Békés Megyei Hírlap, 2007. március (62. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-03 / 53. szám
2007. MÁRCIUS 3., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT 15 Tartani az eddigi szintet atlétika Akár húsz dobogós helyezés is bejöhet a csabaiaknak Fabulya Attila végleg elnyerte a vándorserleget a szarvasi viadalon Az atlétáknál javában zajlik a fedett pályás nagyüzem, a hét végén az ifjúsági és junior korosztálynak is megkezdődik a pontszerzési lehetőség. Jávor Péter — Ez a korosztályunk az elmúlt évben az országos pontversenyben a második helyen végzett, amit ebben az évben is szeretnénk megtartani - tudtuk meg Tóth Sándortól, a Békéscsabai AC mesteredzőjétől. - Sportágunkban óriási a konkurencia; jellemző, hogy az elmúlt évben 82 klub szerzett pontot a versenyben. A hét végén, szombaton és vasárnap rendezik meg az ifjúsági és junior fedett pályás, valamint a téli dobóbajnokságot. A csabaiak nagy létszámban és esélyekkel indulnak.- Tizenhat-húsz dobogós és sok pontszerző helyet várunk - folytatta a klub vezetőedzője, igazgatója. — Mindezek közül a legfényesebbet, a bajnoki címet akár hatot-nyolcat is begyűjt- hetnek versenyzőink. Ifjúsági válogatott és csúcstartónk, Baji Balázs először mutatkozik be a juniorok között, és több számban is a dobogó legfelsőbb fokára várjuk. Medovarszki János tanítványa, ha jó pályát kap, 200 és 400 méteren esélyes, de ÓP.rn gáton,lygyőzheteflennek bizonyul. Márton Anita úgyszintén első helyre esélyes súlylökésben és diszkoszvetésben, de a kettő közül a legbiztosabb a súlylökésben, mivel a Eredményesen helytálltak a fiatalok asztalitenisz Andrási és Sebestyén bronzérmes a Budapest-bajnokságon Két remek érem a rendőrök idei cselgáncsbajnokságáról Egyéniben két arany- és három ezüstéremmel tértek haza, a csapatok között az ötödik helyen végzett Békés megye rendőrgárdája a napokban Kecskeméten megrendezett országos rendőrségi dzsúdó- versenyen. ■ Egyre több rendőr kap kedvet a dzsúdó- versenyekhez. A nők 52 kilogrammos mezőnyében Gyebnár Éva főtörzsőrmester (Békéscsabai Rendőrkapitányság) bizonyult a legjobbnak, akit Komróczki Edina főtörzsőrmester (Szeghalmi Rendőrkapitányság) követett. Tóth Szabolcs őrnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság színeiben utasított mindenkit maga mögé 100 kilóban a 35 év felettiek között. Pedig nem volt könnyű helyzetben, mert bordatörés is nehezítette felkészülését. Szathmári Csaba hadnagy (Békési Rendőrkapitányság) a 90 kilogrammosok mezőnyében egészen a döntőig töretlenül menetelt. Még a döntőben is yukóval vezetett, ám ott szó szerint törés miatt kényszerült visszalépésre: bordája bánta a küzdelmet. Halmágyi Antal százados ugyancsak a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság hírnevét öregbítette, aki a 100 kilogrammosok között állhatott a dobogó második fokára-Részint a Békés Megyei Kano Judo Egyesületeikére is az eredmény, hiszen Tóth Szabolcs és Halmágyi Antal a csabai dzsúdóiskola nagy öregjei közé tartozik. ■ B. I. Sportprogramok a Békés megyei médiában Gyula TV. Március 5., hétfő, 20.20 (ismétlés március 6., kedd, 10.20): Békéscsaba 1912 Előre SE-Gyulai Termál FC felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Orosházi Városi TV. Március 5., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. Március 4., vasárnap, 21.00: Sporthírek. Hétköznap, mindennap 18.05 és másnap 7.05, valamint 9.05: Hosszabbítás. ■ Budaörsön rendezték meg az asztalitenisz újonc, serdülő és ifjúsági Budapest-bajnoksá- got. A háromnapos viadalon az újonc lányoknál (63 induló) Andrási Kinga, az Orosháza Hungarotel ASE versenyzője a legjobb négy közé jutásért remek játékkal 3:0-ra nyert a ranglista harmadik helyén álló Matastik (BSE) ellen. A döntőbe jutásért vívott találkozón Andrási a későbbi győztes tolnai Nagyváraditól 3:0-ra kapott ki, így Bauer Károly edző tanítványa bronzérmes lett. A serdülő párosban (34 induló) Andrási a KSI-s Lakatossal az oldalán a legjobb nyolc közé jutásért 3:l-es vereséget szenvedett a Juhász, Horváth (Statisztika) duótól. Az ifjúsági lányoknál (71 induló) a még újonc korú Andrási a korábbi orosházi, jelenleg miskolci színekben versenyző Tóth Vivien 4:2-es legyőzésével a főtáblára került, ahol a 16 közé jutásért a későbbi bronzérmes győri Kovácstól kapott ki 4:2-re. Az ifjúsági leány párosban (35 induló) az Andrási, Szklenár (Orosháza Hungarotel felnőtt bajnokságot is megnyerte két héttel ezelőtt.- Ifjúsági gyaloglóink is éremmel térhetnek haza, erre esélyes lehet Mészáros Benjamin és Koléner Tibor is — vette át aszót Czeglédi Katalin, a Békéscsabai Atlétikai Club menedzsere. - Ha fiú 4x200 méteres váltónk tanult a felnőtt országos bajnoksági szereplésből — ahol pályaelhagyás miatt kizárták őket —, akkor ők is komoly eséllyel pályázhatnak az első helyre. Persze további esélyesek is útrakelnek, közülük akár aranyérmes is lehet Petrovszki Tibor diszkoszvetésben, de a többi dobószámban, súlylökésben és kalapácsvetésben is dobogóközeibe kerülhet. Ifjúsági korosztályban éremszerzési lehetősége van még László Dánielnek gyaloglásban, Győri-Dani Fanninak magasugrásban, Szikszai Johannának 1500 méteren, illetve a leány 4x200 méteres váltónak is; junior korosztályban Havasi Balázs gyaloglónknak és Csicsely Dávid magasugrónknak. Egyszóval mozgalmas két nap vár a viharsarki atlétákra, akik szeretnék túlszárnyalni tavalyi eredményeiket, .nemcsak egyéniben, hanem csapatszinten is. A békéscsabai Mészáros Bejaminnak is megvan az esélye az aranyérem begyűjtésére az atléták utánpótlás fedett pályás országos bajnokságán. ASE) kettős a 16 közé jutásért szenvedett 3:l-es vereséget a győri Ladányi, Lung duótól. Az ifjúsági fiúknál (62 induló) Sebestyén Péter, aki a Békési TE csapatában szerepel köl- csönjátékosként bronzérmes lett. Párosban (31 induló) Sebestyén Kosibával (Wink AC) az oldalán szintén a dobogó harmadik fokára állhatott. ■ V. L. A szarvasi MTTSZ Szabadidős és Lövészklub hetedik alkalommal bonyolította le a Szarvasi Körös íjászverseny elnevezésű regionális seregszemléjét. Az eseményen öt kategóriában 29 induló lépett lőállásba. Közülük a legjobban a Csabai Lovas íjászkor tagjai szerepeltek, akik a felnőtt férfi kategóriában egymás között döntötték el a dobogós helyek sorsát. Összesítés után két találat különbséggel a tavalyi győztes, Fabulya Attila végzett az élen, aki ezzel a vándorkupát is végleg elnyerte. Ezen felül valamennyi kategória győztesének dukált egy kisebb serleg, a hétesztendős gyulai Mészáros Gergő pedig még külön ajándékot is kapott, mint a viadal legifjabb résztvevője. Végeredmények. Férfiak: 1. Fabulya Attila, 2. Vozár, 3. Opauszki (mindhárom Csabai Lovas íjászkor). Nők: 1. Tóth Pálné (MTTSZ Szarvas), 2. Varga A. (Csabai Lovas íjászkor), 3. Gémes (Gyulai Lovas íjászklub). Ifjúsági fiú: 1. Postás Zsolt, 2. Sánta (mindkettő Gyulai Kere- csényi íjász SE), 3. Nagy G. (Csabai Lovas íjászkor). Gyermek fiú. 1. Sajben Mihály (Csabai Lovas íjászkor), 2. Józsa, 3. Haskó (mindkettő Szeged). Mini fiú: 1. Mészáros Gergő (Gyulai Lovas íjászklub). ■ Ny. M. Boldizsár Kígyóson, Kiss István Békésen folytatja Nem szerepelt túl fényesen a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság őszi versengésében a Telekgerendás gárdája. A tizenhét mérkőzésen gyűjtött tizenhat pontnál bizony többet vártak a helyiek. A téli átigazolási időszakban gyengült a játékosállomány, a sok nagy csatát megélt Boldizsár Gábor ugyanis a rivális Újkígyóshoz igazolt, míg a még mindig nagyon gólérzékeny Kiss István Békésen találta meg számításait. Kapus poszton ugyanakkor megtalálták a megoldást, az eddig Kardos-Ör- ménykúton védő Galáth Zoltánhoz nagy reményeket fűznek Telekgerendáson. ■ Arany- és ezüstérem a Nagyerdő-kupáról A Békéscsabai Röplabda SE utánpótlás csapatai Debrecenben léptek pályára a hagyományos Nagyerdő-kupán, amelyről egy arany- és egy ezüstéremmel tértek haza. Összesen három kategóriában rendeztek versenyt 40 csapat részvételével, köztük hét békéscsabaival. Az 1996 után születetteknél az Erzsébethelyi Általános Iskola mellett a Petőfi Általános Iskola két csapattal indult el. A békéscsabaiak csak Kalocsával nem bírtak, hiszen mindhárman tőlük szenvedtek vereséget. A legjobban a Petőfi A csapata szerepelt, ezüstérmes lett, az erzsébethelyi 4., míg a Petőfi B az 5. lett. A különdíjasok egyike az egész nap nagyszerűen teljesítő békéscsabai Dénesi Dalma. A miniknél (1994 után születettek) a Petőfi A végzett a 7. helyen, a Békéscsabai RSE 9. lett, a Petőfi B tizenharmadiknak futott be. . A gyermek (1992 után születettek) korosztályában a 10 csapatot számláló mezőnyben a csabaiak mérlege: 6 mérkőzés, 6 győzelem. Mindez egyben azt jelenti, hogy aranyérmes lett az RSE 15 évesekből álló együttese. A torna legjobb három játékosa közé a Békéscsabai RSE játékosát, Várai Ritát is megválasztották a szervezők. ■ Beelőzött a KC Tatabánya kézilabda A szünetben még a vendégek vezettek CARBONEX KC TATABÁNYA-ERS- TE-BÉKÉSI FKC 34-30 (17-18) NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, Tatabánya, 1000 néző. V.: Jancsó, Marczinka. Tatabánya: Pulay - VANCSICS 5, Németh A. 2, Szögi 6, Sándor 2, PAVLO- VICS 7, HALÁSZ 8 (1). Cs.: KOVÁCS R. (kapus), Markovlcs 2, Szöllősi, Kanyó, Mohi 1, Kiss Á. Edző: Füzesi Ferenc. Békés: SZ1KORA G. - Djuricin 4, Oláh 7 (2), Himer 3, Trivkovics, Jurko 2, VARGA P. 5. Cs.: Árdeleán, Domokos (kapusok), Szatmári, KOCSIS 6, Kopcsák 2, Gilan 1, dr. Czina. Edző: Bakó Botond. Kiállítások: 8, ill. 8 perc. Hétméteresek: 2/1, ill. 4/2. Az eredmény alakulása: 6. perc: 4-1, 15. p.: 7-9, 21. p.: 11-14, 35. p.: 20-20, 47. p.: 27- 23, 53. p.: 31-26. Dr. Czina József bokaszalag- húzódása miatt mégsem tudta vállalni a játékot, de a kispadra leült. A hazaiak kezdtek jobban, ám Bakó Botond rendezte a sorokat és a félidő közepére fordítottak a vendégek. Szikora kapus jól védett, a két beállós játék bevált, Kocsis Csaba rendre betalált a tatabányai kapuba. Fordulás után a szükség balátlövőkkel (Jurko, Himer) játszó vendégek ellen a félidő közepére a házigazdák négy góllal elhúztak. A hajrában tartotta előnyét a hazai csapat, amely második félidőbeli teljesítőié- m nye alapján megérdemel-/*^ ten nyert. Végig nagy : csatát vívott a " ' két középme- zőnybeli együttes. n Az első félidőben a bé- Nfc késiek, szünet után a haza- \ iák akarata érvényesült. Si-1 kerével a Tatabánya előzött a i tabellán és egy ponttal vezet a Békés előtt. Bakó Botond: - A védelmünk nem volt megfelelően agresszív. A második félidőben balátlövők hiányában nem tudtunk eredményesebbek lenni, ekkor a hazaiak többször leindítottak bennünket. ■ Ezúttal Kocsis Csaba bizonyult a békésiek húzóemberé- *’ nek, de a beállós hat gólja is kevésnek bizonyult az üdvösséghez.