó Balogh Zoltán szerette volna felszedni előle a labdát, de olyan lendülettel érkezett, hogy elütötte a csabaiak támadóját a 16-oson belül, 11-es. A büntetőt Pozsár a balra vetődő kapus fölött, nagy erővel a léc alá vágta, 1—1. 86. perc: Bal oldalt, a szöglet- zászlóhoz közel szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, a belőtt labdát az előrelopakodó Danes tíz méterről, laposan a kapu közepébe bombázta, 1—2. 90. perc: Kóka a félpályáról remekül előreívelt, Rab jó ütemben lépett ki a védők közül, majd néhány lépés után a kimozduló Such mellett tizennégy méterről, laposan a kapuba lőtt, 1—3. Nagy volt a csabaiak háza táján a fogadkozás hét közben, miszerint ismét jó játékkal kirukkolva, megcsípik a Tuzsért. Nos, nem úgy tűnt, hogy sikerülni fog, ugyanis alig hangzott el az éljen, éljen, és máris Such András kapujában táncolt a labda. Sokkal agresszívebben és tetszetősebben játszottak a vendégek, uralták a középpályát, elöl pedig húsz percen át egyfolytában veszélyt okoztak a csabai kapura. A lila-fehérek büntetőből egyenlítettek, és ezt követően igyekeztek felvenni a ritmust partnerükkel szemben. Ez többé-kevésbé sikerült, ám a kapura ritkán voltak veszélyesek, nem úgy a szabolcsi vendégek, akik egyszer-egyA mezőny talán két legjobbja: a tuzséri kapus, Balogh Zoltán kiöklözi a labdát, pedig a békéscsabai Okos István remekül fejelt. szer megtornáztatták Such kapust. A fordulás után végleg kidomborodott a tuzsériak nagyobb tudása, a mezőnyben egyre inkább fölénybe kerültek a sokat hibázó hazaiakkal szemben. Ettől függetlenül a maroknyi publikum bízott abban, hogy nem változik az eredmény, ám a finisben kétszer megrázta magát a vendégcsapat, és két szép góllal bebiztosították megérdemelt győzelmüket. Nyolc szurkolót számláltunk a lelátón, akik örömmámorban úsztak. Valamennyien a vendégdrukkerek szektorában helyezkedtek el, és kilencven percen keresztül túlkiabálták a hazaiakat. Jó: Okos, Szilágyi, ill. Balogh Z., Mező, Danes, Baka, Iván. Csató Sándor: — Szégyenteljes teljesítményt nyújtottunk. Akaratgyengén játszott a csapat és durva egyéni hibákat vétett. Révész Attila: - A helyzetek alapján rászolgáltunk a győzelemre. ■ Jávor Péter-Verasztó Lajos A labdarúgó NB II további eredményei: Jászberény-Nyíregy- háza 3-2, FTC-Kecskemét 1— 3, Budafok—Vecsés 2—1, Bakta- lórántháza—Makó 2—4, Bocs— Karcag 2—1, Jászapáti-Szolnok 0-3. ■ A labdarúgó Borsodi Liga 24. fordulójának eredményei: Vasas-Újpest 1-2, DVSC- MTK 3-0, Tatabánya-FC Fehérvár 3-2, Paks-REAC 1-1, Kaposvár-Győri ETO 2- 1, Vác-Diósgyőr 1-0, Pécsi MFC-ZTE 1- 1, Sopron-Bp. Honvéd 1-1. _________ Az állás: 1. Debrecen 17 3 4 48-16 54 2. MTK 15 4 4 43-21 49 3. Újpest 14 3 7 34-22 45 4.ZTE 13 4 7 40-32 43 5. Vasas 10 5 9 28-31 35 6. Diósgyőr 10 4 10 31-32 34 7. Fehérvár 10 3 11 32-34 33 8. Honvéd 9 5 10 40-35 32 9. Kaposvár 9 3 12 29-29 30 10. REAC 8 6 10 31-39 30 11. PMFC 7 9 8 23-28 30 12. Paks 7 7 10 26-28 28 13. Győr 7 7 10 28-34 28 14. Sopron 8 3 13 23-39 27 15. Tatabánya 8 2 14 34-44 26 16. Vác 3 6 15 16-42 15. Az NB II állása: 1. FTC 14 6 1 49-14 48 2. Nyíregyháza 14 6 1 50-18 48 3. Szolnok 11 7 3 33-22 40 4. Bocs 10 5 6 26-26 35 5. Tuzsér 10 5 6 27-29 35 6. Orosháza 9 7 5 33-30 34 7. Karcag 7 6 8 20-26 27 8. Kecskemét 6 8 7 30-30 26 9. K.-barcika 5 11 5 31-27 26 10. Vecsés 6 6 9 30-31 24 11. Makó 6 4 11 21-35 22 12. Bl.-háza 5 7 9 23-32 22 13. Jászapáti 5 5 11 17-31 20 14. Budafok 5 4 12 19-33 19 15. Jászberény 5 2 14 25-35 17 16. Békéscsaba 4 3 14 18-33 15 Következik. Április 20., péntek. Nyíregyháza—Békéscsaba, 17.00. Április 21., szombat. Orosháza-Budafok, 17.00, Kecske- mét-Kazincbarcika, 18.00, Tuzsér-FTC, 17.00, Vecsés-Baktalórántháza, 17.00, Szolnok-Bőcs, 17.00. Április 22., vasárnap. Karcag-Jászberény, 17.00, Makó- Jászapáti, 17.00., Idegenben is volt tartása az orosházi gárdának labdarúgás A hazaiak edzője is a vendégeket dicsérte a kilencven perces csata végén KAZINCBARCIKA—OROSHÁZA FC 1-2 (0-2) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Kazincbarcika, 400 néző. V.: Herbály (Kelemen, Kovács). Kazincbarcika: Botló - Bányai, Harnócz, Kovács R., Engi - Hegedűs, Kerekes, Sebők, Kovács P. (Nagy G., 46.) - Dávid (Sim- kó, 58.), Elek (Badalik, 46.). Vezetőedző: Kádár Zsolt. Orosháza: Tóth Z. - Lovas (Závoda, 59.), Molnár R., Futaki, Szabó N. - Szeverényi, Csiszár, Koncz, Búza (Mike, 65.) - Baranyai (Jakab, 75.), Bosnjakovics. Vezetőedző: Belvon Attila. Sárga lap: Engi (buktatásért) a 32., Szeverényi (gáncsolásért) a 36., Futaki (sípszó után elrúgta a labdát) a 70., Mike (buktatásért) a 90. percben. 34. perc: Koncz indította a jobb szélen elfutó Baranyait, aki a 16-os sarkáról nagy gólt lőtt a jobb felső sarokba, 0-1. 44. perc: Baranyai az alapvonalról középre játszott, és a jó ütemben érkező Szabó N. közelről lőtt a kapu közepébe, 0-2. 64. perc: Simkó visszagurí- tását Nagy G. nyolc méterről lőtte a kapuba, 1-2. 85. perc: Az állandóan reklamáló hazai edzőt a játékvezető elküldte a kispadról. 90. perc: Mike és Sebők csapott össze a felezővonalnál, a hazai labdarúgó szándékosan az orosházi játékosba rúgott. Ezért a játékvezető kiállította. Tapogatózó, kiegyenlített játékkal kezdődött a mérkőzés, mintegy húsz perc elteltével a vendégek nyugodtak meg előbb. Ettől kezdve az első játékrészben végig irányították a játékot, és két szép akció után megnyugtató előnnyel tértek pihenőre. A második félidőben nagyobb sebességre kapcsolt a Barcika, a játékrész nagy részében ők birtokolták a labdát, de az orosházi ellentámadásokban is állandó gólveszély volt. A barcikaiak mindent megtettek az egyenlítő gól megszerzéséért, de a fegyelmezetten és taktikusan játszó viharsarkiak tartani tudták egygólos előnyüket, tovább folytatva ezzel nagyszerű szereplésüket. Jó: Engi, Kerekes, Nagy G., ill. Baranyai, Molnár R., Csiszár, Futaki, Koncz, Szabó N. j Kádár Zsolt: Elismerés jár az Orosházának, vendégek megérdemelten vi ték el a három pontot. Belvoi Attila: - Borzalmasan nehéz mérkőzésen szereztünk igen értékes három pontot. Dicséret illeti a csapat tartását. ■ G. F. Belvon edző , elégedett | lehetett. g I u. Az NB III állása: 1. Cegléd 13 5 1 36-15 44 2. Örkény 12 3 3 27-15 42 3. Hmv.-hely 11 3 5 43-18 36 4. Szolnok 10 4 5 32-24 34 5. Algyő 10 3 6 40-20 33 6. Mezőtúr 10 2 7 35-34 32 7. Gyula 8 4 7 31-30 28 8. Kf.-egyháza 7 4 8 25-21 25 9. Monor 7 4 8 31-29 25 10. Baja 6 1 12 30-38 19 11. Újszász 5 4 10 27-38 19 12. Túrkeve 4 3 12 23-40 15 13. Csongrád 4 3 12 23-50 15 14. Szarvas 2 3 14 16-47 9 Az NB lll-as labdarúgó-bajnokság Alföld csoportjában következik. Április21., szombat. Cegléd—Algyő. Április 22., vasárnap. Szarvasi FC-Újszász, Monor-Gyulai Termál FC, Túrkeve—Kiskunfélegyháza, Csongrád-Örkény, Baja-Szolnok, Mező- túr-Hódmezővásárhely, mind 17.00. ■ A fürdővárosiak be voltak oltva gól ellen labdarúgás A tompa és életlen kék mezesek váratlan vereséget szenvedtek Pontot érdemeltek volna a Körös-partiak GYULAI TERMÁL FC-MEZŐTÚR 0-1 (0-1) NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Gyula, 200 néző. V.: Fülöp. Gyula: Steigerwald - Fabulya (Sztra- czinszki), Pribojszki, Bányai R, Süli - Cseke (Szabó S.), Varga A., Tamási, Oláh - Germán, Bányai T. Edző: Oláh Ferenc. Mezőtúr: Tőke - Dóczi, Barna, Sörés, Bakró - Lippai, Nagy G. (Juhász), Hídvégi, Horváth S. (Őz) — Moldován (ifj. Erdősi), László. Edző: Erdősi Gyula. 30. perc: A kitörő Germánt az utolsó védő gólhelyzetben elütötte, de a játékvezető Germánnak adott sárga lapot, s az ellentámadásból Nagy G. tizennyolc méteres, középről leadott lövésével a vendégek megszerezték a vezetést, 0-1. A mérkőzés során a gyualai csapat végig uralta a játékot, folyamatosan támadott, több gólhelyzetet is kidolgozott, de egyiket sem sikerült értékesíteni. Az elmúlt heti hazai mérkőzéshez viszonyítva kissé tompának, életlennek tűnt a fürdővárosi gárda. A vendégcsapat egy szerencsés góllal elvitte a három pontot. Jó: Varga A., Bányai T., Tamási, ill. Tőke, Barna, Nagy G. Oláh Ferenc: - Végigtámad-1 tűk a mérkőzést, de be voltunk | oltva gól ellen. Erdősi Gyula: - f Köszönöm a fiúknak ezt a szép J névnapi ajándékot. I ■ Jenei Kálmán A világos mezes gyulaiak csetlettek-botlottak a Mezőtúr ellen. SZOLNOKI SPARTACUS-SZARVASI FC 2-1 (1-0) NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Szolnok, 100 néző. V.: Aradi. Szolnok: Bak - Szabó, Luca, Kónya (Balázs), Kővári - Gódor, Urbán-Szabó, Horváth, Nagy A. (Kosaras) - Sárkány, Ruskó (Dálnoki). Edző: Gömöri Béla. Szarvas: Demjén - Pákozdi, Terhes, Benczúr, Kis M. (Kugye- la B.) - Kiszel, Kajtár, Rácz A. (Medvegy), Fekécs (Zahorecz) — Klimaj, Bene. Edző: Cziglédsz- ky Ákos. Szakmai igazgató: Koltai Lajos. 5. perc: A lesen álló Sárkány a léc alá vágta a labdát, 1-0. 59. perc: Bene két méterről a jobb sarokba lőtt, 1-1. 87. perc: Sárkány tíz méterről a bal sarokba lőtt, 2-1. A hazai gól után a Körös-partiak átvették a játék irányítását, ám támadásaikat nem tudták góllal befejezni. Szünet után is a szarvasiak játszottak jobban, és egyenlítettek. A hajrában a hazaiak egy hibát kihasználva megszerezték a győzelmet A szarvasiak rászolgáltak volna az egy pontra. Jó: Bak, Luca, Kővári, Sárkány, ill. Demjén, Benczúr, Klimaj. Gömöri Béla: - A gyors gól megnyugtatta a csapatot, ezután a szarvasiak megleptek bennünket, és majdnem elvitték az egyik pontot. Cziglédsz- ky Ákos: - Tizennégy ember ellen nehéz futballozni... ■ K. Gy.