Békés Megyei Hírlap, 2007. április (62. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-14 / 87. szám

2007. ÁPRILIS 14.. SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 A hunyai betegeket ingyen szállítja az autóbusz Gyomaendrődre Egészen újszerű kezdeménye­zésnek köszönhetően a hu- nyaiak minden szerdán ingyen juthatnak el a gyomaendrődi or­vosi szakrendelésekre - tudtuk meg Petényi Szilárdné polgár- mestertől. A településvezető la­punknak elmondta, hogy eddig ■ Gyakran órákat kellett várakozni­uk az orvosi vizsgálatok után. a betegeknek a reggeli menet- rendszerű autóbuszjárattal el kellett indulniuk a községből a közeli városba, s onnan csak a délutáni ötórás járattal tudtak hazajutni. Ezt a problémát kí­vánják most, az ingyenes autó- buszjárattal enyhíteni, egy ko­rábbi, Gyomaendrőddel kötött szociális megállapodás alapján. — A hunyaiak így előre beje­lentkezhetnek az adott szakem­berhez, s a vizsgálatok után sem kell majd hosszú órákat vá­rakozniuk - szögezte le Petényi Szilárdné. Kifejtette, a busz pá­ratlan heteken 8.30-tól, páros heteken 12.30-kor indul a hu­nyai egészségház elől. ■ P. G. A vevők kegyeiért versenyeznek a kereskedelemben A jászberényi székhelyű Coop Star Zrt. vezérigazgatója, dr. Rédei István gyulai találkozón tá­jékoztatott fejlesztési elképzelé­seikről. Dr. Perjési Klára polgár- mester elmondta az elhangzot­■ A fürdővárosban egymás után korszerűsítik az üzleteket. takról, hogy a teljesen magyar tulajdonú élelmiszer-kereskedel­mi üzletlánc mindent megtesz azért, hogy felvegye a versenyt a multinacionális cégekkel szem­ben. A gyulai Áfész-Coop ZrL- vel együtt sorra korszerűsítik üz­leteiket a fürdővárosban, tavaly a Törökzugban, majd a belvárosi élelmiszerüzlet következik. Gyu­lán épít a Tesco és a Perla, de to­vábbi multinacionális érdeklő­dők is vannak. ■ Sz. M. Békésnek is jár az esély terv Kiemelt szerepet kap a foglalkoztatás és az idősgondozás Pártállástól független szakmai program segítheti a hátrány ledolgozásában Békés megyét. A tegnapi megyegyűlésen döntés született kórházügyben is. Csiszér Áron Az országban több tekintetben is egyedülállónak számít Békés megye integrált esélyteremtési terve, amely stratégiai keretet nyújt a 2013-ig a Viharsarokba érkező uniós források felhasz­nálásához. A hónapok óta folyó előkészületek után olyan átfo­gó, lényegében valemennyi te­rületre kiterjedő, megalapozott elképzeléscsomag született. Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke jelezte: a hát­rányt kell kihasználni, ez azon­ban nehezen sikerülhet, ha egyéni érdekek elaprózzák a tér­ség érdekérvényesítő képessé­gét. A megye több területen is szakmai fórumok létrehozásával teremtette meg az összefogás, il­letve a szakmai munka kereteit. A programban több más mellett kiemelt szerepet kap a foglalkoz­tatás és az idősgondozás. A megyei képviselő-testület szocialista frakciójának tagjai leginkább arra voltak kíváncsi­ak, mindez hogyan kapcsolódik a szomszédos romániai megyék, vagyis Arad és Bihar hasonló programjaihoz, a jobboldalról ér­kező válasz szerint már megtör­tént az egyeztetés. A grémium végül határozatával hitet tett a tervek valóra váltása mellett. A közgyűlési tagok többsége megdöbbenve vette tudomásul, hogy az országos területrende­zési terv alapján az M44-es út Középpontban a munkahelyteremtés. Megyénkben az országos átlagnál jóval rosszabb a foglalkoztatottak aránya. Május tizenötödikétől integrálják a megyei kórházakat Eddig is lehetett tudni, hogy nagy baj van a megyei fenntar­tású kórházak pénzügyi hátte­rével A finanszírozási szerz& dések aláírásával a helyzet to­vább súlyosbodott, így már az is elérendő célként merült fel, hogy a baj legalább ne érintse a többi intézményt Kovács Mi­hály osztályvezető elmondta: több lehetőséget is megvizsgál­tak, ám a tüdőkórház és a Pándy teljes integrációjánál jobb megoldást nem találtak. gyorsforgalmi szakasza nem jutna el Gyulán át az országha­tárig, hanem Békéscsabán érne véget. Ezzel, s még több, me­gyénket hátrányosan érintő el­képzeléssel szemben határo­zatban tiltakoztak. A megyei képviselő-testület üléséről keddi lapszámunkban olvashatnak bővebben. Diófeldolgozó üzem lesz hamarosan Kétegyházán Az orvosok nagy többsége a kamara mellett voksolt Dió feldolgozásával, osztályozá­sával és csomagolásával foglal­kozik majd egy gyulai cég a kétegyházi Mezőgép-telepen. A helyi önkormányzat két évre adta bérbe a felújításra szoru­ló ingatlant a jelentkezőnek, aki ezen időszak letelte után meg is vásárolja azt. A cég kez­detben tizenöt embernek adna kenyeret, ám időközben akár harminc fölé is emelkedhetne. Az álláshelyek betöltésénél va­lamelyest előnyben részesíte­nék a kétegyháziakat. Az elha­nyagolt területen hamarosan megkezdődnek a felújítási munkálatok. ■ Cs. Á. Lezárult az orvosi kamarák új- raszerveződésének első szaka­sza: megyénkben végül az or­vosok hetvenegy százaléka nyi­latkozott a folytatás mellett.- A következő két hónap so­rán az új kamarai törvénynek megfelelve soron kívüli válasz­tásokra és az új alapszabály megalkotására kerül sor, jelen­leg az előkészítő munkálatok­kal vagyunk elfoglalva. Remé­nyeink szerint még a nyár folya­mán maradéktalanul végre tud­juk hajtani a törvényben ránk rótt feladatokat — értékelt dr. Fazekas Özséb, a megyei kama­ra legutóbbi elnöke. ■ Cs. Á. JEGYZET NYEMCSOK LÁSZLÓ Simább volt a miniszterrel telefonon hívom az egyik csabai hivatal vezetőjét, kol­léganője mondja, hogy nem elérhető, próbálkozzak ké­sőbb. Megteszem, nem járok sikerrel. Némi esély mutat­kozik, amikor közli a nő, hogy a főnöke most telefo­nál. Mondom, megvárom, míg befejezi. A munkatárs kijelenti, hogy bizonyára hosszú lesz a beszélgetés. Válaszolok, hogy sebaj, az időmből kitelik. Ez sem jön be. Később azzal kísérlete­zek, hogy megadom a tele­fonszámomat, hívjon fel a hi­vatalvezető, ha végez. A hölgy rövid gondolkodás után rávágja: nem írja fel a számot, mert ők nem szok­tak visszahívni. paff , ezt jól* megkaptam. Egyébként nem azt akar­tam kérdezni a hivatal ve­zetőjétől, hogy miként éb­redt reggel vagy mi újság a gyerekkel az iskolában. Közérdeklődésre számot tartó dologról szerettem vol­na nyilatkoztatni. az egészet csak azért ír­tam le, mert ezzel szemben áll egy olyan példa, mely bi­zonyítja, hogy másként is lehet, pedig magasabb a szint. A földhasználókat éjintő kérdésben Gráf József agrárminisztert kellett hív­nom, ellenzéki és kormány- párti politikus is megadta a számát. Kétségeim támad­tak, hogy elsőre felveszi a telefont a miniszter, de így történt. És a tárcavezető ud­variasan, készségésen, az idejét nem sajnálva tájékoz­tatott. Tudta, hogy rajtam keresztül azokhoz beszél, akik nagyon várják az infor­mációt. Amit és ahogy mon­dott, abból megértettem, mi­ért olyan népszerű a terme­lők körében, pártszimpátiá­tól függetlenül. azt viszont még most sem tudom, örüljek vagy bánkód­jak amiatt, hogy könnyebb volt elérnem a minisztert, mint egy nagyon elfoglalt csabai hivatalvezetőt. Térségi versenyt szerveztek négy iskolának A csorvási Általános Művelődé­si Központ általános iskolája térségi Ki mit tud? versenyt hir­detett négy intézmény 136 ta­nulója részére. Öt kategóriában neveztek a diákok. A kondoro- siak és a csorvásiak három, a tótkomlósiak és az orosháziak két műfajban értek el bronzmi­nősítést. A győztesek: Béres Dó­ra, Babinyecz Erika, Kelemen Kata (zene, Csorvás), Koós Ni­koletta (ének, Tótkomlós), Becsenya Éva és Bereczki Bian­ka (vers, Kondoros, Csorvás), Adrékó Brigitta, Debreczeni Viktória, Bereczki Bianka, Bo­ros Barbara, Béres Dorisz és az aerobikcsoport (tánc, Csorvás, Kondoros). ■ Cs. I. Internet ellenére sokat nyomtatunk diákújságírás Nem szabad könnyen elfogadni a kész híreket Nem emelnek, nem hoznak új adónemeket Békéscsabán A diákújságírásról beszélt a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete tanácsadó testületé­nek vezetője tegnap Békéscsa­bán. Lindenberger Tamás lendületes előadásában hang­súlyozta: nem sza­bad elfogadni a ké­szen tálalt híreket, utána kell nézni a részleteknek is, hogy minél jobb tájékoztatást ad­hassanak az újságírók az olva­sóknak. A válogatás, hogy mely eseményeket emeljük ki, nem a legegyszerűbb. Ezt mutatja az a legkisebb betűmérettel is 27 olda­las lista, amelyet a Magyar Táv­irati Iroda minden héten kiad. Ez a heti tükör tartalmazza azt, hogy szerintük mire érdemes majd odafigyelni a médiában dolgozók­nak. Lindenberger Tamás szerint annak ellenére, hogy az interneten min­den olvasható, nem csökkent, sőt nőtt a papírfelhasználás, hiszen sokan ki­nyomtatják a cikke­ket, tudnivalókat. A Gyermekkultúra az ezred­fordulón című, negyedik alka­lommal megrendezett országos konferenciát tegnap Békéscsa­bán, a Rózsa Ferenc Gimnázi­umban tartották. A tanácsko­zás ma folytatódik a Csaba Cen­terben. ■ F. G. K. ■ A válogatás, hogy mely eseményeket emeljük ki, nem a legegy­szerűbb. Elfogadták Békéscsaba 2007- 2010 közötti időszakra vonat­kozó gazdasági programját csü­törtökön, egy soron kívül össze­hívott képviselő- testületi ülésen. Vantara Gyula pol­gármester teg­nap sajtótájé­koztatón hangsú­lyozta, nem prog­ramlistát állítottak össze, inkább általában írták össze az elképzeléseiket. A vá­rosvezetők olyan beruházáso­kat szeretnének, amelyek nem­csak visznek, hanem hasznot is hoznak. Megfogalmazták azt is, hogy meg kell teremteni a lehetőségét, hogy minél többen Beruházásokat terveznek, amelyek nem­csak visznek, hanem hasz­not is hoznak. találjanak munkát. A polgár- mester kiemelte: nem emelnek adót, nem hoznak be új terhe­ket, csak akkor, ha állami utasí­tást kapnak erre. Ilyen lehet például az ingatlanadó is. A szocialista képviselők is kitér­tek a gazdasági programra pénteki saj tótáj ékoztatój u- kon. Miklós Attila és Baji Lajos előrebocsátotta, egyetért a terv­vel, örülnek neki, hogy az előző ciklusban megkezdett fejleszté­seket folytatja az új polgármes­ter. Hozzátették azonban: kevés új, konkrét intézkedést tartal­maz az anyag. ■ F. G. K. Lindenberger Tamás: „Fontos a kíváncsiság.”

Next

/
Thumbnails
Contents